Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-28 / 4. szám
A nemzet nagy többsége rokonszenves magatartással üdvözli e csatlakozást. Bizalommaal sorakozik a kormány körül, mely a haza érdekét, a munkát és takarékosságot irta zászlajára, s ezt tettekre kész erős karral lobogtatja. Ámde a jelszavak csak úgy fognak átmehetni az életbe, az elhintett mag csak akkor gyümölcsözhet, ha kész termő talajra, ha gondos ápoló kezekre talál. A megyék buzgó támogatása nélkül a legtevékenyebb, legerélyesebb kormány sem valósíthatná meg honmentő célzatait. A népképviselet leszoritá ugyan a megyét a törvényhozási befolyás ősi magaslatáról ; az önkormányzatot sok tekintetben a központosítás rendszere váltotta fel; de azért a megyének a parlamentáris alkotmány keretében is nagy és jelentékeny szereplés jutott. A megye ma is igen nevezetes, sőt némiképp egyedüli téuyezője a törvény végrehajtásának. A közbiztosság, az igazgatás legtöbb ágazata, s azzal a nemzet hitele, jóléte és fejlődése most is nagy részben a megyék kezeibe van fektetve, s a felelős kormány annyira utalva van a megyék öszhangzó közreműködésére, hogy valamint a vérkeringés szünetelése halált hoz a szerves életnek, úgy az igazgatás egész gépezetének fenn kellene akadnia, ha megyei alkatrészei ellentétes irányokban mozognának. üS valóban, ha a kormány nélkülözni lenne kénytelen a megyék erélyes támogatását, vagy ha a helyett bénító ellenzéssel kellene találkoznia, akkor megszűnnék a felelősség gyakorlati lehetősége és nemcsak a parlamentáris rendszert, de azzal együtt állami és nemzeti létünket is alapjaiban látnók megingatva. Nem magam részére tehát s nem is az általam képviselt kormány nevében, de az alkotmányos szabadság és a haladás érdekében kérem ki nélkülözhetetlen segítségüket, baráti közreműködésüket. Engedjék hinnem uraim, hogy e kérés visszhangra talál hazafiui kebleikben. Zemplén-vármegye, mely nemzedék- ről-nemzedékre növényháza vala a legkitűnőbb szellemű erőknek; mely méltán büszke lehet nagy hirü fiaira s mindig első sorban állott, ha az alkotmány, vagy a szabadság védelme szólította síkra: most midőn a gondviselés ismét kezeinkbe adta hazánk sorsát, midőn a tétlenség jövőnket kockáztathatná, csak az erélyes cselekvés mezején foglalhat dicső múltjához méltó helyet. Mi csekély személyemet illeti, biztosíthatom a tisztelt közgyűlést, hogy a reára bízott hatalmat a törvény és alkotmány szellemében részrehajlás nélkül fogom gyakorolni. Erről múltam kezeskedhetik önöknek, mely leplezetlenül fekszik előttük. r Eber őre akarok lenni a rendnek szintúgy, mint az egyéni szabadságnak, s tisztemhez képest szükség esetén követelni fogom, hogy a megyei igazgatás körében mindenki lankadást nem ismerő buzgalommal s lélekismeretesen teljesítse elvállalt kötelmeit. E mellett oda leend irányozva legfőbb törekvésem, hogy azt a boldogító bizalmat, melylyel Zemplénmegye közönsége megajándékozott, mely legszebb jutalma vala eddigi működéseimnek, ezentúl is megtarthassam és öregbíthessem. ms ezzel, uraim, ajánlom magamat kegyeikbe, szives vonzalmukba, s nagybecsű barátságukba! «»Í*> A főjegyző üdvözlő beszéde Elmondotta: 1875. máj. 19-én. A köztetszéssel és megelégedéssel fogadott beköszöntő szavak után — mondja mél- tóságos komolysággal az 1875-iki beigtatási Közgyűlésről szóló jegyzőkönyv — rendszerinti főjegyzőnk*) a megye bizottsága nevében következőképp üdvözlé a