Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-10-30 / 44. szám
Sátoralja-Ujhely, 1898. október 30. 44. (1988.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 Negyedévre .1 ,, 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok: nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérbon minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. 2EMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK NLILTIDEISr S -Á- ES LT IP. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Hivatásunkról.*) Irta : Larmen Sylva. Fordította: Búd Titusz. „Ágyékotok körülövezve és lámpáitok meg- gyujtva legyenek“ írja Szt.-Lukács evangélista. Mit jelent az ágyék körülövezése ? Jelenti, hogy készüljünk el a hosszú útra és erősítsük meg lábainkat. Az evangélista int, hogy mindig készen legyünk az útra, mindig készen a hívásra, mely mindnyájunknak minden percben szólhat. Jaj annak, kit abban az órában midőn a hivó szó elhangzott, elnyomott az álom, mert az a szó nem hangzik másodszor. Csak egyszer halljuk. — A ki hallja és nincs készen, amig elkészül, elvesztette a percet, melyért egy egész életet szívesen adna, a percet, mely után hasztalan fog futni életének napjaiban, többé nem találja meg. — Ez okból vannak sokan, nagyon sokan, kik elégedetlenek és kik azt gondolják, hogy nincsenek az őket megillető helyen és állásban. Érzik, hogy hiva voltak, de nem álltak készen. Az ember rendeltetése ott van a hová hivatott. Ha akkor nem voltál ébren ne panaszkodjál és ne sírj, hogy nem hallottad a hivó szót és tűrjed békével a büntetést — járni azon az utón, mely nem kedvedre való. Vannak sokan, kik azt hiszik: ismerik hivatásukat és aztán nyargalnak, küz- ködnek és fáradoznak hasztalan. Eltévedtek, a rósz útra tértek és nem akarnak visszafordulni. Azt hiszik, hogy az élet nagyon rövid arra, hogy élűiről kezdjék a munkát s eszükbe nem jut, hogy mily hosszú az élet midőn rósz utakon járunk . .. *) A „Máramarosi Lapok“-tól kértük el ezt a gyönyörű s hozzá még többszörösen alkalomszerű elmélkedést, melyet Erzsébet román királyné irt, t. olvasóink számára. Szerk. Vannak mások kik azt gondolják : eltévesztették hivatásukat, mert nem gyüjt- hettek vagyont, mert nem juthattak nagy hivatalokba és méltóságokba. Ember! ki mondta neked, hogy azokra teremtettél? Vájjon a tücsök panaszkodjék hogy nem fülemile ? A bojtorján hogy nem rózsa? A csermely hogy nem nagy folyó ? Nem akarjuk megérteni, miszerint nem adatott mindnyájunknak, hogy részesek legyünk minden jóban, mint nem adatott mindenkinek az értelem legmagasabb foka sem. Gyakran jobb volna, hogy némely emberek fát vágnának, mintsem könyvet Írjanak, vagy házakat takarítanának a helyett, hogy gyermekeket tanítanak, vagy ütnék a vasat, a helyett, hogy országokat kormányoznak ! Nem a sors igaztalan, de mi vagyunk igaztalanok. Restséggel, tudatlansággal és abbeli vágyainkkal, hogy mások felé emelkedjünk, magunk követüuk el magunkon jogtalanságot. Minden munka tisztességes, minden hivatás szép és bármely élet gazdag, ha körülövezett ágyékkal és biztos lépésekkel indulunk el; ha nem engedjük, hogy szemeink tévelyegjenek, hanem nyíltan előre nézünk. Ne tekintsük mit csinálnak mások, kiknek élete a mieinknél kényelmesebbnek látszik, hanem úgy járjunk uta- inkon, hogy mások nézzenek mi reánk. Te nem vagy oly jelentéktelen, hogy ne lehess küzdő és támasz sokakra nézve és mindnyájoknak példája. Szeresd hivatásodat mint a művész szereti a darab vásznat, vagy a darab márványt. Egy hivatás sem szép, ha azt te nem fogod felékesi- teni. A király trónját gyalázhatja meg és sárba vonhatja; a szénégető pedig házi tűzhelyét oltárrá emelheti, melyen minden nap feláldozhatja magát övéiért és kötelességéért. Nem a látszat, de a gondolat szép. Remek és nagyszerű a gondolat — az eszme — és nem a mi álláspontunk. Elhatározásunk és gondolatunk kell hogy uralkodjék, nem pedig az ember. Kösd fel saruidat ifjú és kérdezd meg magad: miért élj, hol munkálkodjál és mit cselekedjél? Övezd körül derakadat leánykám és kérdezd magad: kinek szolgálj, kiért élj, kit vigasztalj ? Övezd körül ágyékodat férfiú és hordozz vállaidon