Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-06-24 / 25. szám
lágyulna most, mikor festi az én népemnek kétezer éves kínjait. De én Uram, milyen kis- lelkü ön! A mikor az egyik kezével kenyeret nyújt, egyúttal szemünkre hányja, hogy elfogadtuk azt. Pedig beh máskép szólott a magasztos mester, mikor mondotta nekünk: „Ha alamizsnát osztogatsz, ne tudja a bal kezed, mit mivel a jobb kezed, ha az alsó ruhádat kérik, add a felsődet is, óh jertek hát atyámnak ál- dottai, ti kik az éhezőnek enni, a szomjuzónak inni, a mezítelennek ruhát adtatok, mert bizony mondom nektek, ha csak egygyel cselekesztek igy, én velem tesztek igy, ha pedig nem cse- lekszitek meg azt, én velem nem teszitek azt — és az örök gyötrelembe menendetek !“ (Máté XXV. 34—46.) Hát ön főtisztelendő ur, hová fog menni? No de nem folytatom tovább. Milyen jó, hogy a biblia az én legdrágább kincsem Hogy benne vigaszom lelhetem az emberek rosszasága felett. Hogy olvashatom benne a magasztos elődöknek tanításait, kiknek ilyen utódjai vannak. De egyet elért főtisztelendő ur; hogy tőre döfött és talált —, jól talált. Idvezüljön érette! Még egyet. Ép most olvastam Francois Ségur müvét. Ismeri ön is bizonyára. Egy — . . . „Mária kegyhelyén sem felejtkező ismeretlen, de legőszintébb jóakaróm . . .“ stb. mint ahogy magát az előttem ismeretlen igen tisztelt katolikus atyámfia nevezi, küldte e napokban e katolikus vallási művet be. Ségur azt mondja egy helyt, hogy az inkvizíciót a korszellem csinálta. A korszellem azonban csak részben csi- nálódik, azt az emberek is csinálják. így ma is. Csakhogy a korszellemet ma nem a Mózesek ésfJézusok, hanem Franciaországban a jezsuiták, Belgiumban a klerikálisok, Németországban az Ahlwardtok, Ausztriában a Luegerek és nálunk akarnának a Lepsényiek, a Molnárok — a Várlakiak és a fekete mágnások. Pedig mi mindnyájan atyafiak, mindnyájan Isten fiai vagyunk. Jézus mondotta ezt, tetszik tudni, a „Hegyi Beszédében“ és még.ezt: „Halljad, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló Egyetlenegy. És szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nincsen ezeknél más főbb parancsolat, a ki ezt teszi, az nincs messze Isten országától.“ (Mózes és Hillel, Máté, Márk, Lukács, János stb.). Én ezt teszem, kétszer napjában mondom el. Főtisztelendő úr is? . . . Köszöntőm hát atyafiui szeretettel, a Mi Mennyei Atyánk nevében 1 Sátoralja-Ujhelyben, a Nagy Mester születése után az ezerkilencszázadik esztendőnek június havában. Székely Áron. A tanulók nagyhete. A várva várt és félve rettegett évzáró vizsgálatoknak a vége felé járunk. Hátra van még az elemi iskolák egynémelyike, de maholnap az is berekeszti szorgalomszakát és jön az édes pinenés. Hát bizony nem csekélység az, beszámolni egy évi munkáról tanárnak és tanítványnak egyaránt. Mily édes a tudat egy csapat ifjúságnak előbbre való vitele életcéljához a tanárnál; mily kellemes érzés a híven teljesített munkának, szorgalomnak elismerésével jó osztályzatban jutalmat nyerni; ellenben mily kesergés, mily ügyet rendbehozza, pár napi bujocskázás után újra fölbukkant, magasabbra dobva föl párázó, pezsgő forró vizét, mint valaha, mintegy önmagával tetszelegve házasságközvetitői szerepében. S mai napig is folytatja virgonc, csapongó játékát. Magasra földobja s megragyogtatja gyöngyöző vizét az ablakon beszűrődő napsugárban s lecsap a medencéjét körülálló egyik epefoltos arcú, ingerültségtől reszkető beteg fejére, a többiek