Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-12-18 / 51. szám

vizéből merítenünk, ha azt akarjuk, hogy a magyar önmagát felismerje, megtalálja, nemzeti egyéniségét kifejtse s nemzet álmát meg­valósítsa. A legnagyobb elmék szent titok közt rej­tegették a magyar géniusz forrásának felkuta­tása iránt való óhajtásukat, hitöket, amit a germán tudomány folytonosan oáfolgatott. Csakis a legjobbak, a legmagyarabbak merték honfitár­saink közül ezt az óhajtást szivökbe zárni s végre évtizedek fáradságos búvárkodásai után ma már egy egész lelkes csapatot tesz ki azok­nak a jeleseknek a száma, kik bátran mondják oda az álokoskodó k szemébe, hogy a magyar nem rokontalan nép ugyan Nyugaton, — de a leg­tisztább ősi faj ősi törzséből szakadt ide, mint akár a latin, akár a szláv és germán fajok Sőt a ma­gyar géniusz világtörténeti szerepet játszott már akkor, amidőn kosa (kúsa, kuz, ogúz) nemzetség­beli eleink tömegesen fogadták el a szittya nemzet­ségben Buddha tanait, — ezeket a tanokat, ame­lyekről az elragadtatás hangján beszél ma, év­ezredek után, a csodálkozó nyugati kultúra, fen­nen hirdetvén az ősi szkytha géniusz szellemi fensőbbségét a görög és szémi fölött. Ha tehát reá jött már az egész müveit Nyugat arra, hogy nekünk magyaroknak, legna­gyobb nemzeti kincsünk van eltemetve, elrejt ve az ősi haza romjai alatt s azt felkutatnunk saját érdekünk parancsolja: el fog jönni annak is az ideje, amikor kellően fogjuk méltányolni Zichy Jenő gróf és társainak munkáját, e nagy politikai jelentőséggel biró vállalkozás becsét s nemztetközi fontosságát. Végre a görög, szémi és germán kultúra fanyar müitalai helyett az ősi magyar kultúra forrását fogjuk feltalálhatni s régóta szomjazó ajkunkkal élvezhetni. — A leg­nagyobb jótétemény lesz nemzetünkre nézve ez az eredmény, mert valljuk be, hogy az a „mü- igazság“, az a „müszépség“, amelyet előttünk hirdetnek ma — nem egyezik meg a magyar géniuszszal s idegen előttünk. A magyar művészet, irodalom, ipar- és kereskedelem nagy kincseket fog meríteni az ős forrásból, s ha önálló fejlődést, haladást kívá­nunk a magyar művészetnek, zenének, szobrá­szatnak, festészetnek, miiiparnak : úgy nincs reá más mód, mint a magyar géniusz ősi forrásának felkutatása Ezt a nagy kincset kereste az a hazafias tudóstársaság, melyet Zichy Jenő gróf vezetett Keleten. Már két Ízben járt sikerrel. Most, hogy visszatért e harmadik utjából is, méltó lenne a magyar előkelő világhoz, hogy a nagy eszme buzgó apostolait baráti üdvözlettel köszöntsék! Karácsony előtt. Közeledik a Karácsony s a keresztényvi­lág gyermekserege karácsonyi ajándékra vár. Orömünnepe ez, mert ez emléknapja a kis Jézus születésének és — a mézes-bobályka még kedvesebbé teszi ez ünnepet a gyermekek előtt. Egy benső, misztikus, kedves érzelem ütött tanyát most minden keresztény kebelben, hogy a Karácsonyhoz közeledünk. Úgy vagyunk, ab­ban a hitben, mintha mi felnőttek is karácso­nyi ajándékra várnánk. De méltán várhatunk dályozott itt minden fejlődést. De a nép szívós­sága dacolt mindennel, s 30 óv alatt, mig hábo­rítatlanul élhetett, oly fejlődést ért el, hogy, szinte hihetetlen, több század mulasztását helyrepótolta. Madzsáriát az ázsiai népek nemis maguk közé, ha­nem a távol Európa müveit lakóihoz számítják. Eltelve a tisztelettől és elismeréstől, jártam- keltem Madzsaria fővárosában; utolsó napon azonban