Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-25 / 12. szám
telt és kedves barátunk volt az ünnepelt. Az ő vendégszerető házához gyűltünk össze a nap estéjén számszerűit húszán s a párját ritkító ellátás és víg muzsikaszó mellett, lelkes és szívből jövő áldomások hangzottak el a ház tisztelt urnőjéér özv. Staut Adolf m. kir. honv. ezre- desné Öméltóságáért és a nap hőséért, kedves fiáért, kiben nekünk is igaz örömünk telik. A díszes társaság a késő éjjeli órákig maradt együtt igen vidám poharazás közben, a meddig a mulatság tartott. — Miramáréból. Lónyay Elemér gróftól tegnap d. u. a következő sürgöny-válasz érkezett Ujhelybe Dókus Gyula cs. és kir. kamaráshoz : „Miramáre márc. 24. 12 ó. 50 p. Legőszintébb köszönet szives megemlékezésedért — Lónyay Elemér gróf.“ — Egyházmegyei közgyűlés. A ti- szánninneni ev. ref. egyházkerület f. hó 28-án S.-A.-Ujhelyben tartja évi rendes tavaszi közgyűlését, melyen, értesülésünk szerint, résztvesz Lónyay Gábor gróf is, ki Miramáréból ma érkezett B.-Olasziba. — Népvándorláskori leletek. Érdekes, sőt nagybecsű leletek kerültek ismét felszínre a Bodrogközön, és pedig részben a Zompod homokzátonyából, részben K.-Czigánd község homokdombjaiból. Mind a két rendbeli leletről az „Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak legközelebb ápr. 1-én megjelenő füzetében adunk tüzetesebb ösmer- tetést. — Ünnepség a főgimnáziomban. Meghatóan szép ünnepség folyt le f. hó 16 án, szombaton, a helybeli főgimnáziom önképzőkörében Az ifjúsági elnök a közóhajnak téve eleget, disz- gyüléssel lepte meg t. Rám Sándor dr.-t az önképzőkörnek általános szeretettel körülvett piarista-tanárelnö/cét, a másnap bekövetkezett névünnepe alkalmából. A diszgyülést Lakatos Dezső az ifjúsági elnöknek tiszteletteljes hódolattól hevülő beszéde nyitotta meg. Ezt Várko- nyi Flórián szavalata követte. Ezúttal Ábrányi Emil: „Koldus“ c. költeményét höllottuk rutinos előadásbau. Ezután Burger Dezső Vili. o. t. sikerűit románcát olvasta fel Mattyasovszky Kálmán VII. o. t. A következő pont szintén felolvasás volt. Zöldi Nándor VIII. o. t. felolvasta Bródi Mihály VIII. o. tanulónak a „Kandallónál“ c. kiválóan sikerült, meglepően közvetlen hangú lírai költeményét. Schuszter János V. o. t. ügyes szavalata után, Torna István VIII. o. t. az önképzőkör ügyes novellairója olvasott fel két vallásos hangulatú történetet. Végül Farkas Dezső VII. o. t. szavalta el Poe Edgar „HolIó“-ját teljes sikerrel. Dicséretre- méltó az ifjúság hálás rabaszkodása Hám Sándor dr. tanárelnök iránt, a ki rövid itt tartózkodása alatt nagy tudásával, rokonszenves egyéniségével és önzetlen működésével nemcsak az ifjúság rajongó szeretetét, hanem a város intelligenciájának és irányadó köreinek nagyrbecsü- lését is meghódította. Az ünnepelt tanár a vezetőségnek egy eszmegazdag beszédben fejezte ki köszönetét az ünnepeltetésért és a fölött örömét, hogy tanítványaira fordított fáradozását a legméltóbb erkölcsi siker — az ifjúság igaz hálája jutalmazza. S. is horgolás volt a kezében és szorgalmasan villogtatta az acéltűt. Elemér leült melléje és nem akarva észre venni a leány húzódó mozdulatát, megfogta kezét szorosan. — Mondja csak kis Irén, miért kerül úgy engem ? Nem emlékszik tán milyen jó barátok voltunk mi egykor ? Irén az ellenkező oldalra nézett szótlanul és mozdulatlanul. — Nézzen rám, kedves Irénke, és feleljen. Nem emlékszik már arra a