Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-18 / 11. szám
1S00. március 18. I. Melléklet a „Zemplén41 11. számához. választmány jegyzőjével havonként naplókivonatban közölje; b) hogy a községi és körjegyzőket utasitani szíveskedjék, miszerint minden az alapra történt befizetésről a választmány jegyzőjét nyug- dijintézeti könyvecskéjük csatolásával értesítsék ; c) hogy a kir. pénzügyigazgatóságot felkérni, a járások főszolgabiráit pedig felhívni szíveskedjék, miszerint a jogerős rendbírságokról havonként kimutatást készíttetvén, az alispánhoz juttassák el, ki is azokat a választmányi jegyzőnek nyilvántartás végett kiadja. 5. A nyugdijliátráléki kimutatások a fő- szolgabiráknak kiadattak, hogy a hátralékokat 45 nap alatt, szükség esetében a legszigorúbban, hajtsák be. 6. Ozv. Hubay Miklósné állandó ellátás iránt benyújtott kérelme kedvezően elintéztetett. 7. Hubay Kálmán választmányi tagnak tartalékalap létesítésére vonatkozó indítványa a legközelebbi gyűlés tárgyául tűzetett ki. 8. A t. vármegye alispánja felkéretett, hogy a nyugdíjalapot a vármegye részéről megillető 2000 ftnak az 1899—1900. évekre való megszavazása iránt a törvényhatósági bizottsághoz előterjesztést tenni szíveskedjék. 9. Janiga Vince szerencsi volt jegyző özvegye megfelelő végkielégítésben részesittetik. 10. Végül Stépán Gábor vál. tag indítványára elhatároztatott, hogy a választmány a tavaszi és őszi közgyűlést megelőző időben mindenkor s mindannyiszor, midőn azt az alap érdekében az elnök szükségesnek látja, gyűlést tart. Lószemle. Köztudomásul közöljük, hogy a cs. és kir. 12-ik huszárezred által kiadott kincstári lovakat Ujhelyben f. hó 28-án fogja az ideérkező bizottság megszemlélni. A szemle színhelye a Magyar Király udvara lesz. Meghirdetett határozatok. Mai számunk „Hivatalos Rész"-ében két közérdekű vármegyei határozat hirdettetik ; egyik a tisztviselők,-segéd kezelő- és szolgaszemélyzet fizetésemelését, — a másik a „Gazdák országos szövetségéibe való belépést tárgyazó határozat, melyekre innen is felhívjuk a t. olvasó figyelmét. Március 15-ike vármegyénkben. Egy pohárköszöntő. — Elmondotta: Hornyay Béla dr. — (Márc 15-ón, S.-A-Ujhelyben, az ünneplő polgárság gyülekezetében.) Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Hivatásomnak megfelelően mint orvos szólalok föl a mai ünnepélyen, azért ne vegyék tőlem rósz néven, ha abba a pohárba, melyet önök itt lelkes köszöntők kiséretében ürítenek, én nehány ürömcseppet vegyitek.-------Orvosság gyanánt teszem azt, azon hő vágy kíséreté ben: vajha volna annak varázsgyógyereje s meggyógyítana egy igen nagy hibánkból. Még csak nehány éve annak, hogy mindnyájunk gondolata a messze távolba volt lekötve; hátha mégis igaz volt az az érzelem, a mit Elemér iránta mutatott és hányszor rombolta le ezt a fájó gyönyört okozó érzést a visszatérő kétség, a meg nem szűnő erős tudata saját értéktelenségének, silányságának ! . . . S aztán Elemér elment. De mielőtt elment volna, titkon, négy- szemközt, ott a kedves vadszőlős-lugas enyhe árnyában, azt mondta neki, hogy még egyszer el fog jönni, hogy várjon reá és megcsókolta azt a két kis barna, munkától megdurvult kezét egyszer-kétszer-háromszor, nem is tudja hányszor 