Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-02-18 / 7. szám
egyszer esett meg rajta, hogy kelleténél jobban fölöntött a garatra, amiért gazdája megfenyítette. Csütörtökön is azonképp, mint máskor végezte dolgát, azután délelőtt 11 óra tájban kiment a fatartóba fát vágni, de mert már dél rég elmúlt, félkettőre járt az idő és a hetes még se jött ebédre: a cseléd utána ment. És mert a fatartó ajtaját belülről bezárva találta és kiáltására választ nem kapott, az ajtót fölrántotta. Ott találta a hetest a tető gerendáján függve, élettelenül. Felakasztotta magát szegény. A nyomban előhívott Stern Ármin dr. városi orvos már csak a halált és az öngyilkosságot állapította meg, Tettének okát nem tudják. — A levelek címiráta dolgában hosszabb kérelmet intézett t. közönségünkhöz a posta- és táviróigazgatóság Kassáról, egyebek közt azért, hogy Budapestre indított leveleik címiratában az utca és házszámon kívül még a közigazgatási kerületet (I—X) és ha csak lehet, az emelet és ajtó számát is írják ki. — Értesítés. A „s.-a.-ujhelyi könyvnyomdászok segélyző egyesülete“ tisztelettel értesíti mindazokat a mélyen tisztelt urakat, kikhez az elmúlt hét folyamán felhívást intézett, hogy a pártoló-tagsági illeték egész évre 4 korona. — E beküldött sorokhoz a magunk részéről még csak azt fűzzük, hogy a jóravaló és anyagi pártfogásra nagyon méltó egyesületet a „Zemplén“ t. olvasóközönségének szives érdeklődé sébe melegen ajánljuk'. — Agyon rúgta a ló. B.-Ujlakon f. hó 15-én úgynevezett „nagy lóvizitáció“ volt, mely alkalomra felvezették az egész környék lóállományát. A B.-Ujlakon szokatlan eme látványosság nagy népcsődületet támasztott, nagyok és kicsinyek környezetében. Oda furakodott a lovak közé a nyolc esztendős Tichy Zsuzsána is. Vesztére, mert egy czéki gazda lova úgy rúgta halántékon a szegény kis leányt, hogy rögtön meghalt. Szülők okuljatok ! — Jótékonyság. A Ivubelik-hangverseny nemcsak esztétikai értelemben, hanem az emberbaráti szeretet alakjában is éreztette hatását. Landesmann Miksa helybeli könyvkereskedő és nyomdatulajdonos, a főgimnáziom ifjúsági „segélyző egyesülete“ javára az elárusított jegyek jövedelméből 4 ft. 85 krt juttatott az igazgatósághoz, melyért e helyen is fogadja az intézet hálás köszönetét. — Színház Nagvmihályon. Fekete Miksa 28 tagból álló társulatával február 12-én kezdte meg előadásainak sorozatát, mikor is „A mozgó fényképek“ c. db. adatott elő ; febr. 13-án Pajor Emilia énekesnő fölléptével a „Cigánybáró“ operet, ugyancsak Pajor Emilia vendég fellépésével. A több jó taggal biró társulat műsora elég változatos. Az előadások összevágok, megérdemlik a pártolást. — Gyújtogatás boszuból A Nagymi- hály várossal tőszomszédos Sztrajnya község vészkürtje február 13-án éjjel fölzavarta városunk már nyugvóra tért békés lakosait. Sztraj- nyában lakodalmat ültek a B. familiabeliek. Az alatt, mig a B. leányt vőlegénye a saját szülei házába kisérte a násznéppel, gyűlt ki a menyasszony háza. Mint mondják, a menyasszony elutasított imádója volna a gyújtogató; nincs azonban kizárva, hogy a vigadók közzé esett üszők, szóval vigyázatlanság, okozta a tüzet. — Gazdák és kertészkedők figyelmébe. Haldek J magkereskedése és heremag kivételi üzlete a múlt napokban küld szét főárjegyzékét, melyből ismételten meggyőződtünk arról, hogy a régi jónevü czég, József kir. fő- herczeg udvari szállítója, minden felhetőt elkövet arra nézve, hogy a magyar gazdákat kitűnő csiraképes magokkal lássa el. A főárjegyzék ez idén nem oly vastag mint a múlt évben, ennek oka abban rejlik, hogy a blisék hiányoznak, de hát Haldak áruit, rajzok nélkül is is ismeri a közönség, s ez intézkedésével 1250 koronát takarított