Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-15 / 28. szám
1900. július 15. I. Melléklet a ,,Zemplén'* 28. számához. volna hegyvidékünk népnevelés-oktatús ügyét. Pedig e vidéken nagyon fontos kérdés ez! Ujjainkon meg lehetne számlálni azokat az iskolákat, melyeket türhetöknek minősíthetünk. Az iskoláknak legnagyobb része itt számba se’ jöhet a népnevelés-oktatás szempontjából. Sőt sok község van olyan, a hol népnevelés-okta- tási intézmény nincs is. A mi hegyvidéki népünk értelmi fejlődés dolgában is századokkal ez előtti állapotban van ma is. Alig vette észre, hogy körötte a világ nagyot fordult. A mi népünk nem érte el az értelmi színvonalnak azt a minimális fokát sem, mely mai napság feltétlenül alapja még a megélhetésnek is. Azoktól halljuk, a kik köz- vetetlenül nép közt élnek, hogy a nép az Amerikából magával hozott uj ismereteket, a fel- emelkedett értelmi színvonalat, eredményesen értékesíti a maga javára. De nem is kell ennek eklatánssá tételére példákhoz folyamodnunk. A természetes logika is eljuttat bennünket annak kijelentésére, hogy értelmi színvonalát kell emelni népünknek, mert mig ez a cél nem lesz elérve, addig a mi népünk alkalmatlan marad a munkára, de arra mindenesetre alkalmatlan lesz, hogy a létesítendő intézményeknek rá nézve üdvös voltát felfelfogja, megértse. Iskolák kellenek tehát, hol az értelmi színvonal emltessék; tanítókra van szükség, kik megősqierjék a nép helyzetét érzelem- és gondolatvilágát s legyenek annak a népnek tudatos önzetlen s lelkiismeretes vezetői. E nélkül a minta-parasztgazdaságok létesítése, az okszerű gazdálkodás meghonosítása hiú törekvés leend. Pedig csakugyan nagy szükség van ezekre, mert a mai igények mellett oly gazdálkodással, mint a mit fiú apjától tanul meg, nem lehet ekzisztálni. íme itt az alapja annak, hogy miért kötelessége a gazd. egyesületnek is gondját, figyelmét kiterjeszteni a népnevelés-oktatás megteremtésére, fejlesztésére e mi hegyvidékünkön. Tudom én azt, hogy a gazd. egyesület nem rendelkezik oly anyagi eszközzel, hogy ő maga állíthasson fel iskolákat, de nem is ez az én kívánságom a gazd. egyesülettől, hanem az, hogy hívja fel a vármegyének s az államnak figyelmét e tovább már nem tűrhető állapotokra. Vesse latba tekintélyét. Hisz a gazd. egyesület élén nagytekintélyű, nagybefolyásu férfiú áll. Nem jól esik nekünk tapasztalni, hogy a magyar kormány e mi hegyvidékünket e tekintetben is mostoha gyermekének tekinti. Százezreket költ — ezért is hála ugyan Istennek — népiskolákra s nekünk abból százak sem jutnak, Miért van ez? Talán mert a mi hegyvidéki tót ajkú népünk jámbor nép, mely attól sem irtózik, hogy nyelvében is magyarrá váljék ?! — Fáj tudnunk azt, hogy e mi hegyvidékünkön még ott is maga az állam a gát, az állami népiskolák felállításában, hol ezt maga a nép kezdeményezi. Fáj tudnunk azt, hogy pl. Homonnán, e hegyvidék fokosában, ahol e szegény község lakosai megteremtették a polgári és felső-kereskedelmi iskolát s mikor ez életképesnek bizonyult, mikor a fokozódó szükségleteket a község nem képes kielégíteni; s mikor eredmények bizonyítják, hogy oly szükség van itt ez iskolára, mint az éhező családnak a kenyérre; s mikor látjuk