Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

pedig köszönetét mondott a jólelkü és fáradhatatlan igazgatónak, Rosenberg Bernát dr.-nak, az iskola iránt kifejtett buzgamáért.

Megköszönte végre Werner Sárikának (V oszt. tanulónak) a szép és ügyes cimbalomjátékát, melylyel az ifjúság énekkarát kisérte.

Viszont Rosenberg B. dr. igazgató köszönetét mond ékes szavakban a vendégek szives részvételéért, tanfelügyelőnek, Beregszászy Istvánnak ki mint vendég vett részt és a tantestületnek odaadó működésűkért. Jutalmat nyert 121 tanuló A kedves ünnepséget pedig az épnekkar a Rákóczi-indulóval zárta be. L. B.

Tanügyiink a felvidéki határszélen.

Sztropkó, 1898. jun. 2S.

Aki majdnem hivatva lesz ősrégi városunk történetét megírni, bizonyára az első helyen, s arany hetükkel fog megemlékezni szépen virágzó népnevelési ügyeinkről és ezzel hapcsolatban azon jeles tanerőkről, akik a mai zajos világban, kerülve a zaj legkissebb árnyalatát is, szerényen, önfeláldozó lelkiismeretes buzgalommal munkálkodnak és őrködnek a határszél védbás- tyái mögött édes hazánk féltett kincsére a drága magyar nyelvre.

Azért tehát vétket, bűnt kő vetne el a történetíró, ha feljegyzésre nem méltatná azon felmutatott fényes eredményt, amely a magyar határt Galicziától elválasztó dombon égő fáklya fényénél mutatja be, mint lehet az idegen ajkúak lakta vidéken is szeretett hazánknak hazafias honpolgárokat és honleányokat nevelni.

A tanítás téren Sztropkón elért fényes eredményt csak úgy láthatjuk tisztán magunk előtt, ha visszapillantunk a nyolcvanas évek azon időszakába, midőn még a mostani állami iskola helyén felekezeti iskola állott fenn, melynek falain belül is a Jszépen csengő magyar nyelvet nem csak hogy a gyerekek nem használták, de maga a tanító sem bírta tökéletesen.

Ámde nagyot zökkent azóta a világ kereke, ma már emelt fővel büszkén nézünk szét a rövid egy évtized során át elért hosszú sorozatán. Maga a főispán ur őmsga is elismeréssel nyilatkozott, mikor látta nálunk a magyarosodás eme rohamos fejlődését.

Most is, midőn az idei évzáró vizsgálaton a helybelieken kívül a vidék több inteligentiá- jával zsúfolásig megtöltötték az iskola termeit véghctctlenü jól [leset látnunk, hogy a Degró Péter r. k. plébános elnöklete alatt megtartott vizsgák nagyszerűen sikerültek.

A siker dús eredményből kifolyólag az érdem oroszlán része Sváby István igazgató tanítót illeti meg, aki noha 33 év óta hangya szorgalommal szolgálja a tanügyet nem jubelál mint azt kevesebb szolgálati év után is szokás tenni - hanem ehelyett észrevétlenül áldásosán működik a haza javára.

Utána következik Grófesik János, aki szintén a régi gárdából való, ő is szép sikerrel tanítja as apró csemetét az áll. iskola megnyitása óta az a. b c. nemes mesterségére.

Bartay Mária leányiskolái tanítónő csak egy évvel később jött hozzánk az áll. isk. megnyitása után s azóta ő is mint a többi kitartással és szép sikerrel működik. Azzal a különbséggel, hogy ő a kis leány népséget a szükséges kézi munkára is oktatja. Most is egész kiállítást láttunk a záró vizsgán a szebbnél-szebb kézi munkákból, melyeket azok a parányi kacsócskák készítőnek. rl.

Évzáró vizsgálat Bodrog-Kereszturban.

