Zemplén, 1901. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-10 / 10. szám

1901. március 10. I. Melléklet a „Zemplén** 10. számához A pénzviszonyokon remélhetőleg kedvezően változtatand e vidéken a sztropkai hitelszövet­kezet, melynek megalakításánál ez érdem orosz­lánrésze a Bodor Gábor királyi főerdószé, ki annak rendeltetését, előnyeit a néppel való gya­kori érintkezései alkalmával fel-felderitvén, a lakosság érdeklődését a szövetkezet iránt már is felköltötte. Ennek a járásnak az útai tekintetében a következőket jegyeztem meg : Nagy fontosságú a lomna—krucsói vici­nális ut. Ezen útvonal azon okból, mert az On- dava folyón egy nagyobb hid lenne építendő, a vármegye által a községeknek adatott át, ter­mészetesen azzal az Ígérettel, hogy a községek az ut fentartása tekintetéből kellő segélyezésben részesittetnek. Az egész járási kereskedelem tekintetéből ez az ut köti össze Eperjessel s azért mond­ható az, hogy e vonal a vidékre nagyobb fon­tossággal bir a főútvonalnál is. De rajta az előbbi időben épült hidak már mind rósz kar­ban vannak, az ut mentében levő Lomna és Orosz-Krucsó községeknek erdejük nincs s mert ez a legszegényebb két község, az útvonal ér­dekében anyagi áldozatot nem hozhat Az ezen útvonalon szükséges munkálatok Ínséges erővel az Ondava túloldalán fekvő jég­károsult községek lakossága által lennének cél­szerűen teljesíthetők. Kívánatos a havaj—sztropkó—polenai vi­cinális közút kiépítése is, mert a sztropkai já­rás központját és a közelebb fekvő községeket a vasúttal ez a vonal köti össze és az ulvonal mentén és közelében fekvő községek azok, a hol a nyomor a legszembeötlőbb. Ha a járás területen levő többi vicinális utak építésére egyes érdekelt községek pénzbeli segélyért folyamodnának, ebbeli kérelmök figye­lembe veendő nem lenne; de mert némely he­lyen a községek összeköttetése az ily utak ki­építését feltétlenül kívánja, a segélyezés termé­szetbeli megyei és községi közmunkával telje­sen indokolt lenne. A varannó—sztropkó—szvidniki törvény- hatósági utón Nagy-Brezsnyicze és Sztropkó közt, a 43. és 46 kilométer között az állandó vadvíz miatt az útvonal vagy 60 centiméterrel feleme­lendő lenne s a Sitnyik puszta mellett két oly csatorna volna létesítendő, mely az útvonal bal­oldalán lévő tavakból a vizet levezetné, a hasz­navehetetlen, itt tekintélyes területet használha­tóvá tenné s az útvonalat állandóan száraz álla­potban tartaná. Ezzel általános közérdek és az utvonalmenti birtokosok nagy előnye éretnék el. A havaj-krasznibródi törvényhatósági út­vonalon a vármegyének nagyobb áldozatot kel­lene hoznia; mert maga az útvonal teljesen jó karban van ugyan, de a műtárgyak — három kisebb faáteresz, két kőhíd és a bukóczi nagy fahíd kivételével — nagyon roszak. Ha tehát elegendő államsegély állana ren­delkezésre — eltekintve a havaj—olykai úton szükséges munkáktól — a segély ezen útak ér­dekében lenne felhasználandó. Ezeket a megfigyeléseimet azzal ajánlom Méltóságod bölcs figyelmébe, hogy — ha a kö­rülmények úgy alakulnának, miszerint szegény felvidéki népünk jobblételének érdekében a je­bekukucskáló messzeségben rózsás pírral virrad fel a hajnal. Bíbora rohamosan hódítja el az égbolt keleti részét és élénk rózsaszínben ját­szik. Aztán, mintha alulról hevítenék, lassan futva meg a sötét bíborig