Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-28 / 4. szám
éppen közel jövőben is, nem igen lesz elérhető. Idealistáknak kell lennünk, de csak egy bizonyos határig. Avagy álljon elő egy olyan csodaszülött, a ki a gyakorlatban meg tudja nekem mutatni, hogy milyen módszer mellett lehet „ugyanazt a műveltséget nyújtani a legutolsó falusi iskolában, mint a fővárosiban“ ? Tanítson meg engem Földes Géza, Hubay B., vagy más, (feltéve, hogy tanítható vagyok) hogy miként vezessem én osztatlan iskolában az ón falusi gyermekemet — ki óvodának hírét se hallotta és a szülei háztól egyéb kerékkötők egész halmazával együtt már magával hozta az alkohol iszonyú okozatait is — arra a műveltségre, melyre az osztott városi iskolák növendékei a szülei háznál szerzett és az óvodákban nyert nem megvetendő ismeretek birtokában könnyen eljuttathatók?! Ha valaki nekem egy nap alatt egymaga hitvány anyagból mennyiségileg és minőségileg ugyan olyan munkát állít elő, mint hat munkás kifogástalan anyagból, én leborulok annak nagysága előtt a porig! Abban az időben, midőn a túlterhelésről panaszkodtunk, azt dobálták fejünkhöz a papir- hősök, hogy meg kell találni a helyes módszert s megszűnik a túlterhelés. Kerestük is, de nem találtuk, mert olyan módszer nincs, a mely a bajt teljesen elhárítsa. Sajátságos egy állapot! Tengeri kígyó az a módszer, mely immár kisért az egységes tanterv kérdésben is. És mintha összeesküdtek volna az osztatlan iskola ellen, minden módon oda akarják a dolgot magyarázni, hogy az osztatlan iskolának el kell érnie az osztott által produkált eredményt, csak jó módszer legyen. Ha ilyen nem létezik, mit keresnek olyant, a mi nincs; ha van, miért nem használják a nagyobb eredmény reményében az osztott iskolák tanitói ? Talán csak nem az egyöntetűség kedvéért? Nem szabad jogtalan és telj esi thetlen munkát követelnünk. Az egységes tanterv hívei véleményök diadalra juttatása érdekében többféleképpen érvelnek. Az osztatlan iskola 60 gyermekével 6 osztályban, nem marad el az osztott iskola mellett, ha egy osztály van is egy tanító vezetése alatt, de abban 80—100 gyermek. Mindazok, kik eddig az egységes tanterv mellett szót emeltek, mintegy engesztelésül talán az ellenfeleknek hangsúlyozzák, hogy a népoktatási törvényt minden pontjában keresztülvittnek képzelik. Ugyan miért tételeznek hát fel egy osztályban 80—100 gyermeket, midőn az osztott iskolát kell védeni ? ! De nem is annyira a növendékek száma, mint inkább az osztályok száma teszi az óriási különbséget. Külön tanterv mellett kasztrendszer fejlődnék ki a tanítók között. Természetesen: az osztálytanítók lenéznék a hat osztályú iskola tanítóját! No, kérem igen szépen, ha mégis csak ennyire vagyunk, igazán nem érdemiünk 300 forint fizetést. Ne Írjunk alá lelki szegénységünkről bizonyítványt, ha nem keli és talán hamis okirat is az. Azt is emlegetik némelyek, hogy az osztott iskola 22 óra idejével szemben az osztatlan iskola tanítójának 32 óra áll rendelkezésére; te- tehát több idő alatt mégis csak elvégezheti az osztott iskola tananyagát. Hát nem szólal meg az igazság bennetek, kedves kartársatm, az ilyen egységes igazságtalanság ellen ? Fzt nevezik egyöntetűségre törekvésnek ! Miért nem szabnak mindjárt 60 órát az osztatlan és 10 et az osztott iskola számára? így biztosan egységes lesz az eredmény. Nagyon sárgálom az érveket. Hogy a magyar népoktatás egységes legyen, arra mindnyájan törekedni tartozunk. Én sem lehetek a tagolt állapot mellett s nem is vagyok, hanem minden igyekezetemmel az egységesség, mint magas, ideális cél felé törekszem ; de ne engedjük magunkra erőszakolni azon véleményt, hogy a népoktatás akkor lesz egységes, ha ugyanazon tanterv szerint halad az osztott, mint az osztatlan iskola. Ha e felfogás érvényre emeltetnék, amitől az Isten óvjon, akkor követnők el az egyöntetűség ellen a legnagyobb merényletet. Mert, hogy az osztott és osztatlan iskola egységes eredményt nem produkálhat, azt én kétségtelennek tartom. Mit tettünk tehát az egységes tanterv behozatalával? Nagy kárt, azt, hogy kísérletezésnek, kapkodásnak, bizonytalanságnak vetettük meg alapját, mert az osztatlan iskola — az egész anyagot fel nem dolgozhatván — válogatni fog. A helyi viszonyok és a tanítók sokfélesége szerint hova fog ez vezetni? Talán csak nem egységre? Megkísérlem elmondani, hogy mire lehet értelmeznünk e helyen az „egységes“-t. Mielőtt egységes tantervről szólhatnánk, egységessé kell tennünk a tanítóképzést, végre kell hajtanunk a népoktatási törvényt minden pontjában; szükséges, hogy minden iskolában otthon legyen az egy ur, a ki parancsol, az állam. Ezek után beszélhetünk egyöntetűségről, lehet szó egységes népoktatásról, de csak a következő értelemben. Magyarország minden népiskolája tántorit- hatlan hiv hazafit, erkölcsös, vallásos és értelmes polgárt tartozik adni a hazának és az életnek. E célból a tanítás, mint e nemes célok elérése egyik eszköze, lehetőleg egyöntetűen történjék és pedig úgy, hogy az osztott és osztatlan népiskola ugyanazon főbb tárgyakat öleli fel, de az anyagot az osztott iskola részletesen az osztatlan összevonottan tárgyalja. Az életre, a népiskola céljára nem múlhatatlanul szükséges ékítmények az osztatlan iskolára ne legyenek kötelezők. Ennyit tehetünk ez idő szerint az egységes népoktatás érdekében; de ennek elősorolásával sem bizonyítottunk egyebet, mint a külön tanterv szükségességét. Csak hadd jöjjön hát az osztatlan iskolák tanterve. Megérdemel a magyar kultúra annyi jóakaratot, hogy jövőjét kockára ne tegjük; de 17 ezer osztatlan népiskola is jogosan követelheti, hogy kereszlülvihetetlent ne erőszakoljanak reá. Összegezem most már véleményemet a tanterv kérdésről a következőkben. Külön tantervet kérek úgy az osztott, mint az osztatlan iskola számára. Mindkét tantervben jelöltessék ki a minimum és a maximum. Az osztott iskolák minimuma képezze az osztatlanok maximumát. Az osztott iskolák maximuma és minimuma között a különbözet nagyobb legyen, mint az osztatlané között. Határozott meggyőződésem diktálta toliam alá az elmondottakat. Álláspontomat védelmezni fogom mindaddig, mig annak helytelenségéről meggyőzve nem leszek; de ennek bekövetkeztével a jobb vélemény előtt szívesen meghajlok. Fontos kérdés ez uraim! vitassuk meg töviről, hegyire. Áldás legyen a magyar kultúrán! Abara, 1900. jan. 9. Fábián István, Nyilvános nyugtató és számadás. A „Zemplén-vármegyei Tanítók Házára“ és „Árvay-emlék“-re a 11. számú gyűjtő-ivén (Gyűjtő: Lengyel Samu Homonna) adakoztak: Haraszthy Miklós, Lukovits Géza, Moskovics Ervin dr., Szekerük János dr., Lédermann Sámuel, Komár Adolf, Matolay Károly dr., Mendly Károly, Persenszky Lajos, Friedmann Márk 2—2 kor.; Ungár Sámuel dr., Iiováts Jó,zsef, Réz László, Ugray Lajos, Debreczeni Áron, Révész Emil, Marossy Béla, Pólányi Dezső, Szamosi József, Kelemen Ármin dr., Stern Mór, Ligeti Albert dr , Vas Dezső, Rosenblüth Sándor, Klein Dávid, Jakobovits Izidor, Herskovits Gerson, Prqpper Fülöp, Neumann Ádolf, „Spira Adolf, Markovits Mór, Éellinger Béritót, Österreicher Hugó 1—1 kör.; Izr. hitk. tanítók Ú kor. 40 fill., Doby Antal 80 fillér, összesen 47 kor. 20 fillér. Mely összeg a gyűjtő óhajtása szerint a következőleg oszlik meg: a) 40 fill, gyűjtő postaköltsége; b) 37 kor. 80 fill, a „Zvmegyei Tanítók Házát“ illeti. — Eddigi gyűjtésűnk a „Zemplén“ f. é. 2-ik számában kimutatott ösz- szeggel s az 1899. é. dec. 31-ig tőkésített 26 fill, kamattal együtt: 207 kor. 24 fill. c) „Árvay~emlék“re 9 korona, mely is a „Zemplén“ f. é. 2-ik számában kimutatott ösz- szeggel s az 1899. é. dec. 31-ig tőkésített 24 fill, kamattal együtt: 134 kor. 74 fill. A b) és c) alatt kimutatott, összeg a sárospataki takarékpénztárban kamatozik. Nemes szivü adakozók fogadják a „Zvmegyei Tanítóegyesület hálás köszönetét Hodossy Béla, a gyűjtő-bizottság elnöke. A gyűjtő-bizottság tagjai tisztelettel felkéretnek, szíveskedjenek a gyűjtő-ivet s a gyűjtött összeget bizottsági elnökhöz mielőbb beküldeni. Egyben értesittetnek a választmány s gyűjtő-bizottság t. tagjai, hogy f. é. február első felében, Ujhelyben választmányi és gyűjtő-bizottsági ülés fog tartatni; a meghívók s tárgysorozat a napokban fognak szétküldetni. Elnökség. CSARNOK Nem Volt párja . . . Szól a nóta szomorúan, Tóni cigány huzza. Benne zokog a nótában Szivem minden búja! — Huzdd csak, Tóni, kesetvesen, Ne kíméld a fádat: „Nem volt párja a faluban Kerekes Ándrásnak“ ! — Két karomra leborulva, Könyező szemekkel Kap engemet nap-nap mellett Á pirkadó reggel, így virrasztóm át óráit A rut éjszakának . . . Huzdd csak, Tóni, bus nótáját Kerekes Ándrásnak ! Huzdd csak, Tóni, azt a bűvös, Sirva-zokogó fát! Huzdd el nekem azt a legszebb, Legszomorubb nótát! Hátha, hátha megrepeszti Szivemet a bánat, Amíg húzod bus nótáját Kerekes Andrásnak ! . . . (M. Sziget.) Krüzse'yi Erzsiké. Az izr. nőegyesület balja. Mondhatnak és tehetnek a bálcsinálók s rendezők bármit, de azt a sikert, pompát és fényt, vonzóerőt és kedélyt csak a nőegyesületi bál képes elérni. A nagy erkölcsi és anyagi sikert, csak nagy erkölcsi és anyagi eszközök és tényezők segítségével lehet kivívni. A női szív, a szeretet, jótékonyság és könyöriiletesség eme kiapadhatatlan forrása, ilyenkor elementáris erővel tör elő, hogy gazdag aratást csapjon, gyűjtsön és töltse tele a magtárakat, mert hosszú a tél és sok az éhező szegény. Ott az elsők egyike, az érdemekbben megőszült elnöknő, megtörve az élet terheitől, de szeretetben és jóságban meg nem fogyva, körüljárja a termet, hogy mindenkinek, kicsinynek és nagynak megköszönje az ő kedves vendégeinek, hogy eljöttek az O báljára. Ott a másik, kire az egyesület legdrágább kincseit bizta a kasszát, ott hagyja hűtlenül, mi neki most anyagi dolog! bliktri. Oda állított maga helyett 3 férfiprést, sajtolják azok a koronákat. Az Ő kedvességére szükség van most másutt, de azért meg nem állja, ha „eerkel“-jében arra kerül, hogy meg ne kérdezze: „hogy áll a bál?“ — Ott a harmadik, az odaadó hűséges elnöknö-helytartó. Csupa báj, szeretetreméltóság és életkedv. A holtakat is táncra ébresztené tárogató szava, ha sokra nem becsülné emezek nyugalmát s ott a negyedik meg ötödik és valamennyi: mind házi asszony, vendég nincs egy sem, mindenki otthonosa érzi magát és jól. A múlt bálon már kidicsért és most fenyőkkel még felfrissített, remekül díszített teremben kezdetét veszi a tánc, ha ugyan tiz-husz oldalba lökés és viszont annyi tűrés, tyúkszem taposás, fodortépés és számtalan pardon táncnak mondható. Oly sikerült volt e mulatság, hogy táncolni sem lehetett. De, a mint hallatszik, uj szabályrendelet van készülőben, mely korlátozni fogja a báli közönség számát és említettem visszaéléseit. A múlt bálon az első négyest anuyi pár táncolta a hány csak elfért; most épp kétszer annyi táncolta. A múlt bálon megkorholtam a bálterem közepén álló és ártogató csoportot; most szépen oldalra húzódtak, segített a szó — gondolom én — Zinner, Bettelheim, Haas és Ligeti Náci, meg a többi borküldők más véleményen vannak. Az udvarisságot egyébnek tulajdonítják. Okosan is van az igy, mert a női bájakban gyönyörködni, csak bizonyos kor privilégiuma, azután már jó a cankó is, csak tiszta legyen; mert bizony a jó szamorodni ritka portéka ám manapság asszonyban és borban egyaránt. A hamis pláne ártalmas mindegyikből. így folyt vígan a mulatság : oldalvást a poharat, közepeit pedig az örömet óhajtotta mindegyik fenékig üríteni. Részegítő hatású az mindegyik. Meg is járta vele egyik-másik, különösen ki mindkét helyen gyakorlatot tartott. Egyiktől a fej, másiktól a szív fájdul meg; de a mint szabad levegőre jön, elpárolog az és jön a dal: „ . . . bál után, álom volt csupán.“ A táncosok mit sem törődve az én okoskodásommal, járják tovább, járják széditően, mámorosán, önmagából kikelve, kifáradva mig csak nem közeleg a szellemek órája, a nőegyesületi bál vonzó démonja, „Tischlein deck dich“ alakjában. Egy pincérhad harcba vonul és a táncterem étkezőteremmé váitozik át. Tányérok csö- rőmplése, poharak csengése, gazdasszonyok parancsolása, a páholyokból le, alulról fel egy-egy üzenet és üdvözlés, közbe-közbe halk susogás, a mamák és más avatatlan fülek kijátszására, helyfoglalás a jól megválasztott szomszéd mellé, mámoritó zenebonát okoz. Szépek, kecsesek a női kezek, de elragadóan bájosak, ha nagy és tolt tálakkal közelednek felénk. Mily étvágygerjesztő az adag és adakozó egyaránt! Búrok ily pusztítást ángoj hadban nem ejtettek, mint ez az elszánt csapat! Mennyi harckedv, mily hóditásvágy, pláne mikor a folyón is átkelt egyik-másik. Tália szent csarnoka mennyire profani- zálva! Hol máskor éhes színészek dideregve áldoznak, most sonka, hal és kappan tragikus szerepét vig fogyasztók játszották el nagy bravúrral. Hálás köszönet a közönség részéről e szép