meg a czég, mely összeget a „magyar gazdatisztek és erdőtisztek" országos együletének adta. át. A főárjegyzéket, levelezőlapon nyilvánított óhajára bárkim k Ingyen és bérmentve megküldi a derék czég. (Budepest, VII., Károly- körüt 9. sz.) — Boltfeltörés. Tarczalról Írja tudósítónk : F. hó 8-án éjjel Krauszmann vászonkereskedőnek a róm. kaf. iskola földszintjén lévő boltját eddig ismeretlen tettesek feltörték és mintegy 600 korona értékű vászonnemüit onnan elemelték. A tetteseket a csendőrség nyomozza. — Halál a sáncban Gyászos véget ért H,-Zsadányban Sch. István uradalmi erdész múlt hó 31-én. Ugyanis az említett napon egy jó kompániával a község egyik vendéglőjében éjfélig mulatott. Mikor hazafelé ment, azaz csak igyekezett, mert pityókos állapotban volt, egy vízzel telt sáncba esett, a hol másnap reggel, midőn megtalálták, már halott volt. r. 1. — A hírlapok házhoz kézbesítése tény- nyé vált s pedig már a f. hó 15-étől kezdve S.-A.-Ujhelyben is. Az eziránt szükséges további tudnivalókról részletes értesítés olvasható mai számunk Hivatalos-Rész-éhen. Kézbesítők alkalmazást nyernek. — Ahol a vevők jubilálnak. Múlt évben ünnepelte meg Mauthner Ödön, csász. és kir. udvari szállító magkereskedése Budapesten fen- álásának 25-ik évfordulóját. Az idén megjelent magárjegyzékében, mely a gazdaközönségnek egyszersmint szakavatott Útmutatóul is szolgál, — látható, hogy vevőinek nagy része, mint a naponta százanként beérkező elismerő és dicsérő levelek igazolják, jubilál. Nagy dolog ez most, mikor amerikai here és más alárendelt minőségű magokkal árasztják el a magyar gazdákat. Különben is általánosan ismert, hogy Mauthner Ödön az egyedüli cég, melyhez föltétien bizalommal fordulhat minden gazda és minden kertészkedő. Évtizedek óta majdnem az összes osztrák és magyar uradalmak, élén a népszerű József főherceg őfenségével, 20—25 év óta állandóan Mauthner-nél fedezik magszükségletüket. De nemesak az uradalmak és mintagazdaságok, hanem hazánk nagy- és kisgazdáinak, kertészkedőinek zöme is Mauthner világhírű üzletének állandó vevője. — 605,970 koronát fizetett a triesti általános biztosító-társaság (Assicurazioni Generali) a sopron-iváni kastély leégett lakberendezési tárgyaiért. Ily óriási összeget hazánkban egy lakásban lévő bútorokért még nem fizettek. Az a körülmény, hogy még egy vár- szerü kastélyban is lehetséges egy ilyen óriási tüzeset, legjobban bizonyítja azt, hogy mily fontos mindenkire, hogy lakás berendezését tűzkár ellen biztosítsa, különösen akkor, midőn a Generálinál az ily biztosításért fizetendő dij oly szerfelett olcsó. Minden bővebb felvilágosítással szívesen szolgál a triesti általános biztositó társaságitteni főügynöksége: Reichard Mór és Fiánál. — Segédjegyző. A jegyzői és anyakönyvvezetői teendők önálló ellátására is képes fiatal, okleveles segédjegyző alkalmazást keres. Beszél tótul is. Szives megkeresések zárt levélben „Segédjegyző Pcsolina, u. p. Zemplén-Szinna,, címen kéretnek. — Fogak tisztítására és épen tartására kitűnő szernek bizonyult a dr. J. G. Popp cs. és kir. udvari fogorvos „Anatherin“ szájvize, mely a szakorvosok által már 50 év óta ajánlva van. Selyem-Blousok 2 frt 40 krtól feljebb — 4 mlter ! póstabír és vámmentesen szállítva ! Minták póUafordultával küldetnek ; nemkülönben fekete, feh r és színes Hsnnslserg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig mélerenkint. Ilon neberg 44 sel_y «‘ingyrtrai, (cs és k. udvari szállító) Zürichben. 