Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-12-04 / 49. szám
Sátoralja-TJjliely, 1898. december 4. 49. (1993.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 „ Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. 1 Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor díjjá 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN S -Á. ES 3ST _A_ 3?. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Erzsébet-királyné emlékfái. Mint már lapunk múlt számában is jelentettük szép és kegyeletes akciót indított Darányi Ignác földmivelésűgyi minister Erzsébet királyné emlékének megörökítésére. A legvonzóbb módját találta ki a földmivelésűgyi minister annak, hogy szegény-gazdag egyaránt áldozhasson a felejthetetlen királyné emlékének. A királyné nevenapját használta fel a minister alkalmul arra, hogy a hatóságokhoz, földbirtokosságokhoz, egyesekhez körlevelet intézzen, melyben Erzsébet királyné emlékezetére emlékfák ültetésére hívja fel azokat. A körlevél igy hangzik: „Két év múlt, hogy az ezredéves múlt emlékét híven ápoló nagyjainkhoz, s a föld becsületes népéhez, azt a kérdést intéztem, hogy a milléniom emlékére fákat ültessenek: és kérő szavam meghallgatásra talált. Ma már a hazafiui érzés biztos jeléül látom, hogy az ország minden vidékén közel két millió fa vert gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőítésével kezdte s hogy fenmaradásának alapját és jövőjének biztosítékát első sorban hagyományaik sértetlen fentartásában és az azokhoz való hü ragaszkodásban kereste. Ezek az örömteljes emlékezet fái lesznek 1 De most a balsors a nemzetet őrangyalától fosztotta meg s minden kebelbe igaz és örök bánatot ültetett. Kétszeresen érezzük a gyászt és bánatot a mai napon, mely máskor örömünk napja volt, melyen dicsőült királynénk névnapi évfordulóját ünnepeltük. Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon; mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorufüz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az ő emlékezetét! Bár igaz, hogy az a tekintet, melynek mosolya egykoron egy nemzet jövőjének liajnalpirja volt, szobrász vésője által megörökítve nézend le reánk s kalaplevéve állunk meg majd egy emlékszobor előtt, melynek parányait szinte csodás lelkesedéssel hordta össze szegény és gazdag hálája és hűsége: a kegyeletnek ezeknél az emlékeknél még sem szabad megpihennie ! Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdő- koszoruzta tó bühájos partjain ; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távol vidékek mythoszi ege alatt magasba nyúló százados erdők mélyén ; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhítattal közeledjék az utas ; hol a fáradt vándor a nap heve ellen eny- helyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!, Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk ! * Óhajom — s bizonyára csak ez lehet óhaja mindannyiunknak — hogy a nemzet hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint való megnyilatkozása megdicsőült királynénk tündöklő erényeihez, nemzetünk iránt tanúsított jóságához és nagylelkűségéhez méltó legyen. Ez az óhajtás indított engem arra, hogy ez eszmének felkarolása jelen körlevelemmel az országnak mindama köreit és vezérfiait felkeressem, a kiknek közreműködése a biztató szónak erejével és a vonzó példának hatalmával általánosan és egységes mozgalomra serkentheti a nemzetet. E végből teljes bizalommal fordulok t. címedhez is azzal a kéréssel, hogy a kegyeletes cselekmény gyakorlásában vagy az eszme megvalósításának előmozdításában, körülményeihez- képest szóval vagy tettel hathatósan közreműködni méltóztassék; és mivel az emlékfák ülte tésének eredményét annak idején örök emlékezetül közzétenni is szándékozom, felkérem t. címedet, hogy a saját részéről vagy közreműködésével avagy felhívására foganatosított ültetésekről engem még a jövő évnek első felében értesíteni szíveskedjék. A közreműködés módjának megválasztását, a kegyeletes cselekmény kivitelének megállapítását, t, címed bölcs belátására bízva, csupán azt kívánom megemlíteni, hogy az ültetendő fák közt méltóan foglalhatnak helyet a leboruló ko- ronáju fák, minők a szomorufüz, kőris- és szomorú bükk ; ép úgy a megdicsőült királyné kedvenc fái: a tölgyek és a fenyők, valamint az egyéb hosszú életű fák fajai. Az emlékfáknak, facsoportoknak s kedvező körülmények között egész kis ligeteknek ültetésére alkalmas helyet nem lesz nehéz találni sehol ; de ne maradjon jeltelen az országnak egyetlen tája sem, melyet a megdicsőült királyné valaha meglátogatott! Az ültetett fák, csoportok vagy ligetek „Erzsébet királyné emlékfái“ nevet viseljenek és legyenek ily feliratú táblákkal meg is jelölve, hogy azokat mindenki gondozásban részesítse, bántalmazástól megkímélje. Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy a a mint országunk ezredéves örömünnepének emlékét a millenáris emlékfák milliója őrzi s hirdeti, akként a megdicsőült királyné nevében ültetett emlékfáknak milliója legyen őrizője s hirdetője a nemzet hálás kegyeletének is. Hazafiui üdvözlettel: Darányi Ignác. * A minister felhívását azzal toldjuk meg, hogy a vármegyei gazdasági egyesület mindazok részére, akik e magasztos eszmét megvalósítani akarják, az ültetéshez alkalmas facsemeték beszerzését elősegíteni hajlandó és kész, ha az iránt egyesek, vagy községek kellő időben megkeresik. Szerk. Proletárja. (A. K.) Társadalmi életünk egészségtelenségében nagy szerepet játszik a proletária is. Elleptek minden pontot, befurakodtak minden lyukon, bebújtak minden üregen és élősködnek, tengődnek rajtunk és önmagukon. De hát ezeknek is csak kell élni és megélni, mert hisz születtek, keletkeztek, felnevelődtek. Ám hogyan keletkeztek, nevelődtek fel is mikép — szaporodtak el ennyire ? Mert kétségtelenül tele proletárokkal a világ s különösen hemzseg a mi társadalmunk az élősdiek sokaságától. A proletárok sem maguktól teremnek. A TAKGA. A sárga főhadnagy, — A „Zemplén“ eredeti tárcája — Irta: Kiár István. A sárga főhadnagyot jó ismerősei még „sárga rigódnak is hívták. Mind a két elnevezést sárga hajtókája után kapta. Ő maga azonban olyan fekete volt, hogy inkább a fekete rigó név illett volna rá. Hosszú tömött bajusza szinte kékellett a fényes feketeségtől, eredetileg is kreol szinü arcbőrét pedig sötét barnára festette a folytonos szabadban való tartózkodás és egészséges barna pírral vonta be az éles hegyi levegő. A sárga főhadnagy nem azok közé a főhadnagyok közé tartozott, a kik sablonszerűén kikeményitett hatvanhatosaikkal, gondosan kisütött baj szócskáikkal,ragyogósan fehér kézelőikkel, kifogástalanul tiszta, gyűrődés nélkül való egyenruháikkal olyan mindennapi megszokott látványt nyújtanak, hogy az ember el sem tudja őket másként képzelni, mint tiszta és sujtásoktól ragyogó fényes egyenruhában. Óh nem! A sárga főhadnagy egész más ember volt. A sárga főhagynagy nem hordott hatvanhatost, nem sütötte a bajuszát és nem csörgette a kardját. Akik ismerték, már azon is csodálkoztak, ha előirá- sosan begombolt egyenruhában és kardosán látták. Ismerni ahol pedig, a dombnál magasabb emelkedések voltak, úgyszólván mindenki ismerte. Akit pedig ő is ismert, azok rendesen jóismerősei is voltak, akár laktak azok palotában, akár pedig a havasok hegyi legelőjén ösz- szetákolt pásztorkunyhóban. A sárga főhadnagy éppen olyan jókedvű volt, ha valamelyik hegycsúcson rekedve egy katona-pokróccal nézett elébe a koromsötét éjszakának, mint amikor egy elsőrendű szálló ruganyos sodronymadrácán, villámos világítás mellet olvasta végig a napi lapokat. A sárga főhadnagy, ha már mindenből kifogyott, éppen olyan jóízűen fogyasztotta el a hagymát, száraz fekete kenyérrel, mint amilyen Ínyenc^ tudott lenni, ha kóbor utjából hazatérve törzsasztalánál helyét elfoglalta. Aki pedig a báltermek fényes parketjén látta amint a szünet óráikban hölgyektől környezve ritka szellemeséggel adta elő élemé- nyeit, az alig ha hitte volna el, hogy az az ember sokszor heteket tölt el egy egy hegycsúcson anélkül, hogy a legényein kívül valakivel csak egy szót is váltana. Egyszóval a sárgafőhadnagy nem tartozott a mindennapi emberek közé. Beosztásra nézve szintén kivált bajtársai közül. A sárga főhadnagy a katonai földrajzi osztályhoz volt beosztva és úgyszólván nomád életet élt. Ahogy az első tavaszi fuvalom enyhébbé tette a tél fagyát és olvadni kezdett a hó, megkezdődött az ő vándor útja is. Kapott maga mellé három legényt és egy zöldre festett társzekeret. Azokkal aztán télig bebarangolta az egész országot, vándorolva egyik hegyről a másikra, nélkülözve kényelmet, társaságot sokszor ételt-italt is, tanyázva a legjobb esetben sátor alatt, a havasoknak még júliusban is hólepte ormain, esőben, szélben, viharban és sokszor olyan zivatarban, amelyből igazán csak az isteni gondviselés hozza ki az embert sértetlenül. Mindezek, az ő igazán katona-humorával „csekélységnek“ nevezett körülmények azonban nyomtalanul tűntek el feje fölött. Szervezete, melyet a nélkülözések csak edzettek, liasonlitott az acélhoz. Kedélye maga volt az őszinte, minden tettés nélkül való jókedv, keresetlen modora pedig őszinte barátságra kötelezte mindazokat, kikkel a sors kóborlásaiban hosszabb időre összehozta. * A „sárga főhadnagy“-gyal én is egyik kóbor útjában ismerkedtem meg. Szürke, ködös délután volt, mikor Galíciából megérkezett. Röviden bemutatkozott. Aztán kimentünk a zöld társzekérhez, ahol a legényei mérőszerszámokat és katonai sátrakat csomagoltak kifelé. Csomagolás közben keveset beszélt, de annál többet káromkodott. Hanem azok csak olyan ártatlan szójátékok voltak. Mindössze a ködöt és felhőket szidta. Különben egész kedélyesnek látszott és, ami a legjobban feltűnt, hihetetlen mennyiségű cigarettát pusztított el rövid idő alatt Egyik cigarettacsutkáról a másikra gyújtott. Közbe maga is segített egyet-mást kicsomagolni. Csupa udvariaságból, hogy éppen én is A Zemplén mai száma tíz oldal.
