Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

1898. július 10. I^Mellékletji »Zemplén*^ 28, számához. lás-napok száma : 1072. — Schön Vflmos dr. főorvos, Nyomárkay Ödön dr. alorvos. Állami anyakönyvi statisztika. A sá­toralj a-uj helyi állami anyakönyvi hivatal­nál (1898. julius 2-ától jul. 9-éig) a) házassá­got kötött: 1 pár; b) kihirdettetett: 3 egyén c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 9 eset­ben; d) elhalálozott: 6 egyén. Hírek az országból. A századvég egyházi megünneplése. Vaszary Kolos hercegprimás a jelen évszá­zad végének egyházi megünneplését határozta, el- E célból 50 főegyházmegyei papból álló bi­zottságot nevezett ki. A hercegprimás annál is inkább kivánja a század végének s az uj szá­zad kezdetének megünneplését, mivel ugyan­akkor üli a magyar kát. egyház fönáilásának 900-adik évfordulóját. A ..Nemzeti Szövetség“, mely egyre nagyobbodó tért hódit a magyar művelt elemek körében, Déván ma tartja alakuló közgyűlését. A fiumei tanítók testületben látogattak el Budapestre, hogy székes fővárosunk neveze­tességeit megszemléljék. Mondanunk is fölösle­ges, hogy a lehető legmelegebb fogadtatásban részesültek. Hírek a nagyvilágból. A bolgár fejedelmi pár Sinajában láto­gatást tett a román királyi párnál. A görög királyné Szentpétervárra uta­zott a cári család látogatására. A szegény spanyolok hősies ellenállás után ismét erős vereséget és helyrepótolhatatlan veszteséget szenvedtek a kubai harctéren. Hajó­haduk az amerikaiakkal vivott tengeri csatában f. hó 4-én megsemmisült. Cervera tengernagy amerikai fogságba esett. Most szárazról és vízről megkezdődött Sanjago bombázása. Blanco spa­nyol tábornok és hősi elszántsággal küzdő se­rege úgy van eltökélve, hogy Sanjago-t utolsó leheletig védelmezni fogják. Cervera hajóhadá­nak elpusztulása megrázó hatással volt az anya­országra, Spanyolországra is, ahol most a forra­dalom kitöréssel fenyeget. Hir szerint Mária Krisztina régenskirályné és kiskorú fia XIII. Al­fonz már el is hagyták volna Madridot, Spanyol- ország székes fővárosát. Hire jár annak is, hogy az amerikai hajóhad, kapott parancs szerint, az európai vizekre indul és ostromzárral veszi kö­rül Spanyolországot. Ha csakugyan igy történ­nék, Amerikának ez a kihívó föllépése állásfog­lalásra ingerelhetné az európai hatalmasságokat. Dalmácia területén erős földrengés volt. A házak megrongálódtak aminek több ember élete esett áldozatul. Ziohy Jenő gróf és tudós kísérete a ma­gyarok ősi lakóhelyeit kutató utazásában Tobolsk városba, Nyugot-Öroszországba érkezett. Szörnyű szerencsétlenség híre érkezett az Atlanti-óceánról. Halifax közelében a fráncia „Compagnie Transatlantíque“-nak La Bourgogne nevű nagy személyszállító hajója a sürü ködben összeütközött egy angol gőzössel s pár pillanat alatt elmerült. A Bourgogne III utasa és 30 matróza körül több mint 600 a tengerbe fűlt. Mit nekem az én boldogságom, ha ez által is azt boldogítom, a ki előbb az én boldogsá­gomat rabolta meg. Szomorú véget értek ezek a napok, — az én édes atyám, az én életerős, életvidám atyám meghalt. Ki legyen már most az én támaszom, kinek panaszoljam el sorsom igaztalan bánásmádját ? Elfeledtem a reám váró kietlen jövőt, csak egy gondolat tett örjőngővé . . . Ennek az utált asszonynak a felszabadu­lása