Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-20 / 8. szám

1898. február 20. II. Melléklet a ,,Zemplén“ 8. számához. Ferenc, Halpert Gyula, Maunheim Ignác Szlo- venkaí András, Tóth István, Fries Sándor és Radvánszki Tamás 25—25 krt. Gy. — Védekezzünk! Az 0. M. G. E. szak­lapja, a „Köztelek“ többször íigyelmeztette gazdaközönségünket az amerikai lóhere és ame­rikai lucerna káros, sőt veszedelmes voltára. Az amerikai lucerna beözönlése ellen tudvalevőleg Mauthner Ödön budapesti magkereskedő vette fel a harcot és ugyancsak Mauthner heti jelentéseiből olvassuk, hogy az amerikai lucer­namag még folyvást oly nagy tömegben özönlik hazánkba, hogy az ilyen mag forgalmazói árai­kat 4—5 forinttal leszállították és ezt körleve­lekben tudatják a gazdákkal. Kötelességünknek tartják gazdáinkat figyelmeztetni, hogy óvakod­janak az amerikai lucernamagtól, a melyet igazi származása letagadásával tisztán, sőt európai lucernamag közzé keverve árusítanak. — Dohányzók szabályai. Az orvosok mind több és több káros hatást tulajdonitnak a dohányzásnak és többek közöt azokat a káros hatásokat is emlegetik, melyekkel még az előző évszázadokban ijeszgették a dohányzó emberi­séget. Mindenesetre szükséges az elővigyázat és ha biztosítani akarjuk magunkat kellemetlen es­hetőségek ellen, akkor még a mérsékelt „nikotin élvezetinél sem árt bizonyos szabályokhoz al­kalmazkodni. Egy orvos tizenkét pontban fog­lalta össze a dohányzás szabályait, melyek a kö­vetkezők: 1. Soha se szívj olyan cigaretát, amely nem jól szelei, nem jól ég, mert ilyenkor sok nikotin megy át a füstbe és igy a szervezetbe is. 2. Pipából csak nagyon könnyű dohányt szívj, mert a nehéz dohányból különösen a pipában, ahol a levegő hozzá járulása csak igen kis mér­tékű, sok nikotin képződik. 3. Óvakodjál a sö­tét szivaroktól; ezek, mivel erős erjedésen men­nek keresztül, sok ammoniakot tartalmaznak. 4. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a divatos ha­vanna-cigaretták a legkárosabb hatásúak, azért naponkit háromnál többet ezekből szívni nem tanácsos. 5. Szivart sohse szívj végig. Mennél rövidebb lesz a szivar, annál erősebbé válik. Tar­tózkodjál a füst lenyelésétől is, mert az erős ni­kotin izgatja a gyomort. 6. Sohasa gyújts rá újra olyan szivarra, amely már egy Ízben elaludt. 7. Olyan hosszú szárú pipából szívj, aminőből csak lehet, a szárat azonban szorgosan kell tisztogatni, mert benne idővel sok nikotin gyülemlik össze. 8. Sem szivart, sem cigarettát ne szívj szopóka nélkül; a szivar rágása és szétharapdálása köz­ben sok nikotin kerül a nyálba; ezenkívül a cigaretta révén bizonyos betegségek, pl. tüdő­vész ragadhat az emberre. 9. Senkise dohányoz­zék testi szervezetének tökéletes kifejlődése, te­hát a huszadik életév betöltése előtt. 10. Sem szivart, sem cigarettát, sem pipát ne szívjon az ember, ha nincs hozzá való kedve. 11. Sohase szívj megpattant ajakkal, mert ha csak kis meny- nyiségü nikotin kerül is véredbe, vérmérgezést kaphatsz. 