elutazásom előtt meg akartam tekinteni a parlamentet, mely épp akkor ülésezett. A parlament épülete nem épen modern alkotmány, de a Kúra folyó partján áll már dí­szes uj épületök, hova, mint haliám, az ország- gyűlés nemsokára beköltözik. Nagy szerencsém volt, hogy egy intelligens fiatal madzsar, aki sok más tekintetben is nyúj­tott felvilágosítást, a parlamentbe bekísért és alapos magyarázatokkal szolgált. Olyan volt ő nekem, mint egy jó képtári katalógus. Természetesen igazat adnak nekem, ha ki­mondom, hogy bizonyos izgatottsággal léptem be az épületbe ; úgy véltem, hogy a mi eddig jót-nemeset láttam, hallottam, azt itt hatvá­nyozva fogom látni; úgy képzeltem, úgy mint Európában, vagy legalább nagyrészében, itt is a parlament a battéria szerepét játsza, mint a villámos áramnál; minden jó, üdvös e központi telepből indul ki, hogy átjárja az egész nemzeti testet. A hol a népben annyi enerszia van, hogy ki birt vergődni szorgalmával a középkori álla­potokból : ennek a parlamentjét élvezetes lehet megtekinteni. Itt is, mint Európában, mindenütt a ta­nácskozóterem felett karzat nyúlik körül, — ide jgyekeztünk mi is. is, mert karácsonyi ajándék nélkül egyetlen tiszta keresztény kebel sem maradhat. A bet­lehemi titkos fény minden nemesen érző ke­belbe bevilágít, hogy abban a kis Jézus: a béke, az öröm megszülessen. Ez a tiszta életű keresztény embernek legnagyobb ajándéka is­tentől A gonoszságban, bűnben elfásult kebel­ben a kis Jézus meg nem születhetik, mert ott béke nem honol s az öröm sem tiszta. Égi erővel besugárzik e fény a palotákba, kunyhókba, börtönökbe, mindenüvé, a hol csak emberi lény van a világon, hirdetve mindenütt a szabaditó eljövetelét, ki szabadságot jött adni a világ nénépek. A beteg egészséget, a szegény jobblétet, a gazdag hosszú életet és gyarapodást, a gyenge erőt, a rab szabadulást, az elnyomott igazságot vár e napon a betlehemi rongyos istállóban született kis Jézustól. Nincs ember, ki ez ün­nepen magába nem szállna s kívánságával, ké­résével ne fordulna a betlehemi istálló felé. Szegények, árvák, özvegyek, szolgák, be­tegek, gazdagok és nemzetek áldásért, békéért, szabadságért és jobb jövőért e napon a betle­hemi istálló felé küldik esdő szózatukat. Meny­nyi bánattal vegyült örömköny csillog akkor a szemekben. Minő fogalom! Egy világ népének egy istálló felé fordulni figyelmével ez ünnepen s onnan kérni, várni mindent, a mi az emberi nem boldogságára szolgál — még lelkiüdvös­séget is, miről az embernek fogalma sincs, milyen jó lehet az! . . . A kiért századok epedtek: a jászolyban fe­küdt, boldog együgyü pásztoroktól környezve. Nekik jutott az a végtelen szerencse, hogy az isteni kisdedet az angyal jelentésére a betle­hemi istállóban köszöntsék : felismervén benne az isten-embert. Milyen isteni csoda, milyen isteni bölcses­ség: Isten fiának születni istállóban s legelső tisztelőkül fogadni: szegény pásztorokat. Ilyen példát az emberiségnek, az alázatosság tanulá­sára csak isten adhatott, hogy mi is alázatosak, jók legyünk, Ki mondhatná el a pásztorok boldogságát, mikor az áldott szép gyermeket szivükre ölel­ték; kinek születésén még az angyalok is cso­dálkoztak ; kinek születésén még a szörnyű tengerek felett is zengett az angyalok glóriája; hegyek, völgyek, kietlen vad puszták, a világ­gal egy idős rengetegek, végtelen sivatagok örömmel voltak tele! Örült minden teremtmény, még az idő is, mely abban a pillanatban, mint­egy varázsütésre, Krisztus előttről Krisztus utánra fordult. Ma-holnap itt a szent karácsony! A csa­ládapa asztalra teszi a szép cifra bábukkal, cukor, alma, körte, dió, narancs s más jóféle gyümölcscsel, gyönyörű képes könyvecskékkel, ruhácskákkal, színes, pántlikázott gyertyácskák- kal és sok mindenféle játékszerekkel felékesi- tett karácsonyfát, hogy ti, jó gyermekek, a rég­várt karácsonyi ajándékok látásában s élveze­tében gyönyörködjetek s részesüljetek, — s hogy ebből a sok szép ajándékból, melyeket a kis Jézus hozott nektek a szent estén, sze- gény árva gyermek-cimboráitokat is része­sítsétek! Mert ők, szegények, csak úgy fogják érezni a karácsony örömeit, ha a kis Jézus ne­vében tinektek őreájok gondotok lészen ! A karzat zsúfolva volt, különösen a nők voltak nagy számmal képviselve. Sehol szebb nőket nem lehet látni, mint Madzsáriában. Az ülés még nem kezdődött meg, de az arcokon ülő feszült várakozásból látni lehetett, hogy érdekes tárgyalás kínálkozik. Az ülés megnyitása előtt egy pillantást vetettem a parlament képére. Feltűnt, hogy a terem jobboldali részén sokkal többen ülnek, mint a balfelől esőkön. Első tekintetre láttam, hogy az a pártok megoszlása. — Hogy nevezi magát ez a párt, kérdez­tem vezetőmtől — a jobb oldalra mutatva. — Ez a tábor „ omnia vincit“ párt. — Ah, tehát diák jelszót választottak — és az a párt, mely a balmezőkön ül, kérdém ismét kedves kísérőmtől ? — Az, — az ifjú arcán látható zavar mu­tatkozott, — az tulajdonképen nem is egy, ha­nem többféle párt. Időnkint más-más jelszót vesznek fel, most azonban mindnyájan egy jel­szó alatt egyesültek; mostani cimök hivatalosan : „áru kankaru netsi sőre za“. Meghökkentem erre a címre, mely szószerinti magyarsággal visszaadva azt teszi: „síppal, dobbal náni hege­dűvel .egyesült ellenzékiek pártja.“ Éppen több kérdést akartam kisérőmhöz intézni e párt célja, magatartása felől, de im’ az ülés megnyílt. Az elnök megrázta a csengetyüt, a képvi­selők, akiket itt sajátságosán a „haza atyád­nak neveznek, helyeikre siettek. Ekkor egy magas, marcona vállas alak lépett ki a balmezőkről, derekán tüszü volt, a tüszüből kések, pisztolyok, karabélyok lógtak. S nekünk, néptanítóknak, karácsonyi aján­dékul szolgáljon az a tudat, hogy azt az igaz Örömet és lelkesedést, a mi e szent ünnepen tanítványaink kebléből kitör, mi csepegtettük be az ő zsenge sziveikbe, — s mi tőlünk ta­nulják a legmélyebb vallásos érzéssel köszön­teni a kis Jézust. (Czéke, 1898. dec. 10.) Kovách Andor, ktanitó. Vármegyei ügyek. A közigazgatási bizottság, Molnár Ist­ván főispán elnöklésével, rendes havi ülését a múlt hétfőn, dec. 12-én, tartotta. — Mindjárt az alispán havi jelentésének olvasása közben élénk tárgyalásra szolgáltatott anyagot a kerek szám­ban 60,000 ftot (az évi előírás 50°/o-jét) képező utadóhátrálék. A körül forgott a vita, hogy ki­mondassák-e a vagyoni felelősség már most, vagy pedig elodáztassék a határozat a jövő év jan. havi közig. biz. ülésére? Végre is az elodázásban nyugodtak meg; hanem a sztropkai j. főszolga- biráját, kinek járásában 95°/o-nyi hátrálék van kint, úgyszintén a többi főszolgabírót, hogy a közvetetten fizetők útadóját, valamint az utátke- lési hozzájárulásokat, végre a községeknél, mint jogi személyeknél befizetetlen útadókat még az év folyamán