és az ezt követő boldogsága. Azt hittem megőrülök. Még arra sem volt időm, hogy gondolatai­mat rendbe szedjem — határoztam. Ha képes volt befurakodni szentélyembe, s megrabolni engem, élvezze munkája gyümöl­csét teljesen. Busás kárpótlás önfeláldozásáért. Ez megilleti. Hadd maradjon meg minden az ő emlé­kéből az ő számára . . . nekem puszta emléke­zete is elég leend. Az a hant, a melylyel elfedték szűk biro­dalmát, — az a hant eltakarta örökre az én éle­temet is. Jój tudom, lelkem akkor a magasba szállt. A sors akarta igy, tehát azt okoltam, mos­toha, igaztalan sorsomat. Csak a testem alakja maradt itt e bűnös földön, hogy bűnös életet kezdjen, a mely elfe­ledtesse vele a múlt szürke képét, szomorú em­lékét . . . Magyar-szerb barátkozás. A Dél-ma­gyarországi tanitó-egyesület tagjai látogatóba mentek Belgrádba, hol a szerbség intelligenciája igen melegen fogadta a magyar tanítókat. Különfélék. — Királyi adomány. Őfelsége, kabinet- irodája utján, Mihalics János or.-krucsói gk. nép­tanítónak 15 ftnyi legkegyesebb adományt küldött.- — Személyi hírek. A tanitóképző-intézeti tanárok országos egyesülete Dezső Lajost, a s.- pataki taniképzőnek jeles igazgató-tanárát, egyik alelnökévé választotta. —- A Beszterczebányán je­lenő „Felvidék“ jul. 3. számából olvassuk: „Tisza- dobi Dobos Gyula m. kir. csendőrszázados, a Sátorajla-ujheyi csendörkeriileti parancsnokságve­zetésével bizatván meg, a köztiszteletnek és álta­lános rokonszenvnek örvendő férfiú e napokban utazott el uj állomáshelyére.“ — Dobos százados a csendőrkerületi parancsnokság vezetését ná­lunk a múlt héten már átvette. Kívánjuk, hogy érezze magát kellemesen vármegyénkben, uj szolgálatkörében. Isten hozta ! | Boronkay Olga. | Szegény leánygyer­mek meghalt és senki sem tudja miért. Elment a kertbe az ő virágaihoz, megnézni nyillanak- e a bimbók. Amerre járt, a csöndet felverte vi­dám dalolása, kacagott körülötte a világ. — Ra­gyogott a napsugár, szikrázott a levegő. Talál­kozott egy fecskével, az vígan repdesett elébe: Szegény kis leány, elkisérjelek-e ? Amerre ő járt a napsugár is kacagott, s midőn virágai közt volt, a szegény gyermek szivén lőtte magát. Ne tudja meg senki miért lőtte meg magát. Marad­jon meg szomorú misztériomnak, melyről csak a virágok tudnak, fiatal halálának néma tanúi. Megilletődve állok meg sírja mellett mint a lapos élet unott krónikása, megrokkant lélekkel egy­kedvűen szemlélem mi történik körülöttem. Min­den nap uj példányban reprodukálja a régi szen­zációkat, egyre durrognak a pisztolyok, robog­nak a mentő orvosi kocsik, konstatálják a be­állott halált. Mennyi banálitás. Mindegyiküknek megvan az ő drámája, szerelem vagy pénz benne a mozgató motívum. Az öngyilkosság valamikor bün‘ volt, mely miatt a lélek pokolra kárhozott, később gyávaságnak deklarálták a pontosan adó­fizető morálisták. A szerelmi drámák reklám­hőseit nem tartom érdemeseknek, hogy számki­vessem őket a tisztességes halottak sorából. De szegény Boronkay Olgának külön temetőt szán­nék virágos kert közepébe s könyet ejtenék hant­jára. Ha van mennyország a halottak számára, akkor az angyalok sírva röpültek szálló gyer- meklelkének elébe s szárnyaikon vitték az Úr zsámolyához. Akárhogy pusztul el a fiatal terem­tés, szomorú a pusztulása. Sajnálom szegény