Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-10-09 / 41. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1898. október 9. 41. (1985.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttórben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. SEMPLÉN-VÁEMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK 2*411 2ST ID IE 3ST “V-A. SAKNTAlP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A királyné emlékezete az iskolákban. Wlassics Gyula dr., vallás- és közoktatásügyi minister, a következő körrendeletét adta ki megdicsőült Erzsébet királynénk emlékezetének évenkint történendő iskolai megünneplése tárgyában: Még frissen sajog a szörnyű seb, melyet nemzetünk lelkén ütött a durva gyilkos, a ki Magyarország földi mentőjét, Erzsébet királyasszonyt, orvul megölte messze idegenben. Megölte azt a királynét, a ki nemzetünk szószólója, anyja volt; a ki megosztotta falatját a szegónynyel; a ki, mint dicső védőszentje, Erzsébet, fejedelmi palástjának szárnya alá vette a szükölküdöt; a ki fájó könyeket törölt le, mialatt lelke sirt s a ki mindeneknek jó anyja volt s kinek áldott nyomán az engesztelödés rózsái fakadtak, — megölte egy alávaló szövetség vadállattá aljasult tagja, élő példájául annak, hogy mivé lesz az ember, a rósz nevelés és ferde elvek hatása alatt, mikor hit és erkölcs nélkül nő fel s nyomorult eszével tulteszi magát a törvény korlátain. Tanítsuk az ifjúságot hinni és munkálkodj. Tárjuk fel előtte azt a rettenetes örvényt, a melyet a fejetlenség és szívtelenség tanai nyitnak minden társadalomban. Tanítsuk megutálni azt az intézményt, melynek mérges, gyalázatos fája ilyen átkozott gyümölcsöket terem. Es tanuljunk megnyugodni a változhatatlanban. Tekintsünk fel a mi szeretett Felséges királyunk megtört szivére, a melyet oly iszonyú sebekkel vérezett meg a sors, de a mely fenséges atyai szív még akkor is a miénk, népeié, alattvalóié, mikor ezernyi sújtó sorscsapás gyógyíthatatlan sebet üt rajta, s a mely szív mélységes fájdalmában megtépett lelkét odatárja elénk, mondván: Szeretetem, atyai gondom, mindenem — a tiétek. Az Ő fájdalma a mi fájdalmunk; lássa a mi forrón szeretett királyatyánk, hogy a palotától a kunyhóig minden szív vele fáj, minden szem vele sir s mutassuk meg: mennyire szeretjük Őt, mikor Felséges hitvesét siratjuk s annak drága emlékét őrizzük, ünnepeljük. Neveljük Erzsébet királyné emlékében a tanulóifjúságot. Nem szabad az Ő dicső emlékezetének meghalványulnia a jövő nemzedékek lelkében sem. Evről-évre szenteljük, az Ő dicső és áldott emlékezetének az U védő- szentje : Erzsébetnek napját, november tizenkilencedikét. S mig a gyász e szomorú esztendejében már megtartottuk gyászünnepeinket, ezentúl évről-évre, Erzsébet napján, méltó gyászünnepséggel ujitsuk fel a mi elvérzett pátrónánk- nak, Erzsébet királyasszonynak emlékezetét; forduljon a maga hite szerint Istennek oltárához, teremtöje kegyelméhez az egész magyar tanulóifjúság, s a tiszta gyermek-lelkek és fellángoló ifjúi szivek imádságában jusson az Ur elé a jövő nemzedékek hálája és szeretete Erzsébet királyné iránt, a ki szeretetének áldásával halmozott el bennünket, a kinek utolsó imájába is bele van foglalva nemzetünk boldogsága. S az istenházából az erkölcs, a törvénytisztelet, a tudás és hazaszeretetei templomába, az iskolába gyűljön a fiatalság, a mely előtt igazgatói, vagy tanári szó hangoztassa lelkesülten Erzsébet királyné áldott emlékezetét, a nemzet anyjáért, a kinek szivét már halála előtt a fájdalom hét tőrdöfése járta át, a kinek szent élete és vértanúhalála örök emlékezetül álljon fiaink és leányaink előtt! A gyász és emlékünnepség pedig záruljon a mi nemzeti imádságunkkal, a Kölcsey-Hiranuszával, a melynek szép szavaival kérjünk áldást a magyarok istenétől a mi nemzetünkre és a trónra, melynek Ő soha el nem halványuló fényes csillaga volt. Magyarország tanárainak ajkaira s onnan a tanulóifjúság szive mélyébe tegyük le Erzsébet királyné dicső emlékezetét s haló porában is áldjuk azt az átvert jó szivet, a mely annyira szeretett bennünket, hogy még holta után sem áldhatjuk és szerethetjük eléggé s a melylyel a mi dicső, jó királyunk vigasztalása, öröme szállt sírba, mindeneknek, de legkivált a mi gyászoló nemzetünknek örök fájdalmára. Kérjük a népek és nemzetek istenét, hogy áldja meg, vigasztalja meg Felséges atyánkat, a királyt s áldjuk meg az Ő drága hitvesének szent hamvait, mondván: Áldott legyen dicsöűlt királynénk, Erzsébet Felséges asszonyunk emlékezete!
