Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-08-28 / 35. szám
gott s a következő pillanatban, a lángok már a fedélzet tetejét nyaldosták. Ünnepnap lévén sokan a búcsúra jártak, sokan a malomba igyekeztek, hogy a tavaszi nagy drágaság után, mielőbb megizlelhessék a verejtékes munka zsengéjét, azalatt pedig otthon, a néptelen községben, behordott és jobbára csépeletlen életnemüjök, temérdek takarmány veszett el menthetetlenül. Egyszerre égett ott minden s hiába jelentek meg a Károlyi László gróf uradalmának tisztviselői a hatalmas fecskendőkkel, K.-Vágás község bírája a községi fecskendővel: a nagyarányú tűz türhetetlensége és a még nagyobb arányú vízhiány miatt mentésre gondolni sem lehetett. Mentőkéz lett volna pedig: a szomszéd községekből lelkészek, tanítók, jegyzők és más úri emberek szép számmal jelentek meg a veszedelem szinterén utóbb maga Károlyi László gróf is, ki, — amint halljuk, — még a késő éjjeli órákban is ott volt a tűz elfojtása körül buzdításával, tanácsával, résztvevő leikével, sőt a szomszéd községekből megjelent vizhordó szekereseket is megvendégelte és mindenütt élénken tudakozódott a kárvallottaktól, hogy segédelmükre lehessen. Áz elharapózott tüzet nagy nehezen csak másnap a déli órákban sikerült végképp elfojtani A károsodás, mint már említettük is, terményekben és takarmánynemüek- ben igen nagy. A legtöbb embernek csak any- nyija maradt, amije a még be nem hordott gabonatermésben van. Ezekből biztosítva mondhatni semmi sem volt, sőt a fedelekből is számos volt biztosítatlan. Leégett összesen hatvanhat ház a hozzátarlozó melléképületekkel, s emellett három emberélet esett áldozatául. Két fiatal leány és egy középidejü nő menteni akarták még ágynemüjöket s a szobából s a konyhában lejárattal biró pincébe hordták holmijaikat. Kijönniük azonban már nem lehetett, a tűz beszorította őket a pincébe s egymást átölelve és egymásra borulva mind a hárman ott is fúltak meg a betóduló füst miatt. Másnap temették el őket a községbeli és a szomszéd községből ide sereglett sokaságnak óriási részvétele mellett. Valóban ideje volna már a dohány- elárusítókat szigorú rendelettel utasítani, hogy bizonyos koron, mondjuk 16 éven aluli gyermekeknek sem gyújtót, sem cigarettát ne ad janak el. — Görög-katolikusok búcsúja. A görög szert, katolikusok tegnap ünnepelték Nagy-Boldog-Asszony napját. Az újhelyi gör. kát. egyház hagyományos szokás ezen a napon búcsút tart, a mint az most is történt. Ft. Miklóssy István esperes-plebános a búcsú alkalmából nagy ebédet adott, a melyre az úri rendből is többen voltak hivatalosak. A „Zemplén“ 1899. évi képes naptára, mely a jövő évvel tizenhatodik évfolyamába lép, már szedés alatt van s a f. évi október hó l-ére pontosan meg fog jelenni. Igen célszerű bővítés a naptárban, hogy „Hivatalos Rész“-e, Unghváry Ede sztropkai kir. postamester szívességéből, tartalmaz egy táblázatot, mely mutatja a vármegyebeli minden egyes községnek utolsó postáját és táviróhivatalát, egyszersmind a távírói küldönc-dijakat is. E praktikus újítás, kivált üzleti körökben, igen fogja emelni a naptár közhasznú voltát. — Kard helyett nádpálca. Sátoralj a- Ujhelyben az utóbbi időben egymást érték a párbajok, nem csoda tehát, hogy két kis diák is „lovagias utón“ szerzett magának elégtételt. A párbaj egyik hőse most végezte a gimnáziom második osztályát, nem tűrhette tehát, hogy barátja, ki egy osztálylyal lejebb járt, őt bántódás nélkül sértegesse. Annak rendje és módja szerint kihivatta a sértőt, ki szintén megnevezte segédeit. A segédek az előttük legfélelmetesebb eszközt választották fegyverül — a nádpálcát. A párbaj