Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

1898. július 3, I. Melléklet a ,Zemplén‘r 27., számához. „diplome d’ honneur“-t Andrássy Aladár gróf boráért, ugyanazt, vagyis elismerő oklevelet ka­pott finom boráért Zimmermann Lipót pincéje Mádról. — A cukorgyárak kollektív kiállítása, és így közvetve a szerencsi cukorgyár is, részesült a legmagasabb kitüntetésben, vagyis a „grand prix“-ben — Uj városatyák. Sátoralja-Ujhely, mely­nek története, az okiratok tanúsága szerint visz- szanyulik IV. Béla király koráig, a tatárjárásban elpusztult Sátor elő helyére betelepített „királyi vendégék“ (hospites regii) megjelenéséig, — teg­napelőtt egy olyan lépést tett előre a korszerű haladás utján, aminő majd 700 esztendős életében még nem fordult elő : a szabadválasztás ősjogá­nak gyakorlása révén megválasztotta ugyanis a „rendezett tanács“ adminisztrációjára berendez­kedő város atyáit, hatvanöt rendes- és tizenhét póttag képében. Eszerint a ma-holnap „rende­zett tanácsú város“ Sátoralja-Ujhely önkormány­zatának oszlopos alakjai, a kormányzó testület­nek cenzus és közbizodalom alapján „egybeirt atyái“, számszerűit 164-en, együtt vannak, hogy a kellő anyagi és szellemi erő szö­vetkezetével megbizó anyavárosuk polgárságát előre vezéreljék az anyagi és szellemi boldogu­lás mezején. Egytől-egyig, mindannyian a köz­ügyek önzetlen szolgálatára hivatott egyénisé­gek. Azok a teendők, végzendők, amiket a tör­vény, kormányrendeletek, a fejlettebb kereske­delmi, ipari,gazdasági viszonyok, egyszóval: a köz­boldogulás mindnyájuk vállaira rónak, legyen ne­kik kedves teher s hordozzák, vigyék előbbre, min­dig a jóról jobbra, édes kötelességérzettel. Köz­ségek, városok ügyeinek legnagyobb ellensége a közönyösség. Éltető, elvenitő lelke az érdek­lődés, a tettrekészség. Az uj városatyák lelké­ben is legyen hát és maradjon mindvégig üd­vösen munkáló lélek a tettrekész fölbuzdulás és legyen elernyedést nem ösmerő rugója an­nak a köziéleknek Sátoralja-Ujhely szeretete ! Azzal a hittel, bizalommal, hogy úgy lesz: a mi kedves Sátoralja-Ujhelyünk ujr atyáit egyenkintés összességben köszöntjük : Éljenek ! A képviselet ^választása, mint az eredmény is mu­tatja, szerfölött nagy érdeklődéssel folyt le teg­napelőtt kora reggeltől d. u. 4 óráig, mikor a szavazást a törvény rendelkezése szerint bezár­ták. Azután következett a szavazatok összeszá­mítása s az eredmény kihirdetése, ami a II. és III. kerületben éjfél tájban, az I. kerületben pe­dig csak éjfél után egy órakor történt meg. A szavazás három kerületben folyt és pedig az I. kerületben a Kossuth-utcai csizmadiaszin- ben Ballagi Géza dr. sárospataki jogtanár, mint a törvényhatóságtól kiküldött választási elnök előlülésével (helyettes elnök: Nagy Armin dr.,) a II. kerületben, a rendőrségi épületben, Staut József vm. biz. tag szavazatszedő elnöklésével (h. sz. sz. elnök Halász József) és a III. ke­rületben, a Klastrom-utcai nagyvendégfogadó­ban (Osbudavára) Barthos József vm. biz. tag sz. sz. elnöklésével, (h. sz. sz. elnök Szírmay István dr.) A választás teljes rendben, a tör­vényszabta kellékek és formák' kellő betartása mellett teljesen zavartalanul folyt le, a miért di­cséret és elismerés illeti az elnököket úgy, mint helyetteseiket, a kik igazán nehéz és fáradságos munkát teljesitettek. A választás eredménye a megválasztott rendes tagok neve után a szava­zatok számának kitüntetésével kerüleienkint a következő. Az I. kerületben rendes tagok lettek : Dókus Gyula 347, Móré Dániel 305, Rooz