Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGrYE KÖZÖNSÉGEITEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK NLILT ID E3 LT "V-A. S .Á. ES 1ST .A. 2?. Sátor alja-Uj hely, 1900. augusztus 5. 31. (2067.) Harmincegyedik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél : Minden szó után 2 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 * Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok: nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttórben minden garmond sor dijja 40 fill. Magyarosítsuk község-neveinket! — Kót cikkely. — I. Irta: Péter Mihály. Bizonyos, hogy Magyarország a középkorban, egész a mohácsi vészig, sőt azontúl is jó ideig, nyelv tekintetében sokkal egységesebb volt, mint akár a legközelebbi időkben. Szalay mondja híres történeti művében s annak a középkor köz- és műveltségi állapotáról szóló részében: „A mi pedig „a magyar nyelvnek a divatát illeti, az a „legkedvezőbb volt. A nemesség, a mely „különben napjainkig mindenütt magyarnak „vallotta magát, mindenfelé tényleg ma- „gyár volt. A németül és tótul beszélő, „de családfájukat majdnem Árpádig visz- „szavinni tudó felföldi nemes családoknak „e korban élt ősei csak úgy beszéltek magyarul, mint akár a dunántúliak, vagy „az alföldiek. — A latin nyelvűek még „akkor nem volt oly nagy kelete, mint „később. Az e korból felmaradt hivatalos „iratokat ugyan majdnem kivétel nélkül „latinul szerkesztették; de országos, me- „gyei s egyéb gyűléseken magyarul beszéltek. — A magyar nyelv uralkodott „a magyar királyi udvarban is, bár oly „királyok idejében, a kik más országok „felett is uralkodtak. Még a szomszéd országokban sem volt ismeretlen nyelvünk „s midőn a csehek Zsigmonddal békét köröttek s azt kívánták, hogy annak fölté- „teleit Morva-Iglón négy nyelven a piacon „kifüggeszszék, azok között a latinnal, a „csehhel és némettel együtt egy volt a „magyar nyelv is. — Sőt diplomatáink e „korban még arra is súlyt fektettek, hogy „a külföldiekhez intézett ünnepélyes beszédeiket magyar nyelven tartsák.“ (Sza- lay-Baróty II. K. 404. 1.) S mert „nyelvében él a nemzet“ a TÁHGA. Búcsú a daltól. Nem dalolok én már többet soha; Dalt tőlem, kis leány, ne várj, ne remélj 1 Kelhet, fakadhat-e lelkembe’ dal, Melyben már gyönge, kis remény sem él ? Örömem rég eloszlott, a mi volt: Örömről, hajh! nem szólhat a dalom. Bánatról meg daloltam eleget, — Több dal már róla nem zeng ajkamon. Aztán hiába volna is dalom: Szived, leánykám, úgy sem értne meg, — Ti, bánatos, bús, szomorú dalok S te, kedves lány, hát Isten veletek! (Eperjes.) Kerekes Pál. K — A »Zemplén* eredeti tárcája. — Irta: Weisz József. Vacsora után voltunk és mindnyájan ki- ültünk a nagy vendéglő balkonjára, hol minmagyar nyelv ez általános használatából folyt, hogy a nemzeti érzés és eszme is az itt élő kisebb nemzetiségek felett föl- tétlen hegemóniával rendelkezett. A magyar nyelv, eszme és érzés ez uralmának majdnem teljesen véget vetett a mohácsi vész után beállott s századokig tartott nyomorúságos időszak. A vallásért és megtámadott alkotmányért folyó véres és végnélkül való harcok elerőtlenitették a nemzetet. A vas és vér e századaiban a nemesség, vele a jobbágyság is, folyton pusztult. — A pusztuló nemesség helyére idegen főurakat, jobbágyaikul külföldről behurcolt német és más ajkuakat plántált be a nemzetellenes politika. A kiknek a vas és vér nem ártott, azokat kivetkeztette nemzeti jellegök- ből a bécsi parförn illat és a limonádé, — s egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy minálunk a magyar szó ritka, mint a fehér holló, szokásunk, erkölcsünk, gondolkozásmódunk idegen. A magyar nyelv, a nemzeti géniusz elvesztette eddig volt föltétien és kizárólagos uralmát. Koporsóba zárták. Csak néhány hazafi virasz- tott mellette busán. De itt is bekövetkezett, a mit Tompa oly gyönyörűen kifejezett Lorántfy Su- sánna képének leleplezésekor, ezelőtt 30 évvel, a Sárospatakon tartott ünnepségre írott ódájában: „Nincsen halál, nem száll enyészet a sir hideg göröngyiről.