Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-19 / 33. szám

Nyugtató 40 Korona, azaz negyven K.-ról, melyet, mint a s.-a.-ujhelyi kereskedői ifjúság az 1900. évi augusztus hó 12-én tartott nyári mulatságuk jövedelméből, a s.-a. ujhelyi árvaház javára fel­ajánlott és átett összeget hálás köszönetem nyil­vánítása mellett ezennel nyugtatom. S.-A.-Ujhely. 1900. Áug. hó 17-én Fass József, egyesületi pénztáros. A varanuai hangversenyről írja leve­lezőnk : Városunkban hó 11-én a főiskolai ifjúság rendezte hangverseny reményen felül sikerült. A kisdedóvó nagyterme elegáns publikummal telt meg, s félkilenckor kezdetét vette a hangverseny. Kiár Szidi és Verner Emma zongorajátéka, Oaal Sárika monológja és Gaal Berta éneke szűnni nem akaró tapsvihart és általános tet­szést aratott. Heuman Károly éneke és szava­lata „Ráchel siralma“, Heuman Béla „Pán halála“, Cséri Elok „ A krakéler“ és az Udvardi Viktor, Iírasztiner Árpád, Guzeo Frigyes, Ud­vardi Viktorné, Gaal Sárika és Berta részéről előadott négyest a közönség gyönyörűen sike­rültnek találta. Úgy 11 óra tájt elkezdődött a tánc és tartott viradtig. A jelen volt táncoló hölgyközönségből a következőket jegyeztük föl: Csomár Stefánia, Gaal-nővérek, Gaal Berta, Kiár Szidi, Letényi Gizella, Mauks Juliska, Métely Mariska, Pajkossy Kornélia, Pikna Vilma, Simkóvics Emma, Siff-nővérek, Sztankó-nővérek, Verner Emma. stb. r. 1. A Varannó és környékéről való főis­kolai hallgatók f. hó 11-én rendezett, tánccal egybekötött hangversenyén a „S.-A-Ujhelyben felállítandó Kossuth-szobor“ javára felülfizettek 8—8 koronát: Csőke József dr., Diószeghy Já­nos és Malonyai Tamás; 6 K.-t: Verner Gyula; 4—4 K.-t: Cséri Herman, Rigótz Mór dr. (Bács) és Rónay Albert A.-Hrabócz); 2—2 K.-t: Bur­ger Ármin (Ujfehértó), Friedmann Vilmos dr., Földes Albert, Füzesséry Pál, Lampel Nándor, Sztankó László és ZiDner Jenő dr. (Nyíregy­háza); 1—1 K.-t: Blum Sándor, Pajkossy Elek (Z.-Possa) és Kondor Béla (Ungvár). Összesen: 59 K.-t. Fogadják a nemeslelkü adakozók ez utón is a rendezőség legforróbb köszönetét. Varannón, 1900. aug. hó 23-án. Somló Győző, Sugár Ernő, rend. biz. elnök. e. pénztáros. * A sátoralja-ujhelyi ált. ipartestület holnap, f. hó 19-én, a „Bock“ kertben jóté- konycéluzártkörü táncmulatságot rendez. Kez­dete délután 5 órakor. Nyilvános számadás. A s.-sa.-ujhelyi dohánygyári munkásnőik­nek f. évi aug. 5-én jótékony célra rendezett nyári táncmulatságán a tiszta jövedelem 143 korona 86 fillér volt. — Felülfizettek: Molnár István főispán 20 korona. Talapkovics László p. ü. igazgató, Kucsera Antal doh. gyári igazg., Ádámetz Emil aligazg., Ambrózy Nándor 10—10 korona; Nyomárkay Ödön dr., Wieder József szertárkezelő, Kádár Gyula gyógyszerész 6—6 kor ; Dókus Gyula főjegyző 5 korona; Green Jenő doh. gyári oszt. vezető, Seide Róbert doh. jöv. tiszt. Hornyay Béla dr., Schmidt Lajos rendőrkapitány, Juhász Jenő ügyvédő, id, Bá- nóczy Kálmán, Katinszky Géza plébános, Ehlert Gyula, Fuchs János 4—4 korona; Arnótfalvy Tivadar 3 korona; Szegi Gyula, Német Nándor, Bans Károly, ifj. Bánóczy Kálmán, Kótits Ist­ván, Bátyisin Jenő, Csernyiczki J. 2—2 kor.; Lajos Gyula, Koleszár János, Ádám N. Tóth József, Szőlősi Endre, Bodnár János 1—1 kor.; Prihoda Lajos 60 fillér; Hanorák János 40 fill ; Kertész József 20 fillér. — A kegyes felülfize- tők a jótékonycél érdekében tett felülfizetései- kért fogadják ez utón is hálás köszönetünket. S.