nagy mulatságára; azután esőt bocsájt a legjobban kacagóra; végigzuhanyozza kikenceficéit egyik hatvan éves ifjonc nyers selyem öltözékét, nem véve tekintetbe, hogy az éppen hódításra indult s megpacskolja egy tizenhat éveske fitoskáját, ép abban a szem- pillantásban, midőn amannak a kárára nevetett ; majd végiglocsolja egyik szenvedő anyóka arcát, s egyben kimossa szemeiből a bánat kö- nyeit, még ott is vidámságra hangolva; azután meg annak a kihívóan kacér hölgyecskének a párisi kalapját permetezi be, no meg azt a föl- piperézett gigerlit zúdítja nyakon, hogy azután végigbarázdálja egyik hervatag szépség rózsaszínű mű üdeségét.. . Senkisem védheti meg magát tőle, noha lehetően távolról várja ivópohara megtöltését, ő osak dévajkodik, incselkedik, csintalankodik, akár csak egy vásott, rakoncátlan kohold, mérgesítve, boszantva, szekirozva, megnevettetve, megrikatva, derűre és borúra hangolva, — de ben gyógyítva is!! lelkifurdalás egy elveszett, hanyagsággal eltöltött év fölött. Főgimnáziomi ifjúság! Neked szántam ezeket a sorokat, neked, kivel egy-egy okos szót szólani lehet, mert elemi iskolai tanulóról nem eshetik szó, ki még az ösztön hatása alatt áll és ha tud, szorgalmasan tanul, szerencsés véletlen, tehetségben ambícióban egyaránt; de az ifjú, ki szerencsés magát „gimnázistá“-nak nevezni, az már csak ember számba megy és képes felfogni, mi a tanulás haszna. Nagyreményű ifjúság! Kincseket szórnak elibétek, kincseket, melyek többet érnek az ezüstnél, az aranynál és ti — tisztelet és igaz elismerés a kivételeknek — sajnos, nagy részben ott hagyjátok heverni parlagon, nem is he- derittek reá Beh nagy kár, beh nagy veszteség! Már csak tiszteletből tanáraitok iránt, kik oly önzetlenül fáradoznak a ti jóvoltaitokért, kel lene, illenék valamit csinálni; de gondolnátok meg csak, mivel tartoztok önmagatoknak, emberi voltotoknak, különösen jó és jövőtökért aggódó szüléiteknek, kik annyi anyagi és véráldozatot hoznak értetek! Nem olvassátok le arról a jóságos szerető arcról, mily fájdalmat, mily lelki gyötrelmet okoz könnyelmű, meggondolatlan eljárástok? Oh ha tudnátok, hogy az aggódó szüle jobban szorong egy egy jó feleletért, mint ti magatok; ha tuduátok, mily lelki fájdalmat, mily bosszúságot okoztok, tudásato- kat, jövő sorsotokat szivén viselő tanáraitoknak, bizonyára másképpen cselekednétek. Azért szólok igy, mert alkalmam volt a kegyesrendi főglmnáziom, városunk e jeles tanintézetének, egyik-másik osztályának vizsgálatán személyes tapasztalatot szerezni és láttam, hogy egy jeles, hivatása magaslatán álló tanári kar mily nagy, mily hasznos és fáradságos munkának élvezte érett gyümölcsét. Nem szorult e tanintézet dicséretemre, de csak azért mondom ezt el itt, nyilvános helyen, mert nagyon kevés szüle és tenügybarát van erről meggyőződve közvetetlen tapasztalatból; mert valóban csodálatos dolog, minek e b. lapok hasábjaiban már egy Ízben kifejezést is adtam, hogy a vizsgálatokon, melyek pedig nyilvánosak és elég érdekesek — annyira legalább is, mint egy-egy esküdtszéki tárgyalás — pláne szülőnek, csak elvétve találni egy-egy szülőt. Pedig, szerintem, a látogatottságnak sok irányú haszna lenne. 1. Jól esnék a tanárnak látni, hogy fáradságos munkája iránt érdeklődnek és érette elismeréssel adóznak. 2. Meggyőződést szerezne a szüle, hogy gyermeke valóban megérdemli a rósz osztályzatot, mit a tanártól nyert, mert a ki egész éven át tanul az rendesen tudni is szokott. 3. A viszgálatok ünnepiesebb szint ölte- nének és az a körülmény, hogy a tanulónak nyilvánosság előtt kell majd beszámolnia, egyaránt kedvezően hatna úgy erkölcsi, mint szégyenérzetére. Dicsérettel kell megemlékeznem a valóban szép és érdekes rajzkiállitásról, mely ügyesen rendezve fokozatos előmenetelben bemutatta mind a nyolc osztálynak szép és nagy szorgalmat feltüntető munkáját. Mig az alsóbb osztályokban a tömeges tanítás, fegyelmezett és útmutatás szerint készített különféle irányú rósz termékeit láttuk, addig a felsőbb osztályok rajzaiban mintáktól független egészen az individuális tehetségre bízott szabad munkákban lehetett gyönyörködni. A sik- és testmértan minden válfaja, a szerkesztés és ábrázoló mértan minden fokozata, árnyékolás, távlattan, továbbá a figurális rajzolás minden neme, sőt az akvarel egyes sikerült példányai, végre egy tervrajz szerint rendkívül ügyesen faragott cséplőgép-modell: mind azt bizonyítják, hogy ifjúinknak bő alkalmuk nyílik a szorosan vett elméleti tárgyak mellett műszaki s kézi ügyességüket, esztétikai Ízlésüket művelni és fejleszteni. Sok nézője akadt a szép kiállításnak és sokan gratuláltak a derék mesternek, Spotkovszky Károly rajztanárnak. Éljenek mindannyian, kik testi és lelki fáradtsággal, szivük melegével, tudásuk egész tárházával munkálkodnak az ifjúság, a jövő nemzedék érdekében. Schneider J. Vármegyei ügyek. Fizetésemelés. Ha nem is egészben, de az állami felemelt pótjavadalmazásból már a f. évi júl hó 1-én kijáró részben valósággá válik a vármegyei tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzetnek az eddig volt helyzet jobbulásához kötött bizó reménysége. Ugyanis a belügyi kir. minister Budapesten a f. évi jún. hó 19-én kelt intézvényével határozott, egyszersmind a t. vármegye 1900. évi közigazgatási árva és gyám- hatósági kiadásairól és az azok fedezésére szolgáló költségvetésének jóváhagyása alkalmával ugyanakkor intézkedett a 15,474 K. évi pótjavadalmazásnak kik között és mily arányban történendő szétosztása felől. Mint veres fonál : oly szembeötlően szövődik a minister szóban levő intézvényébe, hogy az állami pótjavadalmazás szétosztása tekintetében főképp a segéd- és kezelőszemélyzet anyagi helyzetének türhe- tőbbé tételére gondolt; az állatorvosok fizetésemelését ellenben figyelmen kívül hagyta, mert, úgymond, az állategészségügyi szolgálat államosítása már csak rövid idő kérdése. — Az állami pótjavadalmazás egyébként igy oszlik meg, — az alispánnak jut: 400 korona, — a a főjegyzőnek, az I—V. aljegyzőknek, főpénztárosnak, főszámvevőnek, I—III. alszámvevőknek, főlevéltárosnak, allevéltárosnak, árvaszéki elnöknek, árvaszéki ülnököknek, jegyzőnek, a gyámpénztári könyvelőnek, főszolgabiráknak és szolgabi- ráknak 200—200. K., — a tiszti főügyésznek, alügyészeknek, t. főorvosnak, pénztári ellenőrnek, iktatóknak és kiadóknak, árvaszéki irattárosnak, központi Írnokoknak (ide értve a járási Írnokot is) közig, joggyakorlóknak egyénenkint 100 K, — a kilenc járási Írnoknak egyenkint 80 K., — a kilenc őrhajdunak egyenkint 70 K., — a járási 8 orvosnak és a 10 hiv.-szolgáknak egyenkint 60 K., — a vármegyei huszárőrmesternek, huszárkáplárnak, és a három tiszti huszárnak fejen- kint 50 K. — végre a járási tiszti hajdúknak egyenkint 20 K. — Az ekként szétosztott, illetve kifizetendő fizetés-pótlék 15,440 K., tehát maradt szét- osztatlan a 15,474 K. áll. pótjavadalmazásból 34 K. a mi a homonnai járásban 1900 K. fizetéssel és 300 K. lakáspénzzel rendszeresített II. szolga- birói állásnak költségvetési fedezetéül szolgál az e célból külön utalványozandó állami pótjavadalmazással kapcsolatban. — A fentebb részletezett fizetés pótléknak ez évi jan. 1-től jún. 30 ig számittandó íele része utólagosan és külön-külön egyéni nyugtátokra már a f. évi július hó 1-én foga t. vármegye házipénztárából kiszolgáltatni, úgyszintén ugyanonnan kifizettetik júl. 1-én a fizetés-pótlék Via része is az eddig volt törzsfizetésről és,a szóban levő V12 részről együttesen szóló egyéni nyugtátokra, természetesen a t. vármegye nyugdíjintézetét 4%-es állandó dij címén megillető levonások fiijával. — A szabadságon levő alispán helyett a vármegye főjegyzője már értesítette a fizetés-pótlék irányából az érdekelteket, hogy a f. évi jan—jún.-i fizetés-pótlékról, úgyszintén a“pótlékkal emelkedő júliusi törzsfizetésekről szóló bélyeges nyugtatóikat mily összegek erejéig állítsák ki. — Végezetül fölemlítjük, hogy a vármegyei pótadóból remélt fizetésemelést tárgyazó közgyűlési határozat, minthogy a meghirdetés határideje lejárt, e napokban már felterjesztetett a belügyi kir. ministerhez. Hivatal átvétele és átadása. A vármegye alispánja és főszámvevője Varannón a f. évi jún. hó 16-án és 17-én vették át a járás szol- gabirói hivatalában néh. Füzesséry György volt főszolgabíró pénznaplóit, szaknyilvántartásait, úgyszintén a hivatalos pénzeket, melyeket for- maszerü eljárással és teljes rendben átadtak Diószeghy János szolgabirónak, kit az alispán megbízott a hivatal vezetésével is. Értekezlet. A következő sürgönybeli jelentést kaptuk ; A varannai járás bizottsági tagjai és értelmisége Varannón a f. hó 21-én megtartott értekezleten a néh. Füzesséry György váratlan elhunvtával megüresedett járási főszolgabírói állásra egyhangúlag és lelkes örömmel Diószeghy János h. főszolgabírót, — szolga- biróul pedig az elhunyt főszolgabírónak jogvégzett fiát, a derék Füzesséry György joggyakorlót jelölte, elhatározván, hogy jelöltjei támogatására a bizottság összes tagjait felkéri. Wladár Emil bizottsági tag elnöklete alatt az értekezleten 110-en voltak jelen. A lelkesedés mindkét jelölt irányában nagy. — Varannóról Írja levelezőnk a főszolgabiró-jelölés dolgában jún. 21-iki kelettel: „Megárvult járásunk ma tartott jelölő gyűlést, mely alkalommal egyhangúlag kimondta, hogy csak úgy véli helyesen betöltöttnek a varannai járási főszbirói állást, ha arra Diószeghy János eddigi varannai szolgabiró választatnék meg. Hihető, hogy a vármegye választása is reá fog esni, mert nem gondolhatni egyebet a megyebizottsági tagok hazafiságáról, mint azt, hogy nekik első sorban az az óhajuk, hogy a közigazgatásnak egy-egy ilyen hivatala rátermett erőt, kipróbélt jellemet s mindenek előtt minden izében tőrül metszett magyar embert kapjon. Diószeghy már eddigi működésével is magához hódította a járás értelmiségét és a nép szivét. O reá tehát itt nálunk épp annyi reménynyel néznek, mint a milyen félelemmel vannak eltelve arra az esetre, ha őt elvesztenék. A felekezeti béke ápolása, a tanügy fejlesztése, a polgárok vagyoni állapotának emelése és minden közjótettre kész lelkének, erős akarata és fáradhatatlan buzgalmának eddig is érezte jótékony hatását s ezentúl önálló működésben babérokat teremne az ő, s gyümölcsöt a nép és a • haza javára. Nálunk pedig kell tenni valamit, hogy az amerikai kivándorlás csökkenjen, hogy oly Folytatás a II mellékleten.