“ — Megszólalt a bécsi udvar közelében Bes- senyey Györgynek ébresztő, riasztó kürtje. A kürt szava elhatott az ország belsejéig, visszhangot keltett bérceinken, ismerős lett halmainkon, folyóink mentén. Visszakövetelni, visszavivni a nemzeti nyelv uralmát, visszaültetni trónjára a lebukott és eltemetett nemzeti géniuszt. Visszaültetni trónjára, hogy uralkodbassék királyi pálcájával az elvesztett területeken: ezt követelték, ezt sürgették, ezért éltek (Bessenyey és társai és az őket követő költők. És hozsannájok szavára az élő hazafiak szive megdobbant. Az eltemetett géniusz kitört koporsójából és eget kért. A uemzeti eszme szétszórt csontjai — mint Bzékiel látomásában — megelevenedtek és tábort jártak. Azóta — a minek már több, mint száz éve — egyebet sem teszünk, mint költő, tudós, államférfi, iskolamester, lelkész, meg annyian és annyian, egyebet sem teszünk, minthogy vállvetve, izzadva kiépítsük a magyar nemzeti államot, hogy bekövetkezzék a legnagyobb magyar jóslata: „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Szeretnénk, ha minden helyen ékesen zengedezne a magyar sző-, minden legkisebb helyen volna egy-egy oltára a nemzeti érzésnek; minden szívben helyet kérhetne magának a magyaros érzület; minden zempléni községnek a neve ismerős hangokon kiáltna felénk-, hogy ha bejönne ide az idegen a magyar szellem lobogó lángját látná mindenütt s hallaná e szózatot: „Oldozd meg a te saruidat, mert e föld, a melyen állasz, szent föld.“ A nemzeti szellem e tüzét élesztgeti nálunk „A magyar nyelvet és népnevelést Zemplén-vármegyében terjesztő egyesület“ élesztgeti már évek óta. — Mert Zemplén története egy jókora darabot foglal el Magyarország történetében. Mi „ennek fájt, nekünk is fájt.“ A mi csapás az egész Hungáriát érte, abból részt vett tekintélyes tagja: Zemplén is. Az ő sebe a mi sebünk is volt. Hungária sötét fátyola Zemplén földjét is borította, mert itt is ragyogóbb volt valaha a magyar élet, messzebb terjedő a magyar nyelv határa, diadalmasabb a nemzeti szellem, mint akár legközelebb is. Haj, de itt is úgy volt, mint mindenütt: meggyengültünk, összeestünk. denki tudott valami újat, érdekeset és aktuálisat mondani. Szabó Laci a „veszedelmes“ éppen egy pikáns színházi kulissza-titokkal nevetette meg az egybegyiilt társaság tagjait; majd Ákosfy Jóska a város „Don Juan“-ja beszélt legújabb hódításairól. Jó hangulatban voltunk mindany- nyian. Jó kedv, esprit, csintalan históriák nem hiányoztak. Csak Csűrös féri, a „nőgyülölő“ volt komor és hallgatag, mint mindig. Ránk nem is ügyelve, félig a korláton támaszkodva ült a lecsüngő futókák alatt. Nagy pesszimista volt és kerülte a nőket, de nagyon érdekesen tudott beszélni s mi igen szívesen hallgattuk csengő, férfias hangját. Vágfalvi Laci kérdően szólt hozzá: Ugyan mesélj te is valamit Ferkó. Szó nélkül közelebb húzta székét és erőteljes hangon szólt: Figyeljetek! A mit most mondani szándékozom, nem mese, hanem valóság, sajnos zord valóság. A bőse pedig talán benneteket is fog érdekelni, hiszen én magam vagyok az . . . * Május volt, csodaszép május. Ti, rajongó optimisták, azt mondjátok, hogy akkor pattan fel szív és virág és nemcsak a levegő telik meg mámoritó illattal, hanem a szívben is édes érzelmek csodás raja kezd zsongani. Nos, az én szivem is telve volt bűbájos érzelmek édes rajával ... Én is szerettem. Zemplén mai száma nyolc o Szerettem férfiasán, őszintén, igazán és — a mi nagy hiba volt. — vakon. Te el sem hiszed — szólt, észrevéve kétkedő mosolyomat Megengedem az a jelenben, mostani életviszonyaim mellett, paradoxonnak látszik. Hiszen jól tudjátok nőkerülő, nőgyülölő vagyok. De majd, ha élettörténetemet végig hallgatjátok, meg fogtok győződni, hogy mily gyakran válik az öröknek tetsző boldogság örök boldogtalansággá; hányszor, de hányszor öltözködnek cégéres gazemberek az önzetlen liberálizmus mezébe, mig a legnemesebb ideálisták, a becsület vitéz hősei aljas fizetett bérenceknek bélyegeztetnek. Az emberi szív csak egyszer hajt ki, csak egyszer virul és aztán ha nincs napsugár, mely éltesse, mely erősítse, hervad, egyre esak hervad . . . Hervad az évek gyors szárnyalásával és az évek gyorsan tünedeznek. Nincs, ki az időt szárnyalásában meglassítaná, nincs ki rohanásában megakadályozná. És suhogó szárnyalása a merre vezet, ott el lesz gázolva az ifjúság, az életkedv, az öröm, az örök kedély és gyors rohanása a mely arcot legyint, arra a hervadás sötét árnya borul . . . A mesét, a mesét — vágott közbe Szabó Laci, kit e pesszimista világnézet ugyancsak untatott. Nos : járásbirósági aljegyző voltam — szólt Csűrös rövid szünet után.
