Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-09-25 / 39. szám
lomha közönyt, mely bennünk is, körültünk is bőviben vagyon. A magam részéről jó reménységgel vagyok, hogy rovatunk kellő fölkarolásával némi eredményre is számot tarthatunk. A jó akaratú törekvést nem kell kicsinyleni; rovatunk ez éven is becsülettel munkálkodott s bizonyára nem minden hatás nélkül. Én legalább minden hétfőre szivesen vártam vendégül s majd minden száma hozott is megszivlelésre való érdé mes dolgot, egy-egy jó gondolatot, melyek közül ez alkalommal csak kettőre kívánom fölhívni kartársaim figyelmét. Pedig bizony van benne több is megbeszélésre s meghallgatásra érdemes. Az egyiket, lapunk aug. 14-iki számában csakúgy mellékesen vetette föl Schneider barátom, midőn igy szól: „Hasznos dolog volna, ha a közoktatási kormány 5 évenkint, 3—4 heti tanfolyamokat rendezne a képzőkben tanítók részére.“ Az eszme nem uj; külföldön már megvalósították, de nálunk is meg kell valósítani. A mellett, hogy a képezdék színvonalát emelni kell, módot kell adni a tanítóknak arra, hogy módszerük frissesége fönmaradjon, ismeretük fölujittassék. S a dologban épen az lesz a derék, ha az ügy mozgatása a tanítók köréből indul ki. Most megelégszem azzal, hogy ez eszmét Schneider barátom után újra föltaláltam, hiszem azonban, hogy kartársaink közül minél többen hozzá szólnak rovatunkban A mi munkánk nem lesz, nem lehet hiába való. Ha már a hideg északról is enyhe, termékenyítő szellő kezd tova szállni, ha a lefegyverzés eszméje csak némi részben nyer is megvalósulást, nagyobb gond fordul tán a népnevelés' felé. Eljő tán rövidesen az az idő, mikor gyilkos fegyverek helyett több jut majd tolira, papirosra és könyvre; mikor a tanügy, ez a kis Hamupipőke díszes ruhát nyer és teljes elismerésben részesül. Bár rég megtörtént volna! Ha kaszárnyák helyett iskolákat építenek fejedelmek és kormányok ; ha a népek virágát fegyverforgatás és ellenségeskedés helyett Isten és ember szerete- tére nevelik, ma talán megkiméltettünk volna attól a sötét, megdöbbentő gyásztól, mely egy elvadult, vagy tán soha meg sem szelídített állat egyetlen kézütése után csak a múlt héten ért bennünket A népnevelésügyeért nem lehet eleget áldozni, annak soha sem nagy az ára. Reményijük, hogy erre az intéző körök is rájőnek és e szerint cselekesznek. Addig is azonban, mig ezen — jóformán csak álmok megvalósnlnak s mig egyebek között a szünidei tanfolyamok is létesülhetnek, önképzésünkre magunknak is nagyobb módot kell keresnünk. Egyelőre két dolgot kívánok megvalósítani: az egyik, hogy gyűléseinkre kiváló erőket nyerjünk meg fölolvasások tartására : a másik pedig az, hogy tanitó-egyesüle- tünk részére egy pedagógiai könyvtárt állítsunk fel, melyben szakok és tantárgyak szerint rendezve minden tankönyv és minden — legalább magyar nyelven megjelent — pedagógiai mü, esetleg több példányban is föltalálható legyen. Ezt a könyvtárt időközönkint ki kellene egészítenünk népszerűén irt tudományos munkák jól megválogatott, nekünk való darabjaival. A legközelebbi választmányi gyűlésen ily értelemben indítványt fogok előterjeszteni. Jól megvalósítva hathatós előmozdítója lehet a mi további élő- haladásunknak ; de a szünidei tanfolyamokat nem pótolja, azok létesítését sürgetnünk kell. Rovatunk májusi számaiban Berecz Károly barátom indítványozta, hogy alapítsuk meg „a zemplénmegyei tanítók házát.“ Vártam, hogy e dologhoz kartársaink közül többen hozzászoknak, de még ez ideig nem történt. Nem gondolnám, hogy tán maga a gondolat nem volna életre való; azt sem állítom, hogy közönyünk volna oly nagy, hogy a bennünket legközelebbről érintő dolgok iránt sem mutatnánk elég érdeklődést ; hanem talán inkább a megvalósítás nehézségei, akadályai szolgálhatnak a hallgatás mentségeiül. Sok szép intézmény beszél immár a magyar tanítók tevékenységéről, áldozatkészségéről — Budapesten. Mindazok nagy része, mik budapesti kartársaink méltó dicsekedései, a vidéki tanítók erős támogatásával létesültek. Itt az ideje, hogy magunk felé is forduljunk már végre-va- lahára. Szivesen aláírom Berecz kartársammal a közmondást: „segíts magadon, az Isten is megsegít“ s készséggel hozom meg majd évenkint az áldozatot is. Ha mi nem érjük meg a z. m. t. házának fölépülését, majd