Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

soly, picinyke lábak jellemezték a nő szépségét; de ezeken kívül megjelenésével, testtartásával, szóval egész énjévél is a férfi szivet legott elva- rázsolá.

Csak egy pillanatra lepődött meg a hirtelen eléje bukkant férfi megjelenésétől a leány, a másik pillanatban már újra tiszteletet parancsoló lénynyé vált.

— Mondja meg uram — válaszolt egykedvűen — nem látott egy megsebzett őzet erre felé szaladni?

Tőke most már nemcsak hogy látta az angyali szépségű nőt, de hangját is hallotta. Oh ez a hang egészen elbűvölő. 1

— Hadd fusson az az őz — szólott Tőke

— a meddig ereje engedi, hiszen nyilad úgy sem oda talált, hová tegzedből célozál; ide nézz te Istennő — a ezzel felszakitá mellén az inget

— nyiladdal ezt az erős szivet sebzéd meg! Óh 1 könyörülj rajtam, gyógyítsd meg ezt a fájó sebet!

A leány hamiskásan csettintett egyet nyelvével és kacagva mondá:

— Ejnye de hamar!

Tőke még mindig térdepelt. Lehajolt tehát hozzá a csodaszép leány, ujja hegyével megérinté karját s mondá:

— Kelj fel, segítsed a vadat elfogni!

Ez az érintés mint delejes áradat futott végig a férfi testén; felugrott és szerelme mámorában át akarta ölelni a leány derekát; ez azonban ügyesen kisiklott karjai közül s a következő percben már futott a vad után. Tőke mindenütt a leány nyomában. A lázas hajsza azt eredményezte, hogy a nő átbukott az elvérzés folytán elesett vadon. Tőke és Fruzsinka tehát újra együtt voltak.

— Te angyal, vagy bármely küldöttje a mennyégnek, akárhová futsz is, én követlek, miként követni szokta a hű eb gazdáját.

— Én nem vagyok angyal — szólott Fruzsinka — sem a mennyégnek küldöttje. Én Párics Fruzsinka, a Páries György leánya va • gyök. Túl a Bodrogon (a régi Írásban „Zmol- jica“ elnevezés van) a mi lakásunk, de arra kérlek, ha életed kedves, ne próbáld meg, hogy engem oda elkísérj, mert atyám, ki erejével a farkast egy csapásra leüti, féltékenyen őriz engem s jaj lenne annak a halandónak, a ki remetelakában őt háborgatni merészelné és kétszeresen jaj lenne annak, a kinek eszébe jutna engem elkérni ő mellőle.

— No hát, Fruzsinkám, angyalom, én leszek az a bátor ember, ki ezt megteszi; de ezt nem is kell bátorságnak nevezni, hiszen érted szívesen feláldoznám életemet.

És hiába való volt Fruzsinkának minden lebeszélése, kérése, könyörgése, intése, fenyegetése, Tőke szívósan ragaszkodott elhatározásához és nem tágított a Fruzsinka oldala mellől egy tapottat sem.

így jutott Tőke a folyóhoz, hol nehány nyers bőrből összetákolt alkotmány a parthoz volt kikötve; ez volt Fruzsinkának közlekedő eszköze a vizen át. A vadat a tutaj szerű alkotmányra lökték. Ráállott Fruzsinka is, Tó'ke is. Azután feloldották a tutajt s megkezdődött a túlsó part felé való evezés. Hanem a bőrtömlőből készült tutaj köteléke egy a vízből kiállott fatuskótól elszakítva szétmállott, és a fa- tuskó, a férfi, leány, kutyák és az elejtett vad a folyó sebes árjába zuhantak. Tőke, egy pillanatig sem habozva, megragadta imádottját, magához szoritá s úgy úszott át vele a túlsó partra.

Azon csuronvizesen érkeztek Fruzsinka apja elé. Az öreg nem. tudta, mit bámuljon inkább: a vízbe mártott alakot-e, vagy az ismeretlen idegent ? ,-- Édes apám — szólott Fruzsinka a még mindég ámuló Páricshoz — nézd e férfit; ha a sors mellém nem rendeli, leányod azóta a folyó fenekén aludná siri álmát. — Azután elbeszélte a véletlen találkozást s a történet előadása közben oly szépen tudta megvédeni Tőke tolakodását, hogy az óriás erejű, hirtelen haragú Párics még a házába is behívta, hogy megvendégelje leányának megmentőjét.