-A.-Ujhely, 1900. augusztus 16. A rendező bizottság. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelés. — Péczel, aug. ÍG-án. Köszönetnyilvánítás. Tisztelettel alulírott hálás köszönetemet fejezem ki az 1900 évi augusztus 16 án tartott vármegyei rendkívüli közgyűlésen jelen volt bizottsági tag uraknak azon nagy szívességükért, hogy öcsém Eliassy Sándor jövőjét megalapí­tani, t. i. hogy a Ludovika Akadémiának a But­ler gróf alapította ingyenes helyére őt megvá­lasztani és első helyen bemhtatni szívesek voltak. Nemes tettükért fogadják még egyszer megújított hálás köszönetemet. Eliassy Imre, gyógyszerész Péczelen. Közgazdaság. Orsi törárpavásár Miskolozon. Hazánk­ban a folyó évben csak egy országos sörárpa- vásár tartatik s pedig Miskolczon augusztus 28-án. E vásár immár a harmadik és sikeréhez alapos a remény, már csak azért is, mert az idei gyenge termés mellett kedvező árpaárakra van kilátás. Az eddigi miskolczi sörárpavásárokat külföldi sörgyárosok is szépen látogatták és ezek eljövetelére az idén is biztosan számíthatni. A vásárra vonatkozó minden felvilágosítással a „Borsod-megyei Gazdasági Egyesület“ titkári hi­vatala Miskolcz (vármegyeház) készséggel szolgál.— Városi és községi ügyek. * A polgári leányiskola S.-A.-Ujhely­ben még a f. évi szeptember folyamán okvetet- lenül megnyílik s bár csak szűkös bérelt helyi­ségében, de megkezdi szereplését, mit az is bi­zonyít, hogy az iskolafelszerelés költségeinek folyósittatásáért közig, bizottságunk felirt a mi- nisterhez. * Interpolláoió. Tisztelettel kérdezzük a nyaraló polgármester úrtól: mikor szándékozik már kiíratni az újhelyi színházért pályázni kí­vánó színtársulatok számára a pályázatot ? Majd ha fagy ? Talán az mégis egy kissé késő lenne ! Egyébként miheztartásul közölhetjük kedves podesztánkkal, hogy a színpadi új díszletet átvétele dolgában a szinügyi bizottság ma ülé­sezett. * M.-Laborczon — hogy a Hamburg felől netalán behurcolható pestis-járvány készületle­nül ne találja vármegyénk közegészségügyi kor­mányzatát — vesztegíőház építtetése és berendez- tetése iránt aug. 13-iki kelettel felirt a belügyi kir. ministerhez a t. vármegye közig, bizottsága. * O Liezka ev. ref. hitközségének isko­laépítés céljára 500 K. segedelmet zavazott még a t. vármegye közmivelődési alapjából a közig, bizottság * Nem zugiskola! Szerencsről a minapá­ban hírül adták lapunknak is, hogy a járás fő szolgabirája zugiskolákat fedezett föl és robban­tott széjjel Szerencsen A kir. tanfelügyelő, ki személyes tapasztalatból adott jelentést, a közig, bizottságnak f. hó 13-iki ülésén referált a szóba hozott iskolákról, melyeket zugiskoláknak bé­lyegezni nem lehet. Minthogy azonban létjogo­sultságuk elősmertetésénél az iskolák fentartói nem alkalmazkodtak a törvény szabta rendel­kezésekhez, ezért is, — de meg közegészségi okok­ból is, jóváhagyta a közig, bizottság a főszolga­bíró intézkedését, mely szerint azok a famózus iskolák