Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-04-22 / 16. szám
nyilvánuló tiszteletben, szeretetben és dicsőségben, de szívesek voltak ők is alkalmafiszolgál- tatni arra, hogy visszafizessük a szeretetnek, a családi örömöknek egy csekély részét, melyőlt őket 25 éves működés alatt a családfő a mi javunkra őket megfosztotta. Boldog tudat ily apával bírni, női erényekben bővelkedő nőnek ily férjjel dicsekedni, látni és érezni, hogy szere- tetük és imádások tárgyában, mennyi hű testvérrel, mennyi jó baráttal osztozkodnak. Ez év julius 7-én 23 éve lesz, hogy bekopogtattam hozzá; mintha most is előttem állana a magas sudár alakú fiatal igazgató őszülő hajzatával, barátságos fogadtatása, atyai jó indulata és a szegény megboldogult nagy nevű Arvay rábeszélése folytán első zsidó tanulója lettem az intézetnek, pedig én csak tanácsot jöttem volt kérni. Voltam hű tanítványa, lettem később kartársa, most barátságával dicsekszem, elmentem tehát hozzá az ünnepség lefolyása után, hogy családom nevében is a jó Dezső bácsinak átadjam szerencse kivánatait; annyira meg volt hatva, oly boldognak mondotta magát, hogy szeretett tanítványai által rendezett ünnep oly szépen sikerült. Bucsuzáskor megölelt és megcsókolt, én szótlan meghatottsággal függtem ajakán, de éreztem, hogy e csók ösz- szes tanítványainak szól. Ott voltatok kedves pályatársaim mindannyian, jertek tehát osszátok meg velem a mester csókját és vigyétek haza az iskolába az összes pedagógia legfőbb eszközét a szeretetet, mert erre Dezső Lajos tanított bennünket. Schneider J. Mi az oka, hngy népünk közt oly lassan terjed a gyümölcsfatenyésztés ? Mit tehet az iskola annak előmozdítása érdekében ? Rég elmúlt az az idő, a mikor a föld ős termőereje kevés fáradsággal, úgyszólván önmagától, primitiv mivelési eszközök használata mellett is meghozta dús termését; a mikor az agrikultur ország lakója csakugyan elmondhatta : „Extra Hungáriám non est vita, si est vita, non est ita.“ E tekintetben a helyzet ma már sokkal rosszabbul áll. A ki ma földmivelést űz s abból akar megélni, annak ma már bizonyos fokú intelligenciája, illetve képzettsége legyen, hogy a gazdálkodást „okszerűen,“ azaz a kellő körültekintéssel, a körülményekhez alkalmazkodva űzhesse s a földmivelés terén netán felfedezett előnyös újításokat felhasználhassa. Hogy kiaknázhassa a gaználkodás olyan ágait, a melyek nálunk ma még — egyes kivételektől eltekintve — úgyszólván parlagon hevernek, de a melyekből a gazdának — mint azt más országok példái mutatják — nem megvetendő jövedelme lehet. Ilyen gazdasági ág, a mely még nálunk koránt sincs felvirágoztatva, egyebek közt: a gyümölcsfa-tenyésztés is. Elszorul az embernek szive s szinte meg- botránkozik, ha látja azt a vandalizmust, mit tudatlan népünk véghez visz a közutaink mellett elég gyéren előforduló fákon, mikor ugyanis gyümölcse miatt az ágait összevissza töri any- nyira, hogy a fának e miatt el kell pusztulnia. Vagy ha látjuk, hogy már felserdült fiatalságunk minden ok nélkül lehántja az ilyen fák kérgét s belevág — csak úgy pajkosságból — fejszével. Holott a helyett inkább ültetnie kellene fákat 1 Mennyi fa elférne azokon az itt-ott széles mesgyéken s sok helyütt egyébre fel nem használható — a hol pedig fa diszlene — u. n. „terméketlen területieken! Vagy ha látjuk a lakások melletti üres belsőségeket, szinte hajlandók vagyunk azt hinni, hogy népünk a gyümölcsöt talán nem szereti; mert ha szeretné, be kellene ültetnie legalább lakóházának telkét gyümölcsfákkal. Pedig ha azt következtetnők ebből igen csalódnának 1 Népünk a gyümölcsöt szereti, mit az is bizonyít, hogy: ha valakinek a kertjében csak félig érett, nem is a javából való gyümölcsről tudomást vesznek, azt ugyan bajosan őrizheti meg a tulajdonosa; mert elhordják még gályástul is. Mi hát ennek az oka ? Hogy mi az oka, hogy népünk, dacára annak, hogy a gyümölcsöt szereti, még sem igyekszik a gyümölcsfákat tenyészteni, szaporítani ? arra szerény véleményem szerint e két szóval megfelelhetünk: népünk tudatlansága, mive- letlensége. Népünk olyan, mint a gyermek; szereti a fát, mikor az gyümölcscsel meg van rakva, ültetné is azt, ha az mindjárt az első évben hozna termést, de minthogy az csak évek múlva terem, addig pedig gondos ápolást igényel: ahhoz nincs türelme, hogy évekig ingyen ápolja; mert miveletlenségénél fogva a fejlődésében ő nem tud gyönyörködni, ő azonnal — lehetőleg — már az első évben kézzel fogható hasznot akarna. Ugyancsak a miveletlenség a gyermekes gondolkozás kifolyása az a nagymértékű önzés is, mely szerint minden munkájának gyümölcsét kizárólag ő maga akarja élvezni; nem tud mélyebben gondolkozni; mert akkor eszébe kellene jutnia, hogy ha elődei is ilyen önző gondolkozások lettek volna s ők se tenyésztettek volna fákat, akkor még az a kevés gyümölcs se lett volna, a mi mégis tényleg van. Minthogy tehát a gyümölcsfatenyésztésnek a tudatlanság s miveletlenség a legnagyobb akadálya: ebből önként következik, hogy az iskola s az oktatás az, mely a gyümölcsfatenyésztést előmozdíthatja. Az iskolában tanulja meg az ifjú nemzedék, hogy a fa is szerves lény, annak is van gyomra (gyökere) tüdeje, nedvkeringése stb. s ő is megérzi, megsínyli, ha szerveit megsértik; megtanulja, hogy egészség tekintetében is jótékony befolyása van a fának: szeliditi, enyhíti stb. az éghajlatot. S ha a gyermek ezeken kívül tudatára jön továbbá még annak, mennyire lehet oltás által a fát nemesíteni s mily jövedelmező forrássá válhatik, egészen más szemmel fogja a fát tekinteni s következéskép sokkal jobban meg fogja becsülni, mint a mostani generáció, a melynek nagyobb része arról mit sem tud s éppen ezen tudatlanságának lehet leginkább tulajdonítani, hogy a fát nem tudja kellően megbecsülni. Ezekután tanítsuk meg növendékeinket a fanemesités különböző módjaira. A legtöbb iskolánál van u. n. „faiskoládnak kihasított kis terület. Ne hagyjuk ezt parlagon heverni, hanem használjuk fel arra, a mire rendelve van. A hol pedig az nincs meg, vagy pedig ha van, céljának nem alkalmas (mert sajnos „faiskolá“- nak szánt terület sok helyütt olyan, hogy annak éppen nem alkalmas), ez esetben ne sajnáljunk 1—2 Q-öl területet a magunk használatára adott kertből arra a célra fordítani, a hol növendékeinket a gyümölcsfatenyésztésre gyakorlatilag kioktatjuk. De ezzel se elégedjünk meg, hanem hassunk oda, hogy minden nagyobb növendékünk kapjon otthon 1—2 □ méternyi területet, melyet faiskolának felhasználhasson; ezzel azt érjük el, hogy nemcsak növendékünk gyakorolja be magát a gyümölcsfa nemesítésbe, de még az otthon lévők is elsajátítják a fanemesitést s megkedvelik a gyümölcsfát. Különösen üa magunk is néha buzdítás s ellenőrzésképpen meglátogatjuk egy-egy növendékünk ilyen fiókfaiskoláját, mely alkalommal leginkább hathatunk a szülőkre s a felnőttekre. S ha az igy megkezdett munkát tovább folytatjuk az ismétlő s a közoktatási kormányunk által tervbe vett „gazdasági ismétlő iskolában“ rövid idő alatt olyan generációt nevelünk, a mely a gyümölcsfát meg fogja becsülni s saját jóléte érdekében tenyészteni. Á nép könnyebb megélhetését igy előmozdítván, mi is meg leszünk jutalmazva, mert a hol a nép jó módú, ott a tanítónak is jó dolga van és megfordítva. De meg leszünk jutalmazva azon boldogító öntudat által is, hogy hazánk jólétének emeléséhez némi csekélységgel mi is hozzájárultunk. Adja isten, hogy úgy legyen! (Mernyik.) Szabó Endre, tanító. Tanügyi apróságok. A főváros könyvvásárlása. Köztudomású, hogy ez évben indul meg b. Eötvös József ösz- szes munkáinak első végleges teljes kiadása, melynek jövedelme b. Eötvös Lóránt nagylelkűségéből a „Tanítók Háza“ javára fordittatik. Budapest székes