Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-08 / 14. szám

jón, a hol nincs rá szükség és ezért magát dijaztassa; de ezért büntetni nem lehet. És ha ezt oly modorban tenné is, a mi már valamely megterló eljárást igényelne: akkor nem a közigazgatási hatóság, de az ügyvédi kamara lenne hivatva ellene eljárni. Matoiai Etele.

Bemátli Elezcciér,

fetső-zempléni ev. ref. egyházmegyei gondnok gyűlést megnyitó beszéde

Elmondotta S.-A.'Ujhelyben 1900-ik évi március hó 29-én az egyházmegyei gyűlés megnyitása alkalkalmával.*}

Nagy tiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés!

Mielőtt közgyűlésünk rendes ügyeinek tárgyalására áttérnénk, engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy e helyről némely alkalomszerű dolgokról megemlékezzem.

Az utóbbi időben közéletüuk terén — sajnos — több oly jelenség merült fel, ami aggodalommal tölt el minket arra nézve, hogy az örvendetes haladás, amelyet az utóbbi években egyházi életünk terén tapasztaltunk, abban az irányban, hogy hazánkban a vallásfelekezetek közötti teljes egyenlőség és viszonosság végre-valahára érvényesüljön, mondom ez az örvendetes és sikerrel biztató haladás, mintha az utóbbi időben megállapodott volna s egyes komoly jelenségek mutatkoznak, amelyek kétszeres kötelességévé teszik minden református embernek, hogy a dolgok menetét kiváló figyelemmel kisérje s a valódi hamisítatlan református közszellemet ébren tartsa.

Sok előtt, s különösen a más felekezet hívei előtt sajátságosán fog hangzani e kifejezés : „református közszellem.“ Ámde aki tudja, hogy mi az a református közszellem, aki tudja, hogy az nem egyéb, mini az egyházi életnek az a kultusza, amely a tiszta vallási és erkölcsi élet nemes és igazi benső ápolásán s az áldozatkészségen felül a sza- badelvüséget. a haladást, a vallásfelekezetek közti teljes jogegyenlőséget és viszonosságot, a felekezetek közötti békés testvéri egyetértést s a rendületlen hazaüságot irta zászlajára, az bizonyára egyetért velünk, habár más hitelvek szerint s más templomban is dicséri az egek urát, a mint együtt tartott és együtt érzett velünk a múltban nem egyszer a felekezetűnkhöz nem tartozó sok jeles hazafi akkor, a midőn egyházunk szabadságáról és alkotmányos jogainak elfojtásáról volt a szó.

Kétségtelen ugyan, hogy törvénykönyvünkbe van igtatva, s elvileg ki van mondva a vallásegyenlőség és viszonosság s az illetékes tényezők részéről meg van a komoly szándék és nemes elhatározás annak a gyakorlati életben is érvényt szerezni; de sajnos ez az igyekezet a legilletékesebb faktorok részéről is nem egy Ízben komoly nehézségbe ütközik.

*) Az általános óhajtásnak teszünk eleget, midőn a beszédet a maga hiteles formájában közreadjuk; semmi más irányzat nem vezérelvén bennünket csak az az egy, hogy a beszéd hiróvol egy időben forgalomba került bizonyos ferdítések tovább fajulásának elejét vegyük.

Szerk.

Rómában.

Március 6-ika.

Itt vagyunk hát utazásunk végcéljánál. Az állomáson a római magyar főrendezők vártak reánk, a kiket nemzeti szinü karszalagjok után s zengzetes nyelvükről ösmertük meg. Kiszálltunk a kupékból, legelsőnek engedtük szeretve tisztelt főpásztorunkat Vályi János dr. Öméltóságát, aki Budapesttől kezdve mindig velünk együtt utazott s részt vett az igazán nehéz utazás fáradalmaiban. Mikor a szalon-kupéból kilépett harsány „éljen“-nel üdvözöltük s Öméltósága bár fáradtnak látszott,’délceg magatartással lépdelt kocsija felé, Fircák Gyula püspök ur Öméltósága, félvén a tengeri úttól, Rómába Trieszten át vasúton ment el Budapestről.

