Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-23 / 4. szám

TANUGY.

A ZempléiHinspjfíi Tanitú-Eoyesület hivatalos rovata.

— Rovatvezető : Schneider Jakab, —

Kéziratok a rovatvezetőhöz S. Á.-Ujholybe küldendők.

833. sz. Zemplén-vmegye kir tanfelügyelőjétől.

PelliiváG

Zemplén-vdrmegye Tekintetes Tanitői-kardhoz!

Zemplén-vármegye általános tanítóegyesülete a múlt év december hó 9-én S.-A.-Ujhelyben megtartott gyűlése alkalmával — mondhatni — ujjáébredését érte meg. S ha visszagondolok azon lelkesedésre, mely ez alkalommal az ott jelen levő minden tanító és tanügybarát arcán honolt; ha visszatekintek a bizalomnak azon egyakaratu megnyilatkozására, raely- lyel ez újjáalakult egyesület vezéreit meg- választá: fel kell tennem és nem szabad kétségbe vonnom, hogy ez együttérzés szülte lelkesedés nem volt szalmaláng, hanem az egymást megértés és komoly munkára törekvés valódi megnyilatkozása. Es ha figyelembe veszem még azon komoly érdeklődést, mely ez alkalommal vármegyei vezérférfiaink részéről Önök, a népnevelés apostolai iránt mutatkozott: reményiem, hiszem, hogy hamvaiból kikelt zemplén-vármegyei tanitó-egyesüle- tünk valóban egy szebb, jobb jövő hajnalát érte meg.

Kedves munkatársaim! íme a vezérférfiak és a müveit társadalom szeme raj tunk függ! Az erkölcsi hatást és érdeklődést ügyünk iránt felébresztenünk sikerült. Hogy azonban e siker részünkre állandóan biztosittassék, immár a tettek mezejére kell lépnünk és keresni a módót, az eszközöket, melyek közvetítése és segítségével számbavehető eredményről tanúskodó működést mutathatunk fel; szóval keresnünk kell egy olyan szellemi kapcsot, mely bennünket állandóan összefűz, melynek közvetítésével egymással folytonosan érintkezhetünk, eszméinket kölcsönösen kicserélhetjük és ahol munkakörünkben szerzett tapasztalatainkat s esetleges vívmányainkat egymás tökéletesítése céljából közre adhatjuk, végre pedig keresnünk és meg kell találnunk azon célból, hogy legyen egy közös orgánumunk, mely szellemi életünkről legalább itt sziikebb hazánkban, Zemplén- vármegyénkben állandóan tanúskodjék és mintegy jelezze azt, hogy e nemes vármegye müveit társadalmának mi is számottevő tagjai vagyunk.

Ezekután talán fölösleges is mondanom, hogy e szellemi kapocs, e közös orgánum nem lehet egyéb, mint egy tan ügyi érdekeinket szolgáló, nyilvános heti lap, vagy legalább annak állandó tanügyi rovata.

Miután tudomásom van arról, hogy a „Zemplén“ cimü lap kiadóhivatala tanítóegyesületünk elnökségének szerződésszerű Ígéretet tett, mely szerint — tekintettel a nemes cél és a nemzet napszámosainak szerény anyagi helyzetére — lapját, a „Zemplénét, egy állandó tanügyi rovattal ellátva, tanítók részére harmadrész áron, tehát csak 2 ftért, esetleg félévenként is eszközölhető előfizetés mellett s igy rendkívüli nagy kedvezménynyel bocsátja rendelkezésre : az általam fentebb elsorolt indokoknál fogva szívesen kérem fel a T. Tanító urakat, hogy tanító-egyesületi életünk állandó biztosítása, sikeres működése és felvirágoztatása érdekében önmaguk és a közügy javáért e csekély áldozatot meghozni s a szóban levő lapot lehetőleg mindnyájan megrendelni szíveskedjenek.

S.-A.-Ujhely, 1898. január 21-én.

NEMES LAJOS,

kir. tanácsos, tanfelügyelő.

A t. tanító urakhoz!

A mutatványszámoknak ez alkalommal utolsó példányait küldtük meg, ezután lapunkat csak azok kapják, kik előfizetőink sorába iktatták magokat. Hogy pedig az előfizetők számáról biztos tájékozást szerezhessünk, tisztelettel értesítjük a t. tanító urakat, hogy előfizetéseket, illetőleg előfizetésre való jelentkezéseket már csak e hó végéig fogadunk el. Azon reményben, hogy a t. tanító urak saját jól felfogott érdekükben ezután számosabban fognak előfizetésre jelentkezni, vagyunk S.-A.-Ujhely, 1898. jan. 22.

hazafiui tisztelettel:

a kiadóhivatal.

Szervezkedjünk!