kedves időre, mikor én még diák voltam és maga még kurta ruhás bakfis és úgy szerettük egymást ? A leány lassan feléje fordította arcát. Ránézett azokkal a könybeborult szomorú barna szemeivel és azt mondta — Nem emlékszem! — Nem emlékszik? — kérdi a fiatal ember meglepetve és elereszti a leány kazét. De aztán megint megfogta és erősen rá nézve, mondá: — Maga emlékszik Irénke, csak nem akarja bevallani. Nem szeret már talán ? — Nem ! — keményen, csengőn hangzott a válasz.. — És miért nem 1 — kérdi az újabb meglepetéssel, igyekezve bele nézni a lesütött szemekbe. — Lássa én még mindig szeretem ma- gácskát, úgy mint régen! Úgy mint régen ! — Nem, maga Olgát szereti 1 — Hát itt a baj ? — kérdi az enyelgő nevetéssel. — Kis bohóm 1 Olgának kell udvarolnom ; de azért nem szeretem úgy mint ma- gácskát. Én most csak azért vagyok itt, mert az én kis csúfságomnak egykor megígértem. De gondolja csak meg kicsikén: ha ón, mint — Ibolya — hóvirág. Gyönyörű verőfényes négy egymásután következett napunk volt f. hó 19., 20., 21 és 22-ikén. A tavaszi nap ereje kicsalta már az ibolya bimbaját is, mikor tegnap előtt, f. hó 23-ára viradva, egész váratlanul elkomorodott az idő, köd ereszkedett alá s egész nap szünetlenül hullottak a hópihék. A lakcipők fölibe kalucsni került megint s ibolya helyébe — hóvirág I — Arcképleleplezés. A „Zemplén“ t. olvasói bizonyára emlékezni fognak még arra a közleményemre, hogy midőn a gálszécsi járás volt főszolgabirája, Nemthy József, Zemplén- vármegye árvaszéki elnökévé választatott: a gálszécsi kaszinó nagyon melegen búcsúzott el tőle, mint évek hosszú során át volt elnökétől. Nemcsak fáklyás- zenével és banket rendezésével tisztelte meg akkor, hanem díszközgyűlést is tartott tiszteletére, melyen a távozó elnököt tiszteletbeli elnökévé választotta és ugyanakkor elhatározta, hogy arcképét a kaszinói nagyterem részére megfesteti. És íme az ige testté lön : az arckép kész és e hó 18-án, József-napján, szép ünnepséggel lepleztük le. Á kép most már kaszinónk nagy termének fődiszét képezi; nemcsak azért, mert a most Szécs-Kereszturban tartózkodó Handel József festőművésznek majdnem a megszólalásig hűen sikerült szép müvéről van szó, hanem azért is, mert most már van egy kedves tárgy, a mely bennünket naponkint oly kellemesen emlékeztet a mi volt kedves elnökünkre ! — A leleplezés mint már emlitém is, márc. 18-án este 7 órakor úgyszólván a kaszinói összes tagok és sok vendég jelenlétében történt. —Az alkalmi ünnepi beszédet az utód, vagyis a kaszinó jelenlegi elnöke, Molnár Béla dr. orsz. képviselő mondotta a tőle megszokott higgadtsággal és szónoki vervvel. Midőn az arcképről a lepel lehullott, falrengető taps és éljenzés hangzott fel, mire az ünnepelt árvaszéki elnök megköszönte a szép ovációt, kérvén a jelen voltakat, hogy őt eddig tanúsított szeretetükben és barátságukban továbbra is tartsák meg. — A leleplezést a kaszinó helyiségeiben rendezett 50 teritókü banket követte, melyen az első felköszöntőt Sárkány Imre ev. ref esperes-lelkész és kaszinói alelnök mondotta az ünnepekre, kinek egyúttal névestéjét is ünnepeltük. — Molnár Béla dr. a kaszinó felvirágzására, — Fedák Endre szécs-kereszturi gk. lelkész a kaszinó jelenlegi elnökére, Molnár Bélára ürítette poharát, — majd ismét Molnár Béla a jelen volt festőművészért, Mandel Józsefért ivott. — Talán fölösleges is megjegyeznem, hogy a társaság a kettős kedves ünnepről csak jóval éjfél után eszlott szét. — Kát. autonómiai képviselő. A s.