pénteken ment végbe. A felek derékig levetkőzve állottak egymással szembe. A segédek és „két orvos“ (értsd két tanulótárs) várakozó álláspontba helyezkedtek Mindjárt az első összecsapásnál a sértett fél a mellén egy vágást kapott, de a segédek a harcképességet konstatálván, felük kiköszörülte a csorbát, mert oly csapást mért a sértő fél fejére, hogy az feldagadt. Az „orvosok“ elősiettek és a konyhából előhozott késsel nyomdosták le a daganatot. A felek nem békültek ki, hanem büszkén távoztak a küzdelem színteréről és ezt méltán tehették, mert ők megsérültek, mig a felnőtt párba- jozók többnyire csak lyukat szoktak lőni a levegőbe. — Magánvizsgálatok — beiratások. A homonnai áll. segített polgári és felső keresk. iskolában a javító- és felvételi vizsgálatok augusztus 30-án, a polgári iskolai magánvizsgálatok pedig augusztus 31-énés szeptember 1-én tartatnak meg. Az 1898—99. tanévre a beiratások s zeptember 1—-4 napján, délelőtt 8—12 s délután 8—5-ig eszközöltetnek. — 25 éves jubileom. Szép ünnep folyt le f. hó 21-én Őrmezőn. Ezen a napon tartotta Tellyesniczky László odavaló plébános 25 éves évfordulóját annak, hogy az őrmezei rk. plébánián mint lelkész működik. A nagy monumentális templomot teljesen megtöltötte a hívők népes serege, a kik a plébánia patrónájával, özv. Szécseyi Imréné, szül. Sztáray Alexandra grófnővel élükön, szép példáját adták lelkipásztoruk iránt való szeretetöknek. Az ünneplő plébános meghatottan mondotta szent miséjét, melynél volt káplánjai segédkeztek, az oltár körül pedig rokonai, valamint a kerületi és vidéki papság foglaltak helyet. A szent beszédet Szkurkay Lénárd sztárai plébános mondotta. Istentisztelet után a résztvevők a plébániára vonultak, a hol Lelioczky Endre esperes-plébános a kerület papságával járult a jubiláns elébe s őt szeretettel szívből üdvözölte. Az ebédnél számos felköszöntő hangzott el. Legelsőnek a házigazda szólalt fel, s hálát adván istennek a vett kegyelmekért, poharát a patróna őexcellenciájára és vendégeire emelte. Schlitz Nándor dr. soókuti esperes-plébános kedélyes, ötletekben gazdag szavakkal emlékezett meg barátjáról, a jubilánsról. — Novák József a.-körtvélyesi plébános a jubiláns rokonait éltette, — Szkurkay Lénárd Kassay Istvánra, az eperjesi főgymnáziom jeles hittanárára emelte poharát, aki provokálva érezvén magát, nem maradt adós a felelettel. — Vasskó József, mint volt őrmezei káplán, többi jelenvolt társainak nevében is, lendületes szavak kíséretében ivott áldomást a jó principális egészségéért A vig lakoma a legkedélyesebb hangulatban tartott egészen késő estig. r. 1. — Színészet Szerencsen*) F. hó 12-én. gyér közönség előtt eljátszották a „Gyerekasz- szony“-1. Aranyossyné tőle megszokott kedvességével alakította a molnárnét s oly helyrevaló menyecske volt, hogy az ember szinte megirigyelte a plébános (Aranyossy) ur dolgát, kinek minden mozdulatából kitűnik a régi jó gárdista. — Rudnay a molnár szerepében mutatkozott be, s tehetségét nem egy hatásos jelenetben érvényesítette. — Havasi (Sanyi) jeles komikusnak mutatta be magát, a közönség igen jól mulatott játékán. — Török (Selyem Ferkó) játéka nem volt rósz. — Nagyon jól mulatott a közönség Er- nyei (cigányprímás) mókáin is. Minden hízelgés nélkül mondhatjuk, hogy sokat vesztette- akik nem voltak jelen az előadásnál. — 13-án Beöthy „Három Kázmér“-jában Illésházy Mark git (Margit) igen kedvesen játszott s a közönség rokonszenvét megnyerte. — Liptai (Palotai Kázmér) tehetséges színésznek mutatta be magát. — 14-én Géczy „Ördögmátkájá“-1 játszották csodálatosképpen már közönség is volt. Kiváltak Aranyossyné (Baricza), Havassiné nagyon jól játszotta Anna szerepét. Mátrai M. (Vermes Judit) ma mutatta be, hogy mily ügyes, talpra esett színésznő, szerepét gyönyörűen domborította ki. — 15-én „Náni“ ismét igen gyér közönség előtt. Aranyossyné, Aranyossy, Havasi, Radnay és Illésházy Margiton kívül Török (Sándor jogász) remekül adta szerepét. Kedden szünet volt. — Szerdán f. hó 17-én „Niobe“ A címszerepet Aranyossyné adta, igen jól fogva fel azt. Nem csinált belőle figurát túlzásokkal s a szerző intenciójához híven hősnőt alakított A többi szereplők közül jól alakított még : Illésházy M. (Griffin Ketty), Radnay (Griffin Kornél) és Havasi (Dunn Péter) F. 18-án ő csász. és apostoli királyi felsége dicsőségesen uralkodó I. Ferenc József szeretett királyunk születésének évfordulójára díszelőadás nagy apoteozis, mely alatt az összes személyzet a Himnuszt énekelte a közönség kíséretével. A király lelkes éltetésével végződött apoteozisután következett Aranyossyné jutalomjátékául Ohnet „ Vas gyáros “ - a. Örömünkre szolgált egyszer már telt házat láthatni. Nagy elismerés illeti meg pedig ezért Szmrecsányi Béla dr. kedves szolgabiránkat, ki mindenkor lelkesülni tud a szépért, nemesért s nehéz szolgálatának buzgó teljesítése után sem ösmerve fáradságot járta be a várost, s kérve könyörögve udvarolta ki a „telt ház“-at. Sok ily lelkes mecénást a magyar múzsának! A darab maga igen jól sikerült. Be kell ösmernünk, hogy egy ilyen jól szervezett társulat már rég nem volt városunkban, de az is igaz, hogy oly mostohán, mint ez, még egy sem volt pártolva. — A tegnapi postával érkezett tudósításból vesszük ki a következőket : F. f. hó hó 20-án „A Csikós“-t adták. A szereplők nem igen ösmerték föl a darab örök szépségét s értékét, mert nem találták érdemesnek szerepeikkel mélyrehatóbban foglalkozni ; ki kell azonban emelnünk, hogy Radnay remek csikós kosztümben volt s igy méltó párja Aranyosynénak (Rózsi.) — F. hó 21-én „A geleji kis király“ került színre. Aranyosiné mellett Illésházy M. igen kedvesen játszotta Zsófikát, bájos és vonzó játékával teljesen megnyerte a közönség tetszését. — F. hó 22-én A „Sárga csikó“ került színre műkedvelők közreműködésével s igy örömmel tapasztaltuk, hogy egyszer ismét telt ház volt és a terem nem kongott, mint máskor, az ürességből. A műkedvelők Kőris Pál (Peti), Strelkó Árpád (Bogár Imre) Nussbacher Frigyes (Szúnyog) Naridsány *) *) Múlt számunkról lekésett, térszüke. miatt most rövidítve közöljük. Szerk. Frigyes (puszta biró) mind megállták helyeiket és a közönség nem is volt háládatlan a tapsokban, a mikből Rosenfeld Eleknek (Icig) jutott legtöbb. — F. hó 24-én a „Vigécek“-et adták volna, ha lett volni kinek; pedig a szól sem fut s az eső sem esett. F. hó 25-én Török Dezső jutalomjátékául „Trylbi“ gyér látogatás mellett, azonban a jelenvoltak a szerereplőket többször hívták a lámpák elé. Az előadás minden mozzanata nagy igyekezetre vallott. Török Dezső (Svengali) a harmadik felvonásban remekelt. Hü társa volt Aranyossyné (Trylbi). A három festő, úgy látszik, nem volt kellőképp dispo- nálva és ez meglátszott játékukon. r. 1. — Felolvasás. Kende Miksa dr. járásorvos Gálszécsen f. hó 21-én d. u. a polgári olvasókörben szép számú közönség előtt népszerű felolvasást tartott a „tüdővészről és az az ellen való védekezésről.