Az impozáns indóház udvarán 150 bérkocsi várakozott reánk s hármasával négyesével elhelyezkedvén a kocsikon, mint valami győzők vonultunk be, a római olasz, s idegen bámuló nép óriási nagy tömege között, a Vatikánban levő „Santa Martha“ zarándokház étkezőtermeibe, ahol már meleg estebéd várakozott reánk.

Az olajjal készült ételeket, bár szokatlanok voltak, de azért hát mégis elfogyasztottuk, mert hát az éhségnél nincs jobb szakács. Étkezés után a másnapi, vagyis a március 7-iki teendőket hirdették ki, s megmondották hogy egy-egy zarándokcsoportnak hol lesz a lakóhely. A püspökök, a fővezetők, az intelligens úri nők, férfiak legnagyobbrészt a „Scipio“ újonnan épült s egyszerűen, de tisztán berendezett zarándokházban voltak elhelyezve.

A mi a lelki gyakorlatokat, illeti, azokat főpásztoraink vezérlete mellett pontosan megtartottuk s az előirt 4 patriarkális Bazilikát u.

Itt van például a kérdés, hogy a protestáns felekezetnek a magyar tudományos egyetemen egy külön protestáns teológiai fakultás állittasék fel. Habár még Eötvös József volt kultuszminiszter, ez a nagy szellem, már az 1870-ik évben az egyetem újjászervezése alkalmával ez irányban törvényjavaslatot terjesztett elő, ennek a kérdésnek megoldása még most is nagy akadályokba ütközik. Sőt részünkről is aggodalmat kelt annak a mostani viszonyok k zt való felállithatása. Pedig máskülönben nemde jogos igénye-e az a három milliót meghaladó protestánsoknak, hogy a részben az állam dotációjából fenntartott s állami intézetet képező budapesti egyetemen a római katolikus teológiai tanszék mellett egy protestáns teológiai tanszék is szerveztessék.

De felhozhatom itt a mi tiszáninneni egyházkerületünk életéből is, — a mi bár csekély dolognak látszik, de önmagában mégis jellemző — hogy akkor, a midőn egyes hitfele- kezetek püspökei, bár készséggel elismerem, hogy hazafias és az egyházi élet terén kifeje- tett érdemeikért, a valóságos belső titkos taná" csosi címet néhány év elmúltával egyenként megkapják, tehát a közélet terén kiváló méltóságba és társadalmi állásba helyeztetnek, addig a mi kerületünknek érdemekben gazdag s közbecsülésben és tiszteletben megőszült püspöke, ez a lángleik ü hazafi, aki egyszersmind az országos zsinatnak és egyetemes konvent- nek is elnöke, mai napig sem birja e rangot, jóllehet már 5 év előtt ünnepelte püspökségének 30-ik és pappá szentelésének 50-ik évét. Hol van itt az egyenlőség és viszonosság?

Ott van az erdélyi püspöki cim, melylyel a gyulafahórvári latin szertartásu püspököt legújabban felruházták. Hiszen e címezés egyenesen kizárja, hogy jogszerűen más erdélyi püspök is létezhessék, mint a római katolikus püspök. Pedig Erdélyben, köztudomás szerint, öt püspök van s véletlenül ott van az erdélyi ev. református egyházkerület püspöke is, aki — ha az a viszonosság és egyenjogúság elvébe nem ütköznék — a régi erdélyi fejedelmektől öröklött jogokon, a mikor a református volt Erdélyben az „uralkodó vallás“ talán több joggal használhatná a múltak hagyományai s Erdély történeti jogfejlődése alapján az „erdélyi püspök“ címet.

Mit szóljak az egyes nemzeti, meg országos ünnepségekről ? a melyeken — mint a milleniumi évben is tapasztaltuk — a református egyháznak alig jutott szerep. Pedig az a két millió, igazán tősgyökeres magyar református, akik Magyarországnak itt a nemzeti áramlatok között erős államalkotó elemét képezik s melyre a magyar állam minden időben és bármely körülmények között feltétlenül számíthat, talán megérdemelné, hogy ily alkalommal több figyelemben részesittessék.

Oly sokszor hangoztatják az utóbbi időben Magyarországról hogy: „Mária országa“. Nem tennénk az ellen semmi kifogást, ha ebben felekezeti célzat nem lenne, mert hiszen a mi vallási hitelvünk szerint is: „Mária“ a Jézus anyja s mint ilyen mindenkor kiváló kegyeletünk tárgya; csakhogy a „Mária országa“ elnevezésben sajátlag az foglaltatik, hogy Magyarország csupán egy felekezetnek

m. Szent-Péter, Szent-Pál, Mária-majoris, s a Laterani Szent-János basilikákat, tekintve a roppant távolságot, Szabó Jenő világi vezetőnk Öméltóságának igazán nemesszivüségéből mindig bérkocsikon 8-án és 9-én látogattuk meg. A zarándokokra való tekintetből mindennap több lelkész misézett, hogy minden egyes zarándok az oltári szentséghez járulhasson. Nevezetesen pedig miséztek március 7-én a Szt.-Péter bazilika Mária kápolnájában (unum ex 7 altare) melynek felirata: Dei Genitrici Mariae Virgini et S. Gregorio Nazianensi.

Vályi János dr. eperjesi püspök, — ugyan ezen a helyen március 8-án Firczák Gyula munkácsi püspök misézett s mise után először a magyar ajkú hívőkhöz magyarul, aztán az orosz ajkú hívőkhöz orosz nyelven egy-egy rövid, de lelkes beszédet tartott.

Március 9-én, ezen a nagy napon, a fogadás napján, ugyanezen a helyen Vályi János dr. esperes püspök misézett s ezzel be voltak fejezve a bucsu-misék.

És most hadd mondjak el egyet-mást, hogy készültünk a fogadás nagy napjára s hogy fogadott minket a pápa ő szentsége.

Csak március 8-án a délutáni órákban tudatták a magyar gör. kát. vezetőivel, hogy őszentsége a pápa másnap, vagyis márc. 9-én d. e. V2 11-kor fogadja a magyar zarándokokat.

Aznap este, amint a Santa-Marthába ösz- szejöttünk, felállt a székre a világi főrendező, Szabó Jenő Öméltósága és szót kért. Siri csend támadt az óriási teremben, még az a 423 Porosz-Sziléziából jött német zarándokok is, kik akkor érkeztek oda, is néma csendben hallgattak. Szabó Öméltósága lelkesült hangon rövid,

az országa. Ugyan mit szólnának hozzá a más vallásfelekezetüek, ha a két millió tősgyökeres magyar, akik Kálvin hitelveit követik s akik talán mégis csak tényezői nemzeti életünknek, Magyarországot „Kálvin országának“ neveznék e! ? Ugy-e azt mondanák — és pedig joggal — hogy az mélyen sérti az ország más valláson levőit.

Felhozhatnék még több példákat és jelenségeket is, a melyek aggodalomba ejtnek minket arra nézve, hogy egyházi életünk haladásának terén bizonyos megállapodás, hogy ne mondjam visszaesés mutatkozik. Ezért van szükségünk arra, hogy egyházunk minden hü fia teljesítse egyháza iránt való kötelességét és szivvel-lélekkel művelje egyházi életünket; ezért kell ébren tartanunk az igazi hamisítatlan református közszellemet, azt a szellemet, amely nem fogja megengedni azt, hogy a haladásnak és a felvilágosultságnak az a fénysugára, amely a legközelebb letűnt XIX. századnak magasztos és fenkölt ideáit a felekezeti kérdésekben is bevilágította, a most beköszöntött XX. század küszöbén elhomályosdjék.

Adja az ég, hogy úgy legyen!

Vármegyei ügyek.

Fizetésemelés. Bízva remélve várják a t. vármegye tisztviselői, velük együtt várják a t. vármegye kötelékéhez tartozó segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet is a f. hó 19-ére egybehívott rendkívüli közgyűlés határozatát, mely szerint 2°/o-os vármegyei pótadó lenne évenkint s további változásig kirovandó a t. vármegye adózó nagy közönségére oly végből, hogy az ekként begyülendő évi jövedelem — a mi az falapul vehető 1899. évi 1,854,354 K. után 37,087 K. 08 f.-re becsülhető vármegyei pótadó lenne — a tisztviselők, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet évi törzsfizetésének felemelésére fordittassék. A számvevőség most szerkeszti egybe azt a Táblázatot, mely előmutatja a rendkívüli közgyűlésnek és szemlélteti, hogy a t. vármegye házipénztárából kijáró évi 175,420 K. törzsfizetés után 21,2 °/o-el számítható szóbán levő fizetés- emelés, úgyszintén az évi 15,747 K. állami pótjavadalmazásból nyerendő. 8 o6 °/o-el a f. évi márc. 14-iki rendkívüli közgyűlésen már megállapított és igv együttesen 29‘26 °/o-os pótlék egyénenkint milyen részeltetést nyújtana a fizetésemelés dolgában. — Tájékoztatásul felemlíthetjük még, hogy az eddig volt törzsfizetésnek, mint az áliamkormány részéről már kilátásba helyezett, úgyszintén a t. vármegye rendkívüli közgyűlésétől f. hó 19-én megadni remélt pót- javadalmazások is egyénenkint akként fognak az említettük számvevőségi Táblázatban össze- sittetni, hogy minden egyes egyénnek felemelt fizetése kerek összegben jelentkezzék. — A fentebb említettük 175,420 K. törzsfizetésben a közúti pénztár, úgyszintén az ebadó alap terhére létesített hivatali állások évi javadalmazása bent nemfoglaltatik; mert azok a hivatali állások megfelelő fizetésemelésben nem a vármegyei szóban levő pótadóból, de az illető pénztárakból lennének részeltetendők.

de igen szép beszédben, hogy elérkezett a nagy a magyar gör. katolikusok történelmében páratlan pillanat, a melyben kijelentheti, hogy őszentsége, a dicsőén uralkodó egyházfejedelem, zarándoklatunkat holnap d. e. fogadja. Óriási lelkes éljenzéssel viszonozta a nagy zarándoksereg az örvendetes liirt.

Ezután mint egy ókori orátor, egy Cicero emelte fel szavát Szabó Jenő Öméltósága s ekképen szónokolt:

— Kedves hittestvérek! Mielőtt a nagy nap, a magasztos pillanat elérkeznék, gyermeki kötelességünknek tartjuk, hogy azért emeljünk poharat (erre felállt az egész zarándoksereg) annak drága egészségéért imádkozzunk, a kiért mindnyájunk szive szeretettel dobog: XIII. Leó pápa ő szentsége éljen soká!

A bóra az Adriai tengert nem hozta oly erős hullámzásba, mint hozták a lelkes szavak a mi szivérzelmeinket. Szűnni nem akaró taps és éljenzés támadt. Percekig egyebet nem lehetett hallani, csak „éljen Leo pápa őszentsége I“

Ezután újra felállott Szabó Jenő és a következőket mondotta:

— Kedves hittestvérek! Egyházunk feje után, a legkedvesebb nekünk (erre újra felállottunk) a legelső magyar ember ember, a király 1 — (Zugó taps, éljenzés.) Őórette emelem poharamat s kérjük a jó Istent, hogy egészségben sokáig éltesse! (Újra szűnni nem akaró taps és éljen.).

És most következett a legmeghatóbb magyar sziveinket mélyen megindított jelenet. Szabó Jenő harmadszor is szólásra állt fel elérzéke- nyülve éltetvén a magyar hazát — igy szólván : Szegények vagyunk materialiter, de dusgazda- Folytatás az I. mellékleten.