— Hozott Isten fiatal ember — mondá az öreg — légy a mai nap az én vendégem; pihend ki a nap fáradalmát, holnap viradat után elkísérlek a Bodrog túlsó partjáig.

A fiatal Tőke megköszönte a szives látást, de kijelenté, hogy ő innen távozni nem hajlandó, hogy ő kész akár rabszolgájává is lenni, csakhogy Fruzsinkát mindennap láthassa.

Párics elképedt Tőkének e vakmerőségén s'ösak a leány könyörgő tekintetének köszönhette Tőke, hogy a vasököl egy csapással le nem te- rité; sőt a midőn Fruzsinka átölelte apja nyakát és megcsókolta a Telgerjedt indulattól halántékán felduzzadt ereket, lecsillapult a Párics haragja, magába fojtá vad dühét és igy válaszolt:

— Nem kérdem, ki vagy... Látom, hogy magyar ember fia ; de tudd meg, hogy hallatlan dologra vetemedtél. Maga a bán kérte már tőlem Fruzsinkát, de én egyszerűen megtagadtam tőle. Őszintén megvallom, hogy neked is tagadó választ szeretnék adni, de neked Fru- gsinkához jogod van, hiszen életét mentetted

meg. Tehát reményt nyújtok, legalább a reménynek ez a vékony fonala kösse hozzánk a lelkedet. Ezt megtehetem. — Ezzel megragadott egy három éves tölgyfát, melyet mint dudvát tépett ki a földből gyökerestől és észak felé mutatott avval

Nézz oda és figyelj jól, mit mondok fiatal ember! Látod azt a sátoralaku hegyet ? Ha arra az előtte álló hegyre már a tavasz beálltával egy elég kényelmes hajlékot tudsz építeni, tied leszen az én Fruzsinkám, de különben nem ám ! . . .

— Meg lesz, kiáltá Tőke lelkesülten. A jövő tavasz végével díszes vár fog onnan letekinteni a síkra és Fruzsinka lesz ott e vár úrasszonya, ki ott feltétlenül fog uralkodni.

Az őserdőség rengeteg vadonja kezdte elveszteni a lakatlanság jellegét. Az egész vidék pórnépe késő őszig irtotta a mostani „Várhegy“ körül feküdt erdőséget.* Fejszecsapásoktól visszhangzott az erdő. A megriadt vadak százával menekültek a helyfoglaló emberek elől. Az egész télen hangyaszorgalommal szállították az építéshez megkivántató faanyagot.

Kora tavaszszal ahhoz értő mesteremberek ezrei, viradattól napszállatig, dolgoztak a „favár“ felépítése körül, s mire a leghosszabb nap bekövetkezett, teljesen elkészült a vár, ormán pedig ott lengett a Tőke-család zászlaja.

Boldog megelégedéssel jött el Tőke Páricshoz, hogy magával vigye szive választottját ámde Párics kaján mosolylyal fogadta őt.

— Szép, nagyon derék tőled, édes fiam, hogy szerelmedet ily szívós kitartással tudtad beigazolni; azonban a vár még nincs teljesen kész, mert betörés ellen nem biztos; víznek kell azt körülvennie, hogy az ellenség no egykönnyen férjen hozzá. Ha tudsz oda vizet teremteni, tied lesz Fruzsinka, ha nem tudsz: elvesztetted őt örökre.

Bús szívvel indult útnak Tőke, Páricscsal, Ámde Ámor nem engedi a hű szivet megtörni. A midőn körüljárták a várat, a mai „Kopaszka“ hegyen való barangolás közben, egy követ mozgattak ki helyéről és a kimozdított kő alól vastag erekben tört elő a vizsugár. Még alkonyat sem volt, midőn az uj várat széles vizszalag választotta el a külsővilágtól.

