Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-11-04 / 44. szám
kébe a tulajdonos enge délye nélkülélo fát ültetni tilos. A határjelek egymáshoz oly közel helye- zendők el, hogy a határvonal áttekinthető legyen. Az irány törések azonban határjelekkel meg je- lölendnők. A kő vagy fa határjel az iránytörésre úgy helyezendő el, hogy az a külső oldalra essék. 2. §. A határjelek ha a birtok határát nem természetes mint folyók, csatornák, patakok rendesen vízzel bíró erek, vagy el nem mozdítható jelek képezik, minden egyes birtok test éjszaki és déli oldalán, illetve határán állitandók fel és tartandók jó állapotban. B. §. A határjeleket az illető tulajdonos sa ját költségén köteles elhelyezni és mindenkor fenntartani. A közös határjelek felállitási és fentartási költségeit az érdekelt tulajdonosok közösen kötelesek viselni. A hol a birtok határa egyszersmint a község vagy törvényhatóság határát is képezi, ott a határjelek az érdekelt községek vagy törvény hatóságok által közmegegyezéssel az illetékes hatóságok együttes intézkedése alapján állitandók és tartandók fel. 4. § A határjelek ezen szabályrendelet jóváhagyása után lett meghirdetéstől számított egy év alatt, az érdekelt tulajdonosoknak a fő- szolgabirák által a községi elöljáróság valamint a polgármester utján lett előzetes felhívás mellett állitandók lel, vagy javítandók ki A meghatározott határidő lejárta után a községi elöljárók illetve polgármester kötelesek helyszíni szemle után meggyőződni, valyon a tulajdonosok kötelezettségöknek eleget tettek-e, s annak eredményéről a főszolgabirőnak, illetve alispánnak jelentést tenni, a ki aztán az igazolások figyelembe vételével a határ jeleknek &z illető tulajdonosok költségére leendő lelállitása iránt az 1894-évi XII, t.-c. 35. §. értelmében és elöljáróság utján intézkedik. 5. §. A határjelek felállítása, kijavítása és megújítása körül felmerülő vitás kérdések feletti eljárást az 1894 évi XII. t.-c. 34 §-a szabályozza 6. §, A határjelek szándékos megrongálása és megsemisitése kihágásnak minősíttetik s az 1894. évi XII. t.-c. 93. §-a értelmében az illetékes hatóság á'tal büntetendő. 7. §. Ezen szabályrendelet Zemplén-várme- gyébe kebelezett összes községekre és Sátoraljaújhely rendezett tanácsú városra kötelező. Jóváhagyás után lett meghirdetését követő 5-ik napon életbe lép. Végrehajtásával az alispán, főszolgabirák polgármester és az összes községek elöljárói megbízatnak. Kelt T. Zemplén-vármegye törvényhatósági bizottságának Sátoralja-Ujhelyben az 1900 február hó 28-án tartott közgyűlésében. Jegyzetté és kiadta: Dókus Gyula, főjegyző, 73963/VII/I. Jóváhagyom. Budapes, 1900. évi szeptember 14-én a miniszter megbízásából Krisztinkovits sk. P H. 219. 1900/a. sz. A homonnai j. főszolgabirdjdtól. Pályázati hirdetmény. Miután a nagyméltóságu m. kir. belügy- ministérium hatályon kivül helyezte azon eljárást, hogy az anyakönyvvezető segédjegyző helyettesek kineveztessenek, vagy a körjegyző által lelfogadtassanak, ennélfogva a tekintetes közigazgatási bizottság ez évi 1600/2378 kb. számú határozata alapján a csebinyei, göröginyei, ke- menczei, koskóczi, radványi, udvai, viravai és zavadkai segédjegyző anyakönyvvezető helyettesi állásokra ezennel pályázatot hirdetek azzal, hogy pályázók kérvényeiket okmányolva november hó 10-ig hozzám annál inkább beadják, mivel a a később érkezett folyamodványok figyelembe vétetni nem fognak. Okleveles jegyzőjelöltek előnyben fognak részesittetni. A választás helyéről, idejéről a községek és a pályázók a kérvények beérkezte után fognak értesittetni. Homonna, 1900. október 10. Ilaraszthy Miklós, főszolgabíró. 4471/1. 900. sz. A homonnai j. főszolgabirdjdtól. Körözvény. Paozkó Mihály hrubói lakos által mai napon bejelentetett, hogy az általa a szept. 