Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-17 / 16. szám
vonásokban megrajzolt képe, még akkor is, amidőn az alkotmányozó utolsó rendi országgyűlés, a szomszéd államok szemhatárát már elborító, a szabadság páráitól terhes fellegek ködében, a reform-törvények felett vitatkozott. A nemzet azonban meredt álmából a nagy természettel egy időben, a közeli államok át- hangzott zengésétől és a mindinkább tornyosodó fellegek villamos áramától felébredve, zsibbadt tagjaiban friss erőt érezett; s alkotó munka után való vágytól duzzadó erei testét és lelkét uj életre keltve, mintegy varázsütésre, egészen megifjuhodott. De mig itt és ott a villámokat már dörgés is követte, addig nálunk „a magyarok Istene, akinek atyai keze ezer éven át tartá a nemzetet átölelve, megnyitotta az ég csatornáit, hogy a szomjuhozó földet a szabadság termékeny esőjével el- áraszsza.“ A fekete fellegek oszladoztak, az áthang- zott dörgés a Kárpátok bércöléről megtörötten verődött vissza az Adria hullámaira és átváltozott azzá a „nemzeti dal “-Iá, amely legnagyobb népköltőnk lantján, milliók lelkesedésétől ismételve felzendűlt: „Talpra magyar, hi a haza /“ (Éljenzés.) A lelkesedés az egész nemzetet magával ragadta, az ország fiai lázas tevékenységhez fogtak, mintha mindenik érezte volna súlyát és szemrehányását a századok mulasztásainak. A koronás király felhatalmazást adott István főhercegnek, a csaknem rajongással iiatáros, szeretettől körülvett utolsó magyar nádornak a ministerium megalakítására, aki azzal Batthyány Lajos grófot sürgősen meg is bízta. A nemzet jelöltjeiből Batthyány Lajos gróf elnöklete mellett Deák Ferenc, Széchenyi István gróf, Kossuth Lajos, Eötvös József báró, Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, Eszterházy Pál herceg és Mészáros Lázár kipróbált vezérférfiakból a nemzet nagy örömére rövid napok alatt meg is alakult Magyarország független felelős első ministériuma. — V. Ferdinánd király az általa kinevezett ministerek első és sürgős feladatául tűzte a nemzet kivánalmai- nak mielőbb törvény alakjában elébe leendő terjesztését. A közéletben már megvitatott s teljesen megérlelt reform-eszmék törvénynyé szövegezése, melyekbe különösen Deák, Kossuth, Szemere és Széchenyi nagy tudásuknak, bölcs előrelátásuknak és lángoló hazaszeretetüknek egész tárházát kiürítették, mihamar nemcsak befejeztetett, hanem a Karok és Rendek által letárgyalva, szentesítés alá fel is terjesztetett. A 31 cikkelybe foglalt intézkedésekkel a rendi alkotmány és ősiség el lett törölve; a gondolatnyilvánitás és nyilvános ellenőrzés szabaddá tétetett; a nemzet száma megsoka- sitva, az ország lakosai egyenlő jogokban és terhekben részesültek; a lelkiösmeretről a bilincseket leszedve, a közinivelődés csarnokának ajtai kitárultak; a jogállam szervezésére és az ország nagygyá fejlődésére az alapok lerakattak. A boldog emlékezetű V. Ferdinánd ki* rály 1848. április 11-én a pozsonyi ország- gyűlés személyes berekesztésével, István főherceg nádornak, a korszakalkotó szentesített törvényeket, adta át: „Hiv magyar nemzeazonban, hogy tiszta lelkiösmerettel kinyilváníthatnék : a táncolok említett átváltozásában, köszönet érte a haladás mindent felölelő törvényeinek, az emberiség nagy és osztatlan gyönyörűsége telnék ! Nagy és osztatlan kedve pedig az emberiségnek ebben, eltekintve az esztétikai motivu moktól, már csak azért sem telhetik, mert egy spiritiszta sánsz hallatlanul érdekes, izgalommal teli szórakozása lehet a szereplők egyik felének, de a másik fele átkozottul unatkozik s unalmában boszankodik. Ez a szkeptikusok gárdája; szereplésük a sánszon épen oly egyszerű, mint nélkülözhető. A hívők foglalkozása már komplikáltabb. Uk mindenekelőtt hisznek, vakon hisznek, föltétlenül hisznek, közben pedig egy ezüst tallért kerítenek. Ez lesz hivatva egyenes összekötetést létesíteni köztük, meg az űrben kóválygó szellemek között. Egy részök buzgón fog az á-b-c-ének hibanélkül való leirásába. Kész van nagyhamar ez is. De minek Írjuk le a különben is általánosan ösmert részleteket; kedves, müveit fiatal hölgyek tanult úri emberekkel egyetemben reszketve, mély figyelem és kemény fejtörések között betiizgetik a buta pénzdarab értelmetlen abrakadábrait. Szánalomra méltó dolog ez nagyon. Ilyen vegyes érzelmek között — puszta udvariasságból vetjt részt alólirott néhány „szellemidéző ülés“-en, most pedig mély tisztelettel kéri a nyájas olvasóknak úgy a szebbik, mint a jobbik felét, ne haragudjanak meg nagyon, ha átolvasgatván sokat Ígérő tárgyának szerény fejtegetését, véletlenül már régebben tagjai vol„temnek, szivemből óhajtom boldogságát, mert „abban találom fel a magamét is. — Amit „tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak „teljesítettem, hanem királyi szavammal erődítve ezennel át is adom neked kedves öcsém „s általad az egész nemzetnek, úgymint a „kinek hűségén leli szivem legfőbb vigaszta- „lását és boldogságát. (Lelkes éljenzés.) A királyi szavakat, a személyes kegyes megjelenést ezen az örökre emlékezetes országgyűlés berekesztésén, a hont ujjáalkotó törvények szentesítését: a nádor soha el nem feledhető, igaz hazafias érzéssel teljes és mélyen átérzett beszéddel köszönte meg. — A nemzet örömmámorban úszott; mert a honfi szív vágya betelt, a százados küzdelemnek vége lett. Valóban szabadabb, magasztosabb és emberségesebb törvényeket, ily rövid idő alatt, egy állam sem alkotott. Végre a magyar nemzetre is ráragyogott a szabadság éltetadó napja, a szegények kunyhóiba is bejuthatott az egyenlőség nemesitő levegője s a nép millióit a testvériség meleg érzése egy tömör nemzetté forrasztotta . . . És midőn az észak zord szeleivel összehajtott fellegeket a déli tájak fuvalma szerte űzte s hazánk kiderült egén, vezér csillagunk, Vénusz, megjelent: a nemzet, szeretett királyunk atyai szivének jóságából és bölcsességével az 1848. évi törvényeinkkel lerakott alapokon épített tovább (Meg-megujuló lel kés éljenzés.) .. . s buzgó munkájával, rövid évek alatt, megteremtette azt az országot, amelynek nagyságát és erejét ezer éves honfoglalási ünnepünkön nemcsak, hogy lelkesedve elösmerték a műveltebb nemzetek fiai, hanem fejedelmi ünnepélyes kijelentéssel a kultur-államok sorába is beigtatták. Ezzel megvalósult ama jövendölés : „Magyarország nem volt, hanem lesz.“ Mielőtt a kegyelet tüzeitől lángoló szent oltárt, melyhez ma a koronás király és nemzet együttérző lelkesedéssel zarándokolt elhagynék: a lezajlott 50 év tapasztalataiból merítsünk honszeretetet az ország boldogságának önzetlen munkálásához, s ha kell, kiküzdéséhez ; hűséget és hódolatot dicsőségesen uralkodó koronás királyunk fölkent személyéhez és Házához; bölcseséget, kitartást és áldozatkészséget sorsunk biztos intézéséhez és történeti hivatásunk betöltéséhez; türelmet, az egymás iránt való lovagias tisztelet öregbítéséhez. Mindezt pedig plántáljuk el gyermekeink szivébe és leikébe, hogy még a késő ivadék is kegyelettel zarándokoljon, a nemzet dicső alkotásainak emlékeihez és lelkesedve olvassa ott az alapkövekre őseink tetteivel bevésett s általunk ma hálánkban megújított eme jelmondatot: „Mindent a hazáért, de a hazát semmiért.