Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-15 / 33. szám

— Számítottam a szerencsés véletlenre. No de bízom a jövőben. A szobát ki is bérelem, ön azt hiszem megnyugvással fogja venni, hogy én a közelében lakom. Nekem igen hathatós szerem van a fülfájdalmak ellen, minden órában a fájós fülbe egy-egy kis kanálnyi szederlevet öntök !

— Ön borzasztó ember, orvos ur. Az én füleimbe, úgy látom, hogy minden áron szederlevet akar önteni, — szólt mosolyogva az özvegy.

— Megnyugtatom önt asszonyom, ha a szederlétől irtózik, rendelek a szamára lábvizet Bár csak fájna már az ön füle. Szeretném önt meggyőzni, hogy jó orvos vagyok!

— Ugyan, ugyan orvos ur, mi köze van a lábnak a fulhöz ? Ej de hagyjuk el ezt a dolgot. Tehát ugyebár kiakarja bérelni az egyik szobát?

— Igen, de az udvari szobát, mert én utá lom az utca zaját.

— Az a szoba kényelmes, de nedves, előre figyelmeztetem önt.

— Én éppen a nedves szobákat szeretem. Ez az én orvosi recipéimhez tartozik. De mondja csak asszonyom, az utcai szobában ki fog lakni ?

— Egy fiatal férfi!

— Hála istennek, megyek is azonnal a szobájába és kinyitom az ablakokat.

— Miért?

— Hát nem ért még engemet asszonyom ? Akarom, hogy a füle fájjon annak a fiatal embernek !

— Uram, ön csak nem fog másnak a szobájában rendelkezni ? — kérdé a szép özvegy megütődve.

— Csak az ablakokat fogom kinyitni. Ez úgy gondolom nem sértheti önt asszonyom. Ha az a. fiatal ember beteg lesz, az én gondom a többi.

— Csináljon ön más házban beteget, de az én házamban hagyjon fel az ilyen tervekkel — mondá az özvegy némi haraggal.

— Úgy látom asszonyom, hogy ön nem szereti a doktorokat ?

— Csak úgy távolból szeretem őket nézni — feleié az özvegy mosolyogva.

— Azért én mégis kibériem a szobát.

— Amint tetszik, uram.

Kakukházi Tóbiás erre a szobaleánynyal eltávozott.

Matild, a szép özvegy, egyedül maradván, igy szólt önmagához :

— Kiadtam a szobákat. Egy csinos fiatal ember és egy fülgyógyász a lakóm. Ez utóbbi kissé tudományos bolond, no de ez nem baj. Legalább nevetek rajta. Téli estéimet most már vigan fogom eltölteni . . . Ah de az a fiatal ember veszedelmes lesz rám. érzem, hogy a szivem is belekerül a játékba. Ej, jöjjön ami jön, nem vagyok még vénasszony.

A szobaleány e percben jelenté, hogy egy borotvált arcá cilinderes ur akarja tiszteletét tenni. Utána azonnal be is lépett a szobába az illető, földig hajolt Matild előtt és bemutatta magát:

— Bendegúz Jeremiás zongoramester vagyok !

— Mi tetszik uram ?

— Ez a szoba igen tetszik nekem. Ezt feltétlenül kibérelem. Nagyon jól érzem már is magamat, — mondá a zongoramester és kényelmesen leült egy fotölbe.

— Uram! ez az én szobám . . . szólt Matild.

— Az lehetetlen asszonyom ! Én ezt a szobát nem engedem át már önnek! — mondá a zongoramester művészi nyugalommal.

— Ismétlem önnek uram, hogy itt én lakom ! mondá Matild indulatosan.

— Nem szeretem a sok haszontalan beszédet. Ah, itt van egy zongora is Most már igazán jól találom magamat! — szólt a zongoramester és mindjárt oda is ült a zongorához.