Hatalmas sugarakban lövellt a „Kopasz- kánból tovább a vizáradat. Sok volt már az áldásból, mert csak egy keskenyke dombhát választotta el az uj várat a „Zmoljicá“-tól. Mint dühös sárkány, zúgva nyelte el a kiáradott viz a környös-körül elterült őserdőket. Ha ez a térhódítás még tovább is igy tart, félő, hogy olyan nagy területen, a meddig az ember két szemével ellát, Tőke minden fáradozása dugába dől, mert a tenger viz már a Fruzsinka lakóhelyét is — ott a Smoljica folyón túl — elnyeléssel fenyegette.

Mogorva, szinte dühös tekintetet vetett Tőkére Párics. Zordon szivét keserűség fogta el, végre pedig indulatosan felkiáltott:

— Szerencsétlen 1 mit miveltél ? Reám és

váramra zúdítottad a manók haragját! Oh én botor, óh én kőszívű atya! Minek is követeltem tőled leányom kezéért lehetetlent ? Miért kívánja a vizek istene tőlem, hogy az én dölyfösségem ért az én szememfénye, az én egyetlen Fruzsinkám legyen a kiszemelt áldozat!------azután

a félvad ember zokogásnak adta magát. Szeméből mint záporeső omlottak könyei.

Nőtön nőtt a veszedelem. A rohanó vizáradat tajtékzó dühvei hömpölygött tovább. Jajveszékelés mitsem használt volna.

Csodálatos, hogy Tőke, kinek pedig a veszedelem látása szintén fokozta fájdalmát, hamarább visszaszerezte hidegvérüséget, s a már- már kétségbeesett atyát munkára serkentetette.

— Fel a hegy ormára 1 Ha azokat a kiálló sziklatuskókat sikerül a megnyílott helyre alá- guritani, mentve vagyunk !

Rohanva rohant a két férfiú felfelé a hegynek. Rövid tűnődés után kiszemelték a legnagyobb sziklatuskót. Tőke a sziklahasadékba dugta hatalmas buzogányát. A buzogány nyelének neki düllesztette vállait a két férfiú. A sziklatuskó megmozdult, nehány pillanat múlva pedig helyéből kizökkenve, óriási robbajjal gurult alá a kutforma földnyiláshoz. Ezután sziklát szikla után indítottak útnak. Pár órai veri- tékes fáradozás után be volt tömve a veszedelmet okádó óriási földtorok.**

Mintha ketté vágták volna a vizsugárt, abban a pillanatban megszűnt a fenyegető veszedelem. A kiömlött viz rohamosan apadni kezdett. A szennyes áradatot magával vitte a szmoljica. Csak az újonnan épült „fa-vár“ sáncaiban ma* Az ujhely felett emelkedő Sátor-hegyről, vagyis az V. István király szabadalom levelében ,Satuhig“-nek nevezett hegyről van szó. Szeri.

*• Gyermekkoromban hallottam, hogy Ujhely egyik hegyéből — a rege előadásához hasonlóan — oly nagy mennyiségű viz ömlött ki, hogy a hegy tövében fekvő egész várost vógveszedelemmel fenyegette; hanem aztán a dús forráshoz hét, halálra ítélt rabot rendeltek ki, a kiknek sikerült kövekkel betömniük a forrást. F. Aradt meg a viz, mint hatalmas gyűrű szorítván maga köré a büszke várat.

— Most már látom öcsém — szólott Párics — veled van Hadúr, a magyaroknak hatalmas istene! Nem bánom hát legyen a tied Fruzsinka. Hozd el „Sátorvárá“-ba. Csak arra az egyre kérlek, ne válaszd el egyetlen leányától az atyát, mert a tőle való megválás az én életembe kerülne.

Örömtől megittasultan öleié át Tőke az ő Fruzsinkája édes atyját. Dehogy is engedte volna el magától. Fruzsinkát is, őtet is elhozta Sátorvárába.

Sokáig éltek együtt Sátorvárában boldogan,

Áz óriás erejű Párics mihamar beletörődött uj életmódjába, sőt özvegyi állapotát fölcserélte a házasélet örömével, midőn a szomszéd helységnek egy szép özvegyével összeismerkedett.

Yeje, Tőke, Sátorvárától felszél irányában 500 nyillövésnyire szintén erős fa-várat (talán az ős füzéri vár ez!) épített számukra.

Sátorvárában pedig Fruzsinka lett az ur.

Azután még sokáig, nagyon sokáig osztogatta parancsolatait engedelmes urának és a környékbeli várnépnek.