leánygyermeket, amiért tizennyolc évvel volt kénytelen meghalni, sajnálom az üde, viruló szépséget, mely immár porrá válik, senkit sem gyönyörködtetve többé. Dalolva ment a halálba úgy, ahogy élt. Nem tudom, hogy vidámsága tettetés volt-e, de el tudom hinni, hogy utolsó lehelletéig csakugyan jókedvű volt. Egy fiatal leány nem mesterkedik érzelmeivel Az ő jó­kedve temperamentomából fakadt, természetes, veleszületett jókedv volt az. Ami szenvedés érte, az a szivében rejtőzött, mely kínosan összefa­Laci, — a mi örökké kételkedő Lacikánk — köhintett egyet és ez a halk zaj megzavarta a csendet. . . . Jól tudom mit jelent ez, folytatta Ka­tica, ujjaival a kabátom gombjaival játszva — kétkedés, hiszen nem hiába Laci csóválja fejét. Azon csodálkoznak talán, hogy nem a ko­lostorba zártam magam? Hát voltak-e nekem vétkeim, melyeket le kellett volna vezekelnem ? Nem ! En most élni akarok. Élni, uj életet kez­deni, — igy gondolkoztam. Minek viselnék gyász­ruhát, kinek kell tudnia, kit érdekelhet az, hogy valakimet siratom. Borítsa gyász, sötétség lel- kemet. A sok keserűség, a temérdek keserv a mit magamba zártam, hadd engedjen utat a vig •életnek. Mert vigaszra volt szükségem, hát azt ke­restem is. Találtam-e ne feszegessük . . . Az ajtón álmos képű, borzas mulatozók osontak be a fényes kávéházba s az ő poharaik teletöltésével volt elfoglalva a mi Katicánk. A francia viznyomatu konyakok árával rendbe jöttünk, a pincérek reánk segítették fel­öltőinket, mi meg felgyürtük gallérjainkat és búcsút véve az imént könyező Katicától, a ki édesen mosolygott már, kiléptünk az utcára. A regg már nem lehetett távol. Az ólom­nehéz ködben alig láttuk egymást. Köd volt mindenfelé .... csorodhatott, mig a véralkatánál fogva pajkos kacagásra fakasztotta. Természetes, .közvetetten, naiv maradt mindvégig és — tisztelt hölgyeim és uraim, akik kommentárral kisérik saját érzel­meiket, hajoljanak meg ez előtt a természetes­ség előtt, mely nem gondolt arra, hogy illendő volna szomorú arcot ölteni, mikor saját halálá­ról van szó. Saját haláláról! Szegény Boronkay Olga, milyen megható a szerénység, melylyel meghalt! Egy tizennyolc éves szép dédelgetett leány részéről oly természetes, ha túlbecsüli magát. Ez a szegény leány talán elszomorodott volna a szobalánya halálán, a saját élete meg­szűnésének nem tudott akkora fontosságot tulaj­donítani. Mi vagyok én? Egy ügyefogyott kis lány, aki zongorázik, énekel, eszik, iszik és ka­cag. Hát fontos az, hogy élek ? Baj az, ha meg­halok ? Csak igy vélekedett magáról a szegény gyermek, aki nem halt meg másoknak, csak önmagának. Kibontotta magát fivéivel, a világ­gal való minden közösségből, nem gondolt a siratásra, a szép temetésre és az újságok cik- keyleire. Szomorúsággal a szivében nézett meg­váltás után. Megváltónak a halált ismerte föl, rokonai között ülve, gyermeki könnyelműséggel nem gondolt másra, csak a halálra, nem nézve se jobbra, se balra, egyenesen odament, ahol megváltója várta. Meghalni! csak ezt akarta. Semmi egyébre nem gondolt. Nem gondolt édes anyjára, akitől el sem búcsúzott, nem másra, csak ami a halállal összefügg: a sírjára. Pelej- tén temessék el a családi sírboltban, még fel se boncolják. A halál ellen nem revoltált a fiatal­ság élnivágyása, de hogy illetetlen testét meg- szentségtelenitsék