főispánt: Méltóságos főispán Úr! Mélyen tisztelt megyei közönség ! Valahányszor alkalmam nyilik, az ön- kormányzat ez őshajlékában kötél ességszerü- leg szót emelni, mindannyiszor a múlt magasztos képe vonul el képzeletem előtt. Én nem tartozom ugyan a múltak dicsőítői közzé, mert azok nagyszabású vonásai ha másként nem, a távolság által mindinkább elmosódni kezdenek ; de hive vagyok mégis azon tannak, hogy egy nemzet életre való fejlődéssel csak akkor bírhat, ha intézményei közzül azok, melyek a kor követelményeivel ellentétben nem állanak, ereklyeként őriztetnek s adatnak által az utókornak. A világ nagy fejleményeinek vezérférfiai, kiknek zászlaján a szabadság eszméje fennen lobog, az emberiség haladásának legjelentékenyebb rugójául hirdetik az önkormányzatnak meghonosultát, s ha e tan hívei a szabad nemzetek hazájában mindenütt tért foglalnak, oly nemzet, melyre az apák oly szent örökséget hagyományoztak, bűnös hálátlanságot követne el, ha annak foszlányait is vallásos pietással nem igyekeznék megőrizni. Én feltétlen hive vagyok a megyei ön- kormányzatnak és tiszteletem tárgyai közzé sorolom a megyével szorosan egybeforrott fő- ispáni méltóságot, melynek képviselőjéül az e mai napon (t. i. 1875. máj. 19. Szerk.) felavatott főispán Dókus József Öméltóságát, megyénk volt alispánját van szerencsém tisztelni, s nekem jutott az örvendetes feladat őt ezen minőségében a megye nevében őszinte örömmel s tisztelettel üdvözölhetni. Méltóságos főispán ur! Egy önérzetes férfiúnak, ki kötelességét a közélet terén híven és becsületesen teljesítő, nem a szóvirágok halmaza, de a nemes öntudat, az őszinte rokonszenves érzelem, az elismerés meleg szavaiból készül ama koszorú, melyre a közvélemény osztatlan tisztelete, s bizalma fűzte a legékesebb virágokat. Midőn én ez alkalommal, mint a közvélemény tolmácsa állok itt és a megye nevében őszinte forró üdvözletét nyilvánítok, teszem azt különösen azért is, mert Méltóságodba, ki a megyei önkormányzat emlőin nevekedett, azon bizalmunkat helyezzük, hogy mint vármegyének leghatalmasabb őre, őre leend egyszersmint az önkormányzathoz való ragaszkodás megszilárdulásának, őre leend az igazságosságnak, méltányosságnak és becsületességnek s törhetetlen buzgalommal közremü- ködend a közjó minden irányban való előmozdításánál. E jelszavakat kívánjuk tündökölve látni a mai napon Méltóságod kezeibe helyezett zászló élén, s mindannyian szívesen sorakozunk a zászló körül, kívánván, hogy a fényes, de nehéz pályán, melyet 0 császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebb urunk akaratából Méltóságod ma teljes öntudattal elfoglalni méltóztatott, az Ég mindenható kegyelme sok számos évekig erőben és egészségben tartsa meg, eü 7o) *£ ^ fe 73. fe 73 73. A főispáni beigtatás alkalmából. .... Siető kézzel végig lapoztuk a Dókus József főispánná történt beigtatásáról szóló és az az 1875. máj. 19-én tartott Közgyűlésről szóló terjedelmes jegyzőkönyvet. Minden egyes pontjából, úgyszólván mondatából a jegyzőkönyvnek kiérzik a bensőséges öröm, kiárad az osztatlan szeretet melege. És eltűnődtünk, hogy a 170 bizottsági *) T. i. Wiczmándy Ödön. Szerk. tag közül, kik jelen voltak akkor, ma már az élők között, tudtunkkal, csak ezek vannak jelen : Ambrózy Nándor, Andrássy Aladár gf, Arga- lács Márk, Bajusz József, Barna Bertalan, Bogyay Zsigmond, Boronkay György, Czibur András, Cseley Antal, Dessewffy Sándor, Dienes István, Fejes István, Fischer Gusztáv br., Hunyor Sándor, Izsépy Miklós, Kellner József, Kulin Ödön, Kun Frigyes, Lengyel Endre dr., Löcherer Andor, Malonyay Ferenc, Matolai Etele, Meczner Gyula, Nemthy József, Potoczky Dezső, Puza Sándor, Reichard Mór, Rieder Engelbert, Schön Vilmos, Schwartz Bernát, Szabó Zsigmond, Szeghv Gyula, Szenczy László, Szepessy Ede, Szerviczky Ödön, Szirmay Pál, Szmrecsányi János, Szűcs Gyula, Teich Zsigmond, Vladár Emil, Vladár Ervin, Widder Ignác és Zombori Gedő. Még sokáig éljenek! A 170-ből raegmardt 43. Mintegy 25%. A hiányzó 75% a halálnak időközi aratása I A békítő sir enyhe pihentesse poraikat! De 25 évvel ezelőtt, mikor mind a 170 jelen volt — a vármegyének „dísze, virága“ — közlelkesedéssel igtatta jegyzőkönyvbe, hogy: . . . bár mély sajnálattal vette tudomásul érdemdús alispánjának, Dókus Józsefnek hivatalos állásáról való leköszönését, mert ezáltal páratlan szorgalmú, erélyes és tehetséges első tisztviselőjét veszté el, mindamellett e megye főispáni méltóságára történt előléptetése felett érzett örömének és megelégedésének jegyzőkönyvileg ad kifejezést. . . Főispánsága a vármegye közönsége iránt huszonöt éven át, több rendbeli hivatali állásokban tanúsított hü, odaadó és önzetlen szolgálatainak volt jutalma. Azért a 25 éven át szakadatlanul tanúsított „boldogító“ bizalomért mondott őszinte szives köszönetét a vármegye főispánjává kinevezett Dókus József, volt első alispán, a nemes vármegye közönsége előtt, midőn főispáni székfoglaló beszédének elmondásához kezdvén, a vármegyének reá bízott hivatalos arany pecsétnyomóját a Bizottság kezeibe letette. Főispáni székfoglaló, klasszikus szép beszédéből, melyet keresetlen egyszerűség jellemez, s melyet fentebb épp azért egész terjedelemben közöltünk, itt csak ezt az egy mondatot, melyet főispánságának egész idejére jelmondatul alkalmazott, idézzük még : „ . . . csak címem és hatásköröm lett más; de céljaink közössége és önök iránt érzett tiszteletem, mint őszinte ragaszkodásom is, legkevésbbé sem változott“. . . És hogy igaz tisztelet, őszinte ragaszkodás dolgában jelmondatához is, vármegyéjéhez is hű volt mind halálig; bizonyságul hívjuk az élőket, klasszikus bizonyságúl pedig annak a negyvenhárom élőnek immár huszonöt évről szóló tanúságát . . . A temetés. A megboldogultnak végtisztessége tegnap délután 2 órakor ment végbe a gyászoló közönség óriási részvéte mellett. Egy-egy gyászos esetnél a részvét hosszú évtizedek óta nem nyilatkozott meg oly impozáns módon, mint ezen a temetésen mondhatni, hogy egész Ujhely gyászpompája mellett. Az ősi kúria tágas udvara szűk volt, hogy befogadja a város minden rendű és rangú intelligens elemeit, közöttük sokakat a vármegye és távolabb vidék sok részéből, a kik szintén megjelentek, hogy részt vegyenek a végső tisztességtételen. Ott láttuk a s.-pataki ev. ref. főiskola, ugyszinlén a s.-pataki m. kir. áll. tanítóképző tanárküldöttségeit az intézeti igazgatóság vezetése mellett. S a kik az udvarból kint szorultak, a város apraja és nagyja, a gyászos ház előtt és a Korona-utca hosszában pár ezernyi sokaságban találtak helyet, hogy szintén részesei legyenek egy „igaz ember“ temetésének. A jelen voltakat ezúttal névszerint külön felsorolni lehetetlen, de felesleges is, mert elég annyit mondanunk, hogy a ki Ujhelyben s környékén számot tesz, mind ott volt. Mindazon által megemlítjük, hogy a vár