A bodrog-kereszturi állami elemi iskolában az 1897/98-ik iskolai évzáró vizsgája folyó évi junius hó 27-én tartatott meg Kecskeméthy Zsig- mond iskolai elnök és Beregszászi István kir. s. tanfelügyelő, mint elnökök, a gondnoksági tagok, számos szüle és tanügybarátok jelenlétében.

Reggel 8—9 óráig az evangélikus református növendékek a fiú a rk. vall. növendékek a leány iskola tantermében a vallástanból és éneklésből vizsgáztak. Délelőtti 9 órától 12 óráig a leányok, délután 3 órától 6 óráig a fiuknak volt vizsgájok a többi tantárgyakból. Úgy a leányok, mint a fiúk feleleteik által a közmegelégedést érdemelték ki maguk részére, melyből az oroszlán rész mindenesetre a vezetőket : Thain Ida tanitónőt és György Mózes igazgató tanítót illeti, kiknek munkásságuk, szorgalmuk s igyekezntök vitte oda a növendékeket, hogy a vizsga eredménye felett a kir. tanfelügyelő úr részéről is a teljes megelégedést vívták ki maguk részére. — Adja Isten, hogy a bodrogkereszturi állami elemi iskolában ily eredmény legyen ezután is.

Nyilvános köszönet

A bodrog-zsadányi népes, közös iskolában ez évi vizsgálat., hazafias ünnepélylyel egybekötve, juuius 26-án tartatott meg nagy közönség jelenlétében, s fényes eredménynyel. A vizsgázott 120 tanáló megelégedetten és örömmel hagyta az iskola falait pihenésre a nagy szünidőre, mert valamennyi különféle jutalomban részesült. A

tanulók megjutalmazására a következő lelkes tanügybarátok adakoztak: A zemplén-várme- gyei közmivelődési egyesület 5 drb könyvet, tekintetes Süeger Árpád uradalmi tisztartó és iskolaszéki elnök gr 41 drb. könyvet, főtisztelendő Kolbay Gergely tolcsvai r. kát. plébános ur 15 drb imakönyvet és 60 drb. képet, a helybeli iskolaszék 25 drb. könyvet és Kecskeméti Mihály községi biró ur vizsgalapokra 2 ftot.

Fogadják a nemesszivü adakozók a nép-- nevelés ügy szent oltárára áldozott készségükért községünk összes lakóinak hálás köszöneté nyilvánítását.

Kelt Bodrog-Zsadány, 1898. junius 29. Soltész Mihály Kárpáti Kohut Péter

iskolagondnok. tanító.

A l.-bényei róm. kát. iskolában az évzáró vizsga június 30-án tartatott meg. A feltett kérdésekre pontosan megfeleltek a növendékek Valóban dicséretet érdemel a fáradozó tanító. A vizsga fényét növelte az a körülmény, hogy a tanügy iránt melegen érdeklődő nagy- birtokos Zalay Andor ur buzdította a növendékeket szorgalomra, a Hoffmann ifjásági irataiból számos példányt adományozott kiosztás végett, mit az iskolaszéki elnök a vizsga végeztével ki is osztatott megható szép beszéd kíséretében. Adjon isten sok ilyen nemes főurat e hazának!

CSARNOK

i^égi nóták,*)

Irta: Ferenczy Ödön.

Messze hangzik a langyos nyári éjben a tánczene hangja; a falu fölött büszkélkedő uri- lakban kézfogót ünnepelnek.

Tánctól pirult arcok mosolygása kacérkodik vágytól égő szemek lángoló tekintetével a forró levegőjű táncteremben, meg a többi szobákban, hol poharak csengése vegyül a zajba; szinte hív ábrándozásra csábitó suttogással a nyári éj fu- valma a nyitott verandán pompázó rózsabokrok közé.

Vége-hossza nincs a vigasságnak; perdül a tánc, hangzik a víg nóta:

„Hej be hangos a becsali csárda :

Muzsika szól, szilaj nóta járja. . . “

Kinek jutna eszébe, megfigyelni, mint sápad el a szép házi kisasszony — az uj menyasszony — midőn az a dúlt arcú ifjú súg a fülébe pár szót, akivel ép most indult a táncba:

— Edit — még ma, — utoljára! — Megteszed ?

Hangzik a dal:

,Ne csalogass, ne hitegess,

Nálam jobb szeretőt keress;

Az ón szivem rég megcsorbult,

Könnyem is utána csordult ... *

— ... Ott leszek, várni foglak, Edit. Soha sem lesz alkalom többé.

Feleletet sem vár a dúlt arcú ifjú. Tovább megy, eltűnik. Edit utána se tekint, de szivében súgja egy hang :

— El fogsz menni! — el kell menned.

Ej ! — ugyan ki volna oly bolond, hogy

e vig zaj között engedje a vádak kigyóitól mardostatni lelkét; — hiszen

„ .. . Hegedülnek, szépen muzsikálnak,

Jó kedve van az egész világnak.“

... Jő a szép, deli vőlegény; ajkain diadalmas mosoly, szemeiben önhitt, büszke tekintet. Most ő viszi táncba szerelmes Editjét. Miért remeg a szép mennyasszony vőlegénye ölelő karjai között? — miért kerüli tekintete az övét? — mikor épen nekik húzza a cigány:

„Ez az ón szeretőm,

Ez a pici barna :

Olyan az ajaka,

Mint a piros alma ...”

*

Elég is már a táncból. Pihenőre vár a puha pamlagok sora; szétoszlik a táncos fiatalság. A cigányok is oda húzódnak a boros asztalok mellé, ott folytatják a nótázást, a bortól villanyozott társaságnak húzva:

„Piros bort ittam az este,

Most. is részeg vagyok tőle,

Ragyogó csillasom, galambom!“

A deli vőlegény kezében megremeg a koccintásra kinyújtott pohár, mikor az a halvány, dúlt arcú fiú, melléje simulva, kérdi tőle halkan :

— Van neked lelked ? — Dani. — Van neked lelked? — Nem félsz az Istentől?

— Hallgass, hallgass, barátom.

— Barátod a hóhér! . . .

Dani felsziszszen, valami szúrást érez ott benn. Érzi, hogy el kell tűrnie sértést, mely után az ifjú megvetően nézi le őt s ott hagyja a társaságot. Még szerencse, hogy a zajban nem vesz észre senki semmit . . .

Dani öcsém, no aludj! — Ej ördög az ilyen vőlegénybe! — Igyál öcsém! — kiált felé egy hangos öreg ur.

*) Mutatvány szerzőnek, a „Felvidék“ szerkesztőjének, legközelebb megjelenő „Nyár* cimii kötetéből.

Szerk.

A furdaló lelkiismeretnek pedig jó altató- szer egy pár pohár mámoritó nedv. Dani ajkain mosolyra torzul a kínos hallgatás. A cigány prímás oda hajol hozzá, fülébe kacag a kedvenc nóta:

„Hej a viski hegy alatt,

Seprik a gyalogutat;

Nekem hiába seprik,

Nem sokáig leszok itt . . .*

Énekel is hozzá, jó a hangja. Kötekedve kérdi tőle valaki:

— Ugyan már hova mennél? — bizony itt ragasztott téged az Edit két fekete szeme!

— No hát huncut, aki meghal! — Éljen a világ! E szavakat már a borgőztől kábult agy adja Dani nyelvére.

„Igyunk, az ember egyszer él,

Az évek elsuhannak,

Mint széttépett virág —

Habján sötét folyamnak.“

. . . Hát az a másik széttépett virág ?!

„Magába, magába,

Ördög bújjék magába I“

.... Csakugyan ott van szivében a legfeketébb ördög; — és ez vért kíván, szomjazik, — megpróbálja borral kielégíteni . . .

*

„Hallgatom az árva madár énekét,

Nézem a fa földre hulló levelét;

Nem irigyli meg egyik se sorsomat:

Nem vagyok ón egyiknél se boldogabb ..."

... A búcsúzó hold fénye végig csókolja a rózsabokor szélben ringó, harmatos levelét; komoran hallgató hársak árnyéka inog a ház falain, melyeken belül az újra táncra kerekedett párok mulató, vig kedvének élénk zaja tombol.

Editnek feje kábult, vőlegénye ott iszik a boros asztalnál, keresi a mámort; feléje se néz.-------Hiszen mondta az a másik, hogy nem

szerette soha őt; csak elveszi, mert vagyonára vágyik. De hát ez nem igaz, nem lehet igaz! ... De miért nem jő, ha szeret? — szegény leány szive összeszorul; mosolyog, de könnyeit alig bírja visszatartani . . .

.... Sűrű csillagos az ég.

Majd eszedbe jutok még;

De már akkor késő lesz . ..“

. . . Késő!

Bizony hiába vergődik aggódó szived a kétségben, mint lépen ragadt, fogoly madárka . . . Késő! — övé vagy örökre. A jegygyűrű, mit pár óra óta viselsz, családod becsületét köti e frigyhez, melyet szerelmes szived oly szépnek rajzolt előre, hogy képes voltál elfelejteni azt a szót, mely egykor annak a másik, szerencsétlen fiúnak forró csókjába fűlt bele:

— Örökre !

.... Szomorúan szól a hogodü Bánatomon kesereg.

Eszembe jut hűtlen babám,

A jó Isten áldja meg.

Úgy szerettem, mint magamat;

De elhagyott az álnok,

Hej de azért, hej de azért Ne fogja meg az átok.

... Oh az az átok megfogta már. Hűtlensége áldozatának fajdalma dúl szivében . ..

„Várni foglak, Edit; soha sem lesz alkalom többé.“

Soha! . . .

— Hát ne várjon hiába! Még ma utoljára ! Tartozom neki . . .

Csillagfényes éjszakában vár az ifjú; az a méreg, amit szivébe öntött ez a nap, már megtette hatását. Haldokló vágyainak, kínzó szerelmének boldog, reményteli múltját gondolja át.

Rövid történet:

Szerették egymást nagyon. Ifjúsága türek-. véseinek vezércsiílaga volt a leány, kit szentté emelt szive templomában . . . Aztán jött a másik : édes álomra kínos ébredés, — és el lett felejtve minden, ami a múlté . . .

„ .. . ügy szeretném, hogyha sírni tudnék ... *

— Kálmán ! — E halk hangon ejtett megszólításra föleszmél. Előtte áll Edit, kezét nyújtja; szólni szeretne, de csak könyei folynak . . .

— Edit! az ég szerelmére kérlek add vissza nekem, amit elvettél: add vissza szivedet.

— Nem lehet . . .

Egész ide hangzik a bánatos nóta :

.... Nem akar a bácskai tó befagyni,

Nem akar engem a rózsám szorotni;

Sírva kértem, hogy szeressen engemet

De ö arra csak azt mondta: nem lehet. . *

— ... Nem lehet? — Megesküdtél Edit, hogy enyém leszesz. Ragyogó, ünnepelt csillag voltál s én szerény, igénytelen árnyék melletted ; félve emeltem hozzád szememet ... Te bátorítottál ; te növelted nagyra szerelmemet, mely titkoltan halt volna meg együtt szivemmel. S most, mikor visszakönyörgöm azt, azt a mit egykor önként adtál, azt feleled, hogy nem lehet ? !

— Felejts el, Kálmán; szivünknek az a félreismert érzelme nem volt szerelem. Nyugodj meg: Ígérd meg, hogy nem gondolsz többé arra, ami elmúlt, . . . mert én addig boldog nem lehetek.

— Hát boldog akarsz te lenni?

— Azzal? Nem látod szemében az ördög vigyorgását? A csókban, melylyel neki adtad