Adolf 301, Tótli András 299, Zombory János 313, Mint igazi magyar fiuk természetesen csárdással kezdettük ; jó kedvünk átragadt a többi fiatal emberre, mindenki oly tűzzel táncolt, hogy talán a lelkes hév nagyobb arányokat nem is öltheteU volna. De hát csoda-e az * *? * A hölgykoszoru . . . Nem! Leteszem toliam. — A leányokról akartam Írni s még most is, midőn a zenének zsongó akkordjai már nem viszhangzanak fülemben, folyton előttem lebeg az a feledhetetlen kedves kép, melyről azonban, úgy érzem, prózában Írni nem szabad, nem lehet. Csupán nevüket irom hát ide, hadd gardírozzák itt is őket a mamák, s mindazok a hölgyek, kik oly igen emelték mulatságunk fényét: Ambrózy Nándorné, ifj. Bajusz Józsefné, Bettelheim Mártonná, Bettelheim Miksáné, Be- hyna Miklósné, Danek Leónó, Dókus Gyuláné, Dékán Jánosné, Dolozselek Albertné, Ember Mihályné, özv Fejér Andorné, özv. Hertzka Óttóné, Hlavathy Józsefné, Kellner Soma dr.-né, Klein Jánosné (Becs), Korinko Jánosné, Kő- szeghy Józsefné, Ligeti Józsefné, Meczner Bé- láné, Nagy Ármin dr.-né, Nyomárkay Ödön dr.-né, Polonyi Ignácné, Reich Lipótné (Luka), özv. Répássy Jánosné, Szepessi Arnold dr.-né, Szepessy Kálmánná, Székely Elekné, Schneider Jakabné, Spotkovszky Károlyné, Singer Izráelné, Tomcsányi Mártonné, Vadászy Antalné, Wessely Mórné és Zinner Henrikné. Vágó Gyula 299, Vincze János 279, Kovalcsik János 250, Halász József 250, Székely Imre 247, Szirmay István dr. 242, Rosenthal Sándor dr. 269, Benedek János 241, Schweiger Ignác 235, Éhlert Gyula 233, Barthos József 229, Friedman Lipót 228, Grosz Vilmos 222, Roth Vilmos 214, Tarry Kár.oly 198, Vadászy Antal 184, ifj Kulcsár Ferenc 137 szavazattal, össze­sen : 22-en. — Szavazatot kaptak még ezenkí­vül : Bettelheim Márton 121, Kresinszki Ferenc 100, Nemes Sándor 100, Moskovszky Ignác 88, Mráz Antal 91, Kulics János 99, Gáthy Géza 83, Jaczkó István 89, Reichard Dávid 78, id. Bajusz József 19 és még egynehányan egy-egy szavazatot. —- Póttagok lettek : Csomós András 280, Hlavathy Kálmán 236, Kresinszky Ferenc 234, Röszner Tivadar 234, Kucsera Antal 233, Szentgyörgyi I. (csizmadia) 87 szavazattal. Szava­zatot kap takmég: Varga Ferenc 82, Zaj ka István 82, Breza Lukács 13 és még egynehányan egy- egy szavazatot. —- A II. kerületben rendes tagok lettek: Behyna Miklós 276, Dongó Gy. Géza 241, Dókus László 279, Fleiszner, Fri­gyes 265, Haas Adolf 271, Jelenek Ádám 276, Kapás Lajos Aurél 270, Kiss Ödön 281, Kovács Endre (tanár) 261, Mauks Endre 275, Matterny József 285, Mattyasovszky Kál­mán 274, Székely Elek 282, Szent-Györgyi Dezső 278, Staut József 279, Schwarz Bernát 273, Thuránszky Zoltán dr. 264, Wilhelm Hen­rik 243, Kellner Soma dr. 246, Löcherer Lőrinc dr. 273, Szőllősi Artur 224 szavazattal; össze­sen : 21-en. — Ezeken kívül szavazatot kaptak még : Reichard Lajos 116, Bock Imre 46, Pritula György 26, Csuka Ödön 30, Dubay István 26, Kótits László 25, Némethi Bertalan 31, Mendik János 14, Malárcsik József 2, Heriez Sándor 1 és még egynehányan egy-egy szavazatot. — Póttagok lettek: Isépy Miklós 275, Kozsinov- szky Kálmán 277, Malárcsik József 277, Nagy Kálmán 273, Reichard Lajos 255 szavazat­tal. — Szavazatot kaptak még: Viaszács Já­nos 2, Pernál Jakab 2, Szepessy Imre 2, Kom­men do vits Ágoston 2, Torna Mihály 2 és még egynehányan egy-egy szavazatot. — A III. kerületben rendes tagok lettek: Meczner Béla 315, Görgey Gyula 312, Mizsák István 311, Csákó Imre 310, Petz Vilmos 291, Ligeti Ignác 282, Grünbaum Simon 281, Pfeifer Gyula 274, Buday Ákos 273, Ember Ernő Mihály 273, Hornyay Béla dr. 273, Klein Tivadar 272, Kos­suth János dr. 271, Óláh Béla 268. Ormándy Miklós dr. 264, Szokolai Emil 263, Krausz Li­pót 259, Bauer Antal 255, Lipschitz Adolf 252, Mispál József 244, Blumenfeld Emánuel 240, Miklóssy István 174 szavazattal, összesen 22-en. Ezenkívül szavazatot kaptak még: Ujfalussy Endre 53, Moskovszki Ignác 40, Tinka Gyula 41, Barna Bertalan 45, Szepessy Imre 39, Schvarcz Bernát 40, Moskovszki István 41, Bo­kor József 39, Behyna Kálmán 22, Heriez Sán­dor 42 és még egynehányan egy-egy szavaza­tot. — Póttagok lettek: Mester István 276, Fábry Károly 271, Malártsik Pál 268, Knopfler Sándor 267, Mendik János 261, Behyna Kál­mán 258 szavazattal, — ezeken kivül szavaza­tott kaptak még : Viaszács János 41, Pernál Ja­kab 41, Komendovits Ágoston 41, Torna Mihály 41, Csákó Imre kovács 41, Szabó István 37, Szepessy Imre 4, Miklóssy István 2, Pataky Mik­lós 1. és még egynehányan egy-egy szavazatot. — Az akként megalakított Képviselet, kétséget sem szenved, hogy a megejtett titkos^szavazás után, a közbizodalom kifolyása s mint ilyen Leányok: Bettelheim Berta, Bettelheim Ilonka, Bettelheim Laura, Dolozselek Etelka és Margit, Dongó Jujóka, Ember Juliska, Fejér Ilonka és Olga, Füzj Pipi, Hertzka Ottilka, Korinko Ilonka, Liedmann Berta (Szántó), Le- hoczky Rózsika, Pecher Márta, Polonyi Ilonka, Reich Jolánka és Margitka (Luka), Répássy Annuska és Margit, Szent-Györgyi Sárika, Sze­pesi Paula, Singer Piroska, Teli Tériké, Tom­csányi Gizi, Wessely Aranka és Szerénke, Zin­ner Erzsiké és Jolánka. * Az első négyest 58 pár táncolta. Ragyogó jókedvvel folyt a tánc kivilágos kivirradtig, ami­kor is a mamák megmásíthatatlan szavára egyre gyorsabban fogyatkoztak a táncoló párok. * Úgy elfutott az a Péter-Pál éjszakája, mint röpke pillanat, de a huszonhárom diák-legény szivében édes, drága, örök emléket vésett. . . . Nem találunk szavakat hálánk nyilvánítá­sára mindazok irányában, kik mulatságunk si­keréhez hozzájárultak ; de közülünk mindazok, kik itt maradunk, mind pedig azok, kik ottho­nukba térnek, érezzük, hirdetjük, hogy az újhelyi közönség páratlanul kedves, s kedvessége huszon­három ifjú szivet tett boldoggá! Révész Bódog. véglegesnek tekintendő, vagyis mielőtt önkor­mányzati hatáskörének betöltéséhez fogna, nem áll elő a szüksége annak, hogy a fentebb közölt érdemes és díszes névsoron az igazolóválasztmány korrektúrát tegyen. — A képviselet ekként hat évre megalakítva lévén, most már akadálytalanul hozzáláthat autonom jogkörének gyakorlásához; nevezetesen, minthogy megválasztott feje (pol­gármestere) még nincsen, a vmegye alispánjának elnöklete alatt a szervezeti szabályzat megszer­kesztéséhez, tárgyalásához és megállapításához. — Azután következik a városi magisztrátus meg­alakítása, első sorban pedig a polgármester­választás kérdésének az eldöntése-------és igy tovább és igy tovább a dolgok törvényes és természetes rendje során következő behelyezke- dés a rendezett tanács átruházott jogkörének gyakorlásába. — Most sem időnk, sem helyünk arra, hogy a részletek fejtegetésébe bocsátkoz­zunk. Ott végezzük tehát, ahol kezdettük, vé­gezzük a „consilium municipale“ üdvözlésén s kívánjuk, hogy Sátorelő helyén a rendezett ta­nácsú Ujhely zátonyra jutott hajójával az önkor­mányzati élet Szcillái és Karibdiszei között sze­rencsésen evezzenek előre a szellemi és anyagi boldogulás révpartja felé ! — A s.-a. újhelyi k. r. főgimnáziom érettjei. Jelesen érettek: Füzesséry Géza, ifj. Hlavathy Béla, Kolos Henrik és Révész Bódog. — Jól érett: 6, egyszerűen érett: 9. — Javító vizsgálatra utasitatott: 4. Az Írásbeliek alapján visszavettetett: 1. — Országos vásár. A június 30-iki or­szágos vásárról, amelyet különben sarlós vásár­nak neveznek, alig van feljegyezni valónk, lévén az aratás előtti vásár, amikor a pénztelenség különösen a földmives vidéki népnél általános. Legélénkebb volt mégis a marhavásár, mert sok marhát hajtottak eladásra. A közbiztosságot egy merészebb lopás esete zavarta meg. Két furfan­gos kipróbált csaló és tolvaj Lengyel András liszkai földmivest csapta be, a biinkrónikában már nem uj móddal, úgy, hogy az egyik tolvaj a földmives előtt pénztárcát talált, amire aztán a földmivest félre, a vásártéren kivül eső helyre húzta, hogy a talált pénzen megosztozzanak, így, amikor négyszem közt a pénzt számolnák, ott terem a lelt tárca tulajdonosa (a tolvaj társa) lármát csap, mindkettőjüket motozni kezdi, pénzüket elszedi, miközben a tárca meg­találó futásnak ered, társa bottal fenyegetődzve utána s a helyszínén nem marad más, csak a megcsalt ember, akit állítólag 210 forintjától fosztották meg ekként a csalók. A csúnyán fel­ült kárvallott, esetét, ami is reggel történt, csak az esti órákban panaszolta el, ami a rendőrség és csendőrség dolgát persze megneheziiette. Mindazonáltal a kapott személyleirás alapján a nyomozás folyik s az a gyanú merült fel, hogy a gaztettet csabai hírhedt „zsebes“-ek követték eí. — Nyári táncmulatság. A s.-a.-ujhelvi fiatalság, részben a helybeli „kereskedelmi tár­sulat“ részben több más jótékonycélu egyesület javára az „Abonyi-kert“-ben f. hó 10-én zárt­körű nyári táncmulatságot rendeznek. Kezdete délután 5 órakor. Belépődíj személyenkint két korona, családjegy négy korona. Felülfizetések a jótékony cél érdekében köszönettel fogadtat­nak és a „Zemplén“ hasábjain nyugtattatnak. Pénzküldemények Kornstein Jenő címére adan­dók föl. — Dalelőadás. Nagy Pista, a budapesti népszínház volt első tenoristája, tegnap este a Bock-kerthelyiségében, zenekiséret mellett dal­előadást tartott. Az igen kedvező fogadtatástól bátorítva és biztatva művészi színvonalon álló dalelőadását ma este megismétli. — Jégverések. A f. év junius havának 28-ról 29-ére menő éjjele gyászos emléket hagyott maga után vármegyénk mezőgazdasági életében. A dús termést nagyobb részében megsemisitette az istenitéletszerü jégverés. Amit az isten az egyik kezével nyújtott, a másikkal elvette: azt a dús többletet, ami reá mosolygott a föld- mivelőre, aki arcának verítékével keresi kenye­rét. Hivatalos jelentések fekszenek előttünk, melyekből könyes szemmel olvassa mindenki a legszomorubb valóságot, hogy t. i. az idei aratáshoz kötött reménységnek 30—-60°/o-je megsemmisült! A lapunk zártáig hozzánk érke­zet tudósítások igy szóknak ; Tolcsváról Írja le­velezőnk : Június 28-án este 8 órakor egészen vá­ratlanul szélvihar tört elő s meg-megujult erővel éjfél után egy órakor mogyoró-, sőt diónagyságu jégdarabok ömlöttek alá s pár percnyi idő alatt kiszámíthatatlan károkat okoztak a szőlők közt kü­lönösen a zöldoltásában és a szántóföldeken. — H.-Németi község határát jun. hó 27-én s ismé­telve 28-án a jég elverte. Tyúktojásnál nagyobb jégdarabok hullottak alá. A kalászosokat teljesen kicsépelte a jég, a kukoricák még kiheverhetik. A kár megközelíti a 100,000 ftot. A község lako­sai ínséges időnek néznek elébe. — A.-Berecz- kiről írják: F. hó 28-án estve 9 óra 30 perckor

Next

/
Oldalképek
Tartalom