“ (Igen lelkes éljenzés.) így aztán majd a második ezer év után is a Kárpátok szirtjei megremegnek, az Adria hullámai pedig elsimulnak, a magyarnak ma is közös érzéséből fakadt s egy szív dobbanással kisért azon óhajtásától: Éljen a haza! Éljen a király!! A hazafias hévvel s szónoki hevülettel elmondott beszéd után igen lelkes éljenzés har- sant föl a hallgatóság köréből. A karzaton elnának a derék spiritiszták tiszteletre méltó testületének. E sorok írója ugyanis egyike lesz ama javíthatatlan makacsoknak, kiknek a szellemek, saját jól felfogott reputációjának ellenére, bemutatkozni mind ez ideig oly megátalkodottan vonakodtak. Mert mi mással lehetne fölnyitni a tévelygők szemeit, mint az előzetes föltétien hit „conditio sine qua non“-jának sutba dobása után világos demonstrálásával annak: ime, mi mindenki számára egyformán létezünk! Ezt a szívességet megtehetnék magoknak, addig azonban nem hat meg bennünket még a vad ugrásokban iramló tömör és patkóalaku banket-asztal sem. Korántsem reméljük, hogy Írásunk a hívőket hitetlenekké teszi; még csak ama kis lámpás szerepét sem veszszük át, melynek fénye láthatóbbá tenné a sötétséget. Egyszerűen kutatni fogjuk, lehetőképp szűk keretben, a spiritiz- mus okait; hiszen aki a fölvetett tárgy ellensége, szellem annak bajosan jön segítségére. Szellemet pedig csak azok idézzenek, kiknek nincsen, mondaná Kálmán király „De stri- giis, quae non sunt“ kezdetű hullájának első paragrafusában, nyilván, hogy ehhez tartsák magokat úgy kortársai, mint a késő unokák. A kortársak tudvalevő hogy babonásak voltak egy kevéssé, hittek sellőkben, tündérekben, boszorkányokban, mint hisznek az említett unokák Allan Kardec katekizmusában, mely kedves mester és tan a bűvös szerektől rotyogó katlanokat, pislákodó vajákos vén asszonyokat bőbeszédű, konciliáns szellemekkel cserélte föl. Ez a divat, ez kell most az olvasónak. Ha pedig az kell, bolond volna Brain Stoker, ha az ő Drakula grófját nem valami titokzatos, századok helyezkedett hölgyek kendőiket lebegtetve éljeneztek, akik pedig a szónok közelében ültek, baráti kézszoritásokkal gratuláltak. D. e. VGO-re járt az idő, midőn a díszközgyűlést az elnökölt főispán berekesztette és vezetése mellett az ünneplő közönség a r. k. templomba vonult. Sátoralja-Ujhely ünneplése. Amint széles magyar hazánknak minden községében, azonképen városunkban is méltó pompával és fénynyel ünnepelték meg a nagy időkben született törvények szentesítésének évfordulóját, amelyek alkotmányos közszabadságunk megdönthetetlen szilárd alapját képezik. Az ünneplés már a külsőségekben is impozáns módon nyilvánult. A középületeket s a magánházak nagy részét, még a mellékutcákban is, nemzeti lobogó ékesítette, s már kora reggel, öt-hat óra között a vasúti gyártelep fúvós zenekara járta be a város főbb utcáit, harsány ébresztőjével hirdetve a nemzeti ünnepnap fölvira- dásának fontosságát. Emelte az ünnep képét az is, hogy a boltok általában zárva voltak. A vármegyeházán megtartott díszközgyűlés után, d. e. 10 órakor, a megállapított programhoz képest, Molnár István Öméltóságának vezetése alatt a róm. kát. plébánia templomban tartott hálaadó istentiszteletre gyűltek a szép