12. Sohase szívj éhgyomorra, vagy az ágyban, avagy pedig beteg mellett, mert dohány­zásoddal magadnak és másoknak is okoz­hatsz bajt. — Dr. Jchnsen hagyatéka azon recept, mely szerint a Dr. Johnsen kenőcs készül. E szer használatának leírását ingyen küldi meg a Zoltán-léle gyógyszertár (Budapest, Széchenyi- tér) mindazon csuz és köszvényes betegeknek, kik címeiket beküldik. Az elismerő levelek ezrei bizonyítják a szer páratlan csodás hatását. — Időjóslat február 20-ára. Borús. He­lyenként csapadék. Fagypontkörüli hőmérséklet. Rűntiohord oolvom ^5 krtót 14 ft 65 krig méteren nCulluUulg'uCij Cili ként — csak akkor valódi, ha közvetlen gyáramból rendeltetnek. — fekete, fehér és színes, — a legdivatosabb szövés szin és mintázatban. Frivát- fogyssztóknak pósiabér és vámmentesen valamint ház­hoz s á lává, — mintákat pedig postafordultával küldenek Henneberg <3. (cs. és k. udvari szállító) se- íj eiiigyárai Zürirlilirn. — Magyar levelezés Svájczba kétszeres levélbélyeg ra­gasztandó — 1. Irodalom. Utnintató a magyar nyelv tanításához a direkt mód­szer alapján A népiskolák első osztálya számára Írták: Göndör K. igazgató, Mihalicska I, Riszpler R. és Zelliger A. népisk. tanítók. Ily cimü munka jelent meg Lampel Ró­bert (Wodianer F és Fiai) cs és kir. udv könyekoreskedö kiadásában. — A magyar érzelmű tanítóság évtizedek óta óhajt oly módszert megismerni, mely a magyarosodás me­zején munkáját megkönnyíti s eredményt is biztosit. Im­már megjelent a várva várt vendég, mely a maga nemé­ben páratlanul áll. Az eddig megjelent kritikák lolkesen üdvözlik a mű megjelenését, mely nagy szolgálatot van hivatva teljesíteni a magyarosodás terén. Mivel a szerzők több évi tapasztalat után Írták meg könyvüket, azért nagy bizalommal viseltethetünk iránta. A nem magyar ajkú vi­dékek tanítói saját, valamint leendő polgártársaink érde­kében ne mulaszszák el, e mű szelleműiével megismerkedni s annak módszerét iskolájukban alkalmazni. Miután kije­lentjük, hogy e mű megjelenése magyarosodás szempont­jából nagy megnyugtatásunkra szolgál, nem mulaszthatjuk •1 azt a taafériak ói az iskolai hatóságok legmelegebb ügyeimébe ajánlani. Kapható a kiadónál, Budapest, VI. Andrássy-ét, 21. sz. és minden hazai könyvkereskedésben, ira 70 kr. 1848. A XXI füzet jelent meg most a Jókai-Bródy- Rákosi féle .Negyvennyolcból Azt már régen tudjuk, hogy itt valamit ingyen kap a közönség, csak azt nem tudjuk elképzelni, hogy mit; a képeket, a szöveget vagy a papi­rost? De azt sem tudják, hogy győzik. íme szakadatlan sorban jönnek az emlókok, hösök jós vértanuk, s csak most eszmélünk arra, mennyi szép és érdekes emlékünk maradt erről, a nagyszerű korról. Szinte eicsdálkozunk, hogy nem jutott eszébe valakinek eddig, összegyűjteni ezeket a képeket, ereklyéket, emlékeket ? A mostani két füzet a Debreczenbe menekülést és a január elején történt dolgokat foglalja magában. Itt látjuk az egykorú lapok címlapját fakszimilékben, a kassai, vízaknai, Tokaj körüli csatákat, Görgei átkelését a Stureczen. Közbe kerül egy- egy londoni kőrajz, egy-egy Munkácsy és Roskovics kép is. Az érdekes műből 1 füzet ára 30 kr. Kapható Révai Testv. Írod. r. t könyvkereskedésében. A magyar nép mnllja és jelene. Irta: Benedek Elek 7. füzet. A Hunyadiak korával foglalkozik Benedek jubile- omi munkájáuak 7-ik füzetében. Életeleven mozgalmas­sággal zajlanak lo előttünk a nemzeti dicsőség és önérzet e nagy napjai, midőn az uralkodó és a nép szive szere- tetben és lelkesedésben egy érzéssé dobban össze, midőn Mátyás, az igazságos, erős kézzel vas erélylyel tartotta fé­ken az arisztokráciának a nép elnyomására és kiszipolyo­zására irányuló hajlamait és urnák és parasztnak egy- mértékkel osztotta az igazságot! Mint a nagy munkának ed­dig megjelent részében, úgy ebben a füzetben is diadal­maskodik a szerzőnek objektivitása, mely mindég és min­denhol az igazság felderítésére irányul. Egyesületi élet. Meghívó. .4 zemplén-vármegyei gazdasági egyesület a f. év február hó 26-án d. e. 9 óra­kor Sátoralja-Ujhelyben, a vármegyeháza kister­mében, igazgató-választmányi ülést tart, melyre az igazgató-választmányi tagokat meghívja. S.