1 Ő csak annyit rebegett könyeitől fátyo- lozottan : — Isten vele 1 . . . Isten vele ! . . . Soha, soha nem fogom elfelejteni és . . . várni fogom 1,. . . várni fogom 1 . . . És várja. Ha jő a kikelet aranysugaras napjaival, mosolygó egével, fakadó virágaival: mily örömmel üdvözli: „hátha te visszahozod őt szép tavasz? S a tavasz elmúlik. — Na majd a nyár meghozza őt 1 s a nyár is elmúlik, de ő nem jön. A levelek sárgulni kezdenek; a virágok elhullatják szirmaikat. Fonnyad, hervad minden, mig a tél fehér takarója beborít mindent. O pedig nem jön. De a kis „csúfság" nem csügged „Majd a jövő évben 1 Ha a tavasz nem, majd meghozza a nyár, vagy az ősz, vagy a tél 1 De neki el kell jönnie I Megígérte és én várom!" — Tudom, hogy el fog jönni, el kell jönnie 1 — ismételgeti meg nem szűnő édes re- ménynysl. csak nehány éve, hogy egy fájdalmas hir nyilallott át az egész hazán, mely mindnyájunk szivét megsebezte; a táviró meghozta a lesújtó hirt, hogy szabadságunk számkivetésben élő agg bajnoka, Kossuth Lajos szive örökre megszűnt értünk dobogni... Megtörve zarándokoltunk mindnyájan ravatalához ; gyászba borult az egész ország s talizmánként hoztunk a koszorúk ezreiből egy-egy levelet, vagy v irágszirmot A fájdalom hatása alatt egy szivvel-lélekkel kiáltottuk : „Vitám et sanguinem 1“ Aztán haza jöttünk. — Szivünk fájdalmas húrjai még egy-egy akkordot rezegtek s aztán, mint a vízbe dobott kő után egy idő múlva elsimulnak a hullámok, érzelmünk hullámúi elsimultak s a „vitám et sanguinem“ után oda tettük — „séd avenam non.“ ! Uraim ! Van-e még egy vármegyéje az országnak, mely annyi nagy nevű fiat adott volna, kiknek neve nem csak országunk, de a világ- történet lapjain is megörökitve marad, — s mit tettünk e nagy férfiakért mást, mint hogy hangoztattuk s hangoztatjuk mindig, hogy ezeket vármegvénk adta? Mit tett a vármegye Kazinczy emlékének megörökítésére ! II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének megszerzésére, mely épület egy részét istállónak használják s bölcsőjét idegenbe helyezik el. . s nem vármegyénk, de Kassa város készül szobrát fölállitani. Mit tettünk Kossuth Lajos emléke megörökítésére? Annak a Kossuth Lajos emlékének, ki büszkén vallotta magát zempléni s különösen újhelyi magyar embernek mindig, de különösen abban a levélben, melyet a „Hegyalja“ c. emléklap megjelenése alkalmából hozzám intézett s melynek Ujhelyre vonatkozó részletei igy hangznak : ... Engem életem legelső emlékezetei Uj- helyhez csatolnak, a szülőföldhöz ragaszkodás édességével. Ujhely volt gyermekkorom bölcsője, annak nevéhez van fűzve agyam értelmi mécse felpislangásainak emléke nem csak, hanem Ujhely volt úgy az élet gondjaival, mint a polgári kötelességekkel megbirkózásom első kísérleteinek küzdtere is . . . ... A mi a madárfiunak első bizonytalan szárnypróbálgatásainál az anyai fészek, nekem ez S.-A.