számmal képviselt vm. bizottsága, a tisztviselői kar és sokan a város intelligenciájából. Közöttük többen, u. m. Molnár főispán, Matolai Etele alispán, Dókus Gyula főjegyző, rendjelivel és a kamarási aranykulcscsal, Vécsey Sándor br. v. b. t. t., mellén a Lipót-rend középkeresztjével, Barthos József főszolgabíró, Nemes Sándor és Diószeghy János szolgabirák stb. diszmagyarban. Megjelentek továbbá a városi, állami, közigazgatási és igazságügyi tisztviselők, Szánky Nándor nyug. tábornok, az ált. ipartestület küldöttségei, továbbá Czibur László őrnagygyal a honvédség tisztikara, Ormándy Miklós dr. főgimn. igazgató s vele a tanárkar képviselete és még igen sokan, a kiket kimért terünknél fogva névszerint elő nem sorolhatunk. Az urak a templom hajójában a jobb és baloldali padszakaszokban foglaltak helyet. Előttük és a templom közepén két sorban a vármegyei hajdúk és börtönőrök disz- csapata állott. Ezeken kívül pedig a templomnak minden talpalatnyi zugát betöltötte a közönség, sokan még ki is szorultak. A rendet díszbe öltözött rendőrük tartották fel. Bubics Zsigmond megyés püspök főpásztori levelének felolvasása után az énekes nagy-misét, mely „Te-Deum“-mal kezdődött, ft. Ka- tinszky Géza plébános mondotta három pap asszisztálásával. Mise közben, hogy az időből kiteljék, az urak egy része Matolai Etele alispánnal és Dókus Gyula főjegyzővel a ref. és a gk. templomokba mentek. Az ev. ref. templomban, melyet a nemzeti örömünnep alkalmára az ország nagy címerével és nemzeti zászlókkal díszítettek föl, az egyházi énekkar, amint a diszküldöttségek, Matolai E. alispán és Dókus Gy. vezetése alatt beérkeztek, Vágó Gyula dirrigálása mellett, elénekelte az Isten áldd meg a magyart! Azután Fejes István esperes, a költő-pap, lépett a szószékre s mondott hazafias, lélekemelő imát az egyesség szellemének fölmaradásáért király és nemzet óta halottalan, vérszopó 'szellemnek írná; Thü- mössy Ábel is szánandó figura, ha az emberi kor legvégső határán hal meg végelgyengülésben. Hamar egy szellem-életet élő Liliomos Asszonyt, hadd szopja ki életerejét. A spiritizmus njabb nagy elterjedésének egyik okát a fentebb vázolt, titokzatos dolgokat ápolgató irodalomban kereshetjük. Továbbá vive, se treaska, hoch, hip hip, hurrah, éljen, eviva, szlava és bravo bravissimo ! kiabálják az összes müveit népek nyelvének zajos egyvelegében némely tudósok és mások, kiknek a misticizmusokban nagy kedvük telvén, nekik a spiritizmus épen kapóra jött. Ezek ugyanis szeretik a tudomány csődjét emlegetni, ha pedig megcsalódott elméknek bármiféle hithez való fordulását jelenthetik ki, úgy érzik, mintha hájjal kenegetnék őket. Mert megerősítését látják ebben kedvelt álláspontjuknak: az ember újra hisz ! Ez utóbbinak tagadásával, tárgyunkkal kapcsolatban bevilágíthatunk némiképp az ember változatlan lelki mivoltába, Az ember nem hisz újra, az ember mindig hitt, hisz és hinni fog hol a Dalai Lámában, hol a Jehovában, leg- többnyire pedig a babonában. Hogy miért a babonában és főképen miért legtöbbnyire : mert a babona nem függ össze sem Belzebubbal, sem Gábriel arkangyallal, hanem magával az ember lényével, belső lelki állapotával, mint azt Lecky ángol polihisztorikns ki is fejezi valahol: „Amit egy nép, illetve egy kor hisz, legyen az csoda, vagy dogma, nem függ a dolgok belső bizonyító s meggyőző erejétől, hanem az illető kornak intellektuállis állapotától.“ __________________ Folytatás az I. mellékleten.
