Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-26 / 34. szám

1900 augusztus 25:_________L Melléklet a „Zemplén" 34. számához.

szécs bizalma fordult felé, midőn megüresedett állomására meghívta.

Itt működött mostanig, itt aratta egyházi és társadalmi téren mindazt a sok dicsőséget, mely nevéhez fűződik, mig őt is learatta a halál. Itteni lelkészkedése alatt emeltetett egy remek papi lakot, renováltatta a templomot. Itt érte az egyházmegye azon újabb bizalma, hogy a tanácsbiró székbe ültették, melyet sok esztendőkig viselt; itt találta azon fényes kitüntetés, hogy a lelkészi kar ezelőtt két évvel megtette esperesének, itt viselte azon számos díszes állást melyet a polgárok —- erényeit jutalmazandók — ráruháztak. Az állami iskolai gondnokságnak tagja, a kaszinónak alelnöke, — képviselőválasztási elnök, stb. volt haláláig. Szemefénye az egyháznak és a városnak!

E szem lecsukódott aug. 15-én este 11 órakor. Nem hittem volna, de senki se hitte volna, hogy ily korán. Utóbbi időben, igaz, betegeskedett, de nem hittük volna, hogy az ő erős szervezete felette nem diadalmaskodnék, s a katasztrófa ily közzel legyen. Sajnos! távollétem miatt nem voltam ott betegágya mellett, pedig szerettem volna jóakarómtól, hűséges társamtól utolsó búcsút venni, de ott virrasztott mellette egyik leghübb barátja, Schwarcz dr. gálszécsi orvos, sajnos az ő önfeláldozása, szakértelme sem győzhette le a kaszás ellenséget; nem űzhette el hitvesének, szeretteinek karja a kik ágya mellett álltak a hü családfőt siratva.

Egy sóhaj s itt hagyta a hozzá legközelebb állókat is: hitvesét, 2 férjnél levő és 2 hajadon leányát, két fiát, a kik kézül egyik pozsonyi jogász, másik kultur-mérnök, ki a lesújtó hirt Párisban vette. Egy viruló családra borult gyászfátyol.

*

Temetése f. hó 18-án ment végbe óriási részvét mellett. (Külön leírása a hírek rovatában — szerk.)

A koporsó borítva volt a részvét jeleivel, a szebbnél szebb koszorúkkal. Koszorúkat küldtek : „A f. zempléni ev. ref. egyházmegye lelkészi kara, szeretett esperesének ; a f. zempléni ev. rét. egyházmegye tanítói kara szeretett esperesének, elnökének; a gálszécsi ev. ref. egyház szeretett lelkészének; a gálszécsi kaszinó, szeretett alelnökének; szeretett kedves Imrémnek Etelka; Feledhetlen testvérének, Erzsébet és Róza; feledhetetlen apánknak, gyermekei; a jó nagyapának, a kis unokák; Kedves Imre bátyámnak, Erzsi; Igaz jó barátjának, Sohwarez dr. és neje ; Igaz barátjának, Elek Imre dr. és neje; Tisztelete jeléül : Molnár Béla; A jó szomszédnak a Fischer báró család ; Kedves jó barátjának, a Kovács család ; Kedves barátunk, Isten veled, az Oravecz család; Spillenberg József és családja; Isten veled: Maleher Béla és neje; A bacskó erdő, utolsó üdvözlete: Nejedli és neje. (A bacskói erdő virágaiból és leveleiből összefűzött szép koszorú.) A szorongásig megtöltött templomban a halotti beszédet Fejes István s.-a.-ujhelyi,lelkész tb. esperes mondotta, az elhunytnak kebelbarátja, könyezésig meg hatván a közönséget remek beszédjével.

Ugyanakkor a templom előtti térségen Hutka József bánóczi lelkész, egyházmegyei

fenyegetett. De más tekintetből sem maradt hatástalan Zemplén közállapotainak kialakulására a Piszkai csata. Serédy győzedelme Perónja fölött jelentette a katolikus hitágazatok felülkerekedé,ét is a protestáns hitelvek kerékvágásában.