minden szint, vibrál, ragyog, tündöklik. Mig végre ott, hol a legha­ragosabb a pir, mintegy óriási darab izzásban lévő zsarántnok, a hideg fénylő sugaraknak egész raját szórva szerteszéjjel, felbukik a nap. A hajnalhasadást kisérő szellő gyönge ló- dulásokban suhan át a lombok között és szelíd ringásba hozva a dúsan termő mogyoróbokrok, erdei málnák vékony ga'yait, nesztelen vész el a hegyek mögött. A dúsan hullott harmat, ned­ves lepellel borit be mindent és a hol az apró szemek egy nagy cseppbe futottak össze, him­bálózva függnek alá a bokrok hajlós gályáiról, a páfrányok magas szárú, fésűs leveleiről. A fel­kelő nap sugarai ,egy pillanat alatt befutják az egész környéket. Elénk vörösben játszó aranyos fénynyel vonják be a sárguló lombokat és tel­jes szinpompában játszva törnek meg a barmat- cseppek kristálytiszta gyöngyein. Az erdő csöndes. A hegyoldalakat frisen hullott sárguló levelek fedik. Lilinkázva egyen- kint perdülnek le fáikról és lassan újítják fel az erdő tavaly óta korhadásnak indult szemfe­dőjét. A fonnyadt fű között nem moszatolnak a bogarak ezrei. A hűvös hajnali levegőt nem tölti be az énekeseknek fütyülő koncertje. A fülemilék epedő csattogását nem licitálják túl az apró pintyőkék, aranyos stiglincek szerelmes gerjedelmökben költött dalaikkal. A szakadékok nem visszhangzanak a kakuk kiabálásától, a szajkó eleselósétőh lenlegi mostoha viszonyokat gyökeresen javító intézkedések vétetnének célba, mint a mily in­tézkedések a nagyméltóságu kormány rendele­téből más helyen már tétettek is — vármegyénk javát kiváló jó szivével és bölcseségével elő­mozdítani méltóztassék. Eddig a jelentés. * Még csak azt jegyezzük meg, hogy az Ín­séges állapotról szóló, imént minden kommentár nélkül közreadott Jelentést főispánunk f. hó 5-én áttette az alispánhoz, mint a vármegyei inség- ügyi bizottság elnökéhez, ki is e Jelentést már a legközelebb tartandó ülésen tárgyaltatni fogja. Azt már tudják a „Zemplén“ olvasói, hogy a kereskedelemügyi kir. ministertől érkezett 15,000 korona állami segedelem — quid hoc ad tantam sitim — ínséges közmunka fejében sztrop­kai járásnak rendelkezésére bocsáttatott. Levelezés. i. Ungvár, márc 4. Igen tiszteit szerkesztő úr! Kedves barátom ! Félve ülök íróasztalomhoz. Nem tudom, lát nak-e napvilágot sor.im, vagy pedig a pap rko- sár fenekére kerülnek, mivel igen érzem, hogy nagyon gyakran veszem igé.iybe és teszem pró­bára a »Zemplén* t. olvasóközönségét* megkí­sérlem mindazonáltal és követem szivem sugal­latát, kitárom határtalan örömöm benső érzéseit, melyek megfogamzottak akkor, midőn b. lapod utolsó számában olvastam a homonnai polg. és felső-keresk. iskola »Onképző-, dalos- és zene- kör«-ének annyira sikerült hangversenyről. Egészen uj csillagok ragyognak már a je­lenben. A látóhatáron uj erők lépnek homloktérbe. Ez a világ rendes folyása, ennek úgy kell lennie. Mindamellett az újak nem homá'yositják el a ré­gieket, ezek is megtartották fényüket és tündök­lésüket továbbra is és működnek folyton áldást- hozóan! Hogy mi szüli nagy örömemet, hogy miért emelem ki Homonna, e kis város működését: megértheti kiki, a ki visszapillantást vet ennek múltjára és tapasztalja kulturális haladását, fejlő­dését ! A 70-cs évek második felében született meg az akkoron csekély számú értelmiség kebelében