Már régen meghaltak . . .

De, mert mindketten szerették a népet, emlékezetük halhatatlan maradt.

(.Vége.)

Városi és községi ügyek.

* Falusi küldöttség főispánunknál.

Felső-Bereczki község volt úrbéres közönségének négytagú küldöttsége, — Berecz Károly áll. isk. tanító vezetése mellett, Székely István biró, Sütő József közs. tanácsos és Holovenkó János közs. képviselő, — folyó hó 2-án tisztelgett Sátor- alja-Ujhelyben főispánunk Öméltóságánál. Azt voltak megköszönni, hogy a v. úrbéres közönség számára személyesen volt szives kimódolni a földmivelésügyi m. kir. ministernél, hogy a

7. sz. bodrogi átvágás létesítése alkalmával kisajátítás utján megszerzett, azonban a földterületből az átvágás céljaira szügségtelenné vált és igy felmaradt 421188 kát holdterület Felső-Bereczki község egyes, volt úrbéres lakosainak tulajdonába bocsátassék, árverés mellőzésével és kedvező fizetésfeltételek alatt. A minister csak azt kötötte ki, hogy a szóban levő terület legfeljebb 4—5 holdankint osztassák ki az egyes vevőfeleknek.

* Városi közgyűlés. Sátoralja-Ujhely város képviselőtestülete a múlt október hó 29-én, a városatyák nagy résztvételével és Székely Elek polgármester elnöklete alatt, közgyűlést tartott. A polgármester bemutatta a Mezőssy Menyhért- nétől vett s a polgári leányiskola elhelyezésére szolgáló épületre vonatkozó szerződést és az átalakítására vonatkozó tervet és költségvetést. Minthogy a képviselőtestület összes tagjai jelen nem voltak, a szerződés elfogadására a f. hó 29-ére újabb közgyűlést tűztek ki. A tervet és költségvetést elfogadták s megbízták a polgár- mestert, hogy az épület átalakítását, a költség- vetés keretén belül, még az év folyamán végeztesse. — Özv. Kapás Lajos Aurélnó, a rt. város elhalt főjegyzője nejének nyugdíj iránti kérvényét, a tanács elutasító javaslatával szemben, a közgyűlés kedvezően intézte el, kimondván, hogy a főjegyző kinevezéstől számított és betöltött fiz évi szolgálata után, melyet a vármegyén kezdett meg, özvegyét a nyugdijszabályzatban meghatározott nyugdíj jogosan megilleti. — A színházban a közrend fentartása érdekéből alkotott szabályrendeletet elfogadták és jóváhagyás végett az alispán utján a belügyminister- hez felterjeszteni rondelték. — A tanács előterjesztést tett a városházának a köztemetővel, tűzoltó őrtanyával és egyébb középületekkel telefon összeköttetése ügyében. A közgyűlés érdemleges határozat hozatala előtt utasította a polgármestert, hogy a kivitelre nézve tervet és költségvetést készítessen s azt a legközelebbi közgyűlésnek mutassa be. — A legtöbb adót fizető képviselőtestületi tagok névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság jelentését s az összeállított névjegyzéket elfogadták. E szerint a legtöbb adót fizetők 1901. évi névjegyzéke a következő sorrendben állapitta tott meg. Rendes tagok: Windisch-Grätz Lajos hg., Wallis Gyuláné grófné, Reichard Salamon dr., Juhász Jenő, Dókus László, Katinszky Geyza, Haas Lipót, Róth Bernát, Dókus Ernő, özv. Magdsár Imréné, Zinner Henrik, Schön Sándor, Haas Bernát dr., Bánóczy Kálmán, Kincsessy Péter. özv. Hornyay Ferencné, özv. Bessenyey Gáborné, Zsarnay Lajos, Hönsch Dezső, Szunyoghy Dezső, Davidovics Adolf, Kellner József, Sátoralja-ujhelyi Népbank, Szent- Györgyi Vilmos, Ligeti József dr., özv. Mezőssy Menyhértné, Teich Zsigmond, Kun Frigyes, Meczner Gyula id., Szánky Nándor, Fejes István, Képes Gyula, Guttman Izráel, Sátoralja-ujhelyi