-Ujhely volt. Sok mindenfelé hányt vetett tulhosszura nyúlt életem viszontagságainak fergetege, sok helyütt laktam, de valahányszor sóhajt hajtott és hajt (jaj beh gyakran hajt!) a honvágy ajkaimra, a sóhajba, mint otthonomnak, mindig Ujhelynek emléke vegyül bele .. Minő játékszer a sors kezében az ember fia 1 Ujhelyből indultam ki a cselekvő élet göröngyös útjára és ime! Turinban végzem hontalanul, ha nem is egészen üres, de főcélját vesztett életem útját, melancholicus gondolat, hogy ennek igy kellett megesnie! de ha maradt fel valami nyoma fáradalmas zarándoklásom lépteinek, mely velem nem pusztul el, az a nyom Ujhelyre vezet vissza. Ott lettem férfiúvá, ki a mint gyakorlatias irányban tisztába jő magával az élet hivatása s az emberi és polgári kötelességek intelmei felől, lerázza magáról a tapasztalatlan életkor botlásainak porát, melyben magamféle közönséges embernél az ösztönök még erkölcsi egyensúlyba nem juthattak, és amint most életem végén a jóakaratnak a távol hazából Most is ezzel vigasztalja magát, midőn ott ül szomorú mélázással fehér kötényére ejtett kezekkel a még ritkás lombu vadszőlős lugasban. Ez a meg nem szűnő édes, titkos reménység neki mindene, éltető napsugara. A mig ez a szivében fészkel, addig van ereje minden meg- bántást, szerétetlenséget eltűrni az emberektől. Erőt ad neki az a boldogító tudat, hogy az érzéktelen ember-miriád között akad egy lélek, mely ő reá szeretettel gondol, a mely neki egykor azt mondta, hogy szereti őt és — hogy várjon rá 1 A kis csúfság elkezdi számolgatni: hány tavasz, hány ősz múlt el azóta ? — Hat, éppen háti Már ez idén okvetet- lenül eljön. Tovább nem várhat! Milyen szép, kifejlett férfi lehet azóta ! Hiszen még ő is megnőtt. Nem a régi kurtaruhás vézna bakfis már. Valamivel fejlettebb. Melle, csípője nem olyan lapos, mint akkor. Haját is gondosabban hordja, arca is teltebb. Hátha most jobban fog tetszeni ? — S a szegény kis „csúfság" úgy elmereng azon, hogy hátha most jobban fog tetszeni ? Nem akar az ellenkezőjére még csak gon- golni sem. Szeret és akar hinni. Ez a hivés neki mindene a világon! Ha a sors ettől megfosztaná: úgy érzi, hogy nem bírná túl élni 1 Akkor inkább soha sem jöjjön vissza Elemér 1 Akkor inkább csak maradjon ő örökre ebben az édes reményekkel teli várakozásban, mely erőt ad neki az élet minden sanyaruságát megadólag, egy jobb jövő reményében elviselni 1 (Vég;« köv) hozzám érkező tanúsításai felköltik agyamban a kérdést, hogy miként jutottam azon elhatározásokhoz, melyeknek tetteké érlelését hazámfiái jóindulatukra méltatják : ott látom magamat üldögélni az újhelyi Várhegy, akkor még fennállott romja mellett, meg aMagashegy ormain el-elmerengve az érdekes vidék szemléletében, melyhez a honfoglalástól kezdve a hazajogainak, a nemzet szabadságának védelmére vívott harcok során végig, a magyar történelem annyi lelkesítő mozzanatainak, s annyi dicsőséges névnek emlékezete van fűzve mint az országnak talán semmi más vidékéhez. Ez elmerengések között kezdtem komolyan számot vetni hazánk történelmének tanulságaival, tisztába jönni Nemzetem jogai megcsorbításainak, pangásának, elmaradásának, kútfeje s bajai orvoslatának kellékei felől; ott érlelték meg a vidék történelméből kisugárzó inspireciók bennem az elhatározást, a nép s a nép által a haza szabadságának szentelni életemet s megbirkózva helyzetem szerénységének akadályaival, megkisérleni, hogy erős akarattal mit képes tenni a hazának szentelt csekély tehetség. Ilyen emlékek kötnek engemet S.-A.