beszállítani nekéssenek: a legkomolyabb következések kilátásba helyezésével figyelmeztet­ték ; egyszersmind fölhívták a főszolgabirákat, hogy a vonatkozó Utasítás 25. §-ában foglalt rendelkezésnek, mely szerint a behajtás körül hanyagnak bizonyult községi elülj árósági tag 2—25 ftig birságolható, szerezzenek foganatot. A varannai járás főszolgabirájának az útadó- behajtás körül tanúsított kiváló buzgalmát (hát- ráléka csak 18%) elösmeréssel viszonozták. — Az ismétlő iskolázásra kötelező ministeri rendeletet a kir. tanfelügyelőnek érvényesítés végett kiad­ták. — Fejes István a vallástanitás örve alatt virágzó zsidó zugiskolákra tette figyelmessé a közig, bizottságot. Azokban az iskolákban fél éjeiig sanyargatják a gyermekeket, kik értelmük­ben kifáradva, sőt eltompulva, nem képesek azután kellő előrehaladást tenni a népoktatási törvényben követelt tanulmányok terén. De elsatnyul ez a szerencsétlen generáció nemcsak lélekben, hanem testben is, mit bizonyít a statisztika, hogy t. i. közülök 100-bóljalig válik be több, mint csak egy- kettő katonának. — A főszolgabirákat utasítot­ták, hogy a túlzsúfolt olyan vallástanitó-iskolákat egészségrendőri tekintetben ellenőrizni s tapasz­talataikról jelentést tenni ne késsenek. — A sztropkai kisdedóvó intézet államosítása érdeké­ből sürgős föliratot intéztek a ministerhez. — Az ülés alatt érkezett Wlassics minister leirata, melyben értesítette a bizottságot, hogy a S.-A - Ujhelyben létesítendőnek kimondott felsőbb leányiskolát — költségvetési hitel hiányában — az 1899/900. iskolai évre meg nem nyithatja ugyan, hanem azért ezúttal is sürgette, hogy a vonatkozó épitésterv és költségvetés megbirá- lás végett hozzá mielőbb fölterjesztessék. — A szinnai, sztropkai és varannai járások anya­könyvi kerületi beosztásának módosítását tár- gyazó főjegyzői javaslatot elfogadásra ajánlották a ministernek. — Az árvaszék nov. havi tevé­kenységének kimutatását megelégedéssel vették tudomásul. — A közegészségi állapot november­Meglepett a viselet, de láttam, hogy balfelől és középen többen voltak igy felfegyverkezve, mig a jobboldalon jobbára szalonkabátba voltak öl­tözködve. A nagy ember egész a terem közepéig ment, ott megállt, ingujjait felgyürte . . . Leír­hatatlan csend ült az egész házban. Aztán igy szólott a legfőbb minister felé hajolva : — „Vagyok olyan legény mint te, vágok olyan rendet mint te ... Ha nem hiszed gyere velem birkózni!“ — természetesen mindezt az ő nemzeti nyelvén kuvikolta. — Úgy van! — zúgták balfelől — birkóz­zék meg!! Érre a minister azt mondta, hogy ő ezzel az úrral nem birkózik, mert ő azért van itt, hogy dolgozzék, s kezdte elszámlálni a munkája sorát, — de a síppal, dobbal náni-hegedüvel egye­sültek pártja lehurrogta. A marcona ember pedig nagy kevólyen visszament a helyére. Most egy másik alak lépett ki ugyancsak a balmezőkről; ez már nem volt olyan atléta, de az is az előbbi eljárását ismételte. A legfőbb minister ennek is igy felelt, éppen olyan jele­netek közbest. És így ment az egész ülés alatt; vagy ti­zenöt legény állott ki a porondra, de mikor a tizenhatodikra került volna a sor, az ülést be­zárták, mert ebédelni kellett. No még ilyet se ettem ! — Mióta tart ez igy, kérdeztem az ifjú madzsartól, mikor a lépcsőkön lehaladtunk ? — Oh nem mindig van az igy, felelt szégyen­Foiiytat&s az I. mellékleten,

Next

/
Oldalképek
Tartalom