— Megtiltom önnek, hogy az én zongorámon játszék 1 — kiáltá a szép özvegy izgatottan.

— Mondtám már asszonyom, hogy.én ezt a szobát feltétlenül kibérelem. Csodálkozom, hogy ön nem akar engemet megérteni ? — feleié a zongoramester és elkezdett zongorázni.

Matild haragosan toppantott a lábával és megragadta kis kezével a zongoramester karját:

— Takarodjék ki innét uram ! Ez a szoba az enyém . . .

— Asszonyom! én nem vagyok bolond. Mondom önnek, hogy én ezt a szobát, amint beléptem ide, lefoglaltam a magam részére. Én nem szeretem, ha valaki megzavarja a játékomat! — szólt a zongoramester és tovább játszott a zongorán.

Matild a szép asszony erre elnevette magát, látta, hogy nem mehet semmire Bendegúz úrral és csengetett, mire a szobaleány belépett:

— Mondd meg ennek az urnák, hogy tá vozzék.

A szobaleány a zongoramesternek durván megfogta a kezét:

— Tessék már hazamenni, elég volt már a kalimpálásból!

A zongoramester dühösen felugrott a székről.

— Micsoda? Kicsoda maga? Hogy meri maga megfogni az én művészi jobb kezemet ? Érti, hogy az én játékom nem kalimpálás 1 — kiáltá sértett önérzettel.

— Ön uram, igazán nevetséges ! — jegyzé meg Matild gúnyosan

— Semmi sértegetés, asszonyom! Tessék távozni ebből a szobából. A kapun az van kifüggesztve: »Kiadó szobák«. En ide beléptem a szoba nekem tetszett és lefoglaltam Úgy gondolom, hogy ezt minden okos ember megérti? — ezeket mondva a zongoramester ismét leült a zongorához.

A szobaleány oda ment hozzá és a fülébe orditott:

— Nem ez a szoba kiadó, érti ön ?

A zongoramester sértődve ugrott fel a székről:

— Hogy merészel maga az én művészi fülembe ordítani ?

Matild pedig igy szólt a leányhoz:

— Kérlek, ordits most már a másik fülébe . . .

A szobaleánynak tetszett a dolog és egész

durván ordította Bendegúz ur fülébe :

— Én az urat kidobom ebből a szobából!

A zongoramester hátratántorodott ijjedtében

és lassan szótagolá:

— Az én művészi testemet akarja maga kidobni ? Szégyelje magát, perszóna I

A szobaleánynak se kellett több, a tiz körmét mutogatva rohant szegény Bendegúz felé:

— Kikaparom az ur csúí szemeit, érti ? Hogy merte nekem azt mondani, hogy perszóna vagyok ! Tudja az ur, hogy utálatos egy ember ? kiáltá mérgesen.

Ez alatt a zongoramester a széket maga elé tartotta és igy kissé védve lévén a tizkörmü szó- bacicus haragjától, kezdett ismét művészi hangulatba jönni és azért nyugodtan igy válaszolt:

— Egy művész soha sem utálatos. Engemet megbámulnak az emberek és meghallgatnak !

— A művészek nem ilyen kacskaringós lábúak! — mondá a szobaleány gúnyosan.

(Vége köv.)

Közgazdaság.

Értesítés

A zemplén-vármegyei gazdasági egyesület f. év augusztus hó 13-án tartott igazgató-választmányi ülésére elhatározta, hogy a folyó év augusztus hó 81-ére kitűzött

terményvásárt

közbejött és el nem hárítható akadályok miatt, melyek részint abból állanak, hogy a vármegye területén az ezidei árpatermés a lehető leggyöngébb, részint pedig, hogy a termény-vásár tárgyát képező búza, rozs stb. még kicsépelve nincsen,

ezidén meg nem tartja.

Amidőn ezt a ténykörülményt t. gazdatársaink becses tudomására adni szerencsénk van, felkérjük egyúttal, hogy bejelentéseiket felfüggeszteni és a már eddig tett bejelentéseket semmisnek venni sziveskedjenek.