durva férfikezek, ez ellen kö­nyörögve tiltakozott szűzi szemérmetessége. Utolsó gondolatát önmagának szentelte — ez emeli ki őt az öngyilkosok profán soraiból, akik mind várják a recenziót haláluk komédiájáról. Nyugodjanak meg azok, kiket a gyász legköz- vetetlenebbül sújt, ha szegény Olgájuk igy tudott meghalni, akkor valóban üdvösebb néki a halál, mint az élet.... Blazirt, berozsdásodott lelkemen átbizsereg a melegség, ime, nem mindenkin győz a sablon ! Szegény “Boronkay Olga ! Hamvai­ból kiserkednek majd a virágok. Hogy csak szétporladva ismerheti meg a gyöngyöt — ez szomorú ! L. B. — Elmentek a honvédek. Az Ujhelyben állomásozó honvédzászlóalj Czibur László őr­nagy parancsnoksága alatt gyalog menetben f. hó 18-án reggel indult Miskolczra, az ezred székhelyére, hogy ott részt vegyen a huszonöt napig tartó ezredgyakorlatokon. — Huszonöt év. A vármegye székhelyé­nek legrégibb és legnagyobb gyártelepe, hiva­talos címen a M. A. V. s. a.-ujhelyi műhelye, folyó hó 3-án ünnepelte meg 25 éves fenállásá- nak évfordulóját. Az ünnep minden nagyobb külsőség és feltűnés elkerülésével, mégis mél­tóan s impozáns módon folyt le. A színhely, a gyár fellobogózott bejárata után következő, akác­fáktól árnyékos terület volt. Itt volt elhelyezve az asztal, mely köré az ünnepen szereplők s a főbb hivatalnokok, a két oldalt felállított pado­kon pedig a meghívott városi vendégek, vasúti állomási főtisztviselők, forgalmi főnökség, sza­kaszmérnökségek, a gyár műszaki személyzete sorakoztak és foglaltak helyet, mig ezentúl óri­ási félkörben a műhelynek félezernyi alkalmazott­ja, munkása, családjaikkal együtt, találtak helyet. A kép, mit az ünneplők tarkálló sokasága nyúj­tott, igazán szép és káprázatos volt, amit a zászlója alá gvült daloskor, fúvós-zenekar és a bejárásnál két oldalt sorfalat állott gyári tűz­oltóságnak elhelyezése szintén nagyban emelt. D. e. kevéssel tiz óra után vette kezdetét az ünneplés program szerint. — Neumann Mór kir. mérnök, a műhely,feje üdvözölte elsősorban a ven­dégeket s e szives szavak után hálásan emlé kezett meg a városról, a vármegyéről s azok intéző, vezető férfiairól, akik előbb a volt Észak­keleti, most már a magyar kir. államvasutak mű­helyének Ujhelyben mindenkor kedves otthont teremtettek;. nem mulasztotta el azonban felso­rolni azok érdemeit sem, akik a műhelyt létesí­tették, s utóbb államosították. — A műhely 25 éves történetét Dely Endre irta meg vázlatosan, még is csinosan és gonddal S mily jól esett a a rövid történet keretébe illesztve hallanunk, hogy a műhely munkásai minden időkben távol állottak s ma is érintetlenek azoktól a munkás- mozgalmaktól, amelyek célja a fenálló törvényes rend megzavarása. Az éljenzésektől kisért elő­adás után a zenekar a Báthory Mária cimü zenemüvet adta elő meglepő precizitással. Majd Balogh Gyula munkás lépett a pódiumra s elszavalta Templom és gyár cimü tetszéssel fogadott saját szerzésű költeményét. Mielőtt a program utolsó pontja, a Király-induló elhang­zott volna, Fejérváry István, felügyelő Buda­pestről, mint a M. A. V. igazgatóságának kép­viselője s ennek a gyárnak sok éven át volt vezetője, emelkedett szólásra s szép és valóban hatásos beszédet intézett a munkásokhoz, intvén,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom