Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-03-13 / 11. szám

Pisztolypárbaj. Winkler Lajos dr. ügy- védő-jelölt és Karton Zsigmond, tart. hadnagy Schvarcz Zs. karádi n.-bérlő gazdatisztje f. h. 9-én délután a város határán lévő Bodnár-völgyi honvédségi céllövőtéren pisztolypárbajt vivták, mely Karton súlyos megsebesülésével végződött. — A párviadalra, értesülésünk szerint, az szolgáltatott okot, hogy a múlt február hó 28-án este Karton a Széchenyi-téren többek jelenlétében a vele szembe jövő Winklert hevesebb összetűzés után tettleg megbántotta. A párbajnál Winkler segédei:

F. A. m. kir. honvéd-százados és G. h. hadnagy, orvosa W. A. dr. Karton segédei: H. J. és R.A ., orvosa S. A. dr. voltak. Jelen volt továbbá B. körorvos is. A feleket 25 lépésnyi távolságra (avance kizárásával) állították föl s fegyverül Kimer féle simacsövű, légy nélküli pisztolyok szolgáltak. F. a párbajt vezető százados „vigyázz/“— „tüzelj/“ vezénylő szavaknak elhangzása után Winkler, az első lövésre jogosított sértett fél, abban a pillanatban lőtt és lövése Kartont jobb arcán találta, itt az arccsont alatt felső álkapcsába fúródott a golyó. Ez után a sérült, bár egy percnyi ideje volt a lövésre, nem lőtt s igy a párviadalnak vége szakadt. A kezelő orvosok Karton arcában a golyót nem tudták megtalálni s igy még az nap este Budapestre szállították, hol, értesülésünk szerint, a Vörös-Kereszt közkórházban másnap a teljesen ellapult golyót felső ál kapcsából kivették s igy a sérülés többé nem veszedelmes. A rendőrség a párbajt, melynek részleteit maga a sérült mondotta toll alá, a kir. ügyészségnek följelentette.

— Polónyi hangversenye. Polónyi Elemér zongoraművész, t. földink, e hó 7-ikén Budapesten a „Vigadódban hangversenyezett. Szívesen emlékezünk meg a sikerről, amit egy előkelő fővárosi lap a következő sorokban ösmer- tet: Polónyi Elemér, a fiatal művészi gárdának legszimpátikusabb tagjai közül való. Kedves egyénisége mintegy visszatükröződik a játékán is: kedvvel, temperamentommal zongorázik, minden póz nélkül, nem filozofál a zongoránál, hanem úgy játsza el a darabokat, ahogy írva vannak, egy fényes készültségü virtuóz teknikai bravúrjával. Közönségünket mindjárt első föllépésével meghódította, azóta már sokszor hallottuk, de az érdeklődés nem csappant meg iránta. Mai hangversenyét is sokan hallgatták s alig győztek a zongora-művésznek eleget tapsolni.

— Purim. Adar hó 14. napján (márc. 8-án) visszaemlékeztek a zsidók a szóróngattatás napjaira és arra a szépséges szép zsidó leányra, akinek kicsattanó piros ajka, üdvösséget sugárzó szeme megmentette az egész zsidóságot. Ismerjük a bibliából Eszter történetét, a szépséges, erényes Eszterét, a kibe elveszítette lelkét a király, Haman, a zsidók üldözője, ki megfogadta, hogy semmivé teszi a zsidóságot s már-már célt ért, amikor a szorongatott zsidók védelmére kelt Eszter és a mindenható szerelem. Hamant megölették s a zsidóság meg volt mentve. A zsinagógákban márc. 9-én a jámbor zsidók a „Megila“-t, Eszter könyvét olvasták, másnap,

9-én pedig volt hegyen-völgyön lakodalom: az utcák mindenfelé megélénkültek a maszkosok csoportjaitól, kik késő éjjelig bekalandozták a várost és egész gyermeksereg bámulót vontak maguk után. — A zsidó farsang alkalmából Weinberger Manó jóhirü sörcsarnoktulajdonos f. hó 10-én vendégei tiszteletére, gazdag, hozzá még pompásan is készített fogásokból és kitűnő italokból álló vacsorát' rendezett, melynél a körülbelül 40 tagból állott intelligens társaság hajnalig mulatott.