Magától értendő dolog, hogy a minták beküldése is fölöslegessé válik.

A Zemplén-varmegyei gazdasági egyesület elnöksége.

Útmutatás

a sertésvészben megbetegedett sertések húsának megvizsgálására.

Két esztendő előtt a sertések között olyan betegség lépett föl, a milyenre a legöregebb emberek sem emlékeznek. A betegség az egész országban, vármegyéről vármegyére, községről községre gyorsan elterjedt. A hol kiütött, kivált a malac- és süldőfalkákban, óriási pusztitást okozott. Ezernyi ezer disznó hullott el; sok millió forintra rug a kár, a mit a betegség pusztítása folytán a sertéstenyésztő gazdák szenvedtek.

Azt a vesztességet, amit a gazda sertéseinek elhullásából szenvedett, még tetőzte az, hogy ott, a hol a sertésvész föllépett, a községeket lezárták, a városokat betiltották. E miatt aztán nemcsak az a gazda vallott kárt, a kinek disznai elhullottak, hanem kárt szenvedett az is, a kinek falkáit a vész elkerülte. Mert nem lévén vásár: az egészséges pisznót sem tudta értékesíteni ; kényszerűségében ngy adta, a hogyan kérték.

Bebizonyosodott, hogy sok esetben maguknak a sertéstartó gazdáknak hibájából és vigyázatlanságából terjedt tovább a pusztító vész. A mint ugyanis ez a veszedelmes betegség valamely falkában mntatkozott: a gazda megijedt, étvágytalan szomorkodó disznait hamarosan leszuratta, hogy — a mint mondani szokták — a veszett fejszének legalább a nyelét megmenthesse, vagyis: hogy kisebb legyen a kára a beteg disznónak legalább a húsát akarta felhasználni.

Értsük meg egymást: nem ebben volt a hiba, hisz a kármentő szándék csak dicséretes lehet. Sőt a beteg disznó gyors leölése, a kár csökkentésén kivül, a hol elővigyázók voltak, még haszonnal is járt, mert minél előbb szúrták le, annál rövidebb ideig terjesztette a beteg sertés azt a ragályozó anyagot, a mely ezt a veszedelmes betegséget okozza. Hanem abban rejlett a hiba, hogy sok helyütt a betegeskedő disznót

nem vették ki a falkából, ott szúrták le a többi disznó között, a hol éppen állott vagy feküdt. Evvel a könyelmü eljárással terjesztették tovább a betegséget.

Mindjárt kiderül, hogy mikóp terjedhet ilyen úton a betegség.

A tudósok kimutatták, hogy mint egyéb ragadós állati betegséget, azonképpen a sertésvészt is olyan parányi gomba okozza, a melyet csakis erősen nagyitó üveggel lehet észrevenni. Ez a ragályozó anyag (a mit baktériumnak hívnak), millió meg millió számban van benne a beteg disznó vérében és avval a tulajdonsággal bir, hogy ha egy mákszemnyi rész kerül is belőle az egészséges disznóba, ennek a testében rövid idő alatt olyan nagy mértékben elszaporodik, hogy megbetegiti, sőt a legtöbb esetben megöli a disznót.

Már most, ha az ilyen ragályozó vér, szúrás közben kifolyik : beszenyezheti és megfer- tőztetheti az eleséget, az ivóvizet, a fürösztőt, a szállásnak és akolnak a földjét is. Az eleséggel és vízzel a ragályozó anyagot az egészséges sertések föl vehetik, megfertőztetik önmagukat és megfertőztethetnek más sertéseket is.

A sertéstartó gazdák különben nem csupán a leölésnél követtek el vigyázatlanul nagy hibát, hanem a beteg sertés húsának kezelésénél és és fölhasználásánál is. Gondatlanul jártak el a hússal, melyben szintén benne van a ragályozó anyag; máskor olyan húst és szalonnát használtak étkezésre, a melyet a betegség megrontott, sőt az emberek egészségére is károssá lett.