Szerencsen bezárattak. * Homonnán a Laborcz folyón átvezető közúti vashid középső pillérét terméskőből már felépítették s e héten hozzá fogtak a partmenti kőpillérek alapozásához. * Kiviteles nősülés megengedéséért fo­lyamodtak : Malenda András technai, Rapagyák András parnói, Berkovics Salamon morvái, Ma­dár Pál szécs-polyánkai, Sári János czéki, Bos- kó .György mislinai, Forgács János sztárai, Ko­csis András monoki, Princz Antal tokaji, Pipta Yaszily klenovai, Bém István monoki, András Mihály kereplyei, Kalapos János bácskai, Bá nyász István monoki, Peresztés János Regécz- 3 huttai és Jaczkó Tivadar l.-volyai lakos hadkötelesek. Folyamodásaikat pártfogással ter­jesztette fel a ministerhez a közig, bizottság. * Pénzügyőrök és községi biró. Cselej községben történt, hogy két közönséges kardos pénzügyőr a helység birájával szemben oly go­rombán lépett föl, hogy a biró e miatt panaszt emelt a hatalmaskodók^ ellen a járás főszolga- birájánál, ki az esetet aztán tudomására hozta a közig, bizottságnak, honnan megint a kir. pénzügyigazgatót hívták fel a bepanaszolt eset megvizsgáltatására. A kir. pénzügyigazgató jelen­tette, hogy a mennyiben azt derítette ki a vizs­gálat, hogy a hivatalos hatalommal való vissza­élés büntetőjogi beszámítás alá esik: a vizsgá- ' lati iratokat megtorló eljárás végett a kir. ügyész­ségnek mutatta be. — Az esetet azért hoztuk köztudomásra, tudják meg községeink bírái, hogy a pénzügyőrök velük szemben elégtételadás nél­kül s csak úgy szinpliciter nem hatalmaskod­hatnak 1 * Jegyzőválasztásokat hirdet a varan- nai j. főszolgabirája Szedliszke községbe a f. évi aug. hó 3i-ik napjára és Sókut községbe, hol szept. hó 3-ik napján lesz a választás. Jövő számunkban részletesebben. * Egy élelmes városi hatóság. Felkér­tünk a következő hirdetés közzétételére : N.-Szól- lös város képviselőtestülete elhatározta, hogy olyan vállalkozónak, a ki hajlandó a város te­rületén nagyobb számú munkást foglalkoztató iparvállalatot létesíteni, hajlandó ingyen terü­letet a célra rendelkezésére bocsátani s tőle függő egyéb legmesszebb menő kedvezésekben is rószesiteni. Nem valószínűtlen az értesítés sze­rint, hogy a kormány is — a rutén nép anyagi segedelmezése szempontjából — a legmesszebb menő kedvezésekben részesítene egy ilyen ko­moly vállalatot Ugocsa vármegye székhelyén, N.-Szőllősőn. Különben a felhívás szerint a kö­vetkező gyáralapitásoknak vannak meg a ked­vező feltételei: vászon, posztó- és pokróc-szövő iparok, bőr, sör, botgyártás, pipa, kályka, kera- mit, úgyszintén terrakotta- és majolika-edények gyártására stb. E mellett olcsó munkaerő és a megélhetésnek kedvező viszonyok is ajánlkoz­nak N.-Szőllősen. (E szép irányú és közhasznú mozgalom megindításából példát vehetne váro­sunk hatósága is, hogy miként kell egy város jövő fejlesztésének munkáját célszerűen előké­szíteni. Hiszen városunk területe is nem egy olyan nagy iparvállalatnak nyújthatna kedvező talajt! Szerk.) * Állami anyakönyvi statisztika. A sá­toralja-ujhelyi állami anyakönyvi hivatalnál 1900. aug. 11-től 1900. aug. 17-ig a) házasságot kötött: 1 pár ; b) kihirdettetett: 2 egyén; c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 15 eset­ben; d) elhalálozott: 11 egyén. Vármegyei Hivatalos Rész 16,157. sz. T. Zemplénvdrmegye alispánjától. A 10 főszolgabírónak és S.