megérik mások; vessük meg legalább alapját, melyen utódaink építsenek. Reményiem, hogy ha tettre kerül a sor, sokaknak jóakaratával találkozunk. Ezeket óhajtottam egyelőre többeknek, mintegy válaszul elmondani. Hiszem, hogy az uj isk. évben megújult munknerővel s megszaporodott munkatársakkal a mi rovatunk is erősödni fog. A viszontlátásra! —y. A gazdasági ismétlő iskolák. Irta: Gönczy Bertalan,- megbízott gazdasági isk. tanító. (Folytatás és vége.) Ahol tehát már gazdasági ismétlő iskola van, ott faiskolának is lenni kell, mert a kettőt egymás nélkül elképzelni sem lehet. Azonban nagy kérdés, az eddig létező községi faiskolák a tanteremtől milyen távol feküsznek, milyen terjedelemmel bírnak, megfelelő-e talajuk a fa és szőlő tenyésztésre? Ha e három kívánalomnak megfelelnek, a többit egy ügyes és lelkiismeretes gazdasági tanitó aggodalom nélkül keresztül viszi Nagyon helyesen járt el Szabolcs-vármegye, midőn a faiskolák fellendülése céljából a faiskolát kezelni vállalkozó tanítók számára kezelési címen 80—50 ft. tiszteletdijat állapított meg. Ha ezen vonzó erővel biró nemes példát más megye is magáévá tenné, a faiskolák kezelését reménység felett előmozdítaná. Nem lehet csodálni, hogy sok tanitó anyagi és családi gondjai, rákényszeritett számos teendői közepett ezen ingyenes munkát lóhátról nézve s hogy némi haszna legyen, burgonyával veteményezte. A tanitó is tudja: „hogy úgy forog a kerék, ha kenik,“ s a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Ma a 19-ik század végén, mikor minden rendű és rangú ember nyög a teher alatt s küzd az élettel, nem lehet kárhoztatni, ha a tanitó az ingyen munkától irtózik; azért az ilyen ingyenes szolgálatokat meg kell szüntetni s mindenkit munkája arányában fizetni. Nincs az ingyen munkában köszönet, nincs rajta isten áldás. Faiskola és ingyen munka: „fakószekér, kenderhám.“ Kapja meg csak a faiskola kezelő tanitó fáradozása diját, a faiskolákra uj korszak, a gazdasági ismétlő iskolákra szebb jövő virrad. Elismerem a község idegenkedését is, midőn ezen újabb kötelezettségekkel járó vállalattól idegenkedik; de, midőn gyermekeik jövő boldogságáról és nemzeti népnevelésről van szó, a kishitű takarékoskodás számba nem vehető. Tudva és készakarva egy nagy fontosságú nemzeti czélt holmi kicsinységekért bűn volna csirájában megfojtani. Mikor egy-egy község számtalan olyan áldozatot hoz, mely érdekeit nem szolgálja, nem védi; lehetetlen, hogy a gyermekei javát célzó és előmozdító eszmét ellenséges szemmel nézné, lehetetlen, hogy egy idővel nagy kamatot jövedelmező tőkét magától helyes gondolkozás mellett elhárítson. Az egyes községek határaiban ma már számtalan rendezett birtoktestek, mese számba menő állatok, szebbnél-szebb templomok, igéző parkok találhatók ; de ezek közül egy sem értékesebb, pompásabb, vonzóbb, főleg tanulságosabb és nemzeti eszmét szolgálóbb, mint egy rendezett, tiszta faiskola. A jó faiskola egyesnek, úgymint testületnek paradicsomkert és aranybánya. Attól se rettenjen vissza senki, hogy a nagymérvű faiskolák felállítása maga után túltermelést és pangást szül. Sok évtized kell még ahoz, mig hazánk gyümölcstermesztésre alkalmas, hegyoldalai, közutai, birtokrészei olyan arányban belegyenek fásitva, mint azt szaporodó terhei, éghajlata, kiimája, belső fogyasztása és kivitele megkövetelik. Minél több, minél tökéletesebb faiskolákkal fogunk rendelkezni, annál hamarabb előmozdítjuk hazánk iparát és kereskedelmét, annál gyorsabban kiszoríthatjuk a külföldről elárasztott narancsot és egyéb puszti férgek terjedését, melyek már is számit- hatatlan károkat okoztak. A faiskoláknak s általa a gyümölcstermelésnek anyagi hasznán kívül erkölcsi haszna is van. Ugyanis, amely község gyümölcs- és szőlőtermeléssel foglalkozik, ott a gyermeksereg kevesebbet koplal, kevesebb kenyeret fogyaszt és a gyalázatos lopást színéről sem ismeri. Ha pedig Jancsi nem szokta meg, János sem fogja gyakorolni, az enyém és tied tiszteletben tartása által a közjó és közerkölcs magas színvonalon fog állani. A gazdasági ismétlő iskolák fejlődését, megszilárdítását, örök becsűvé tételét harmad sorban az alaposan kiképzett, ügyes és jóaka- ratu tanerők fogják előmozdítani és a kitűzött nemes cél felé vezérelni, mig ilyenek felett a magas