(V.) Sokszor, de sokszor megitta már nemzetünk a nemzeti tagoltság keserű levét. Föl- fölocsult egy-egy nagy baja után, tisztán látta a baj főokát, de a baj kútfejének kiirtása számos együttható körülménynél fogva századról- századra és végre mégis csak ránk és utódainkra maradt örökségbe.

Nem nagy ideje, hogy a nemzeti egysé- - gességet célzó egyes állami intézkedések vétettek foganatba a népnevelés terén, a magyart jellemző jog- és kegyelettisztelet túlságos gyöngédségével; nem nagy ideje, hogy népnevelésünkben az embert képező irány mellett, a vi- lágpolgáriasság szelleme helyett a nemzeti irány kerekedett felül: mégis erősen látszik a cselekvés nyoma és ha a magyarok istene akarja, a harmadik emberöltő e hazában annyi magyart számlál, ahány embert.

Melyik magyar embernek nem pezsdül a vére arra a gondolatra, hogy roszul fölfogott hagyományok következtében szaggatott hazája egykoron épen, erősen fog itt állni, magyar igéket hirdetve a világ minden tájéka felé! Melyik magyar ember nem sietne a maga csekély munkájával hozzájárulni ahhoz, hogy nagy idők beálltával nemzetének hősiessége többé soha, de sohasem törjön meg a határokon belül rágódó nemzetiségi viszályokon !

Ám lépjen elő a társadalom e késői, de el nem késett időben, álljon elő minden magyar ember, rnindenik hordhat egy-egy kis követ a magyar nemzeti egység alapvetéséhez ! Hassunk közvetlenül a társadalomra, megannyi rendelkezésre álló eszközökkel; hassunk rá közvetve a népiskola kellő istápolásával és a nagy óhaj mihamarább teljesül.

*

Ezúttal a névmagyarosításra kívánom ta- nitótársaimnak és a megyei nagyközönségnek becses figyelmét fölhívni.

Tudom, vannak még, kik a névmagyarosításnak nem tulajdonítanak oly fontosságot, mely a nagy agilitással, (?)melyet érdemében országosan kifejtenek. Ismerem ezeknek pessimistikus érveit.

„A név nem teszi az embert magyarrá.“ „A névmagyarosítást sokan használják lajtorjául, melyen pusztán ajkaikon lebegő hazafisá- gukra hivatkozva és támaszkodva óhajtanak föltolakodni a hívatlanok.“

E pessimistikus fölfogást könnyű legyőzni.

„Nyelvében él a nemzet “ Ez megdönthetien igazság. De ezzel szemben az is áll, hogy az idegen, ki a nemzet nyelvét tisztán, hibátlanul beszéli, még nem tapadt a nemzet testéhez. A raganyagot, ha szabad e kifejezéssel élni, a nemzeti viselet mellett főleg a nemzeti szokások teszik. A nyelv maga, mint a társaság puszta közlekedési eszköze egymagában még nem hat a kedélyre, ha az egyes különben elzárkozottan idegen szokásokon legelteti lelkületét. De a nagy nemzeti ünnepeken való részvétel, a nemzeti tánc és zene gyakorlása és élvezése az érzületre hatnak.

Van a nemzetnek akárhány, a magyart töredezve beszélő hű tagja és van a hazának akár hmy ékesen beszélő kétes értékű fia.

De ha a nemzeti szokás fölvételének ily nagy értéke van, kell, hogy első helyen ‘álljon a névmagyarosítás. A név az első szó, melyet a gyermek a bölcsőben megtanul. Majd serdülve, mások neveit hallván, aszerint módosul lelkülete környezete iránt, amint rokonhangzásu, vagy idegen hangzású neveket hall. Ez a léleknek az a tulajdonsága, melyet az élettanban fajvonzásnak nevezünk.

Másrészről tudjuk, hogy sok embernek jó cselekedeteit az önérdek, vagy hiúság létesíti és irányítja. De azt is tudjuk, hogy ez a jó cselekedetek értékét nem csökkenti, sőt a jó megszokása a cselekvő természetébe menvén át, a mi előbb nála tudatosan és számítva alkalmazott forma volt, utóbb é'etszükségletévé lesz és a közre erkölcsi szempontból fejlesztőleg hat.

Legyen tehát a névmagyarosításnak bármi az indító rugója, végeredményében a nemzeti egység szolgálatában áll és ennek érdekében bármi utón mindenkitől és mindent elfogadunk.

E késő időn azonban nem szabad tétlenül maradnunk. A tömeg mindig lassan mozdul, ha céltudatos vezetősége nincs. A névmagyarosítás keresztülvitelére az ország több helyén szervezkedett már a társadalom. E körülmény adta e sorok Írójának a tollat a kézbe, hogy a megye értelmes közönségét hasoncélu szervezkedésre fölhívja.