az a nagy jelentőségű eszme, hogy ezen az el­hagyatott vidéken, ebben a Kárpátok tövén fekvő városkában kultúrintézményt kell létesíteni és ezt a szép eszmét Homonnán és egész környékén óriási örömmel fogadták. Lelkes rokonérzés fo­gadta az eszmét mindenüt és lön világosság: o o o Lön polgári fiiskola! Ez ügy buzgó héroszai élén az éles eszü, nagy műveltségű, a szépért és hasz­nosért lelkesülő, Istenben boldogult Matolay Viktor állott és az ő vezetése alatt az a kis, ma­roknyi intelligencia ember fölötti munkát végze t! Néhány hónap alatt — a kormány kívánságához képest — 24 ezernyi tőkét szerzett, mely ösz­* Csak monnól gyakrabban 1 Szerk. A lehullott levelek közt egy-egy vörhe- nyeges bundájú erdei egér surrau el alig hall­ható csörtetéssel. A ritkuló lombok között, mint a suhanó árnyék, egy mókus villan át. Ugrás közben meg-meglibbenti bozontos farkát és az egymásba hajló ágakon merész légtorna gya­korlatokkal kap át egyik fáról a másikra Moz­dulatai gondolatgyorsak és alig követhetők szem­mel. Néha megül egy vastagabb ágon, pama- csos füleit hátra huzza, fekete gránáthoz ha­sonló szemeit hihetetlen gyorsan jártatja ide- oda és a csomóban függő makkból egyet-kettőt megropogtatva, hirtelen szökéssel megint feljebb libben. Pár pillanat múlva már a fa tetején hintázza magát egy vékony oldalgalyon. Beljebb, a hol legsűrűbb a bozót, a hol egyoldalról az egymásba nőtt bokrok képeznek szúrós áttörhetetlen bástyafalat, mig másik ol­dalról meredek szakadékok és a hegyoldalát számtalan cikkelyre osztó vízmosások teszik járhatatlanná az oda vezető utat, egy róka bak­tat. Minden neszre lapulva húzódik meg. Füleit hegyezi, hallgatózik ... aztán, ha gyanúja meg­szűnt., folytatja útját. A bokrok tövises ágai alatt kígyó hajlé­konyságával hihetetlen kis helyen hason csúszva húzódik át, aztán a csalit közepén lévő, alig pár lépés tisztáson leül vakarózni. Hátulsó lá­bával tokáját kaparja, sürü éles fogaival irháját borzolja át és, ha némiképp enyhítette az élős- diek okozták kellemetlen viszketést, megint to­vább kullog. Beveszi magát rabló várának utr vésztőjébe, a szakadékos vízmosások közé. Ő ismeri ott jól a járást. Nem téved el a mindun­talan keresztező vízmosások útvesztőjében. Nem szeghez maga Homonna 5000 fttal járult, sőt még az épület fenntartását is magára vállalta! Istenben boldogult Ujfalussy Mihály, a ho­monnai járásnak akkor volt főszolpabirájáról is kegyelettel kell megemlékeznünk, ő volt, ki az eszmét egész járásában terjesztette, a népet buz­dította és anyagi hozzájárulásra serkentette. Szó­val ő volt az eszmének egyik lelkes apostola! A fráncia közmondás — hogy evés közben jő meg az étvágy — itt is bebizonyult. A polgári fiiskola már szűk terrénomnak látszott, magasabb vágyak támadtak, a nagy környék szellemi érde­keinek kielégítésére. A polgári iskola kibővítése szükségessé vált és a mi jóságos főurunk, Andrássy Aladár gróf ur ő excellenciája hozzá­járulásával és közbenjárása révén a felső keres­kedelmi iskola nem sokára folytathatta áldásos működését a csinosan kibővített, kényelmesen berendezett épületben.