— Halálozások. Id. Széchenyi Imre

gróf, volt berlini nagykövet, vármegyénkben is nagybirtokos, Budapesten, f. hó 11-én, életének 74-ik évében, rövid szenvedés után elhnnyt. Őfelsége a király, úgyszintén a német császár is táviratokkal küldötték mély részvétüket az özvegy grófnéhoz. — Ft. Hámorszky András, cziróka-hosszumezei plebénos, folyó hó 5-én 70 éves korában, áldozó-papságának 49. évében, rövid szenvedés után elhunyt az Urban. Hült tetemei a kerületi papság, s hívei nagy részvétele mellett f. hó 8-án a ez. hosszumezői temetőbe tétették örök nyugalomra. Nyugodjék békében ! rl.

— Élet-halálharc az erdőben. Felvidékünknek egyik hires Nimródja Írja nekünk Ulics községből következő vadász-éleményét: Március C-ika lévén, nálunk is jelezte a tavasz közeledését a szép verőfényes nap. A hó csak úgy pattogott vesztében, a hóviz pedig csak úgy ömlött alá a patakokban. Nekem a szomszéd községben lévén halaszthatatlan hivatalos dolgom, fejtörésembe került hogyan is jussak el oda, mert az erős olvadás miatt a kocsin való menetelre gondolni se lehetett, de különben is a hó egy méter magas, árnyékosabb helyeken még magasabb is. Tehát mit tehettem volna mást, magamhoz vettem egy paraszt legényt, kezembe régi vadászbotomat egy gyalog ösvényen az erdőn keresztül útnak indultunk gyalogszerrel. Utazásunk meglehetősen ment, az ösvényen jég volt, tehát nem süppedtünk s hogy az ut rövidebb legyen, vagyis hogyaz idő hamarabb múljék, legényemmel vadász-kalandokról beszélgettem. Sok szép visszaemlékezés jutott eszembe, mert fiatalabb koromban, mint vadászszal, nem egy felejthetetlen vadász-éleménynek lettem részese ezekben a rengetegekben. Ez alatt az erdőbe értünk. Alig haladtunk benne egy jó puska- lövésnyire : egyszerre csak valami nesz, majd nyi- vás és ordításhoz hasonló hangok ütötték meg fülemet. Legényemhez fordultam s, kérdeztem tőle: hallja-e ezt a különös zajt ? Ő fejcsóvá- lással „nem“-et intett, mert tény az, hogy az itt lakó nép majd mind nagyot hall, mivel egész télen át a forró suton alszik a család apraja- nagyja s ez a rósz szokás eltompitja hallóérzékeiket. Rövid idő múlva, mikor a zaj egyre nagyobbodott, már ő rántott egyet rajtam s mutatta az irányt, hogy ott történik valami! Erre nagyon is felébredt bennem a régi vadész-szen- vedély, sietve kezdém törülni szemeimet és a zaj felé húzódva rettenetesen figyelek s önkénytelenül a vadászbotom után nyúltam, azt hívén zavaromban, hogy „szükség esetében s ha az isten is úgy akarja, elsül még a bot is“. Nagyobb biztosság okáért oda szólottám a legényemnek, hogy fusson haza sebesen a fegyverem után, mire ez elvetette magát, s mintha esak kilőtték volna, egy szempillantás alatt eltűnt mellőlem... A zajt mindegyre közeledni hallottam s alig pár perc múlva, vagy 50 lépésnyire, magam előtt láttam, hogy egy fene nagy vadkan egy még nagyobb, de téli álmából mostanában ébredhetett mackóval tusakodik. Mittevő legyek? A fára fölkapaszkodni: az teljes lehetetlen, hiszen a fagytól tükörsima mindenik fatörzs. Helyzetem pillanatról, pillanatra borzasztóbb lett. Az egymással viaskodó vadak mindjobban közeledtek felém. A vadkannak az orra, melyből már kettőt is láttam, egészen le van karmolva. A medve szügyén a vadkan agyara tátongó sebeket hasított s mindkettő véres tajtékzó szájjal húzódott egyenesen felém. Szent isten! Mi lesz most velem ? A fához annyira odalapultam már, hogy az egész testem zsibbadni kezdett tőle, a lélek- zetem pedig már-már elállt. A fenevadak mindég csak felém és felém húzódnak. Eddig még nem vettek észre. Ha észrevesznek, biztosan én leszek a közös préda. Csak kidőlne már valamelyikük, mert hogy életre-halálra viaskodnak