azt, hogy emel az állam itt is, ott is, gazdag helyeken is, hamond a hivatalról“, vagy arra kéri a községet, csináltasson arra az átkozott érre valami rozoga kis hidat. Igen, meg mondja ezt ma este a bíró uramnak. ügy is volt. Közölte óhajtását a bíróval, az pépig más napra — vasárnap lévén — „gyűlést“ hirdetett. Vasárnap délután a gyűlés meg is tartatott. Mind ott volt a falu eleje. A biró a tulipántos ládán ült a tükör alatt, mellette ültek a hitesek. A többiek hátrább foglaltak helyet. Kömény János az ajtónál áilott. Bocskor volt a lábán, bokaszijjal volt köröskörül kötve a lába ikrája. Szemében elhatározás szikrái lobogtak . . . Olvastad-e kedves olvasóm Homér hőskölteményét, az Iliászt? A haragos Ajax állott így a követség előtt, mikor nem akart addig a Pá- roszba menni, mig ki nem engesztelik. A biró előadta a tényállást: Kömény János arra kéri a községet, csináltasson valami rozoga hidat az érre, mely a legelőt körülveszi. Hivatkozik sok évi szolgálatára, öregedő korára. Bajos neki már öreg embernek mindennap kétszer a sokszor hónaljig érő vizet átgázolni. Mert külömben kénytelen volna hivataláról lemondani. Ezeket mondta a biró és döntést kért. Leírhatatlan csend támadt e szavakra a szobában. Mindenki saját gondolatával volt elfoglalva. De azért a ki a szemekből olvasni tudott volna, két pártot lát e pillanatban kialakulni. Némelyek szelíden, résztvevőén tekintelek Kömény Jánosra. Óh ezek hajlandók azt a sonló rangú iskolákat; fáj lelkűnknek arra gondolni, hogy mi már 3 éve indítottunk mozgalmat, hogy az állam az iskola fejlesztlietése céljából vegye át az iskolát és 3 év után is ott áll az ügy, ahol megindítottuk. Fel a munkára, Uraim! A népért, a népnek neveléséért tenni annyi, mint hazánk és a magunk boldogságáért munkálkodni. Elmondtam a 20-iki értekezlet tanácskozásai felett támadt gondolataimat; elmondtam, mit látnék én szükségesnek az ott felhozott érvek közül munkába venni, megvalósítani. — Hajnalhasadásnak tekintem azt az értekezletet. Reményem van, hogy borulat nem jő a kelő nap elé; mert mozgolódni az egyesület kezdett, melynek vezetősége bölcs, s élén oly férfiú áll, kinek van országos tekintélye; kiben meg van korunk gyakorlati bölcsessége és tudása; kiben láttam sok jóakaratot és a föld népe iránt való meleg érdeklődést azon az értekezleten is. Ez a férfiú gróf Andrássy Sándor. Méltóságos Uram! A zászlót kezébe vette. Ne tegye le, mig az emelendő nagy épületnek tornyára fel nem tiizi azt! Sokan kívánunk hozzá erőt és kitartást. (Homonna, 1900. ) Réz László. Vármegyei ügyek. Figyelmeztetés. A kereskedelemügyi kir. minister figyelmezteti a gazdákat, hogy a vasutak mentén learatott mezei terményeiket a vasútvonalaktól legalább is 95 méternyi távolságban raktároztassák, ha nyugodtak akarnak lenni a vasúti mozdonyokból kirepülhető szikráktól ; ott pedig, a hol a 95 méternyi távolság nincs meg, késedelem nélkül hordassák be mezei terményeiket. A korcsmák és korcsmárosok gomba módra történő szaporodása, úgyszintén az ebből származó közerkölcsi romlások ellen mondott fílippikát Andrássy Sándor gróf a f. hó 8-án tartott közigazgatási bizottsági ülésen. A hálás téma többeket izgatott felszólalásra, a minek már is meg van az a jó eredménye, hogy a vármegyének a korcsmái záróórák betartása és a korcsmái hitel korlátozása dolgában alkotott XXL és XXVII. számú szabályrendeleteit, a melyeknek határozmányai mindeddig papiros-ma- lasztot képeztek, kiemelték a feledés mélységéből s úgy a főszolgabiráknak és S.