Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-04-22 / 16. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1900. április 22. 16» (2052.) Harmincegyedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 12 kor. Félévre .... 6 „ Negyedévre . . 3 „ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok: nem adatnak vissza. Egyes szám ára 30 fill. A nyilttérben minden garmond sor dijja 40 fill. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VARMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IMI X ÜSTJE ZELT VA. S -A. XS ÜST -A. X* 3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 2 fill. Azonfelül bélyeg 60 fill. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 6 fill, számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Le a, kalappal! Zemplén-vármegye nemes közönsége előtt állunk. Kalap levéve, mélyen, tisztelettel hajiunk meg, sziveinkben a hála érzetével, úgy mondunk köszönetét — kegyességéért. Mert a f. hó 19-én tartott rendkívüli és feltűnően népes közgyűlése alkalmával 2°/o es pótadót szavazott meg oly végből, hogy abból a vármegyei tisztviselők fizetése emeltessék. Az a segedelem, a mit ekként kegyesen nyújtott, évente kerek számban 38,000 kor. értékű jótétemény, vagyis az állami pótjavadalmazást, mi is a hasonló irányzattal vármegyénk tisztviselőinek és alkalmazottjainak az 1900. évre kilátásba helyeztetett, másfélszeresen múlja felül. E nemes elhatározásával — a mi nemcsak vármegyénk évkönyveiben áll példátlanul, de követendő például szolgál az ország többi vármegyéinek is — vezérlő lett ismét, s pedig tisztviselőinek megbecsülésében a „vezér“ vármegye. Tisztviselőinek megbecsülésében. Mily szép, mily nemes elhatározás! Mennyi megerőltetésébe kerül a vármegyei közszolgálat mezejére lépő fiatal embernek, mig alkalmazáshoz jut. Megfeszített szorgalommal tanul; emlékezetébe vési a szakismereteknek egész halmozatát, a miket a mindennapi életben mire se használ, de a miknek bírását mégis igazolnia kell, ha meg akarja szerezni a közhivatali minősítést . . . Ha már most az a fiatal ember szerencsésen alkalmazáshoz jutott, van címe de koránt sincs ahhoz mért fizetése. És a mint apáink és nagyapáink mondották, a „titulus sine vitulo“ állapot nyomasztó hatást, anyagi gondokat teremt, a legveritékesebb munka dacára, az egész vonalon s a felebb menetelnek minden fokozatán; mert a fizetés, kezdve a közigazgatási gyakornok- ságtól, fel egész az alispánságig, alacsonyabb az állás igényeinél; mert a köz- tisztviselőnek — hogy morális függetlenségét ne is említsük — mindenkori rangjához képest bizonyos válogatással kell fellépnie, életmódjában „gentleman“-nak kell lennie, kifelé még reprezentálnia is. Mindez azonban pénzbe kerül, a mit nem adnak meg meg neki. Ez a hagyományos magyar baj, abból az időből származott reánk, mikor a közhivatali állások „nobile officiutn“-ok voltak, a mikor a közhivatali állást nem tekintették élethivatásnak, kenyérkeresetnek, hanem megtiszteltetésnek, — bár azokból az időkből is maradtak föl példák s épp vármegyénk múltjából bőven, a mikor kötéllel fogták az alispánt, bizonyságául annak, hogy az a „nobile officium“ a letűnt századok folyamán is már inkább frázis volt, mint valóság. A kultur-államok — hogy messzire ne menjünk példákért — a Lajtán túl Ausztria épp a múlt évben — a korigényekhez mérten orvosolták már a köztisztviselők fizetésének égető kérdéseit. Pláne: Ausztriában épp mostanában fejezték a közhivatali szolgák fizetés-szabályozását is. Ellenben a magyar köztisztviselő ajakán mindmáig hiába „eped buzgó imádság egy jobb kor“ boldogító felviradása után. Ámde a hunyó század utolsó évében mégis pirkadás dereng a „hegyek pilisein“ — s épp a legfentebb fekvő Zemplén- vármegyéből jelenti meg az országnak minden irányba a villámos drót, hogy a köztisztviselőről, különösen pedig a politikai közigazgatás alkalmazottjairól, készséggel az áldozatra gondoskodik egy nagy vármegyének nemesen érző közönsége. Igen: Zemplén-vármegye közönsége az elsők elsője, a ki belátta, hogy az államosítás Ígéretének sült galambjából a közigazgatás alkalmazottjai sem meg nem élhetnek, sem gyermekeiket nem neveltethetik. Zemplén-vármegye közönsége az elsők elseje, a ki belátta, hogy avval, a mi mindent követelnek, törvény, szabályzat, rendelet halmazainak alapos ösmeretét, szorgalmat, ügyességet, becsületességet — nincs tovább tűrhető arányban, a mit adnak : a sovány fizetés. Zemplén-vármegye nemesen érző közönsége az elsők elsője, a ki belátta, hogy a köztisztviselőben is a szellemi munka értéke függ attól a kedélyállapottól, a melylyel végzik ; s ha azt a „szegény“ tisztviselőt gyötri a gond, nem csak kedélye, de élet- és munkakedve is ellankad. És jól tudva azt is, hogy épp a politikai közigazgatás az, a mivel minden élő embernek, születésétől kezdve a halálig, akad dolga, mert a mindennapi életnek miudeu mozzanata kaleidoszkóp- szerüen a közigazgatás szolgálatában tükröződik vissza, — élénk tudatában volt annak is, hogy a midőn tisztikarának anyagi helyzetén javít és kötelességérzetét emeli, szilárdítja, evvel önnönmaga sorsáu is javít; mert a mit elveszt a pótadó-fizeTÁRCA, Rómáig — meg vissza. (A magyar görög katolikusok római zarándokutja) A jZemplén* eredeti tárcája. Irta: Bihary Emil. (5. folytatás.) Nézzünk szét hát mostan Rómában. Nem akarok Rómáról részletes leírást adni, hisz ez fölösleges is volna, mert Róma leírását sokkal ügyesebb s szakavatottabb tollak végezték már. Csak egy kis elmetüttatást teszek a Rómában tapasztaltakról s a benyomásokról. Valakitől egyszer azt hallottam, vagy tán olvastam valahol, hogy : „Rómát csak a romok teszik érdekessé.“ Hát ez nem úgy van; mert valamint a legszenvedélyesebb régészt ki fogják elégíteni azok a több ezer éves és valóban nagyszerű omladékok, melyekre itten minden lépten- nyomon bukkanhat az ember: a legavatottabb műkedvelő sem fog panaszkodhatni, ha az uj Rómának remek müveit megtekinti s áttanulmányozza. Egyik nagy hibája Rómának, hogy utcái nagyon rendetlenül vannak beosztva, úgy, hogy a bennük járó idegen alig képes magát kellőképp tájékozni. Csak három, a „Piazza del Popolo“-ból kiágazó utcát lehet némi tekintetben jói szabályozottnak mondani; ezek : a „Strada di Ripetti“ a „Strada de Corso“ és a „Strada del Babmno.