** íme k. szerkesztő barátom ezekből megért­heted te is és a tisztelt olvasóközönség is meg­tudhatja, hogy miért merítettem én annak a hangversenynek referádájából annyi örömet. Fel- elevenedett előttem a múlt, melynek élőtanuja voltam és melyben én is szerencsés voltam ré­szesülni és láttam a folytonos haladást, az ügye- kezetet. Most látom, hogy az elve'ett mag nem csak csírázik, hanem terebélyes, lombos fává fej- lődik. Mondom : mindezt látva magam előtt, nem maradhatok néma, nem lehetek közömbös és va­lami boldogító érzés ösztönöz, hogy benső örö­memnek kifejezést adjak. Ilyen alkalommal mindég eszembe jut a mi kedves volt tanfelügyelőnknek, Nemes Lajosunk­nak, az a nyilatkozata, hogy nagy örömmel jön mindég Zemplénvármegye felvidékére, mivel itten találja az igazi buzgósígot és ügyekezetet a kulturális intézmények fejlesztésére. Nagy haladásra mutat az is, hogy iskolánk falai közt ma már a zenét is szépen kultiválják. Nem csekély tehetség kell ahoz, hogy egy Bee- thowen-szooátát eljátszathassanak. És szívből gra­tulálok ezen a téren Jakubovics Elza kisasszony sikeréhez Igyekezzék zenei szép tehetségét men­nél szélesebb körben, mennél gyakrabban érvé­nyesíteni és mennél magasabb nívóra emelni! Midőn még az ottani vezető tényezőknek azt kívánom, hogy ne lankadjanak, sőt hozzanak to­vábbra is dicsőséget és árasszanak továbbra is fényt ez iskolára Maradtam kedves szerkesztő barátomnak igaz hive: Thomán Dávid dr. II. Sárospatak, márc. 1. — Gazdasági előadás Sárospatakon. — A zemplénvármegyei gazdasági egyesület­nek a »Gazdasági Egyesületek Országos Szövet­ség«-ével karöltve s a kassai m. kir, gazdasági tanintézet tanárainak közreműködése mellett Sárospatakon f. évi március 1-re és 2-ra tervezett gazdasági előadásaiból a mai, első nap', előadás fényes sikert eredményezett, a mennyiben nem­** Kényelmesnek ma már nem az, mert igen is szűknek bizonyult. Szerk. hátrál meg az útjába eső szakadékok feneketlen mélysége előtt. Tudja hol kell jobbra, vagy balra fordulnia. Ismeri a patakokon átvezető gázlókat, bidul használva fel az öles hasa- dékok felett keresztül dőlt fák mohos törzseit. Végre sok zeg-zugos oldalgás után egy bozóttal legsűrűbben benőtt szakadéknál eltűnik a föld színéről. Letér az éjjeli kalandozás fáradalmait kipihenni föld alá vájt barlangjába. A szakadék alján hegyi patak szalad. A hosszú száraz ősz alatt majdnem minden táp­lálékát vesztett vizér keskeny szalagban fut tova. Néhol egy ledöntött fatörzs, vagy alágu­rult sziklatuskó állja útját; ott egy kicsit kiszé­lesedik. A kristálytiszta viz egy kicsit meggyül, olyan miniatűr tavacskát képez ; aztán, ha elérte az akadály magasságát, apró Ívben vágódva, szökik tovább A patak túlsó partja menedéke­sen emelkedik a sötét bükkös rengetegei felé. A hatalmas törzsek majdnem egymás mellett törnek az ég felé, mig szerte nyúló ágaikkal elválaszthatatlanul fonódnak egymás koronájába. A fák közt maradt hézagokat sűrűn tenyésző erdei bokrok bélelik ki, a melyeknek tüskés ágai egybeforrva a szúrós futószedrek, élősdi fo­lyondárok, iszalagok, borostyánok szívós indái­val, az őserdő benyomását gyakorolják az em­berre. Elszórtan egy-egy természetalkotta apró tisztás váltja fel a rengeteget, de ember alkotta ösvény, vagy ut nem szentségteloniti meg a vadon eme komor birodalmát. Azokat az alig egy lábnyom széles csapá­sokat, a melyek kiszámíthatatlan irányt követve bújják keresztül-kasul a vadont, nem ember­kéz vágta. Azok ott a különböző vadak ország-

Next

/
Oldalképek
Tartalom