Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-03-13 / 11. szám
tett" magvak, király és nemzet egyetértő ápolásával, egytöl-egyig kikelnek. Becsüljük meg e vívmányokat s gondoljunk tisztelettel azokra a nagyokra, kik e drága magvakat annyi küzdéssel nekünk elvetették. jPÉTER jVllHÁLY. Március Idusza. Ez a nap C. Julius Caesar, Brutus és Cassius napja. Brutus és Cassius ezen a napon végzett Caesárral. És a hatalmas imperátor, a szabadság 23 tördöfésétől, éppen aPompejus szobra előtt összerogyott. Vére a zsarnokság bűnének kiengesztelése lett. Azóta a népek összességének tudatában a zsarnokság megtörésének és a szabadság kezdetének megtestesülő alkalma a március tizenötödike. Nálunk, kicsi népnél, szintén a szabadság pirkadó hajnalát jelenti a március Idusza. Emeljétek fel sziveitek e tüneményes nagy napon ! „Sursum corda!“ Törüljetek ki sziveitekből mindent, ami nem odaillő, ami leikeitekben e fenséges nap ünnepiességét lesülyeszthetné a köznapi érdek porába. Törüljetek ki onnan mindent, ami ennek a napnak égi tisztaságát és ragyogó fényét fakósággal bevonhatná és érzékeitekre nézve azt közömbössé tehetné. Száműzzétek onnan az évforduló napján a kétséget, a keserűséget, a bánatot, a töprengést, a szenvedelmet és az in dulatot. Öröm és lelkesedés foglalja el egész valótokat, mint elfoglalja a mámor az ‘ égbetörő kis pacsirta szivét, midőn a tél zord fagya után először csendül meg ajakán a kikelet ringató dala. Ne maradjon meg rajtatok semmisem a közönségesből, a köznapiból. Vessétek le dolgozó ruháitokat is és váltsátok fel ünneplővel. A pór vegye fel egyszerű, himes öltözékét, az ur a rangjához illőt, mert im ötven éve annak, hogy a sokat szenvedett magyar hazára először virradt fel a maga pompájában a szabadság, egyenlőség és testvériség reggele. „Sursum corda!“ Emelje fel e napon szivét a szolgából szabaddá lett nép; a volt nemes, aki csak ezen a napon lett igazában nemessé, nem pergamen-levele nyomán, hanem nemesen világon olyan fényes toaleteket és színpadi berendezést, mint Párisban. A Theater-Francais, az Odéon avagy éppen a nagy-Opera egy-egy premierjén a kiállítás százezrekbe kerül, a mint újabban Sardou Paméla cimü darabjában a Gymnase-ban, hová mostanában csak protekcióval lehet bejutni. Mert Párisban a legszegényebb is tőle telhető mindent áldoz, hogy a mi uj, azt mennél előbb megláthassa, élvezhesse. Lavedan-nak, a színműírónak „Nouveau jeu“-je pompásan mutatja be a századvégi párisi életet. Naturális, hü a teljes valóságig. Irodalmi szempontból is érdekes sőt értékes mű, a mennyiben erős naturalizmusa alatt láttat egy parányi idealizmust is és, a mi itten mostanság nagyon figyelemre méltó, olyan módon láttatja ezt, hogy a figyelő ennek segítségével az iró' leikébe nézhet, a mely lélek, úgy látszik, magasabbra, tisztább levegő után vágyakozik, mint a sárban haladó egy néhány hasonirányu kollegája. Ez az eset is mutatja, hogy Páris életének inkább a külső része visszatetsző, s a belső gyöngyöket rejt magában. Sajnos, hogy e gyöngyök látása nem mindenik szemlélni vágyónak adatik meg. De az is, a mit az egyes nyilvánuló jelekből elképzelni képes : arra mutat, hogy a párisi társadalom a tiszta szellemi élvezetekre is nagy súlyt fektet. Avagy beszéljek-e a különböző muzeomok- ról: a Louvre-ról, a Luxembourg-ról, a Musée de Cluny-ról, a különböző páratlan fénynyel és kényelemmel berendezett nyilvános könyvtárakról, nyilvános kaszinókról, hol minden nemzetbeli teljesen díjtalanul, nemzetének nyelvén oldobogó szivének megnyilatkozásával, belátván az újkor Prométheusz-ának fáklyája mellett értelmével a százados jogtalanságot és szivének melegével testvérévé fogadván a hosszú idők súlya alatt meggörnyedt „misera plebs contribuens“-t, a szegény, földhöz ragadt jobbágyot. Emelje fel szivét az egész nép, mert a régi elkülönítő rendszer félretolásával ezen az isteni napon, március 15-én, olvadt fél egymásban az erős munkára teremtett vas: a nép és a finomabb szerepre rendelt fém: a nemes. Emelje fel szivét az egész ország, mert e napon lett egygyé sok évi asztaltól való elválása után a két testvérország, erősebbé, ellentáilóbbá, életképesebbé tévén „uniójáéval az európai koncertben mindkettőnek a pozícióját. Emelkedjék fel végre a gondolat, mert e napon olvadt fel jeges szárnya, hogy jogához méltóan istennek ege felé törjön. „Sursum corda!