“ Legújabban a vasúti indóházhoz közel a „Piazza del Termini“ körül vannak szép egyenes utcák s gyönyörű modern paloták. A vatikáni oldalon mostanában kezdenek szép egyenes utcák épülni. A leghosszabb, legegyenesebb s legtágasabb utcái lesznek Rómának azok, a melyek a „Monte Mariano“ felé húzódnak. A legérdekesebb romok jobbára a város déli és délkeleti részében feküsznek, világos jeléül annak, hogy a régi, Krisztus Urunk előtt volt Róma azt a táját foglalta el. A máig is fennálló érdekesebb romok közül legyen elég itt csak egy nehányat megemlíteni, azokat t. i. melyek épp utunkba esnek. Ilyenek, hogy a Capitoliumnál kezdjük, 1. a Septimus Severus-féle diadalív még most is jól kibetüzhető felírással; 2. a Forum Ro- manum, a honnét föld alatt menve Titus császár diadalívéig jutunk ; ez az emlékmű arról nevezetes, hogy dombormű faragványain a Jeruzsálem ostroma alkalmával elfogott zsidók hátrakötött kezekkel első tekintetre felismerhetők; 3. a Nagy-Constantin császár béke-temploma, a Templum Pads; 4. a „Palazzo Dei Caesari“ az „isten“-nek (Deusnak) nevezett Nero császárnak egykori palotája, melyben néhány szoba egészen úgy szemlélhető, mint Nero idejében állhatott, festményeivel s házi bútoraival épségben; 5. s mindezeknek a romoknak koronája a római am- phiteatrum, vagyis a Colosseum. Ez egy óriási épitmény ciklopikus falakkal. Itt mulatott a pogány római nép, itt ordította éhségében „panem et circenses“ (kenyeret és színjátékot!) Még most is kivehetők a ketrecek, melyekből a kibocsátott oroszlánok s más fenevadak a keresztényeket darabokra szaggatták; 6. szép s megtekintésre méltó a Forum Trajanum is, melynek közepén dombor vésetü, magas Traján diadaloszlopa áll, a mely belül üres s csigalépcsőkön egész a tetejére fel lehet menni, a hol a gallériáról igen szép a kilátás. Most az oszlop tetején a Szt.-Péter szobra áll. Végre megtekintésre méltó még a katakombák. Egy szépen égő viasz gyertyácskát kezünkbe véve szállottunk le az ősi római pogány temetőbe, a mely később a keresztények menekülő- és búvóhelyéül szolgált. Egy vezető kalauzolt bennünket az útvesztőben; de már rövid járás után mindnyájan kivánkoztunk a szabad levegőre. A katakombák a legtöbb zarándokban, bennem is, inkább a borzadalmasságot, mint a meghatottságot idézte elő. A katakombákból egyházi átok terhe alatt tilos még csak egy porszemet is elvinni. E tilalmat a zarándokoknak mindig tudomásukra hozzák. S ezt abból az okból teszik a római pápák, mert ha mindenki csak egy porszemet vinne is el, akkor a sok-sok millió zarándok már rég elpusztította volna Rómának ezt a világnevezetességét, s mondjuk meg őszintén „kincses bányáját“, mert még sok-sok nem zarándok is Rómát azért látogatja meg s hagyja ott a pénzét. Az újabb, vagyis Krisztus urunk születése után épült Rómának már igen sok a látnivalója. Mindenkinek, a ki Rómában gyönyörködni akar, azt ajánlom, hogy mielőtt valamit is meg nézett volna, menjen fel egy bérkocsin a Monte Pincio-ra, aztán Róma másik részére a Monte S. Petro-ra, a hol Garibaldi óriás lovasszobra áll s tudom, hogy nem bánja meg. Szebb pontokat s perspektívát nem lehet képzelni. Innét látjuk az egész Rómát teljes fenségében. S a mint ezeket a pontokat megtekintette, akkor menjen fel a Szt.-Péter bazilikának nagy kupolájába, s a kupolát körülövező erkélyről nézzen szét. S csak ha a szeme ezekről a helyekről Róma külső szépségeiben gyönyörködött már, akkor nézzén szét Róma belsejében. Csak még azt akarom megemlíteni, hogy a Monte Pincio nemcsak Róma, de a világ egyik legszebb nyilvános sétatere. A sok érdekesnél érdekesebb látnivalón kivül a legérdekesebb egy kis tó, közepén egy sziklaormon levő őrházikó, melyben egy nagy ingaóra van, a IMF* A Zemplén mai száma tizenkét oldal.