Szükségesnek mutatkozik ennélfogva, hogy a sertéstartó közönség a helyes eljárásra kita- nittassék és mindarról tudomással bírjon, a mivel baj esetén, nagyobb bajoknak elejét veheti.

1. A beteg sertés leölése és a szúróhely tisztogatása.

A beteg sertés leszurásánál a legnagyobb vigyázatot arra kell fordítani, hogy a leölt sertés vérével és hulladékaival a ragályozó anyag ne terjesztessék.

A leölésre szánt disznót a falkából ki kell szedni és olyan helyen leszúrni, a hová sem disznó, sem egyéb állat nem férhet. Különösen kerülni kell az olyan helyeket, a melyeken trágya, szalma, szemét, forgács vagy egyéb hulladék van. Lehetőleg tiszta és kemény helyet kell választani, a melyet könnyen és jól lehet azután tisztítani. De ha az a hely mégis szemetes lett volna, legjobb lesz a szemetet összegyűjteni egy teknőben vagy dézsában, miből semmi sem hull ki, alkalmas helyre vinni és ott elégetni vagy nagy gödörbe elásni. Nagyobb biztosság okáért a kifolyó vért, úgyszintén az állat felbontásakor eleső részeket (a ganéjt, hulladékokat) külön edényekbe kell felfogni és gondosan eltávolítani, nehogy az egészséges jószág magát avval befertőztesse.

Miután pedig a legnagyobb vigyázat mellett is megtörténik, hogy a szúróhelyet akár a vér, akár a ganéj beszenyezte: a sertés testrészeinek eltávolítása után a szúróhelyet godosan meg kell tisztogatni.

Ha az ölést olyan helyen teljesítettük, a mely nincsen téglával vagy padlóval burkolva: akkor ott a földet két-három ujjnyi vastagságban lekaparjuk, a lekapart földet félannyi oltatlan mészszel jól összekeverjük és trágyagödörbe elássuk, annak idején ja trágyával a szántóföldre kiszállítjuk és godosan elszántjuk. Ellenben, ha a leszúró hely kővel vagy. padlóval van burkolva, akkor a burkolatot forró lúggal erősen lesuroljuk és súrolás után jól kiszáradni hagyjuk.

(Folyt, köv.)

Vármegyei Hivatalos Rész.

15960. sz. T. Zemplén-udrmcgye alispánjától.

A 10 föszo gabirónak.

A heszeni légy elleni védekezés tárgyában folyó évi 40307 és 1894 évi 46414 szám alatt kiadott földmivelésügyi ministeri (intézvényeket másolatban kiadom.

S.-A.-Ujhely, 1897. augusztus hó 7-én.

Matolai Etele, alispán.

Másolat.

Földmivelésügyi m. kir. minister 40307— IV—3—97. sz. A heszeniiégy (Ceujdonia destructor) az évben is még jelentékeny károkat okozott az ország egyes részében. — Azon őzéiből, hogy a heszeniiégy ellen való védekezési eljárás, de különösen az eddig legsikeresebbnek bizonyult csalogató vetések alkalmazása az egész ország területén, ott a hol szükséges, múlhatatlanul és pontossan foganatba vétessék: felhívom a törvényhatóságot, hogy azon esetben ha a heszeniiégy a törvényhatóság területén ez évben is fellépett volna, a hivatalbeli elődöm által 1894 évi augusztus hó 7-én 46.414. sz. alatt valameny- nyi törvényhatóságnak kiadott s általam az 1896 évi julius hó 10-én 41.945 szám alatt megújított körrendeletben foglaltakat, illetőleg a csalogató vetések alkalmázásának módját a vármegye gazdaközönségének a lehető legkiterjedtebb mó-