“ Emeljük fel mindnyájan sziveinket és adjunk annak külsőképpen is méltó nyil- vánulást. Menjünk el az isten templomába és lebegjünk buzgó imát az egek urához. Legyen ünnepies vigalomban részünk. És végre emlékezzünk régiekről . . . azokról a gigászokról, akik e dicső napot kitartásukkal, csüggedetlenségükkel, lelkűk isteni szikrájával a magyar nép legszebb és leglélekemelőbb polgári ünnepévé avatták fel. „Sursum corda!“ (Szaöo (Kálmín. Az atyafiakhoz! Én, mint eltagadhatatlanul szintén „Rigóországbeli rokon“ a természeti ösztön érzetéből most a tavasz nyiltával óhajtottam volna visszatérni közzétek, mivel már úgy is régen nem láttalak benneteket. Vágyom tehát mindnyájatokat szinről-szinre látni s óhajtok a begyetekbe pillantani, mert a szellők, melyek felőletek már orkánként suttognak, bizonyos érthetetlen s megemészthetetlen dolgokat hoznak fülembe, és megvallom, nem csekély izgalmamra vannak, a minek következtében roszakat álmodom felőletek, akiket még akkor, nem is oly régen, midőn utolszor játszadoztunk együtt a porban — oly igen boldogoknak ismertelek . . . A bodrogközi ember tartja magát a legigazibb magyar embernek, kinek pedig szokása, hogyha sokadalomban van — mint én is most közietek — hát egy elbeszélésre egy anekdotára gyújt — a hangulat fentartása kedvéért. Jertek hát kartársaim telepedjünk le ott a vashatja a legújabban megjelent könyvek, folyóiratok és lapok légióját ? A szellemi élvezetről való ilyetén gondoskodás, mely alig hiszem, hogy másutt feltalálható legyen, igen fényes bizonyítéknak látszik a fránciák komoly erkölcsi értéke, tulajdonsága mellett. Hogy a fénynek, árnyoldalai is vannak : az természetes. A komoly akarat igy talán, látván az árnyat, könnyebben megtalálja a tiszta fényességet is. Mert a boulevardok csak egy részét teszik Párisnak, az igazság, meg a kincs közvetlen a Szajna partján van, a hol sok százados, fekete falakkal emelkednek : a Louvre; az Institut de France; a Palais de Justice meg az oly sok gyötrelmet rejtő, de egyúttal olyan nagyon humánus gondolkozásról tanúskodó Hotel Dieű. Nagy vonásokban körülbelől ilyen a külseje Párisnak. Arról ami bent él, a mi a művelődést, tudományt, irodalmat, a szellemi életet mozgatja és előbbre viszi: az iskolai, egyetemi, irodalmi életről e rövid tárca keretében nem igen beszélhettem. De mert a Quartier-Latin intézetei, élete az én szerény Ítéletem szerint nagyon érdemesek a megismerésre : egy legközelebbi alkalomra tartom fel magamnak a tek. szerkesztő ur szentesítette jogot, hogy azokról is elmondhassak röviden egyet-mást. (Páris, márc. 10.) A t. szerkesztő urnák tisztelő hive: Zombori Andor. tárkányiak váromladékinál s cseréljük ki eszméinket. Hogy is hát? Élt itt közöttünk egy férfiú, kit a magyarok istene matuzsálemi korral áldott meg. Fiai együtt éltek ősi szokás szerint atyjukkal, de mivel nagyon sokáig élt. unokái sőt dédunokái is annyian voltak már, hogy az ősi kúrián tovább el nem férhettek, bár közös háztartásuk lévén pátriarkális módon éltek; mindazonáltal együk a kapott zsebpénzt dohányra, a másik itó- kára, a harmadik szép szerszámra, a negyedik uj fajta baromfira — szép fokosra fordította . . . Egyszer aztán az öreg, egybegyüjtvén fiait, s leányait, mindenét a mije volt egyenlően felosztotta gyerekei közt, s felszólította őket, hogy keressen magának mindenki más sátorfészket s megáldotta őket, kívánván nekik törhetetlen szeretetet