A megye intelligens jegyzőire és tanítóira, mint a kik közvetlenül érintkeznek a néppel, vár a munka oroszlánrésze és e két tisztes kar adhatná meg e szerény fölhívásra^ e lapok hasábjain a szervezkedésre és a kérdéses munka fölosztására nézve az irányelveket. Várjuk!

Az 1868. XXXVIII. t.-c. revíziója.

— Két cikk. —

Irta: Schneiber Jakab.

I.

Az oktatásügyi törvény revíziója évek óta foglalkoztatja a tanügy embereit; ezt helyezte kilátásba oktatásügyi ministerünk 1895-ben a törvényhozás előtt megtartott nagyszabású székfoglaló beszédében; ezt tűzte ki az országos tanítói kongresszus programja egyik fontos tételévé és ez az, melylyel mind e mai napig mi sem történt.

Hogy miért késnek oly soká vele, azt nem tudom, de hogy égető a szükség és nagyon is megérett reá a talaj, azt nem fogja senki gém tagadni, ki velem együtt tudja, hogy a népoktatás egész vonalán annyi rendszertelenséggel, annyi össze-vísszasággal találkozunk, melynél csak egyes iskolák önkéntes különcködései és a tanfelügyelet hiánya nagyobb.

De ne bocsátkozzunk általánosságokba, nevezzük meg a gyermeket saját nevén és igy hamarabb megértjük egymást.

Nincs okunk kételkedni a minister jó akaratában, sőt eddigi ténykedése éppen az ellenkezőre nyújt reményt; még kevésbé kell tartanunk a közoktatásügyi tanácstól, mely ha eddig nem is tett még valami épületes dolgot, de rontani sem rontott még semmin; mindazáltal a tanitó-egyesületeket tartom legilletékesebb fórumnak, hol e fontos és bennünket legközelebb érdeklő tárgyat tövéről-hegyire meg-megfor- gatva, egyöntetű véleményre jussünk és az igy előkészített tervezetet társegyesületekkel közölve, a ministerhez menesztendő feliratban állást foglalunk a revízió és annak mielőbbi keresztülvitele mellett.

Hogy kartársaimnak alkalmat adjak a hozzászólásra, közzéteszem e rovatban a revízióról alkotott szerény nézetemet.

Mindenekelőtt két kérdéssel kell tisztába jönnünk, egyik: Mi rósz, vagy elavult dolog van a régi törvényben? Másik: Hol és mivel kell a bajokon segíteni ?

A közokt. törvényben, de különösen annak alkalmazásánál következő hiányok észlelhetők:

1. A népiskolai tanterv nagyon is általá- nes keretben mozog. Az elemi iskolák csak annyiban különböznek egymástól, amint azokban egy, két, vagy több tanító foglalkozik és az egyes tantárgyakra fordított időmennyiségben, pedig tagadhatatlan, hogy a város intelligensebb család gyermeke más ismeretkört igényel egy tanítóval biró iskolában is, mint a falusi, föld- mives gyermeke, ha több tanítóval biró iskolába jár is.

2. Közös tanterv, egyöntetű eljárás hiányában, egy és ugyanazon helységben is annyira különbözik az egyik elemi iskola a másiktól, nem is szólva arról, hogy évközben, de az osztály elvégzése után sem léphet át a megfelelő osztályba, mert tudomásommal vannak iskolák, hol a III. elemi osztályban rendszeres történelmet és természetrajzot tanulnak, a IV-ben pedig a 9 éves gyermek rendszeres természettant.

3. Az elemi iskola célja: Írni, olvasni és számolni tanítani és ami fő, megadni az alaki képzést jó nevelés kíséretében, de hol vegyen a tanító erre elegendő időt a reáliák sokasága és rendszeres tanítása mellett?

4. A testi képzést célzó tornatanitás, a szépészeti érzék és kézi ügyesség szolgálatában álló rajztanitás és házi ipar, a kedély képzést elősegítő énektanítás a legtöbb iskolában nagyon fogyatékosán, vagy egyáltalában nincs meg.

5. A népiskolát követő középiskolák (polgári, gimn., reál) annyira nem állnak összhang- zatban az elemi iskolákkal, hogy az itt nagy fáradsággal lerakott alapot egyetemi rendszerükkel inkább megbolygatják, semhogy tovább építenének rajta.

6. A polgári iskolák ellen emelhető kifogásaim, magát az intézményt hibáztató kérdésekkel függnek össze, melyekre az egységes középiskolákról szóló fejezetben fogok visszatérni.

7. A tanítóképzés ügye szintén sok javítást igényel; a felekezeti képezdék a követel-