-A.-Üjhcly polgármesterének, mint a csendőrségi szárnyparancsnokságoknak is figyelmükbe ajánlották. Beregszászy István, kir. segéd-tanfelügyelő, kit ministere, abból az alkalomból, hogy Nemes Lajos tanfelügyelő nyugalomba vonult, a vármegyei népoktatásügy önálló vezetésével bízott meg, f. hó 8-án foglalta el a közig bizottságban előadói székét, mely alkalommal lendületes beszédben ajánlotta fel szolgálatát az egységes nemzeti állam kiépítését célzó működésre, a mihez a közig, bizottság pártfogását kérte. Néh. Füzesséry György varannai járási volt főszolgabírónak nevét megörökíteni és a kérést megszavazni.. Mások szemében azonban gyűlölet lobogott. Oh! Ezek elvetik az indítványt.. És ha ekkor szavazat alá bocsáttatik az indítvány, többségben lettek volna, a kik Köményt szélnek eresztik. Ekkor lépett a terembe Kis-Tóth Gazsi János. Bölcs férfi mindenütt, de legfőképpen ott, a hol közbenjáró javaslattal mindkét pártot ki lehet engesztelni. Egy pillanat alatt tájékozva volt a helyzetről. Letevén pipáját, ilyképen szőtte szónoklásának nem könnyen ernyedő vásznát: „Az is baj, tisztelt felebarátaim, ha Kömény Jánost elbocsátjuk, mert Isten sem nézné el az ilyen hütelenséget; de nem kisebb baj, hogy neki hidat csináljunk. Hol a fa? Hol a pénz? De mondok én egyet, azt hiszem mindenki belenyugszik. Hogy még is könyebségére legyünk s magunkról letereljük, — ha nem volna visszás sem a közönségnek, sem Köménynek — engedjük meg neki, hogy a mikor az ér megdagad, üljön rá arra a nagy veres kanra ! Jól meg vannak már együtt barátkozva, aztán elbír az három olyan embert is. Ennyit megtehet a község egy hüségas cselédért.“ .... Odisszeus szavaira nem zúgott fel hajdan oly helyeslés ott távol a sok evezőjü hajóban, mint a mily helyeslés Kis-Tóth Gazsi János szavait kisérte. Mindenki meg volt elégedve. Kömény János nem szólva egyebet ennél: „No hiszen jó, — meg lehet tróbálni“. . . Mindenki elégülten és avval az elhatározással távozott, hogy holnap megtekintik a próbát. közigazgatás terén szerzett érdemeit jegyzőkönyvbe iktatni rendelte a f. hó 8-án ülésezett közig, bizottság. Kivándorlás. A f. évi június hónapban 152 egyén vándorolt ki vármegyénkből Amerikába ; ugyanakkor visszaérkezett 87 egyén. — A kivándorlóknak legnagyobb része eladó sorban lévő leányokból telt ki, minek oka abban keresendő, hogy a falubeli legények, kik itthon, mint hadköteles egyének, csak nagy ügygyel- bajjal juthatnak a nősülhetés alkalmához, Amerikába csalják maguk után a falujokbeli leányokat hogy aztán velük ott kint minden akadály nélkül házasságra léphessenek. Erre a körülményre már figyelmessé tette közigazgatási bizottságunk a felsőbb kormányhatóságot. A vármegye közegészségi állapota az elmúlt június hó folyamán javuló irányzatot mutatott. Kiemelte, egyebek közt, a tiszti főorvos jelentésében, hogy E.