-a.- ujhelyi választókerület kát. autonómiai képviselőjévé, a mandátumáról lemondott Boskovics Janos helyébe, Novák Sándor budapesti felsőbb leányiskolái tanár választatott meg. Megválasztását a központi bizottság, Miklósy István esperes-lelkész elnöklete alatt, folyó hó 20-án igazolta. — Égő gyermek! Újhelyben a vármegyei huszárőrmesternek hét éves forma leánykája f. hó 19-én, pár perccel déli 12 óra előtt, a vármegyei székháznak az első udvarra néző szobájukban — úgy látszik, hogy a mint fát akart lökni a vaskályha parazsára — testének egész felső részével égni kezdett. A fején, karjain lánggal égő vendég, most úgy viselkedném, mint régen és Olgát mellőzném: az volna a következménye, hogy kiutasítanának. Ne bátsa tehát az kis szivét, hogy ón Olgát kitüntetem Azért az én szivem csak az én kis csúfságomé marad, a ki tudom, hogy okos lány és megért engem. A leány ránézett kétkodően, de az ébredő remény derűjével. A rátekintő kék szemekben nem olvasott egyebet őszinteségnél, szeretetnél. — No mondja édes kis csúfságom — nézett rá enyelgőn a fiatal ember — most sem szeret még; most sem emlékszik még rám? — Igen! — felelte elpirulva és félre nézve. Az ifjú átkarolta mint akkor, régen, és — és a leány ismét arcán érezte azt a meleg, szerető csókot. Most is eltolta zavartan, védekezve a két ölelő kart, de azért mégis oly kimondhatatlan boldogság került a szivére, hogy kezét kénytelen volt rá tenni védőleg, nehogy szét repeszsze az őrült dobogás. — Aztán ismét csak úgy segített magán, hogy felugrott és elfutott. Boldog napok jöttek a kis csúfságra. Nem kereste az együttlétet Elemérrel, sőt kerülte; de ha néha magán érezte azt a szelíd nézésű két szép szemet, szivét áthatotta a boldogság gyönyöre. Meg volt igy elégedve; nem óhajtott többet. Cak azért imádkozott, hogy Elemér örökre itt maradjon, Olgának nyíltan, neki meg titokban udvarolva. Tudtával birt annak, hogy ez leheteten kívánság. De ő gyönyört talált abban, hogy a lehetetlent kívánja. Soha eszébe sem jutott, hogy Elemér valaha nőül kérje őt. Nem elég, hogy szereti? kis leány, vérfagyasztó jajveszékeléssel rohant ki szobájukból az udvarra vezető kőlépcsőzeten. Épp e pillanatban haladt arra a vármegyének egyik főtisztviselője, kinek a tűzkigyóktól már akkor borzasztóan ősszemardosott leányka úgyszólván az ölébe rohant, miközben a kígyózó lángok átharapóztak ő reá is. Szerencsére az említettük főtisztviselő megőrizte hideg vérét; balkezével a rokkjához ragadt lángot gyorsan letörölte, jobbjával az égő leánykát földre teritetts, a következő pillanatban pedig önmagáról levetett kabátját a leánykára dobva és lapogatva, igy a szilaj lángokat szerencsésen elfojtotta. Az elégett ruhafoszlányoktól megszabadított leánykának azután még volt annyi ereje, hogy befutott a főépület földszinti folyosóján lévő őrmesteri konyhába, édes anyjának leirhatatian nagy rémületére 1 A szerencsétlenül járt gyermek főképp arcának jobb oldalán, szája körül, a gyomor táján meg hátán a lapockák körül szenvedett súlyos égéseket. Megmentője a jobb kezének mutató, nagy- és gyűrűs ujját égette össze erősebben, bal kezének három ujjan pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. — A kis leány, dacára a leggondosabb orvosi és szülei ápolásnak, bár erős láza már alább hagyott, sőt tegnap enni is kért, és jóízűen eveit, kérdés ha életben marad-e, mert a gyomorszáj felett mély seb tátong, a mely hányásra erőlteti. Szülők — gyermekek: okuljatok ! — Farsangi mulatság.41) Teleky László, t. barátunk, Andrássy Gyula gr. m.