— az kétségtelen. A medvének a percei, mivel hogy téli álmából csak mostanában bújhatott elő, már meg voltak számlálva; ámde, előnye volt az, hogy széles talpát a hó felül tartót a, mig ellenben a vadkan süppedt egész az aljáig s igy a medve jobban tudta pacskolni a vadkant. A kan azonban, ahol csak tehette, f fiiér fegyverét erősen használta s egy kínálkozó alkalommal, alig 8—10 lépésnyire tőlem, úgy vágta vele oldalba a medvét, hogy az — ezer szerencse — nem felém, de tőlem vagy 15 lépésnyire egy fa mögé húzta meg magát. A kan nem hagyta abban, hanem tovább űzte a medvét s azzal kijutottak egy tisztásra. Ott azután, mert a hó egészen laza volt, a kan a nagy hóban végképp kimerült s mivel ő volt a győztes, abban hagyta a viaskodást. Magamat már-már a halál torkában érőzve, ott állottam a fatörzs mellett vagy egy órahosszat,- szinte megmerevedve, mikor legényem jelt adott, hogy közeledik. Persze amint a legényem megjött, nagy lélekzetet vettem. Akkor ütött ki rajtam a verítékezés, mikor a legényemtől átvettem a fegyvert — de töltést nem hozott hozzá . . . Megnyugodtam. Eszembe jutott az a bizonyos „vadászul-“ (tetszik rá emlékezni!) aki pár év előtt e tájon „medve-szemet“ nézett, de abból az elvből indulva ki, hogy „leben, und leben lassen“ — nem lőtt. — Tovább ballagtunk hát

— hazafelé.

— Esküvő. Szerencsen f. hó 6-án vezette oltár elé Engel M. József kassai fiatal kereskedő Weisz Berta kisasszonyt, Weisz Sámuel szerencsi vendéglős kedves leányát. Gratulálunk! rl.

— A Zemplén fekete táblája. Ezalatt a cim alatt már a múlt esztendőben felhívtuk az illetékes közegek figyelmét arra a botrányos rondaságra, mely a Széchenyi-téren, a kutpark és a r. kát. plébánia-templom között költi föl az arra járóban az undort. Erre a templom előtt (!) folydogál ugyanis a Papsor-utcai házakból, továbbá a takarékpénztár, a Róth-féle s több más házakban összegyűlő moslék, szappanlé s minden más piszok, ami folyadék. Mikor aztán a rósz kövezeten és a gidres-gödrös gyalogjárón lefelé végig csörgedezik; a szögleteken, a hol a kövek már ki vannak szakgatva s ott egy jókora gödör képződött, a fluidum megáll s mint egy pőcegödör szolgál nem éppen kellemetes illatával gyönyörűségül az arra járókelőknek s főképpen a „Magyar Király“ szállóban lakó idegeneknek. Biz’ az a különben rendben tartott téren botrányos egy állapot. És ha már ezt a rendőrség nem bírja, vagy nem akarja rendbehozni, kérjük a járás főszolgabirá- ját, hogy ez ázsiai állapot megszüntetésére

közegészségi okból is sürgős és erélyes intézkedést tegyen.

— Rajtavesztett tolvaj. Demeter Rozi hosszulázi származású, többször büntetett bessu- ranó tolvaj, a minap a Kis-Barátszeren próbált szerencsét, hanem kaszába szaladt, mert Sáfár Károly közrendőr lakására lopódzott be, aki tetten érte amint éléskamráját feszitgette s ezért aztán a hűvösre kisérte.

— Halálos szerencsétlenség. Tokaj határában van három kőbánya, melyek kitűnő minőségben szolgáltatják az útca-burkolathoz alkalmas „fekete követ“. Legjobb anyag található az u. n. Hideg-oldali bányában, mely a Gyulay- és Váradi-utcáknak a hegy felé nyiló végében van. Ebben a legszebb kocka-alakú burkolat kövek kaphatók, sőt kerültek benne napfényre oly hatalmas kődarabok is, melyekből gyönyörű obeliszk-alaku síremlékeket is faragtak. Gondosan csiszolva olyan szép fényiiek e kövek, mint akár a fekete márvány. Meg is látszik e bányán, hogy szorgalmasan mivelik, mert igen messze elhaladtak már a kőfejtéssel a kezdőhelyről, a hegy kebelét meg oly mélyen föltárták, hogy a bánya feneke a hegy felszínétől immár 30 méter mélységben van. Most is éppen elfogyott a megkezdett szakasz s uj darabot akartak mi- velés alá venni, e célból a terméskövet boritó