6 Irodalom. A szivek harca. Irta: Aigner Ferenc Lévai Mór kiadása Uugvár. Ára 2 korona. Ne kicsinyeljük soha azt a buzgó törokvóst, midőn egy kis vidéki városban élő hivatalnok — kinek egész éven át a poros aktákon kel! rágódnia - szabad idejét nem holmi léha időtöltéssel, hanem szellemi munkával foglalja el. Önállóan gondolkozó, teremtő elme pedig oly kevés van, a fantázia pedig némelyeknél oly torzképeket alkot, hogy igazán jói esik találkoznunk egy oly szerzővel, kinél az órtelom uralja a termékeny képzeletet és a ki az életet tapasztalatból is ösmori. Aigner pedig — kinek gazdag írói vénáját a „Zemplén* t. olvasó közönsége is ösmeri — az utóbbiakhoz lartozik. Tiszta folyékony irányú, változatos tartalmú kerekded beszélyeit világos, szép nyelvvel és oly közve- tetleuséggel adja elő, hogy alakjait egyszerre tisztán látjuk magunk előtt. Elbeszélései élénkek, mirdenütt helyes megfigyelésről tanúskodnak Jól ismeri az emberi szív rojtelmeit, szenvedélyeit, melyeknek hú rajzát adja( A családi életben a házastársaktól kerülendő örvényeket ügyesen rajzolja . . . üj meg uj változatos tárgyú beszélyei állandóan lekötik a Ügyeimet, bonnök az életismeretet és ama titkos rugókra való utalást találjuk, melyek a társadalmi életet mozgatják. Humora sokszor megnevettet; gyakrau pedig hol komor háttéri tár elénk, ott is jó nemesen érző szivet sejtot. — A csinos kiállítású könyvet, melyet férüak és nók egyaránt élvezettel fognak olvasni, az olvasók ügyeimébe ajánljuk. Ety házasság története. Regény két kötetben, irta Mrs Alexander. Az angol rogónyirodalom újabban a kalandos és egzotikus témák faló fordul. Stevens, Haggard és újabban Wells a „csodálatos* világába vezetik olvasóikat, a hol kevés kersete van a lélektannak és minden csak a meso körül fordult meg. Nem úgy Mrs. Alexander : ó nála még mindig a jellemzés, a pszihologia szerepelnek erősen, bár a meseszövése is fölötte érdekes és megkapó. Valamennyi jó tulajdonságát pedig együtt találjuk az »Egy házasság története“ cimü regényében, mely egyszersmind az angol »felsőbb tízezer« modern életének pompás rajza. A kétkötetes regény az »Egyetemes Regénytár-ban jolent meg és ára piros vászonkötésben 2 korona. Eltemetett város. Nekizudult a Vezúv, forrt, főtt, sustorgott. És lerohanó lávája eltemetett 3 várost. Nem most, hanem az ókorban. A viskók után palotákat fedeztek fel, s lassan kitűnt a láva hamuja közöl egy egy műremek, egy-egy megkövesült hulla Most tele van velük a nápolyi muzeuom. E kihalt 3 város közül Pompéi-t kelti uj életre Geréb József dr. munkája, a Nagy Képes Világ- történet lil. kötete, melynek immár 56 dik füzete jelent meg. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Marczaii Henrik. Egy egy kötet ára díszes félbörkölésben 16; füzetenként is kapható 60 fillérjével. Megjelen minden héten egy füzet Kapható a kiadóknál (Róva! Testvérek, Írod. Int. Rt Budapest Vili.,'Üllói-ul 18 ) és S.-A-Ujhelyt Lőwy Adolf könyvkereskedésben. Egyesületi élet. A magyar nyelvet és népnevelést Zemplén-vármegyében terjesztő egyesület f. évi február hó 12-én S.-A.-Ujhelyben, Fejes István egyesületi I. alelnöki előlülése mellett, választmányi ülést tartott, melynek során Bereg- szászy István e. titkár előterjesztette az egyesület által fentartott cz.-hosszúmezői, kelecsenyi, nagy-toronyai, párnái, szinnai és varannai kisdedóvók 1899. évi számadásait, mely számadásokat, tekintettel arra, hogy az egyesületi számvizsgálók részéről már előbb megejtett vizsgálat alkalmával számszakilag helyeseknek találtattak — a választmány elfogadta s a számadási felmentvény az érdekelt kisdedóvó felügyelőknek megadatni ha- tároztatott. — Ezután tárgyalás alá vétettek a már megnevezett kisdedóvók 1900. évi költség- vetései s az ezekben feltüntetett hiányok fedezésére az egyesület részéről megszavaztatott: a cz.