-A.-Ujhelyben, 1898. február 17-én. Az egyesület elnöksége. Értesítés. A zemplén-vármegyei gazdasági egyesület által rendezett téli gazdasági tanítások holnap, hétfőn délelőt 9 órakor, folytatódnak. Kossuth János dr. ügyvédő és Kiss Ernő fel­ügyelő urak fognak igen érdekes előadásokt tar­tani; az előbbi a „borhamisítási tözvényről.“ A nagyon tanulságosnak Ígérkező előadásra e helyen is felhívjuk a közönség figyelmét. A s.-a.-ujhelyi keresk. társulat részé­ről fenntartott keresk. tanulók iskolája javára adományozott: a központi takarékpénztár 20 ftot, a keresk. és iparbank 10 ftot, a polgári hitelbank 10 ftot és a népbank 10 ftot. Midőn ez összegek átvételét e helyen nyilvánosan nyug­tatjuk, nem mulaszthatjuk el a nemes cél érde­kében a fentnevezett pénzintézetek igazgatósá­gainak hálás köszönetünket kifejezni. S.-A.-Ujhely, 1898. február 18. Schon Sándor, Keiner Ede, társ. elnök. társ. pénztáros. A helybeli ipartestület elnöksége a múlt számban közzétett báli számadás kiegészítésül közli, hogv a február hó 5-iki bál • alkalmából Mezey Mátyás 5 ftot, Schvarczbard Lipót és Szűcs Jenő" 2—2 ftot felülfizettek. — A felülfi- zetésért ezúttal is köszönetét nyilvánítja : A szerencsi izr. nőegyesület nem ré­gen alakult meg s e télen már gondoskodott is szegényeiről. Az egyesület pénztára most még nem sokat mutathat fel, de remélhető, hogy rö­vid idő alatt e nemes egyesület képes lesz ki­tűzött célját elérni. Tagjainak száma a jelenben 58; Patzauer Mór dr. neje mint elnöknő, Weisz Sámuelné mint alelnöknő, az egyesület többi elülj áróival, buzgón teljesitik hivatásákat. Kíván­juk, hogy a kezdet nehézségeit leküzdve minél nagyobb támasza legyen a szükölködőknek e nemes célú egyesület. W. A. Számadás. 1898. jan. hó 9-én a rém. kát. iskola fel­szerelésére rendezett farsangi mulatság bevéte­léről, kiadásáról és tiszta jövedelméről alulírot­tak a következő kimutatást*) adják a n. é. közön­ségnek. I. Bevétel . • 123 ft 25 kr. II. Kiadás .... 63 ft 30 kr. Maradvány . 59 ft 89 kr. Hozzáadva a „Polgári bál“ tiszta jövedelmét . 41 ft 11 kr. maradt összesen . . 100 ft — kr. iskolai felszerelésre. Felülfizettek: Váry Rezső 2 ftot, Turcsá- nyi Ferenc 1 ft 75 krt, Bury István és Uhlyár Mihályné 1 ft 50—1 ft 50 krt, Bock Imre, Fuchs Bertalan, Molnár István, Krikbaum, Balázs Jenő, Paszlavszky Sándor, Csillag Márton, Szőke Jó­zsef, Schidella János és Cserniczky Gyula 1 1 ftot, Farkas Ferenc, Bassznár Pál, Simon József, 'l öT77/"ii no u i;; £i?)Hi>JH Ari.sic áiari . Veisz I., Balajthy József, Paczauer Felix dr., Csotka Lajos, Erdélyi Gábor, Székely Miklós dr. Bijáth Ferenc 50—50 krt. Belépő-jegyeiket megváltották: Kappel Károly, Gödör Sándor, Fischer Emil, Novacsek János, Ungváry Artur, Ohning Vilmos, Erős János dr., Cziráki István, Bogdány Károly, 2—2 ftal, Bányai János, Berth Gyula, Lincz Géza, Szabó Bálint, Sándor János, özv. Bóta Béláné, Pilszinszky Hermin, Mülhrád