Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-25 / 12. szám

telt és kedves barátunk volt az ünnepelt. Az ő vendégszerető házához gyűltünk össze a nap estéjén számszerűit húszán s a párját ritkító ellátás és víg muzsikaszó mellett, lelkes és szív­ből jövő áldomások hangzottak el a ház tisztelt urnőjéér özv. Staut Adolf m. kir. honv. ezre- desné Öméltóságáért és a nap hőséért, kedves fiáért, kiben nekünk is igaz örömünk telik. A díszes társaság a késő éjjeli órákig maradt együtt igen vidám poharazás közben, a meddig a mu­latság tartott. — Miramáréból. Lónyay Elemér gróftól tegnap d. u. a következő sürgöny-válasz érke­zett Ujhelybe Dókus Gyula cs. és kir. kama­ráshoz : „Miramáre márc. 24. 12 ó. 50 p. Leg­őszintébb köszönet szives megemlékezésedért — Lónyay Elemér gróf.“ — Egyházmegyei közgyűlés. A ti- szánninneni ev. ref. egyházkerület f. hó 28-án S.-A.-Ujhelyben tartja évi rendes tavaszi köz­gyűlését, melyen, értesülésünk szerint, résztvesz Lónyay Gábor gróf is, ki Miramáréból ma ér­kezett B.-Olasziba. — Népvándorláskori leletek. Érdekes, sőt nagybecsű leletek kerültek ismét felszínre a Bodrogközön, és pedig részben a Zompod ho­mokzátonyából, részben K.-Czigánd község homokdombjaiból. Mind a két rendbeli leletről az „Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak legközelebb ápr. 1-én megjelenő füzetében adunk tüzetesebb ösmer- tetést. — Ünnepség a főgimnáziomban. Meg­hatóan szép ünnepség folyt le f. hó 16 án, szom­baton, a helybeli főgimnáziom önképzőkörében Az ifjúsági elnök a közóhajnak téve eleget, disz- gyüléssel lepte meg t. Rám Sándor dr.-t az önképzőkörnek általános szeretettel körülvett piarista-tanárelnö/cét, a másnap bekövetkezett névünnepe alkalmából. A diszgyülést Lakatos Dezső az ifjúsági elnöknek tiszteletteljes hódo­lattól hevülő beszéde nyitotta meg. Ezt Várko- nyi Flórián szavalata követte. Ezúttal Ábrányi Emil: „Koldus“ c. költeményét höllottuk rutinos előadásbau. Ezután Burger Dezső Vili. o. t. sikerűit románcát olvasta fel Mattyasovszky Kálmán VII. o. t. A következő pont szintén felolvasás volt. Zöldi Nándor VIII. o. t. felol­vasta Bródi Mihály VIII. o. tanulónak a „Kan­dallónál“ c. kiválóan sikerült, meglepően köz­vetlen hangú lírai költeményét. Schuszter János V. o. t. ügyes szavalata után, Torna István VIII. o. t. az önképzőkör ügyes novellairója olvasott fel két vallásos hangulatú történetet. Végül Farkas Dezső VII. o. t. szavalta el Poe Edgar „HolIó“-ját teljes sikerrel. Dicséretre- méltó az ifjúság hálás rabaszkodása Hám Sán­dor dr. tanárelnök iránt, a ki rövid itt tartóz­kodása alatt nagy tudásával, rokonszenves egyé­niségével és önzetlen működésével nemcsak az ifjúság rajongó szeretetét, hanem a város intel­ligenciájának és irányadó köreinek nagyrbecsü- lését is meghódította. Az ünnepelt tanár a ve­zetőségnek egy eszmegazdag beszédben fe­jezte ki köszönetét az ünnepeltetésért és a fö­lött örömét, hogy tanítványaira fordított fá­radozását a legméltóbb erkölcsi siker — az if­júság igaz hálája jutalmazza. S. is horgolás volt a kezében és szorgalmasan vil­logtatta az acéltűt. Elemér leült melléje és nem akarva észre venni a leány húzódó mozdulatát, megfogta ke­zét szorosan. — Mondja csak kis Irén, miért kerül úgy engem ? Nem emlékszik tán milyen jó barátok voltunk mi egykor ? Irén az ellenkező oldalra nézett szótlanul és mozdulatlanul. — Nézzen rám, kedves Irénke, és feleljen. Nem emlékszik már arra a kedves időre, mikor én még diák voltam és maga még kurta ruhás bakfis és úgy szerettük egymást ? A leány lassan feléje fordította arcát. Ránézett azokkal a könybeborult szomorú barna szemeivel és azt mondta — Nem emlékszem! — Nem emlékszik? — kérdi a fiatal em­ber meglepetve és elereszti a leány kazét. De aztán megint megfogta és erősen rá nézve, mondá: — Maga emlékszik Irénke, csak nem akarja bevallani. Nem szeret már talán ? — Nem ! — keményen, csengőn hangzott a válasz.. — És miért nem 1 — kérdi az újabb meg­lepetéssel, igyekezve bele nézni a lesütött sze­mekbe. — Lássa én még mindig szeretem ma- gácskát, úgy mint régen! Úgy mint régen ! — Nem, maga Olgát szereti 1 — Hát itt a baj ? — kérdi az enyelgő ne­vetéssel. — Kis bohóm 1 Olgának kell udva­rolnom ; de azért nem szeretem úgy mint ma- gácskát. Én most csak azért vagyok itt, mert az én kis csúfságomnak egykor megígértem. De gondolja csak meg kicsikén: ha ón, mint — Ibolya — hóvirág. Gyönyörű verő­fényes négy egymásután következett napunk volt f. hó 19., 20., 21 és 22-ikén. A tavaszi nap ereje kicsalta már az ibolya bimbaját is, mikor teg­nap előtt, f. hó 23-ára viradva, egész váratla­nul elkomorodott az idő, köd ereszkedett alá s egész nap szünetlenül hullottak a hópihék. A lakcipők fölibe kalucsni került megint s ibolya helyébe — hóvirág I — Arcképleleplezés. A „Zemplén“ t. olvasói bizonyára emlékezni fognak még arra a közleményemre, hogy midőn a gálszécsi járás volt főszolgabirája, Nemthy József, Zemplén- vármegye árvaszéki elnökévé választatott: a gál­szécsi kaszinó nagyon melegen búcsúzott el tőle, mint évek hosszú során át volt elnökétől. Nem­csak fáklyás- zenével és banket rendezésével tisz­telte meg akkor, hanem díszközgyűlést is tartott tiszteletére, melyen a távozó elnököt tiszteletbeli elnökévé választotta és ugyanakkor elhatározta, hogy arcképét a kaszinói nagyterem részére meg­festeti. És íme az ige testté lön : az arckép kész és e hó 18-án, József-napján, szép ünnepséggel lepleztük le. Á kép most már kaszinónk nagy termének fődiszét képezi; nemcsak azért, mert a most Szécs-Kereszturban tartózkodó Handel József festőművésznek majdnem a megszólalásig hűen sikerült szép müvéről van szó, hanem azért is, mert most már van egy kedves tárgy, a mely bennünket naponkint oly kellemesen emlékez­tet a mi volt kedves elnökünkre ! — A leleplezés mint már emlitém is, márc. 18-án este 7 órakor úgyszólván a kaszinói összes tagok és sok vendég jelenlétében történt. —Az alkalmi ünnepi beszédet az utód, vagyis a kaszinó jelenlegi elnöke, Molnár Béla dr. orsz. képviselő mondotta a tőle meg­szokott higgadtsággal és szónoki vervvel. Midőn az arcképről a lepel lehullott, falrengető taps és éljenzés hangzott fel, mire az ünnepelt árvaszéki elnök megköszönte a szép ovációt, kérvén a jelen voltakat, hogy őt eddig tanúsított szeretetükben és barátságukban továbbra is tartsák meg. — A leleplezést a kaszinó helyiségeiben rendezett 50 teritókü banket követte, melyen az első felkö­szöntőt Sárkány Imre ev. ref esperes-lelkész és kaszinói alelnök mondotta az ünnepekre, kinek egyúttal névestéjét is ünnepeltük. — Molnár Béla dr. a kaszinó felvirágzására, — Fedák Endre szécs-kereszturi gk. lelkész a kaszinó jelenlegi elnökére, Molnár Bélára ürítette poharát, — majd ismét Molnár Béla a jelen volt festőművészért, Mandel Józsefért ivott. — Talán fölösleges is megjegyeznem, hogy a társaság a kettős kedves ünnepről csak jóval éjfél után eszlott szét. — Kát. autonómiai képviselő. A s.-a.- ujhelyi választókerület kát. autonómiai képvise­lőjévé, a mandátumáról lemondott Boskovics Janos helyébe, Novák Sándor budapesti felsőbb leányiskolái tanár választatott meg. Megválasz­tását a központi bizottság, Miklósy István es­peres-lelkész elnöklete alatt, folyó hó 20-án iga­zolta. — Égő gyermek! Újhelyben a várme­gyei huszárőrmesternek hét éves forma leánykája f. hó 19-én, pár perccel déli 12 óra előtt, a vár­megyei székháznak az első udvarra néző szobá­jukban — úgy látszik, hogy a mint fát akart lökni a vaskályha parazsára — testének egész felső részével égni kezdett. A fején, karjain lánggal égő vendég, most úgy viselkedném, mint régen és Olgát mellőzném: az volna a következménye, hogy kiutasítanának. Ne bátsa tehát az kis szi­vét, hogy ón Olgát kitüntetem Azért az én szi­vem csak az én kis csúfságomé marad, a ki tu­dom, hogy okos lány és megért engem. A leány ránézett kétkodően, de az ébredő remény derűjével. A rátekintő kék szemekben nem olvasott egyebet őszinteségnél, szeretetnél. — No mondja édes kis csúfságom — né­zett rá enyelgőn a fiatal ember — most sem szeret még; most sem emlékszik még rám? — Igen! — felelte elpirulva és félre nézve. Az ifjú átkarolta mint akkor, régen, és — és a leány ismét arcán érezte azt a meleg, sze­rető csókot. Most is eltolta zavartan, védekezve a két ölelő kart, de azért mégis oly kimondhatatlan boldogság került a szivére, hogy kezét kényte­len volt rá tenni védőleg, nehogy szét repeszsze az őrült dobogás. — Aztán ismét csak úgy se­gített magán, hogy felugrott és elfutott. Boldog napok jöttek a kis csúfságra. Nem kereste az együttlétet Elemérrel, sőt kerülte; de ha néha magán érezte azt a szelíd nézésű két szép szemet, szivét áthatotta a bol­dogság gyönyöre. Meg volt igy elégedve; nem óhajtott többet. Cak azért imádkozott, hogy Ele­mér örökre itt maradjon, Olgának nyíltan, neki meg titokban udvarolva. Tudtával birt annak, hogy ez leheteten kívánság. De ő gyönyört talált abban, hogy a lehetetlent kívánja. Soha eszébe sem jutott, hogy Elemér valaha nőül kérje őt. Nem elég, hogy szereti? kis leány, vérfagyasztó jajveszékeléssel rohant ki szobájukból az udvarra vezető kőlépcsőzeten. Épp e pillanatban haladt arra a vármegyének egyik főtisztviselője, kinek a tűzkigyóktól már akkor borzasztóan ősszemardosott leányka úgyszólván az ölébe rohant, miközben a kígyózó lángok átharapóztak ő reá is. Szerencsére az említet­tük főtisztviselő megőrizte hideg vérét; balkezé­vel a rokkjához ragadt lángot gyorsan letörölte, jobbjával az égő leánykát földre teritetts, a következő pillanatban pedig önmagáról levetett kabátját a leánykára dobva és lapogatva, igy a szi­laj lángokat szerencsésen elfojtotta. Az elégett ruhafoszlányoktól megszabadított leánykának azután még volt annyi ereje, hogy befutott a főépület földszinti folyosóján lévő őrmesteri kony­hába, édes anyjának leirhatatian nagy rémüle­tére 1 A szerencsétlenül járt gyermek főképp arcá­nak jobb oldalán, szája körül, a gyomor táján meg hátán a lapockák körül szenvedett súlyos égéseket. Megmentője a jobb kezének mutató, nagy- és gyűrűs ujját égette össze erősebben, bal kezének három ujjan pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. — A kis leány, dacára a leggon­dosabb orvosi és szülei ápolásnak, bár erős láza már alább hagyott, sőt tegnap enni is kért, és jóízűen eveit, kérdés ha életben marad-e, mert a gyomorszáj felett mély seb tátong, a mely hányásra erőlteti. Szülők — gyermekek: okul­jatok ! — Farsangi mulatság.41) Teleky László, t. barátunk, Andrássy Gyula gr. m.-zombori ura­dalmának közszeretetben élő tiszttartója, M.- Zomboron febr. 25-én farsangi táncmulatsá Jot rendezett, melyen a helybeli nehány tagból álló értelmiség és a környékbeli intelligenciá­nak számos tagja kiviradtig a legpompásabb hangulatban mutatott. — Felűlfízettek: 10 ko­ronát Borsay Miklós; 6 kor Malonyay Tamás, Patzauer Felix dr.; 4 kor. 40 fill. Kicsinko Antal; 4 kor. Fischer Emil, Sáray János, Schnei­der Károly; 3 kor. Kovács Gábor; 2 kor. Ma­lonyay Ferenc, Németh Béla, Bárczy Gusztáv, Szabó Emil, Mogyorossy János, Nessl Antal, Pálóczy József, Wetterschneider Miksa, Zakár János, Kóler Imre, Nagy Adolf; 1 kor. Dubán Lipót, Auersvald János, Posgay József, Dubán Aladár, Osváth Mátyás és Illésházy Endre. A 185 kor. 40 fillér összes jövedelemből levonván a zenészeknek kifizetett 77 koronát: a m.-zom- bori iskolaszék elnökének 108 kor. 40 fillér ada­tott át. — József-estáje Mádon. Márc. 18-án — írja tudósitónk — a „Polgári Olvasókör“ tagjai a kör elnökének, Pálóczy József ref. lelkésznek, névünnepe alkalmából iránta való tiszteletük és szeretetük jeléül, József-estéjét rendeztek és tar­tottak, melyre az ünnepeltet küldöttség hívta meg, —élénk örömüknek adva kifejezést a felett, hogy az elnöki széket oly férfiú foglalja el, ki a közügyek terén éveken át kifejtett önzetlen, ön­érdektől független tevékenysége, ügybuzgalma a szeretetreméitósága révén méltán kiérdemelte e tisztséget. A jónál jobb toásztokkal, cigányzené­*) Banek a közleménynek az a szomorú története, hogy a Szerencsen megjelenő , Tokaj-Hegyalját-hoz kül­döttek be; időközben azonban a szerencsi laptárs helyi­ségei — mint részvéttel értesültünk — leégtek és az itt közölt nyilvános számadás kézirata is oda égett. £zerk. T-— iiiiaarviM .........i ü^bíb^sííítíííí ' tt i A kis csúfság tulíinom lelkét kielégítette bol­doggá tette ez az ideális szerelem. Egyszer Elemér előhozta neki ezt a dolgot. Négyszemközt voltak, ott a jázminbokornál. A fiú megfogta kezét és ránézett azzal az ő ellenállhatatlan nézésével. — Kis Irén ! Nem gondolt maga arra soha, hogy én egyszer feleségül találom kérni ? A leány csodálkozó ijedt megdöbbenéssel nézett rá és fejét rázta. — Pedig lássa, már pár nap múlva elme­gyek és szeretném az én kis csúfságomat ma­gamnak biztosítani egy szép arany karikagyű­rűvel. Lássa kis bohóm, nem lesz ez jó, ha én elviszem innét, ahol nem szereti magát senki, messze, oda, a hol csak én leszek maga mellett és szeretni fogom magát úgy, hogy elfelejti azt a sok szereietlenséget, melyet életében itt ta­pasztalt? Jó lesz? A leány csak nézett rá tágra nyílt sze­mekkel, őrülten dobogó szivére szorított kezek­kel. Nem bírta a szavak értelmét felfogni. Csak nézett rá, nézett, mig hirtelen zokogva borult le a gyepre. A fiú odatérdelt melléje. — Ne sirjon kicsikém, na, ne sírjon! — és simogatta a haját. Törölje le könyeit, néz­zen rám, hiszen az örülni való perc, nem sírni! Nagynehezen lecsittitotta és kevés idő múlva a szerelmesek gondatlan boldogságával kapasz­kodva bele Elemér karjába indult befelé. Hanem azt nem engedte meg, hogy meg­kérje az anyjától majd később, levélben. Félt a gúnytól, a bántalmaktól, melylyel majd illetni fogják. Elemér harmadnap elment. (Vég« Itir.j

Next

/
Oldalképek
Tartalom