-A.-Ujhely r. t. város polgármesterének. Alábbi ministeri körrendeletét — esetleges előfizetők gyűjtése végett — másolatban kiadom. S.-A.-Üjhely, 1j00. augusztus 10. Matolai Etele, alispán. Másolat. M. kir. belügyminister 2739/eln. szám. kör­rendelet Nagymartoni László Pál, kir. tanácsos, a m. kir. központi dij- és illetékkiszabási hiva­tal főnöke, a Bélyeg- és illetékek iránti tör­vények és szabályok magyarázata cimü kézi könyvét negyedik, újonnan átdolgozott kiadás­ban bocsátotta közre. A már előző kiadásaiból is előnyösen ismert és általános használatban levő kézi könyv ezen újabb kiadásában kiegé­szítést nyert az összes bélyeg- és illetékekre vonatkozólag időközben hozott s általános ér­dekű törvények rendelkezéseinek felvételével. A szerzőnek előterjesztett kérelme folytán ezen nagy szakavatottsággal összeállított és kitűnő segédeszközül szolgáló kézikönyvet a törvény­hatóság figyelmébe ajánlom. Ä kézikönyv uj kiadásának előfizetési ára portómentesen meg­küldve 7 korona 50 fillér, díszes vászonkötés­ben 8 korona 50 fillér. — A vonatkozó megren­delések közvetlenül a szerzőhöz intézendők. Budapesten, 1900. évi július hó 14-én. A minis­ter helyett: Széli s. k. államtitkár. 16156. sz. Zemplén-vármcgyc alispánjától. A 10 főszolgabírónak és S.-A.-Ujhely r. t. város polgárm esterén ek. Alábbi ministeri körrendeletét előfizetők gyűjtése végett másolatban kiadom. S.-A.-Ujhely, 1900 augusztus 10. ____ Matolai Etele, alispán. Másolat. M. kir. belügyminister 2642/eln. szám. Kör­rendelet. Dénes István dr. m. kir. pénzügyi fo­galmazó „Késedelmi kamat fokozatos és szá­zalékos illetéktáblázatok cimü kézikönyvet adott ki, mely kézikönyv táblázatainak nagy arányánál fogva oly részletesen tünteti fel a késedelmi kamatok fokozatos és százalékos ille­ték kiszámítását, hogy mellette azok külön ki­számítása feleslegessé válik. Ezen előnyére és adatai teljes megbízhatóságára való tekintettel a szóban forgó mű a közigazgatási hatóságok eljárásában is teljesen alkalmas segédeszközül szolgálhat, minek folytán azt a törvényhatósá­gok figyelmébe ajánlom. A mű a szerzőnél (Budapest, Vámpalota II. 46. sz,) fűzve 2 ko­rona, diszkötésben 3 korona árban megrendel­hető. Budapesten, 1900. évi július hó 14-én. A minister helyett Széli s. k. államtitkár. 16491/900. sz. T. Zemplén-vdrmegye alispánjától. 10 főszolgabírónak és S.-A.-Ujhely rt. város p olgárm est erén ek. A korcsmái üvegedények hitelesítetten való kötelező használata tárgyában f. évi 3833. sz. a. kelt belügyminiszteri intézvényt má­solatban szigorú végrehajtás céljából kiadom. S.-A.-Üjhely, 1900. augusztus 4. Matolai Etele, alispán. Másolat. M. kir. belügyminister 38233/V—o. szám. Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. A kereskedelemügyi minister úrhoz érkezett panasz szerint a korcsmái üvegedények hitelesítetten való kötelező használata tárgyában múlt évi március hó 15-én 6523. sz. a. kiadott kereske­delmi ministeri rendelet kellően nem hajtatott végre; mert dacára annak, kogy a fent említett

Next

/
Oldalképek
Tartalom