Ferdinand—kiről feljegyezte a történelem, hogy Magyarországon ördögöt ördöggel kergetett — örömmel értesült, hogy a győzedelem az ő hívei részén maradt. 1546. nov. 1-én Prágából küldött levelében értesítette is Serédyéket, hogy a felső vármegyék közönségének keményen megparancsolta, hogy ezután »sem tettel, sem tanácscsal, sem titokban, sem nyíltan* ne bátorkodjanak segítségére lenni Perényinek, vagy a Homonnayak- nak, hanem mindenkor és mindenben a Serédy Gáspár kezére járjanak. »Másképp, királyi neheztelésünk terhe alatt, nem cselekedvén.«

Serédy Gáspárt, a kétségtelenül nem c ak ügyes, de szerencsés hadvezért, a liszkai véres csete-paté Zemplén vármegyének leggazdagabb és leghatalmasabb kényurává tette. Királyi dús adományokként hullott ölébe — a fentebb elősoroltam birtokokon kívül— E.-Horváti, Lazony, Szerencs, Szomotor, Mihályi és Szegi, egytől- egyig Perényi-féle birtoktest; nemkülönben a kö- vesdi kastély és tartozékai (a Szerdahelyi László birtokai) Pálfölde, Páczin, Karcsa, Ráska és-Ga- tály községek; Tally a „szétrombolt várát* már előbb (1539 ben) birtokába adta a jászói kon- vent királyi kiküldöttje »kárpótlásul a szenvedett károkért“ a mik Serédyt Kassán érték, mikor 1536. dec. 4. az ő távolléte alatt az áruló Lónyay Gergely Csécsey Lénárd tállyai kapitánynak Kassát feladta. Serédy avval állott boszút három év

főjegyző, az idegen nyelvüeknek tót beszédet tartott, szépen jellemezvén az elhunytat.

Legyen emlékezete áldott!

Péter Mihály.

Fürdői levél.

Szirtalja, aug. hó.

Ha bekövetkezik a nyár évadja és melegen süt a nap, úgy hogy az ember azt mondja magáról, nagy szólással szólván, hogy zsirfolttá olvad vagy megaszalódik, ki milyen terjedelemmel rendelkezik testében: akkor jobb világot keres az ember és a hol megtalálja, azt mondják közönségesen, hogy fürdőzik. Ily divatos címet hord e rövid ismertetés is, pedig nem egészen felel meg annak, mert az általánosan ismert fürdőzést senki se keresse itt, hanem inkább az üdülést, a pihenést, a nyugalmat, a melyre egy év nehéz munkája után joggal számíthat az, a ki teste fogyatkozását érzi: nyaralás annak a neve, a mikor az ember a jó levegő és a csend élvezete mellett újjá alakul.

De hol is van ez az áldott hely ? Zemplén vármegye éjszaki részén levő Homonna község lakói jól ismerik, mert közelükben van az a szép völgy, a mely alkotásánál fogva nyári tartózkodásra alkalmas. Andrássy Géza gróf terjedelmes erdeinek egy részében van az a hely, a mely nemcsak az üdülő, hanem a szórakozó és mulató közönség igényeit is kielégíti. A völgy éjszak-déli irányú, a melyet nyugatról egy meredek hegyoldal övez, gyönyörű tölgy- és bükk- erdő van rajta; ennek aljában a közönség rendelkezése alá eső épületek vannak: a táncterem, a fürdő, a korcsma és a vadász-ház, a mely utóbbit néha kiadják nyaralóknak, ez alkalommal is két rokon család élvezi a nyár itteni édes örömeit. Terjedelmes rét, alkalmas sétahelyek, tekepálya, jó patakviz azok a helyek, a melyeket a nyaraló közönség szórakozásul szokott felhasználni. Nem a divatos cifraság adja az itteni tnrtózkodás kellemét, hanem a természetnek műve, a mely patakot, sziklát, hegyet, völgyet, sik földet a rajtuk levő nagy változatossággal oly gyönyörű képben hozott össze, hogy a szem folyton talál uj és uj mozzanatot a gyönyörködtetésére.