Salamon, Neszl Antal, Rozgonyi András, Szakáesy Lajos, Gál Lajos kovács, Éder Lajos és Nagy Adolf 1—1 fttal. A mélyen t. felülfizetőknek és beküldőknek az iskola ügyét érdeklő szives támogatásukért őszinte köszönetét mond a r. kát. iskolaszék nevében. Zöldág József Turcsányi Ferenc jegyző. pénztáros. „ Nyilvános számadás. A homonnai polg. és felső kereskedelmi iskola ifjúsága részéről az 1898. február 12-én rendezett hangverseny alkalmával felülfizettek a következők : Haraszthy Miklós 5 ft, Kovalszky Elek dr. 4 ft, Kováts József, Silber Ferenc 3—3 ftot, Gyulai Sándor, Schvarcz Mór, Moskovits Leo, Halassi Pál 2—2 ftot, Debreczeni Áron, Fried­man Markus, Kómár Adolf, Weiszberg Zsig- mond dr., Matolay Károly dr., Veszperényi József dr., Szilágyi Dezső, Hossza Gyula, Lampel Nán­dor, Waller Mór, Sztareczki József, Füzesséry Bálint, Bolgári Andor, Littman Sándor, Gancz- fried Bódog, Grosz Jenő, Gojdics Ágoston, Bistey Antal, Spiegel Hermann, Szűr Sándor, Pólányi Dezső, Friedman N.,, Friedmann Sándor 1—1 ftot, Hossza József, Édes Gyula, Schaffer Béla 50—50 krt., Littman Sándor 25 krt. Fogadják a nemesszivii adakozók a ren­dezőség köszönetét. A rendezőség nevében: Debreczeni Áron pénztáros. Nyilvános számadás. a f. hó 12-én Bodrog-Kereszturban az állami kisdedovó javára rendezett jótókonycólu táncmu­latságon befolyt felülfizetésekről Felülfizettek: Wolkenstein Osvald gróf 5 ft, Almásy Ferenc 4 ft, Billy Károly, Fuchs Mór 2—2 ftot, Csink Gyuláné, Dudás János 2—2 ftot, Ravasz István, Gaal Endre, Molnár Mihály, König Adolf, Kolarics Ferenc, Szkaliczky Ká1- mán, Belánszky Gyula, Hubay József, Holczbach Alajos, Kulczicki Kajetán 1—1 ft, Sikolya Antal, Venglárcsik István 50—50 krt. Midőn e számadásunkat nyilvánosságra hozzuk, a szives felülfizetőknek hálás köszöne­tünket nyilvántijuk. A rendezőség TAN ÚGY. 1 ZempléHáriMpi Tanitó-EpHet látás rovata. — Rovatvezető: Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezetőhöz S.A.-Ujhelybe küldendők. Értesítés egyesületi életünk köréből. 1. A központi választmány egyesületünk tagjai részére a következő pályatételt tűzte ki :*) „Mi a tanító feladata a terjedő szocia­lizmussal szemben ?“ Csupán egyesületünk tagjai pályázhatnak. A pályaművek zárt jeligés levéllel ellátva, folyó év május 10-ig**) az elnökséghez küldendők be. A legjobb mü a bírálóbizottság jelentésé­hez képest a választmány által megállapítandó tiszteletdijban részesül. 2. A Zemplén megyei tanitó-egyesület alsó köre f. év márc. hó 9-én Szerencsen tartja alakuló gyűlését. *) E tétel közzétételét az elnökség és választmány egyetórtőleg csak a számvizsgálat megejtőse után óhaj­totta foganatosítani, de az idő váratlanul sürgetővé tette, minélfogva fentebbirt pályatótel ezennel közzétetik. **) Szuronynyal, fegyverrel mi úgy sem versenyez­hetünk. A tanító működése az iskolában a nevelésre, a társadalomban tekintélyt és erkölcsi fölényt gyakorló ta­pintatos érintkezésre szorítkozik; erre mindig van idő. Ezzel nincs az mondva, hogy a jelen válságos pil­lanatban is ki-ki ne igyekezzék a már felcsapott lángok közepeit minden mentő eszközt felhasználni, mit hazafi- ság józanság és emberbaráti szeretet szivének sugal. Jelen számban közölt ily irányú cikket szívesen ajánlom olvasó közönségünk flgyolmőbe. B.-rezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom