Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-07-24 / 30. szám
kívül s élvezetlenül futni hagyjuk. A jelen egyedül igaz és való, a jövő sohasem üt be úgy, a hogy mi azt kifestettük s a múlt sem olyan, amilyen volt. Azért nagy balgaság a jelen rövid idejét a múlt iránt való bosszúságból s a jövőtől való aggodalom és felelem miatt megszomoritani s megkeseríteni. Az élvezetek és örömök hasonlítanak a tűzhöz. Az okos melegszik rajta, de nem markol bele, mig a balga nem elégszik meg csupán a melegítésével, hanem mélyen belenyúl, megégeti magát, azután a „hideg magányába vonul és jajgat. Az erő, e második nagyhatalom, a munkában nyilvánul. Használjuk fel ép erőnket s hasznos munkák és jótékony intézmények révén mozdítsuk elő az emberiség jólétét. Ezek oly feladatok, melyek a legnemesebb telkekhez méltók. Hisz kevés embernek jutott osztályrészül ama szerencse, hogy az emberiség javára köz- vetetlenül működjék. De azért mindenki saját szerény körén belül is részt vehet e nagy feladat munkájában, mert minden hasznos munka előmozdítja a közjót. Azért mondotta Nagy Frigyes, hogy életünk csak röpke átmenet a születés pillanatától a haláléhoz. „Az ember hivatása e rövid idő alatt a társadalom javára munkálkodni.“ Keserű élettapasztalatok, nehéz küzdelmek, rósz fogalmak az életről és a vi lágról csüggedést és kétségbeesést okozhatnak, de azért álljuk ki a harcot férfias erővel. Eleshetünk mások gonoszsága és csalása folytán de soha sem benső meg- hasonlás miatt. A nehéz küzdelmek és harcok után annál édesebb lesz a nyugalom és az igazi örömnek csak egy pillanata is 3ok-sok évi nélkülözést és szenvedést kárpótol. Tehát tudással és munkával egyengethetjük utunkat a boldogság felé s ha még a harmadik nagyhatalom, a szerencse is kedvez nekünk, akkor életünk sajkája biztos kikötőbe jutott. Sajkánk az élet tengerének hullámain bizonytalanul mozog ide-oda. Ész és erő evezőink, amelyekkel dolgozunk, fáradunk, hogy előbbre jussunk s midőn már jó utat megtettünk, szembe jön velünk a sors, ez a „secuuda aut adversa fortuna“ s mint a szél visszalök oda, a honnan kiindultunk. Persze ha abban az irányban halad, a melyben mi megyünk, akkor evezőinkre sincs szükségünk s sajkánk biztosan és nyugodtan fog menni előre. E kedvező szél a szerencse. Hatalkénytelenül azt kérdeztem: hát ismeri Laura kisasszony ? — Ismerem. — No én akkor feltétlenül megbízom Ko- pács jellemében. — A társaság lehangolódott,'az ösvény- kerites mellett haladtunk szótlanul, Laura az én botommal az akác leveleit ütögette, nagyon elgondolkozhatott, mert a kis kezét is meg-meg- fogtam, a mama sem törődött velünk, csak akkor nézett szigorúan, mikor elváltunk és Laura ezt mondta: — Hisz ön Kopács jelleme és becsületében? — Feltétlenül. — Köszönöm, barátom. Mától fogva hiszek önnek. * Azóta úgy éreztem, hogy ez a leány lesz életemben a világitó-torony, mely utat jelöl sorsom utján. Kalauzom lesz, ki tanácsaival megtanít erősnek és okosnak lenni, ki szivem érzelmeinek mint egy hű kutya, őrzője lesz, hogy megkönnyítve a viszontagságokat, álmodjunk jövőt, Jelent, a múltnak édes perceivel. Űzött a szerelem. Ha bébé-kalapját láttam, azt hittem, hogy az arról lelógó kis virág is az ő arcának selyemtapintatáról lopja el az illatot, melyet meggondolatlanul érző szivem képzelgő lelkem elé varázsol. Egy délután a zongorateremben kerestem fel. Egyedül volt. A többi vendégek a jégbarlangba mentek. Mozart egyik fönséges darabját játszotta, habár komolyan nézte a kottát, s ha néha hibázott is, nem azért volt az, mintha ő nem lett volna otthon Mozart darabjaiban. mát szépen fejezi ki a spanyol közmondás : „adj fiadnak szerencsét s dobd a tengerbe. E nagy hatalom előtt meg kell hajolnunk. Mint Schopenhauer mondja: asors keveri kártyáinkat, mi pedig játszunk. „Úgy vagyunk az élettel, mint a sakkjátékkal. Mi megcsináljuk ugyan a tervet, csakhogy kivitele függ még attól is, mit fog a játék közben ellenfelünk — az életben ehhez hasonlóan a sors — csinálni. Az átalakulás, melyet ennek folytán tervünk szenved, oly nagy, hogy a kivitelben alig lehet nehány alapvonásra ismerni.“ Életünk keserű küzdelem a sivár létért. E küzdelemben okosan cselekszik az, aki igényeit csökkenti s igy kevesebb küzdelme lévén, gyorsabban tehet szert nyugalomra. Ha szerény s nem lép fel nagy igényekkel, megszabadul ama számos bajtól és balesettől, melyek rendesen a küzdelmek nyomában vannak. Aki a bajt és szerencsétlenséget kerüli, közelebb jön a szerencséhez és boldogsághoz. Az okosság mellett lényeges feltétele boldogságunknak az erő és bátorság. Mint már említettük, sem az egyiket, sem a másikat adni és venni nem lehet, mivel elődeinktől természetszerűen örököljük. De miint mondottuk, műveléssel és gyakorlattal nagy hiányokat lehet pótolni. Nagyon hasznos e küzdelmes életben felpáncélozni magát a sors ellen, s felfegyverkezni az emberek ellen. Életünk küzdelem és joggal mondja Voltaire: „On ne réussit dans ce monde qu’á la pointe de l’épée, et on meurt les armes á la main.“ (Csak a kard hegyével aratunk sikert ezen a világon és fegyverrel kezünkben halunk meg.) Ki a szellem fegyverével indul a harcba, erővel és bátorsággal küzd, az végre győzni fog s megtalálja azt az utat, mely a boldogság felé vezet. Elérni ugyan nem fogja soha, mert ajtaja előtt ott fekszik a hét- fejü sárkány — asors —két segédjével: a szerencsével és szerencsétlenséggel s nem ereszti be az embert; de az észnek és erőnek annyiban mégis hasznát veszi, hogy a sors csapása: a szerencsétlenség nem fogja megtörni, ajándéka: a szerencse, pedig el nem vakítani. A legboldogabb élete tehát annak lesz, ki életét nagy lelki és fizikai fájdalmak és szenvedések nélkül tölti el, nem pedig, kinek a legnagyobb élvezetók s özönök jutnak osztályrészül. Már Arisztotelész is mondta: „quod dolore vacat, non quod suave est, persequi- tur vir prudens.“ (Az okos ember nem az Gondolkozott. Úgy tett, mintha nem volna érdemes a jövőről gondolkozni. Megcsókoltam a kezét s ő hagyta. Úgy ültem a zongora mellé, hogy mohón szívhattam magamba az isteni illatot. Odakünn alkonyat volt. Az akác virág illata becsapódott az ablakából; mintha a zongora hangjaival egybeolvadt volna, csak azért, liogv én is legyek egyszer boldog. Én szöszke haját lopva fogtam meg, csak egy hajszála annyi volt nekem, mintha az isten a lábam elé dobta volna a mennyországot. Az ábránd hosszú volt, ő elfáradt, amint édes testével a fotölre akart dőlni, két karommal megfogtam s reszkettem, mint aki fönséges jelenetet lát a vészben s csak motyogtam: — Laura! Szeretlek. Hidegen, kimért szavaival rendre utasított. — Legyen okos. Én Kopács Ernő elitéit sikkasztót szerettem s önnek nem dobhatom oda szerelmemet. Csak önnek hittem eddig. Én ezután — kérdtem reszketve — hiszi, hogy szeretem. — Most még igen, de a jövőben ? — Arról ne beszéljünk. * Kiábrándultam nagy sokára. Laurát férjhez adták Pataki Zoltán bírónak. Boldogok is voltak, a felvidéki fürdő 5 évig unalmas volt, minden évben a svájczi fürdőket keresték fel. Egy ici-pici kis fiuk volt, rendkívül csacska, szép gömbölyüarcu gyerek, az édes anyja vonásai rendkivül felismerhetők voltak rajta. A boldogság csak addig tartott, mig megizielték a boldogságot. Mikor a kis kölyök gagyogott egy után veti magát, ami gyönyört nyújt, hanem ami fájdalmat nem okoz.) Ha a fájdalom és szenvedés nélkül való életből még az unalom is távol marad: akkor a földi boldogság majdnem lényegesen el van érve, mert a többi csak chimära“. Vármegyei ügyek. Hivatalvizsgálatok. Főispánunk Öméltósága, titkára kíséretében, f. hó 20-án a homon- nai, 21-én a szinnai és 22-én a nagy-mihályi szolgabirói hivatalok pénz- és ügykezelését vizsgálta meg s a tapasztaltak felett megelégedésének adott kifejezést — Mint értesülünk, Öméltósága forytatni fogja vizsgálatait és legközelebb az újhelyi és a kir.