1—2 m. vastag földréteget nehány munkás kö- rülbelől 1 öl széles szalagban fölásta és tova talicskázta. E munkával foglalkozott Szepesy János munkás ember is, miközben a földrétegben egy oly nagy kőro akadtak, melyet kézi erővel sem összezúzni, sem tovaszáll itani nem lehetett; ez okból a bányászok f. hó 8-án belé- fúrtak és szétlövették, de még a dinamit is há- gyott belőle a földben egy jókora részt; és ettől nem nyughatott Szepesy János. Mindig bántotta ottan az a kő. Hiába intették társai, elővett egy vasrudat, alája illesztette s teljes erővel feszítette vele a végzetes követ, amely engedett a nyomásnak, de, biztosan meglővén a robbantástól lazulva, oly váratlan módon tört el belőle egy darab, hogy Szepesy az egyensulyt elveszítve, hanyatthomlok lezuhant a 30 méter mélységbe, ahol szörnyet halt. Boncolás alkalmával konstatálták, hogy a nyakszirtje eltörött és hogy halántékcsontját valamely hegyes kő áttörte. Fiatal várandós felesége és három kis árvája siratja.

— Régi finom borok. Reményi Vendel, cipész t. polgártársunk S.-Patakon, a „turistacipők“ föltalálója és készítője, kit Londonban, mint annak idején a „Zemplén“ is közölte, a nemzetközi kiállítás alkalmával díszoklevéllel és s nagy aranyéremmel tüntettek ki az ángo- lok, — most, hogy a külföldről is tömegesen érkező megrendeléseknek eleget tehessen, cipészüzletét megnagyobbittani akarván, régi, pompás jó asszu és szamorodni borait elárusítja. A fáradhatatlan szakembernek még a régi, filok- szerától mentes időkből származott s kitűnő fajborait az érdeklődőknek figyelmébe ajánlom T.

— Éjjeli tűz. Regécz-óhutáról írják nekünk : Folyó hó 7-én este 9 óra tájban tüzilárma verte föl a telep lakosságát. Golenics Miklós szegény ember háza gyuladt ki és a láng a száraz szalmatetőt, úgyszintén a közel álló istálló tetejét is elhamvasztotta. Szerencse, hogy szélcsend volt, különben nagy veszedelem támadhatott volna, mert a bámészkodókat a szó szoros értelmében hajtani kellett az oltáshoz. rl.

— Leégett községháza. Bélyben f. hó

9-én d. u. 4 óra tájban kigyuladt s leégett a községháza. A közel fekvő épületeket, melyek nem kis veszedelemben forogtak, a bélyi ö. t. egyesület, a község lakosai s a bélyi uradalmi cselédek megmentették. rl.

— Játékpénzek forgalomban. Egy idő óta az aranyhoz hasoló játékpénzek vannak forgalomban, valami szélhámos terjeszti, különösen a vidéki nép között. A pénz egyik oldalán kétfejű sas, a másik oldalán egy női fej van, angol körirattal. Viktória pénznek is nevezik. Csengése elég tiszta. Kidolgozása szép. Őrizkedjék mindenki a bacsapástól.

— A bocsi apagyilkosság. Megrendítő és vadállatti szívtelenséggel végzett öngyilkosság képezi most közbeszéd tárgyát Alsó-Zemplén- ben. Egy alig 18 éves suhanó iszonyú bűnre vetemedett, apagyilkosságra, aminek végrehajtásához cinkostársul saját édes anyja és egy 21 éves pajtása szegődött. Három és fél hónapig sikerült borzasztó bűnöknek minden külső nyomát eltüntetni s már-már kikerülik a törvény sújtó kezét, ha a bűntényt a véletlen napfényre nem hozza. A borzasztó bűntény részletei következők; Még a múlt 1897. év november havában eltűnt Szántó András bőcsi földmivelő a faluból a nélkül, hogy bárki is felvilágosítást tudott volna adni távozásának okáról és hollétéről. Hozzátartozái azt állították, hogy az eltűnés napján kenyeret, szalonát tett tarisznyájába s eltávozott hazulról bizonyára azért, hogy világgá menjen, mert feleségét, kinek orrát a fekély egészen elborította, végképp megutálta. A falu népe azonban gyanuskodott s pedig küFolytatás a II. mellékleten