főváros tanácsa most elhatározta, hogy e kiadást az összes fővárosi községi iskolák számára megszerzi. — így a főváros kilencvehat példányra fizetett elő iskolái számára. A nemes példát bizonyára követni fogják a megyék és vidéki városok is, mert nincs magyar iró, kinek művei az ifjúság szellemére és erkölcseire nemesitőbben hatnának, mint épen Eötvös munkái. De a kiadás jótékony célja is kívánatossá teszi, hogy a megyék és városok megszerezzék e munkákat iskoláik számára, ilyképen támogatván a nélkülözéssel küzdő derék magyar tanítóságot. Vajha minél több törvényhatóság követné Budapest székes főváros nemes példáját. ^ szerkesztő "biz. postája. Többeknek. A tanitői gyűlésükén megjelent állami tanítók úti számlái mindenkor a tanitó-egyesület elnökségéhez, vagy pedig a járásköri elnökökhöz küldendők be, már a szerint a mint vagy a köri-, vagy pedig a nagy gyűlésen vettek részt. — Az elnök ezeket együttes kimutatás kíséretében terjeszti be a ’Üanfelügyelőséghez F. I. Abara A vers jönni fog. A levélben említett értesítés a jelzett helyen szintén megjött. CSARNOK Tavaszi dalok. ív. A hol szép asszony jár, Enyeleg a szellő, S mosolyog a hő nap, Ha egünkre feljő. Szép asszony, jó asszony Földünk ékessége; Vigyázzatok arra, Hogy szó meg ne sértse! Azért terem a szép, Hogy szivünk nevelje; Legyen hát közöttünk Mindenütt szeretve! Én ha szépet látok, Az égre gondolok, S örülök, mint mennyben A boldog angyalok. V. Tettben van a szív ereje, Fénye ég a szemben; Ha látom azt tündökleni, Örül csak a lelkem. Ki tavaszkor úgy behinted Virággal a rétet, Mindenható a jó szivet Földi utján védjed! A jóságnak fénye, árnya Csak áldást hint szerte . . . A ki látja — Uram, Isten Hadd, örüljön benne. VI. Elhervad a fű, fa s virág, Ha a hő nap érte; De a ki jó, annak sehol Ne legyen a vége ! Lelke, mint a virág-illat, Szálljon az egekbe, Hogy jósága arany-fényét Hintse onnan szerte; Áldja meg az én Istenem A jókat ezerszer! Fényes csillag már idelent A jószivü ember. VII. A hol jó asszony jár, A kő is ezt mondja: A jó Isten szemét, Ne vegye le róla. Az alföldi réten Virágok virága, A ki meleg szívvel A szegényt megszánja. Jó Emözse, kedves asszony, Az árvát ruházza, Uj-Szegeden a rózsák közt Nem is akad párja. ArIII. Rózsafa az édes anya, Ha gyermekét tartja; A legszebb ág, minden ág közt, Nézzétek : a karja ! Sok a virág, s rózsabokor A szegedi kertben; De mint a jó édes anya, Nincsen oly szép egy sem. Szép a csillag, szép a jó nő, De nincs annak párja, Ki gyermekét becézgeti S kebelén táplálja! (Szeged.) Majzik K. Asszonyok.*) Valahányszor a „Háztartás“-t a kezembe veszem, mindig valami jóleső, boldog érzés hat át, látva azt, hogy még nem halt ki egészen az igazi magyar asszonyok faja, amelyről a költő is oly áhítattal zengi: „Magyar nőnek születni Nagy és szép gondolat . . .* Elgondolkodom ilyenkor azon, hogy milyen nagy dolgot is vitt véghez Wlassics, a gavallér miniszter, mikor nálunk annyira elősegítette a nőemancipáció diadalát. Nekem szinte rosszul esik, hogy a női szív eszménye többé ne a szerelem álma és annak megvalósulása: a magyar háziasszony, hanem a tudomány, a jogegyenlőség, a harc a férfinemmel, legyen. Úgy látszik pedig, a nő ki akarja venni a maga részét nemcsak az életküzdelemből, mert ez egy felséges elhatározása a női léleknek, hogy az önfentartás, a megélhetés nagy és nehéz munkáját gyenge vállain hordozza, hanem sajnos, az élvezetekből is. \Tajjon jól van-e ez igy ? Miért ne ? *) Kürthy Emilnó szerkesztésével és az Athenaeum kiadásában megjelenő .Háztartás“ a magyar háziasszonyok közlönye legújabb száma valóságos tárháza a sok hasznos és érdekes tudnivalóknak. Különösen nagyon szép és rendkívül érdekes az .Asszonyok“ cimü közlemény, mely t. olvasóink érdeklődésére számíthat, miért is egész terjedelmében adjuk lapunk mai számában. Szerk,