12-iki homonnai állatvásáron Margitán András zuellai lakostól megvett 1 pár 4 éves, fakószőrü ökre október hó 21-én a közlegelőről elveszett s dacára széleskörű keresésöknek mai napig feltalálhatok nem voltak. Körözöm ezen elveszett állatokat azzal, hogy feltalálásuk esetén hivatalom értesítendő. Homonna, 1900. október 29. Haraszthy Miklós, főszolgabíró. 6415/kig. 900. A bodrogközi j. főszolgabirdjdtól. Körözvény. P. évi október hó 18-án 1 drb. 9 hónapos üsző bornyu találtatott Baeska községben bi- tangságban és a községi biró által vétetett gondozásba. Igazolt tulajdonosa felhivatik, hogy ezen körözvény megjelenésétől számított 15 nap alatt a község birájánál annál is inkább jelentkezzék, mert ellenesetben a bornyu mint gazdátlan jószág, az 1894 évi XII. t.-c. 105. §-a értelmében el fog árvereztetni. K.-Helmecz, 1900 október 27. Bencsik, főszolgabíró, 307, IV. A gdlszécsi járás főszolgabirdjdtól. Körözvény.' Füzesséry Gyula füzesséri körjegyző kárára a f. ho 22-én Nagy-Mihályban tartott országos vásár alkalmával 1 drb. 1 és Hí. éves, heréit, hátsó lába csődön felül fehér, szőr nélküli rósz kötőfék, pej csikó elveszett. Körözését elrendelem, — feltalálás esetén hivatalomnál jelentés teendő. Gálszécs, 1900. október 26. hr. Fischer, tb. főszolgabíró. Vasúti menetrend. — Érvényes 1900. évi okt. 1-től. — Indul Ujhelyből: Budapest felé Reggel gyors v. 7 óra 28 Délután személy v. 12 óra 13 Délután gyors v. 4 óra 02 Este vegyes v. 9 óra 10 Kassa felé Reggel személy v. 7 óra 06 Délután személy v. 1 óra 15 Este személy v. 8 óra 32 Mező-Laborcz felé Reggel vegyes v. 7 óra 06 Délután személy v. 1 óra 35 Este személy v. 8 óra 32 Csap felé. Reggel vegyes v. 7 óra 39 Délután gyors v. 1 óra 10 Délután személy v. 5 óra 06 Este gyors v. 8 óra 46 Érkezik Ujhelybe: Budapest felől Reggel vegyes vonat 6 óra 33 Délután gyors v. 12 óra 55 Délután személy v. 4 óra 39 Este gyors v. 8 óra 14 Kassa felől Reggel személy v. 7 óra 13 Délután személy v, 2 óra 52 Este vegyes v. 8 óra 31 Mező-Laborcz felől Reggel személy v. Délután személy v. Este vegyes v. Csap felől. Reggel gyors v. Délelőtt személy v. Délután gyors v. Este vegyes v. 7 óra 13 3 óra 30 8 óra 31 6 óra 54 11 óra 53 3 óra 41 7 óra 56 perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc.*) perc. perc. perc, perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc, perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc. perc. pere. •) Tólen, a fütósisaison alatt a kassai vonat 8 óra 47 perckor indul. Heti naptár. Vasárnap, Hétfőn, Kedden, Szerdán, Csütörtökön, Pénteken, Szombaton, nov. 4 Bor. Károly, nov. 5. Imre. nov. 6. Lénárd. nov. 7. Engelbert, nov. 8. Gottfrid. nov. 9. Tivadar, nov. 10. Av. András. .A. szerkesztó póatája. K. P. urnák — Eperjes. Személyi okokból közölhetőben. B. Gy. urnák — Bfur. A késés okát a j. föszolga birájától fogja megtudni, ha még nem tudja. Nyugdijtar- tozás stb. B. J. úrnak — N.-Enyed Levelet irtunk. T. A. F. úrnak — Szelők. A t. vármegyének olyan segítő alapja nincs; némi remónynyel azonban folyamod- hatik Dókus Gyula csász és kir. kamaráshoz, mint a jóé tékonysági és árvasegitö egyesület elnökéhez. A »Sárospatak« t. szerkesztőségének. Cs. p. küldetése iránt kiadóhivatalunk intézkedik. Marikóvszky Pál tanító úrnak — Etc. A most küldött nem vált be. Folytassa csak a regemondást. Dr.-nak Ete: nem Terebes. A közlemény alá épp azért szedettem, hogy ne legyen semmi félreértés. — Legszivesebb üdvözletem 1 P. M nagyon szívesen. Felelős szerkesztő : ZD © n g: ó Gyárfás Góz a. Kiadó-tulajdonos: Éblert SyulA. Versenytárgyalási hirdetmény. A magas kincstár tulajdonát képező Abauj- Torna-vármegyében kebelezett ránkfüredi kincstári fürdőhöz tartozó és a következőkben felsorolt bérleti testek és azoknak mindennemű tartozmá- nyai újból nyilvánosan a ránkfüredi kincstári fürdőgondnokságnál folyó 1900. évi november hó 22-én délelőtti (Fákban, 9 órakor kezdödőleg megtartandó versenytárgyalás mellett