A „Szirtalja“ csendjét nem zavarja az itt járó kevés ember, ez inkább jó hatással van; legalább nem érzi az ember magát elhagyottnak ; a néha, de leginkább vasárnap nyilatkozó zajosságot kellemesen fogadja a magánossághoz szokni kezdő nyaraló A szelíd nyugalmat mintegy fölébreszti a távoli gulyák kolompjának hangja, a melyet csakhamar keresni akar a nyaraló, de nem látja, mert a haraszt eltakarja a gulyát. Az erdő csendje oly megható, hogy az embert áhitat fogja el, de ez alatt ne értsük a némaságot, mert a falevelek mozgásának halk zenéje folyton tudatja velünk, hogy élet van itt; a madárdal elhangzott már, de van más szépség, pld. oly pompás látvány az, a midőn verőfényes napon a napsugarak behatolnak ugyan az erdő lombjai között, de csak itt-ott érik a talajt ama gátló haraszt miatt. E jelenség a természet egy nagy törvényét igazolja: a magasan •* *

múltán, hogy Tállya várát elfoglalta és szétrombolta *

A besztercebányai országyűlésen (1542/43) az egyesülés az összebékülés szelleme lengte át a Ferdinád-párti 36 vármegye rendéinek szivét. Egyéb üdvös határozatok között kimondották azt is, hogy »a Lajos király halála óta idegen kezekre jutott jószágok előbbeni birtokosaiknak, még a más párton lévőknek is, adassanak vissza . . .«Mintha csak egyenesen Serédy Gáspár ellen hozták volna ezt határozatot, mert hiszen ő »majdnem minden birtokát zsákmányolás, erőszakoskodás utján szerezte.« Ferdinand azonban, Serédy alázatos folyamodásait véve, újra meg újra parancsokat küldött a tehetetlen bíróságokhoz, eltiltván őket a besztercebányai határozat végrehajtásától, következésképp az igazság kiszolgáltatásától Serédy ellenében, okul adván, hogy ‘erányában annyiszor tanúsított hűsége miatt különös kegyelemmel viseltetik* az ő kedvelt hive, Serédy iránt. Ezt a rendkívül kegyes királyi parancsot Prágában Scrédynek egy épp oly hűséges, mint ügyes közbenjáró embere udvarolta ki, Gávay volt a neve, kit a király kancellára kétszer is megintett, hogy Serédy uram őkegyelme még »borravalóval tartozik a kancellistáknak.«

Plogy Serédy megadta-e a királyi kancellár íródeákjainak azt a kétszer is felemlegetett borravalót, nem tudjuk; de az bizonyos, hogy Serédy tartotta abrak pénzzel a király zsoldos hadait, nem feledkezvén meg a német generálisok lovairól sem, a miről máig is tanúskodnak Spiller Balázs »hadfizető uram*nak nyalábszámra menő «nyug- tatólevel»-ei. Bizonyos az is, hogy Serédy Gáspár

és a legszebb helyen levő levelek viharnak, szélnek, fagynak, egy szóval veszélynek vannak kitéve, de kilátásuk és gyönyörüségök több, mint az alant levő ágak leveleinek és a bokroknak, a melyek a biztosság édes nyugalma tudatában kevesebbel is megelégszenek; igy vannak az emberek is, a kik közt becsüljük meg és támo- gasuk azokat, a kik egy tisztességes és nehéz ügy éién több előnyt, nagyobb hatáskört kell, hogy élvezzenek azoknál, a kiknek munkája ama- zokéhoz képest pihenés.

De elég e cseppnyi filozofálásból, mert különben azt hinnék a t. olvasók, hogy egy vakációzó tanár unalmából firkál: pedig úgy van, az ő bűne a levél.

Igazán áldás Homonnára nézve, hogy ily kiránduló helye van; az uradalom az újabb időben kiváló gondot fordít arra, hogy a város közönségének igényeit kielégítse ; gondozó kézre vall itt minden, látszik, hogy érzék van a rendhez. Ehhez járul még, hogy az üdülést hatékonyan támogatja az a tiszta hegyi nedv, a mely a korcsma pincéjéből kerül elő jó bor képében, pedig az ritkaság most, a midőn a nyerészkedés vágya lép mindenütt előtérbe mások érdekeinek mellőzésével.