-Bénye-fürdő a korigényeknek megfelelően van berendezve. Az ínség s közmunkák ledolgozása felett teljes megelégedésének adott kifejezést Pumm József műszaki tanácsos, a ki mint a miniszter kiküldötte, a minapában utazta be a sztropkai, szinnai és homonnai járásokat. Az állami egyenes adók ez évi júniusi befizetése kedvező volt. Befolyt 47,697 K. 55 f. (most több, mint tavaly júniusban : 1624 K. 98 f.) Az idén jan. 1-től jún. 30-ig befolyt: 643,493 K. 37 f. (most több: 47 369 K. 39 f.) A hátrálék: 1,048,960 K. 85 f. (most kevesebb: 14,785 K. 01 f.*) Körlevél. Gortvay Aladár, ifjú barátunk, kit főispánunk Öméltósága f. hó 9-én kelt elhatározásával díjtalan közigigazgtási gy.-vá nevezett ki a vármegyéhez, a következő körlevéllel kereste fel a közönséget: Mélyen tisztelt Bizottsági Tag ur! Jogi tanulmányaim végeztével az államvizsgálatot letevén, ezen megszerzett minősítésem alapján a megüresedett szolgabirói állások egyikét elnyerni óhajtom. ígérem, hogy megválasztásom esetén híven és szorgalommal fogom a tek. Vármegyét szolgálni. Jelen soraimban pályázati azándékomat tudomásul hozva, magamat a t. Bizottsági Tag urnák jóindulatú támogatásába ajánlom. S.-A.-Ujhely, 1900. évi július hó 5-én. Alázatos szolgája: Gortvay Aladár. A Ludovika Akadémiába Zemplén-vár- megyéből pályázó ifjú ebben az évben nem jelentkezvén, most a honv. kir. minister hat idegen vármegyebeli fiút ajánlott választásra a Közgyűlésnek, azok között az ifjak között Eliássy Sándor első éves végzett jogászt is, a ki Éliássy Imre volt újhelyi, jelenben péczeli gyógyszerész t. barátunknak minden pártfogásra méltó és érdemes rokona, a miért is melegen ajánljuk a választóközönség figyelmébe! A torontál-megyei községi és körjegyző-tanfolyam előadói kara, kinek nagy *) A törv. hatósági útadók júniusi befolyása kedvezőtlen volt, mert tökében és késedelmi kamatban 9585 K, 5G í -el kevesebb folyt be, mint befolyt a múlt évi júniusban. SzerkMásnap a próba meg is tartatott. Kömény ott állott az ér partján a nyájjal, kint volt az előjáróság is. Kömény megállóit, édesgette a nagy erős veres kant. Aztán végig feküdt a, hátán. Az állat még csak nem is nyugtalankodott. Aztán egvet csörditett az ostorával: usgye-fóri, a nagy veres kan úgy átúszott vele, mintha egy közönséges varjú lett volna a hátán. Leírhatatlan éljen zúgott fel e kísérletre. Később aztán lehetett az az ér bármilyen nagy, Köménynek a lábát sem kellett soha meg- nedvesiteni. Már a nyáj át is riadt, a nagy veres kan még mindig ott állott a parton, várva Köményt, mig rajta elhelyezkedik. így a czigándi kondás hidat kért, lovat kapott. Sokáig hordta a nagy veres kan őt az éren. Még később is, midőn már tulajdonképen való szolgálatai elégteleneknek bizonyultak. Nem is nevezték a nagy veres kant más néven, mint „a cigándi kondás lova.“ Hogy pedig ez a történet nem mese, keresse ki bárki Czigánd régi jegyzőkönyvei közt a passzust: „Ma, 1797 november 18-án, perzsel- tetett meg a községbeli nagy veres kan (közönségesen „Kömény kondás lova“) és húsa kiosztatott a, falubeli cigányok között.“ Én pedig, a ki a régi emlékeken tűnődöm, felteszem neked nyájas olvasóm a kérdést: boldog, vagy boldogtalan napok voltak-e azok, melyeknek keretébe ez a történet tartozik ? Péter Mihály.