egymás iránt, megingathatatlan ragaszkodást s bizalmat fajrokonaikhoz, hogy legyenek egyek a honszerelemben. Midőn aztán felpakolóztak s tartottak a kapu felé, akkor vették észre, hogy mégsem egyenlő teherrel vannak megrakva és Jancsi, aki az öregtől kapott zsebpénzét nem a tulipántos ládájába sorakoztatta, hanem leiknek adta eltenni, s az leiknél nyert ékes tanulmányok hatalma alatt monológizálva arra a meggyőződésre jutott, hogy az öreg mégsem igazságosan osztotta el a just s felkiált: Hohó! Várjatok csak, majd én osztom el a szekereket, mert amint látom az egyiken több van mint a másikon. Természetesen mindenki ragaszkodott igaz szerzeményéhez s ezen hajba kaptak. Az öreg, aki csak az imént áldotta meg fiait s intette őket a testvéri szeretetre, e jogtalanságon felháborodva ököllel téritette észre az atyafiakat. Édes atyámfiai, kedves kortársaim, úgy hiszem elértettétek szavaimat. Tik is egy pillanatra Jancsik-ká lettetek, az ő elvei szerint szeretnétek berendezkedni, de úgy hiszem, hogy természetes, józan eszetekkel ezt immár jogtalannak tartjátok tik is. Mert most, midőn 50 éves örömünnepót üljük annak a nevezetes ténynek, hogy a föld felszabadult, mindenki annyit szerezhet belőle, a mennyit bir, de természetesen jogos eszközökkel; hogy mindnyájan egyenlők vagyunk a törvény előtt, egyenlő jogunk van az ország kormányzásában részt venni, akár csak ős apánk Árpád idejében, hogy megszűnt a kaszt-rendszer, most mindenki egyformán meríthet a tudományok forrásából, csak az edénye válogatja, mert a számadó juhász fiából is lehet, méltóságos ur, mig ellenben a kegyelmes ur fia is lehet juhász- bojtár, ha megsavanyodott a tudománya! Édes magyarom, kérlek nézz a tükörbe s meglátod, hogy elrémülsz magadtól, te, aki ős időktől fogva örökös ura voltál a „Boldogköz“- nek, ki legszebben beszélted atyáid nyelvét, mondom te ma a jogállam közepén szolgát látsz magad helyett a tükörben, nem vagy ura önmagadnak, más parancsol eszednek s te vakon cselekszel. Óh! édes magyar pajtásom ébredj fel hivó szavamra, törüld le lázas álomtól gyöngyöző homlokodat s láss tisztán. Hiszen 50 éve élvezed a legnagyobb szabadságot, 50 éve élsz teljes jogban s nem jutott eszedbe lázongani, csak most, midőn a kivívott győzelmek örömünnepét készülünk megülni ?! Nem is lázonghattál, édes barátom! Bodrogközi azt soha sem cselekedte ily módon. A te józan eszed ezt meg nem cselekedheti, és éppen e tudattal felette sajnálni valók lettetek, mert külső behatás következtén tettétek azt a nem illő dolgot. Egy sehonnai gyepmester ba- bonázott meg benneteket, annak a szellemi labdacsai hozták véreteket lázba, igy önkénytelenül cselekedtetek és ezért megbocsátandók a ti bűneitek! Mint a jó orvos a jó betegnek siet ellenmérget adni: fogadjátok el hát tőlem is ellenméregként az én szellemi labdacsaimat, hiszem, hogy „cokilusták“-ból mihamar hasznos hazafiak lesztek. Recept: Kérjétek Mailáth József gróftól, Pista- és Béla báróktól ne a földjeiket, de kérjétek szeretetöket teljes jóindulatukat számotokra és kérjétek azt, hogy hitelszövetkezeteket állíttassanak föl számotokra a magatok hasznára ! Kérjétek, hogy létesítsenek a ti javatokra mezőgazdasági fogyasztási szövetkezetei! — Kérjétek, hogy legyen számotokra egy bodrogközi nőegyesület s ennek minden körjegyzőségben legyen fiókja, hogy gyűjtsenek minden évben bizonyos összeget egy-egy erkölcsös jó munkásleány kiházasitására. — Folyamodjatok Szmrecsányiné őnagyságához, hogy legyen ezután is, mint volt, a ti őrangyalotok! — Folyamodjatok a jászói prépost úr Öméltóságához, hogy legyen két földmives iskola, az egyik pl. a Fejszés- tanyán, a másik Vajdácskán! — Kérjétek, de szépen kérjétek ám, hogy legyen Agárdon, Ka- rádon és Zétényben kerületi faiskola. Ültessétek be, még ha 50 éves bérlet-területen is, a La- torcza, a Bodrog és Tisza partjait arany-fűz, Folytatás as I. mellékleten,