egy hegyet a nélkül, hogy ingadoznál, anélkül hogy nehezen lélekzenél, anélkül hogy elesnél. Te pedig anya, kiváltképen te övezd körül derekadat és terjeszd ki szárnyaidat nem csak a tieid felett 1 Légy te anyja mindazoknak kik hozzád közelednek. Az önmegtagadás, a lemondás és az önfeláldozás országában légy te királynő. Övezzétek körül magatokat ti is öregek és induljatok mosolygó arccal a lakástokba, a ti öreg hazátokba. * Mit jelent, hogy lámpáitok meggyujtva legyenek ? Vájjon raindnyájau lámpát hordunk kezeinkben vagy homlokunkon ? Vájjon ez csak nehány kiválogatottnak az öröksége? Vájjon a többiek alázatosan sötétségben kell hogy ödöngjenek ? — A mint lehetetlen hogy élő ember szemeivel előre, jobbra és balra ne tekintsen és a mint minden fűszálnak magva van: akként nincs ember, ki ne sugározzák világosságot magából. Némelyiknek világossága meleg és fényes mint a napé, felmelegit és boldogít mindenkit, a ki hozzá közeledik. Másik TARCA, eSoY-TTCL flÍA fcVTÍij. Tisza partján járok, járok, Rám nevetnek a virágok; Füzfabokor hajlós ága Belenyulik, belehajlik A Tiszába. Barna kis lány megy a parthoz, Úgy kesereg úgy s óh aj to z. Elhagyta a szeretője, Vágyik ki a gyöngyvirágos Temetőbe! Soká bámul a habokba, Hogy kavarog játszik fodra. Aztán leül a partjára, Füzfabokor hajlós ága Hajlik rája. Mosolyg az ég tiszta kéken ; Ezer virág nyit a réten ; Hej de ő ezt mind nem látja Csak néz belé, csak néz belé A Tiszába! Addig-addig bámul oda, Mig nyílik a Tisza fodra: Barna kis lány fut beléje . . . Szőke Tisza lágyan vonja Kebelére ! Zug a Tisza fodros habja, Piros kendő úszik rajta, Barna kis lány keszkenője, Tisza lett a temetője, Temetője ! ftímzselyi 6nzsiUeA keresztes szikla. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — II. Az ismeretlen vézna asszony odaült a patak partjára. Fonyadt testének megtörtségét a kopott gúnya, igy ülve, még inkább feltüntető. Arcvonásai azonban a nagy szenvedés nyomai dacára is — elütöttek az egyszerű, közönséges emberek arcvonásaitól. Ki-kisugárzott szeméből egy-egy nemesebb vonás. Amint eltűnt a jövendőt hallott leány a malomházban, reszkető kezével keblébe nyúlt. Kivett onnan egy fekete keresztecskét, mely gyöngyfüzéren nyakán fügött. Erre rá volt kötve egy fekete subadarabba göngyölt üvegcse. Két kezébe veszi az üvegcsét, mintha melengetni akarná. Néz rá mereven. Fonyadt arcán ráncok szedődnek, nagy szemüregjei körül csomósodva össze; szája is, mint a sötét üreg, megnyílik. Vigyorog szegény s fénytelen szemeinek könyei adnak némi halvány fényt. Reszketve, csak úgy halkan, beszélni kezd a kis üvegcséhez. _____—----Nagy hatalom vagy^üvegcsém____ Azt hiszik sokan, hogy keserűséget rejtegetsz magadban.... Pedig ... te édesebb vagy mindennél .... Jobb vagy — -— óh mondjam-e ? — Nem, az istennél még se’!. ... Pedig ------pedig mondhatnám----------Te, Istenem, elvetted lelkemnek nyugalmát.-------Pedig, úgy érzem, nagy bűnt nem is tevék. Hiszen csak szerettem. -------Igaz, nem úgy szerettem, mint az emberek kivánták volna: de úgy, a mint szivein kívánta.... Őt szerettem, azt az egyszerű tót legényt, a kit ma is tudok szeretni még.... Én istenem, te úgy akartad, ,hogy az emberek kiűzzenek maguk közül... Én elmentem, nem találva nyugalmat sehol — A reményt is kivetted szivemből----Elhagytál, elhagytál-----Te, üvegcsém, te voltál a jó, mert te adtál reményt, hogy megszabadulhatok nyugtalanságaimtól, szenvedéseimtől.... Óh, de — — de------egy érzés, meg egy gondolat nem hagy nyugodni, nem hagy, még meghalni sem.... Az anyai érzés ___Él-e ő, él-e még'?.... BYlnevelte-e ___A gondolat, hogy nem érdemtelenre pazaroltam-e legnagyobb kincsemet.... becsületemet és érzelmemet.... Esküjét megtartotta-e .... Üvegcsém, most már.... Szorongatja, csókolja az üvegcsét, de tovább nem beszélhetett hozzá, mert jött Hancsu. Annyi- ideje is alig volt, hogy a drága szereket ismét kebelébe rejtse. — No, jó leányom, kapok-e egy napra nyugalmat ? — Kap, jó öreg. Ételt is ad apám. Most pedig töltse az időt úgy e portán, mint jól esik. Nem háborgat itt senkit, semmit. Én nem leA Zemplén mai száma tíz old ni.