- Uj helyhez, hát természetes, hogy meleg érdek lődést kelt fel bennem minden, a mi Ujhelyre vonatkozik. ... Köszönettel tartoznám Önnek Uram 1 ha módját találná tudomására juttatni Ujhely városa polgárságának, hogy ámbár már 58 éve, hogy a sors onnan elszakított, szeretet s kegyeletes ragaszkodás él szivemben a város iránt, a melyhez annyi kedves visszaemlékezés csatol, s hogy én büszkeségemnek tartom magamat újhelyi magyar embernek nevezhetni. Emeljünk szobrot Kossuth Lajosnak ! Helyezzük el egy terünkre s Március 15-én nem szétforgácsolva, mint jelenben is, hanemjgyüljünk mindnyájan össze a felemelt oltár előtt. Gyűljünk az ércszobor körül, hadd lássa odafent annak szelleme, hogy meg nem feledkeztünk róla; hadd dobbanjon egyet szellemének értünk ott fenn is melegen érző szive. A jelenlévő polgármester urat kérjük fel, hogy ne engedje a szobor ügyét elaludni. Ös- merve agilitását, s ösmerve a szoborügy iránt való meleg érdeklődését, meg vagyok győződve, hogy az ige nemsokára testet fog ölteni. Ma még nincs ércszobrunk, de az abból a korból felmaradt élő szobrok itt jelen [vannak, az ősz honvédek, nehányan; hajtsunk előttünk zászlót s mondjuk meg nekik, hogy küzdelmeik nem hiában valók voltak s hogy még él bennünk a múltakból átöröklött honszeretet. Az isten tartsa meg még őket sokáig 1 * E pohárköszöntő s a polgármesternek azt követő felszólalása oly lelkesítőén hatott, hogy egy rögtönzött aláirásiven ott azonnal 250 korona gyűlt össze a szoboralap javára. *) Á„ Március 15.“ megünepléséről szoló részletes tudósítások itt következnek : Március 15. Sárospatakon. A sárospataki ref. főiskola tanárkara és tanulóifjúsága méltó kegyelettel és lelkesedéssel ülte meg a magyar szabadság felvirradásának 52 ik évfordulóját. A főiskola homlokzatán nagy nemzeti zászló jelezte, hogy itt ma szent ünnepet ülünk ; egyebütt is a városban bőven lehetett látni zászlókat. A főiskola mindenik szakán szüneteltek a tanítások. Reggel 9 órakor az ifjúság, tanáraik vezetése mellett, testületileg vonult a városi templomba, hogy hálát adjon az ur kegyelmének ama nagy napon törlént megnyilatkozásáért; a gyülekezet érzelmeinek tolmácsa Jósvai Dénes szenior, rendező-bizottsági elnök volt. Az ünnep főrésze a délután 3 órakor tartott hazafías emlókünnepség volt. Nagy és díszes közönség gyűlt egybe az emlékünnepsógre ; a főiskola tágas imaterembe alig bírta befogadni az ünneplő közönséget. Különösen nagy számmal voltak a vidékiek, a főiskola régi tanítványai, tisztelői, kik eljöttek lelkesedni az ifjúsággal boldog fiatalságuk színhelyére s magokkal hozták családjaikat. Egy-egy ily ünnepség alkalmával látni, mily nagy vidéknek nevelőanyja, szellemi központja a sárospataki kollégium. A hazafias emlékbeszédet, az ünnepségnek mindenkor főrészét, most pedig valósággal fénypontját: Radácsi György teológiai tanár, a főiskola remek tollú s szavú prorektora tartotta, kiben a szabadság és függetlenség, a felvilágosodás és előhaladás bajnoka egyesült a költői *) És mi hazafias készséggel ajánljuk fel lapunk hasábjait a további adoináeyok nyilvános nyugtatására ; e helyéit is megemlítvén, hogy a „Kossuth-szobor-alap“ javára 201 K.- és 90 í. gyűjtés van őrzésünkben, mint á „Zemplén“ közönségének még az lS94-ből származó adakozása, Szark.