fognak a legtöbbet ígérőnek, mindazonáltal az ajánlkozók közüli megválasztási jogot, a magyar királyi föld- mive'ésügyi ministeriumnak fentartva, bérbe adatni. A bérleti tárgyak a következők: 1. A nagy gyógyterem, vendéglő, vendéglőlak, fürdőkonyha, tekepálya, mészárszék, egy jégverem, egy pincze 1901. jannár 1-től 1903. évi deczember 31-ig azaz három évre évi 802 korona bér kikiáltási ár mellett; 2. Az uj korcsma, a mellette lévő állásépületek az összes tartozékaival együtt 1901. január 1-től 1903. deczember 31 ig, azaz három évre évi 425 korona bér kikiáltási ár mellett; 3. A péklak, sütöde és tartozékai 1901. január 1 -tői deczember 3l-ig, azaz egy évre 200 korona kikiáltási évi bér mellett; 4. A piperebolt 1901. január 1-től deczember 3l-ig terjedő egy évi időre 120 korona kikiáltási ár mellett; 5. A vegyes áruezikket árusítási jogai 1901. január 1-től deczember 31 -ig, azaz egy évre 40 korona kikiáltási árral. A bérleni kívánók 10% bánatpénzzel tartoznak ellátva lenni, amely összeg a nem nyertesnek, a megejtett versenytárgyaláson a jegyzőkönyv aláirasa ellenében azonnal meg fog téríttetni. A versenytárgyalás eredménye, a felvett jegyzőkönyv csatolása mellett magas érdemleges intézkedés czéljából a N. M. magyar királyi föld- mivelésügyi ministeriumhoz fog felterjesztetni. A legtöbbet ígérőre nézve a jegyzőkönyv és egyúttal a szerződés aláirása után a bérlet átvétele illetőleg megtartása már kötelező ; ellenben a magas kincstárra, mint a bérbeadóra nézve, csakis a n. m magyar királyi földművelésügyi ministerium jóváhagyása leend határozó. A bérleti szerződés pontjai már jó eleve, versenytárgyálás előtt is bárki által a ránkfüredi kincstári gondnoksági irodában megtekinthetők, a hol kellő felvilágosítás is fog szolgáltatni. A netaláni Írásbeli beadványok a verseny- tárgyalás megkezdése előtt az érdeklődők jelenlétében fognak nyilvánosan felbontatni. Ránk Füreden, 1900. évi október 30-án. Sóovári Sóos Pál, magyar királyi kincstári ránk-fiiredi fürdögondnok. Hirdetmény. Ezennel közhirré tesszük, hogy Siposs Imre által nálunk elzálogosított 2 darab 00040 és 000378. számú balassk-gyar- mati népbanki részvényt követelésünk fejében a keresk. törv. 306. §-a alapján, a kir. közjegyző közbenjöttével, f. hó 10-ik napján délután V 2 4 órakor üzleti helyiségünkben nyilvános utón készpénz fizetés mellett el fogunk adni. Sátoralja-Ujhely, 1900. november 2. A Zemplénmegyei kereskedelmi-, ipar-, termény- és hitelbank. 1365. és 1487. V.|1900. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881, évi LX. t.-cz. 102. g-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a s.-a.-ujhelyi kir. járásbirőságnek 1900. V. II. 529, 530 éi 564/1 számú végzése következtében hivatalból és Dr. Weik- ner Mihály ügyvéd által képviselt Grosz Gyula és Stöleb C. fia Czég javára Stark Mihály és társa helybeli lakosok ellen 11.40, 839.04 és 79 kor. 68 fill, s jár. erejéig 19u0. évi augusztus hó 13-án és szept. 19-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 632 koronára becsült következő ingóságok u. m.: házi bútorok, fehérneműik stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-ujhelyi kir. jbiróságnak 1900. évi V. II. 564[2, 529 és 530|3. számú végzése folytán 330 korona 12 fillér tőkekövetelés, ennek esedékessé vált 5 naptól 6j°0 kamatai '|i% váltó dij és eddig összesen 62 kor. 55 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Sátoralja- Ujhelyben alperesek lakás-n leendő eszközlésére 1900. évi november hó 5-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitiizetik és abhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108, § a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégitssi jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 102. tj-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1900. évi október hó 15-én. Toiunsomby Lajos, kir. bir. végrehajtó.