-hosszumezeinek — a község részéről hátralékban maradt 200 korona betudásával — 760 korona, a kelecsenyinek 460 kor., a nagy-toronyinak 680 kor., a párnáinak 458 kor., a szin- nainak 1060 kor., a varannainak 1000 kor. és végre a múlt év végével szervezett és megnyílt szőllőski kisdedóvó évi rendes szükségletére 976 kor., felszerelési költségeire pedig 42 korona; A még hátralévő 4 kisdedóvó múlt évi számadásainak és folyó évi költségvetéseinek mielőbbi beterjesztésére az illető felügyelők felhivattak. — A számadások és költségvetések elbírálása után kir. tanfelügyelő a választmánynak jutalmazásra előterjesztette a kitűnőbb, különösebben pedig a magyar nyelv sikeres tanítása és a magyar szellem terjesztése körül érdemeket szerzett tanítók névjegyzékét, melynek alapján az egyesület részéről évenként e célra szánni szokott 600 korona 40 koronás részletekben osztatott fel éspedig: Sváby István, Grofcsik János, Bartay Mária sztropkai, továbbá Úrik Antal t.-tcrebesi állami-, Csollák Emil csáklyói, Lengyel István cziróka-bélai, Grúsz Ferenc, Frimmel Berta regécz-hutai róm. kát.-, Plesa Ferenc lelesz-pó- lyáni, Takács Péter pcsolinai, Gardos Mihály rákóczi gör. kát, — Melko József páczini, Szilva János tállyai, Gagyi Károly o.-liszkai ev. ref. és Groszmann Mór s-a.-uj helyi őrt. izr. tanítók, illetőleg tanítónők között. A „Magyar Nemzeti Kaszinó“ 1400 koronás alapítványának 60 kor. évi kamata pedig felerészben Szabó Endre mer- nyiki ág. h. ev. tanítónak, másik felerészben meg Passuth Anna párnái egyesületi óvónőnek ítéltetett oda. — Ezután egyesületi titkár felolvasta Talapkovics László kir. pénzügyigazgatónak a hazafiúi lelkesedés sugallta és az egyesület elnökségéhez intézett szép levelét, melyben tudatja, hogy az egyesület magasztos munkásságában ő is részt óhajt venni s e végből 100 koronával ennek alapitó tagjai sorába lép. — A választmány a felolvasott levelet örömmel vette tudomásul s nevezett pénzügyigazgatót szíves készséggel iktatta alapitó tagjai közé. — Végre az egyesület 1899. évi pénztári számadásának megvizsgálására háromtagú bizottság küldetett ki — s ezzel a gyűlés befejeztetett. A Zemplén-vármegyei községi és körjegyzők egyesülete S.-A.-Ujhelyben a vár- megyeháza termében f. hó 20-án, délelőtt 10 órakor, rendkívüli közgyűlést tart. — A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. A közigazgatási reform kérdésének tárgyában Budapesten tartandó permanens bizottsági ülés előkészítése 3. Elnök jelentése a nyugdíj-választmány megalakulásáról, s az ott hozott határozatok eredményéről. A s. a.-ujhely-vidéki vadásztársulat folyó év február 13-án tartotta meg rendes évi közgyűlését, melyen a múlt évi pénztári számadásokat vizsgálták meg. Bevétel volt 1899. évben 732 ft. 38 kr., kiadás 400 ft. 20 kr., pénztári maradvány 324 ft 18 kr. A számadások rendben találtatván a felmentvény az intézőnek megadatott. Tartottak a vadászati évadban 13 társas vadászatot, mely alkalmakkor összesen elejtettek 746 db. vadat. A közgyűlés a társulat gondos és tapintatos vezetéséért az intézőségnek elismerést és köszönetét szavazott. — Örvondve hozzuk a fentieket t. olvasó közönségünk tudomására, hogy vármegyénk területén egy ily virágzó vadásztársaság működik, mely nemcsak a vad leelövését, hanem gondozását és tenyésztését is feladatává tette, — s olyképp, hogy a fő súlyt a társas vadászatokra helyezi, az egyes tagokkal és meghívott vendégekkel a társadalmi érintkezést is fenntartja. „A bodrogközi kaszinó egyesület“ könyvtára javára f. hó 24 én K.-Helmeczen saját helyiségeiben, Sennyey István báró egyesületi elnök pártfogása alatt, hangvérsenynyel egybekötött táncmulatságot rendez. A zemplén-vármegyei egyetemi ifjak körében élénk mozgalom indult meg, hogy a várFolytatás a II. mellékleten-