-zombori uradalmának közszeretetben élő tiszttartója, M.- Zomboron febr. 25-én farsangi táncmulatsá Jot rendezett, melyen a helybeli nehány tagból álló értelmiség és a környékbeli intelligenciának számos tagja kiviradtig a legpompásabb hangulatban mutatott. — Felűlfízettek: 10 koronát Borsay Miklós; 6 kor Malonyay Tamás, Patzauer Felix dr.; 4 kor. 40 fill. Kicsinko Antal; 4 kor. Fischer Emil, Sáray János, Schneider Károly; 3 kor. Kovács Gábor; 2 kor. Malonyay Ferenc, Németh Béla, Bárczy Gusztáv, Szabó Emil, Mogyorossy János, Nessl Antal, Pálóczy József, Wetterschneider Miksa, Zakár János, Kóler Imre, Nagy Adolf; 1 kor. Dubán Lipót, Auersvald János, Posgay József, Dubán Aladár, Osváth Mátyás és Illésházy Endre. A 185 kor. 40 fillér összes jövedelemből levonván a zenészeknek kifizetett 77 koronát: a m.-zom- bori iskolaszék elnökének 108 kor. 40 fillér adatott át. — József-estáje Mádon. Márc. 18-án — írja tudósitónk — a „Polgári Olvasókör“ tagjai a kör elnökének, Pálóczy József ref. lelkésznek, névünnepe alkalmából iránta való tiszteletük és szeretetük jeléül, József-estéjét rendeztek és tartottak, melyre az ünnepeltet küldöttség hívta meg, —élénk örömüknek adva kifejezést a felett, hogy az elnöki széket oly férfiú foglalja el, ki a közügyek terén éveken át kifejtett önzetlen, önérdektől független tevékenysége, ügybuzgalma a szeretetreméitósága révén méltán kiérdemelte e tisztséget. A jónál jobb toásztokkal, cigányzené*) Banek a közleménynek az a szomorú története, hogy a Szerencsen megjelenő , Tokaj-Hegyalját-hoz küldöttek be; időközben azonban a szerencsi laptárs helyiségei — mint részvéttel értesültünk — leégtek és az itt közölt nyilvános számadás kézirata is oda égett. £zerk. T-— iiiiaarviM .........i ü^bíb^sííítíííí ' tt i A kis csúfság tulíinom lelkét kielégítette boldoggá tette ez az ideális szerelem. Egyszer Elemér előhozta neki ezt a dolgot. Négyszemközt voltak, ott a jázminbokornál. A fiú megfogta kezét és ránézett azzal az ő ellenállhatatlan nézésével. — Kis Irén ! Nem gondolt maga arra soha, hogy én egyszer feleségül találom kérni ? A leány csodálkozó ijedt megdöbbenéssel nézett rá és fejét rázta. — Pedig lássa, már pár nap múlva elmegyek és szeretném az én kis csúfságomat magamnak biztosítani egy szép arany karikagyűrűvel. Lássa kis bohóm, nem lesz ez jó, ha én elviszem innét, ahol nem szereti magát senki, messze, oda, a hol csak én leszek maga mellett és szeretni fogom magát úgy, hogy elfelejti azt a sok szereietlenséget, melyet életében itt tapasztalt? Jó lesz? A leány csak nézett rá tágra nyílt szemekkel, őrülten dobogó szivére szorított kezekkel. Nem bírta a szavak értelmét felfogni. Csak nézett rá, nézett, mig hirtelen zokogva borult le a gyepre. A fiú odatérdelt melléje. — Ne sirjon kicsikém, na, ne sírjon! — és simogatta a haját. Törölje le könyeit, nézzen rám, hiszen az örülni való perc, nem sírni! Nagynehezen lecsittitotta és kevés idő múlva a szerelmesek gondatlan boldogságával kapaszkodva bele Elemér karjába indult befelé. Hanem azt nem engedte meg, hogy megkérje az anyjától majd később, levélben. Félt a gúnytól, a bántalmaktól, melylyel majd illetni fogják. Elemér harmadnap elment. (Vég« Itir.j