-helmeczi szolgabirói hivatalokat s újból a központot fogja behatóan megvizsgálni. A közigazgatási bizottság legközelebbi havi ülése augusztus 8-án délelőtt 9 órakor lesz. Mezőgazdasági bizottság szervezkedése. Sztropkóról Írja alkalmi tudósítónk: Azt hiszem, hogy az egész országban nincs oly siralmas állapot a mezőgazdasági viszonyokat illetőleg mint e vidéken, ahol igazi véres verejtékkel, a nélkülözések árán küzd — a nyomorhoz már hozzá szokott — nép a létért, a mindennapi kenyérért és sajnos, hogy ez igen szerény igényű nép javarészének még sem sikerül a mindennapi kenyerét is megkeresni, mert az egy évi fáradtságos munka után, a terméketlen vad és vizenyős föld sok esetben még a vetőmagot sem adja vissza gazdájának. A szegény nép már reménykedni sem mer, hogy eljönne valaha az a bizonyos jobb idő, amelyért „buzgó imádság epedez százezrek ajakán.“ A minden jóért, szépért és nemes cselekedetért lelkesülni tudó emberbaráti szeretet éppen a tizenkettedik órában, a legválságosabb időben ölelte fel e szegény földműves nép sorsát akkor, amidőn Bárczy Benedek járási főszolgabíró elüljárósága és elnöklete alatt f. hó 6-án, népünk nyomorán enyhítendő, az elhanyagolt mezőgazdasági viszonyok rendezése céljából gyűltek össze azok az emberbarátok, akiknek nemes szivük a nép jólétéért dobog. Bárczy Benedek, a járás főszolgabirája, mint a mezőgazdasági értekezlet elnöke, a szép számban egybegyült közönséget üdvözölvén, s a megalakítandó bizottság hivatását az 1892. évi XII. t.-c. értelmében ecsetelvén, felhívta a jelenlevőket, hogy a járás területén lakó gazdaközönségből — törvényhatósági hozzájárulás végett — négy rendes és három póttagot jelöljön éspedig oiyformán, hogy a kijelölendő tagok közül két rendes és egy póttag az állattenyésztés terén is alapos ismeretekkel bírjon. — A közgyűlés egyhangú felkiáltással a járási mező- gazdasági bizottság rendes tagjaiként hozzájárulás végett: Tutkovics József nagy-domásai plébánost, Zima György havaji lakos esperest, Sosztek János sáros-bukóezi lakos gk. lelkészt Folytatás a mellékleten * * pár szót, Patakit feljelentette a régi szeretője (rá fogják, hogy egy színésznő volt) a törvényszéknek, hogy nála egy Írás van, melyben Pataki megígéri a házasságot, egyben biztatja, hogy a kívánt pénz is meglesz a házassághoz, mert Kopács minden héten hord neki hivatalos pénzt s azt hiszi könnyű lesz ezt is megvesztegetni, a pénzt elsikkasztják. Pataki fogva volt. Kopács Ernőt szabadon bocsátották és egy fiatal asszony élete meg volt ölve, el volt temetve. * Öt év után megérkeztem a fürdőbe. Megnéztem a vendégkönyvet. Oda be volt Írva az ismerősük között özv. Pataki Zoltánná és Kopács Ernő is. Tudakozódtam, hogy hol van Kopács? Azt mondották, csak éppen hogy belenézett a vendégkönyvbe és rögtön elutazott. — Elutazott ? — kérdém magamban ő nem bízik az asszonyban. Tehát Kopács nincs itt, nincs mitől tartanom. * Megláttam az asszonyt, de ijesztő volt. Higyje el mindenki, az volt. Ijesztő. Csak szomorú szeme volt érdekes és parancsoló hangja, ha fiára szólt. Nyájasan köszöntem neki, mutattam is a ‘ régi ismerőst, de ő mintha szomorúan mondta volna: Nem hihetek — most — magának. Verner Jenő.