De mi itt a kellemes, a mi vonzza az embert ? Bizonyára elég érdekes a szép és változatos tájék, a melyről már oly szívesen emlékeztem meg; a hegyoldalon levő tiszta vizű forrás is egy kiránduló hely; e kedves hegyiforrás üdítő nedve édesen enyhíti a szomjúságot, de ez egyszerű természeti jelenség egy nagyszerűséget tár a gondolkozó fő elé; ime ez a kis forrás szolgáltat egy cseppet ahhoz a nagy vízhez, a melynek tenger a neve. Mily nagyszerű példája ez annak, hogy a kicsi és megbecsülni való, akármi téren is szolgálja az általános jót, mert a kicsiből lesz a nagy, a nagyból a végtelen, mi emberek is a haladást támogatjuk azzal, ha csak parányi módon is járulunk a közjó előmozdításához. A völgy pataka gyors fordulatokban tör elő a kőtörmelék között, nem okoz nagy zajt, de oly kedves a csevegése, mint egy kis gyermeké, azért vonzó, kellemes. A parton elmereng az ember, elfoglalja a gondolata, de végre is annyit beszél e kis csermely, hogy az ember újra és újra elnézi, gyönyörködik benne; egy kiváló szórakozást is nyújt: a rákászat, a mely sok sportkedvelőnek édes foglalkozása.

A sok kicsi oly kedves összhangot teremt itt, hogy a hely nyaralónak nagyon alkalmas, különösen azokra nézve, a kik rettegnek a melegtől; délután 4 órakor teljes árnyék van a völgyben, tehsát a levegő hüs, árnyékban egész nap a legforróbb napon sincs meleg. Sajnos, hogy e vidék még nem jutott oda, hogy a természet szépségeinek fölhasználását egészségügyi alapokra fektetve, anyagi hasznot meritene belőle. Nem kell minden üdülőnek a Tátra vidékét és egyéb ismert helyeket bejárnia, a szerényebb igény itt is pompás kielégítést talál. Hazai rendezetlen állapotunk mellett ez is egy ama felhasználatlan kincsből, a minő sok van elrejtve; a külföld ugyancsak kihasználja ama előnyöket, a melyeket mi kiaknázatlanul engedünk elveszni. Ne menjünk nagyon messzire, csak a monarkia osztrák részébe, a hol sok száz nyaraló és üdülő honfitársunk békésen költi el a pénzét; a tiroli hegyek közt a kis falvakban

fizetett, mint a köles; az is egészen kétségtelen, hogy minden összeszámozkodásnál nem ö, hanem Ferdinánd maradt tartozásban, pl. 1541-ben is a király, midőn »adósságát letéve* Debreczen városát 10,000 (mondd : tízezer/) ftban »vallotta át« Seré- dynek.

Mikor Serédy 1550 ben végrendelkezett, birtokai, a melyek Zempéntől kilenc vármegyén keresztül Morvaországig nyúltak, csakugyan beillettek egy kiskirályságnak.

Királyság is volt az — mint akkor mondották: jSeredina Tellus.* És Serédy Gáspár azon a »tellus« on teljesebb hatalommal biró kényur volt, mint maga a király !

Egy jellemrajzirója azt mondja róla, hogy »Serédy a magyar Montecuccoli.« A mondás nagyon ta'áló. Az egyiknek is, a másiknak is pénz volt az istene.

*

Mikor magtalanul elhunyt, s 1550. mire. 1-én Pozsony-Szent Györgyön eltemették, a Seredy- családnak szerencsecsillaga még emelkedőben volt. György, Benedek, János és a többi Serédy «beszerkesztették* magukat az ország bárói sorába. Nevezetes, sőt egyikük másikuk első rendű szerepkört töltött be később a király udvarában.

De hová lett és hol van ma Zemplénben az a Serédy-királyság ?

Elolvadt. Ebül gyűlt szerzemény volt — ebül is veszett el.

Nincs szaporája a bitangnak!

Dongó Gy. Géza,