kormány nem rendelkezik, addig nem lehet várni nagyszerű eredményt, addig az egésznek nagyobb a füstje, mint sem a pecsenyéje. Hogy mikor áll be a várva-várt korszak, ki tudná megmondani? A f. évben 500 néptanító lett kiképezve, a jövőben talán több; de hát ki áll ezen kiképzett tanerők legtöbbjének szakértelméről jót, mikor Békefi Elek t. kartársam, ki egy gazdasági tanfolyamot végig hallgatott, a „Néptanítók Lapja“ f. évi 24-ik számában igy számol be: „A tanfolyam egy hónapos tartamához mérten a tantárgyak oly nagy terjedelemben adattak elő, melyeket fel nem bírtunk dolgozni, meg nem tudtunk emészteni ; de képtelenség is, mert a legtöbb hallgató 30—40 éves meglett korú családapa, kit úgy a forró kánikulai hőség, mint a hosszas fárasztó gyakorlat, családjára, gazdaságára való gondolat idő előtt kimerített; igy csupán azok törtek elő győzelemmel, kik némi olvasottsággal és több évi gyakorlattal rendelkeztek. Ezek száma pedig vajmi kevés s a kevés is a sok közül alig szorított és tartott meg valamit.“ Ilyen határozott, hivatalosan közölt őszinte nyilatkozat után mindenki könnyen megértheti felszólalásom és kifejezett aggodalmam indokát. Egy haszna a tanfolyamoknak mégis van; s ez az: hogy sok érdemetlen érdemesittetik. Tisztelet a kivételeknek, midőn engedelmet kérve kimondom, miszerint: kontár és diploma nem édes testvérek s mint nem azok a gazdasági ismétlő iskolák vezetésével mit sem fognak törődni, a való helyett köpeny alatt fügét mutatnak. Ezen más nem segíthet jelenben, mint a szigorú felügyelet és ellenőrzés, mely oda kiálltja : „fizess vagy fuss“ ! Ennek megóvása céljából azt ajánlanám, hogy a gazdasági tanfolyamok hallgatására több időt engednék és csak azon fiatal képezdét végzett egyéneket, több évi gyakorlattal biró kitüntetett tanítókat rendelném be, kikben az ambíció mellett az akarat is meg van. Ezek aztán nem fognak idő előtt kimerülni s egy év leforgása után képesek lesznek a szervezeti tanterv egész anyagát kényelmesen megemészteni és kihatóvá tenni. Továbbá nagy gondot fordítanék arra is, hogy a nép vezérei: a lelkészek, orvosok, mérnökök a szaktárgyak mellett a mezőgazdaság, kertészet és állattenyésztéssel is alaposan megismerkednének. A lelkész jelölteket különösen be kellene ezen szakokba avatni, hogy ne csak a lelkiek vezetésében játszanának vezérlő szerepet; de a kezökön levő roppant papi birtokokkan is megmutatnák ama végeredményt, melyet belőlök egyes bérlők elérnek és felmutatnak. Azért minden középiskola mellé egy faiskola lenne felállítandó, ahol üres óráikban unatkozás helyett észrevétlen lesnék el azt, mire hivatva vannak, mely nélkül nem élhetnek, vezérszerepet nem játszhatnak. — „Gyakorlat teszi az embert mesterré.“ Magyar népünk rendkívüli szorgalmának, földje termékenységének dacára is csak akkor éri el a közműveltség és nemzeti vagyonoso- dás tetőfokát, ha megtanulja, megszokja: a rendet, fegyelmet, tisztaságot, mértékletes evést, ivást, kevéssel megelégedést, takarékosságot. Hogy ezek is valamikor bekövetkezzenek, a gazdasági előadásoknál nagy gondot kell bevésésökre fordítani, különben az egész nevelés hiányos lesz. Szóval a gazdasági ismétlő iskolák meleg ágyát úgy kell megkésziteni, hogy az csak felfelé melegítsen s olyan okos tapasztalt kertészre kell bízni kezelését, kinek felügyelete alatt minden elvetett mag százszorosán fizet. CSARNOK, f Ének az életből. — Longfellow — Ugv találod a dalokban, Hogy életünk csak álom, S lelkünk mint a láng, kilobban Azon a bus határon. Éltünk való, létünk komoly, A siron is áttapod. S az, hogy : „porrá lesz, a mi por !“ Lelkünkre nem mondatott. A nagyoknak élte példa, Hogy nem élhetünk henyén. — S ha, egykoron elalélva, Az időknek fövenyén Ott hagyott lábnyomainkat Látja küzdő gyermeked, Kit a vész már-már megingat: így nyer uj reményeket. A viharral szembeszállni : lm a létnek célja van. Ne kérdezd, hogy a halál mi ? Csak előre untalan! (Tiba, 1898.) Angolból: Juhász László. Közgazdaság. Darányi minister leirata. A földmivelésügyi m. kir. minister még a f. évi szeptember 9-én 62,673. sz. a. Andrássy Sándor grófhoz, mint a zemplén-vármegyei gazdasági egyesület elnökéhez, a következő leiratot intézte: Őszinte örömmel és megelégedéssel tapasztaltam az ezen hónap első napjaiban Tokaj-