“ A szélesebb körökben terjeszteni méltó felolvasást a „Zemplén“ közölni fogja. — Halálos végű elgázolás. Kotlár János rudabányácskai gazda, a múlt héten pénteken a déli órákban, a Magas hegyről a gid- res-gödrös zsólyomkai utón lefelé fát fuvarozott, a mikor lovai egyszerre csak megbokrosodtak s vágtatni kezdtek, úgy hogy a lejtős utón a nagy teherrel megrakott szekér feltartóztathat- lanul rohant lefelé, miközben egy nagy döcce- nőnél a gyeplőt tartó fuvaros a szekér tetejéről a lovak közé bukott oly szerencsétlenül, hogy a szekér kerekei két lábát eltörték s fejét is bezúzták. A rendőrség betegvivőágyon a kórházba szállította, ott azonban már nem segíthettek a szegényen s úgy vitték haldokolva haza a falujába. — Temetkező vállalat. Gebauer Károly debreczeni temetéstrendező intézet és ércko- porsó-raktár tulajdonosnak képviselője a múlt héten Ujhelyben járt oly célból, hogy itt egy fiók-temetkezéstrendező-intézet alapítása érdekében eljárjon. A vállalkozó a halottas kocsik s a lovak használata iránt a várossal óhajt szerződésre lépni. — M -Laborczról írja levelezőnk: Mint a többi nemzeti ünnepet, úgy Szt.-István napját is lelkesedéssel ülte meg M.-Laborcz és vidékének hazafias értelmisége. A vasúti állomáson gyűltünk össze társas vacsorára, miközben több alkalmi tószt hangzott el. Azután táncmulatság következett, s eltartott a késő órákig, még pedig a legkedélyesebben. — Nem jó a fegyverrel játszani. Gál- szécsről Írja levelezőnk: F. hó 20-án Dzsrubala János borbélyinas jól akarván eltölteni az ünt neppel járó szabadságát, ellátogatott Tomko István cipész-inas barátjához. Amint együtt voltak, Tomkó elővette 9 mm. átmérőjű revolveró- s kimentek a gyümölcsös kertbe, hogy fegyveren közösen valami javítást eszközöljenek. A janitás pedig úgy történt hogy Dzsurbala tartotta a töltött revolvert. Tomkó Pista volt a mester és reszelte azt, mindaddig, mig egyszere csak elsült és a golyó egyenesen a Dzsurbala hasába fúródott. Hiába valóvolt a gyorsan alkalmazott orvosi segedelem a fiú még az nap éjjel iszonyú kínok között meghalt s másnap orvosi tetembontás után nagy részvét mellett eltemették. A A halál közvetetten oka belső elvórzés volt. golyó keresztül hatolt a hasüregen s csak a medencecsontokban akadt meg. — Első ügetőverseny. Beregszászról írják lapunknak: A Bereg-vármegyei ügetőversenytársaságnak Beregszászban a f. hó 21-én rendezett első ügetőversenye Bereg-, Szatmár-, Szabolcs-, Ugocsa és Zemplén-vármegyék közönségének rendkívül nagy érdeklődése mellett folyt le. — A verseny iránt való érdeklődést fokozta, hogy abban Sennyey István báró, Magyarország első urlovasainak egyike is futtatott a Bereg- vármegyei ügető verseny-társaság dijáért. — A versenynek igen jó idő kedvezett és a minden tekintetben kitünően elkészített pálya kellően biztosította a verseny sikerét. A versenyt körülbelül 4000 főnyi közönség nézte végig és lelkesedéssel üdvözölte a versenyben nyerteseket. A tribünökre összesereglett 5 vármegyének valamennyi szép hölgye is, akik megjelenésükkel csak fokozták a versenyzők buzgóságát. A verseny befejezése utánk kitűnő kedélyhangulatban lezajlott táncmulatság volt a vasúti vendéglőben. A nyertesek sorában olvassuk, hogy az ügető verseny diadalából két babér is jutott osztályul a zemplénieknek s mind a kettőt Sennyey I. br. hozta el, megnyervén a Bereg-vármegyei ügetőversenytársaság 1000 koronás diját, 5000 m. távolság után elsőnek érkezvén be fogatával, melyet maga hajtott. Ugyanennél a mérkőzésnél második lett a célnál a Sennyey István br. fogata, melyet Lónyay Géza hajtott. Az asz- szonyságok diját (4 emléktárgy 5000 m.) első helyen beérkezett fogatával (hajtotta Sennyey I. br.) Lónyay Menyhért gróf nyerte el. — Tanítás és ellátás. Jó házból 1—2 vidéki tanuló teljes ellátást nyerhet Schneider Jakab isk. igazgató házánál. Űgyanott zongora, német-, fráncia nyelv tanításban helybeliek is részesülhetnek. ____________________________ Folytatás a II. mellékleten.