Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-15 / 33. szám

Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYEITEK HIVATALOS LAPJA MEGTELElSriK IVTUNTIDEISr VA S Sátoralja-Ujhely, 1897. augusztus 15. 33. (1925.) Huszonnyolcadik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Jobb erkölcsöket! (B.) Higyj : de nézd meg, hogy kinek! A nagy kételkedőknek ez a szállóigéje talán sohasem volt olyan aktuális, olyan közéletünkbe illő, mint éppen napjainkban. Régebben csak a színésznek a szín­padon (no meg némelyik jezsuitának) volt megengedve, hogy mást szóljon a szája, mint amit érez a szive; mást mutasson az arca, mint amit gondol az esze. Ha figyeljük a világ folyását, öröm­mel tapasztaljuk, hogy az emberek tudása rohamosan fejlődik; az ipar, művészet terén egyaránt oly találmányokat produ­kál, oly felfedezéseket tesz, melyek vilá­gosan bizonyítják, hogy jó utón halad vég­célja, a tökéletesség felé. Szomorúan kell azonban beismernünk azt, hogy az erkölcs terén nem igy áll a dolog. Ott a haladás, fejlődés helyett rák­lépéseket látunk. Mily üdvös volna pedig, ha az erkölcs terén is fejlődést, haladást tapasztalnánk, mert meghajlunk a nagy költő ezen állí­tása előtt: „Minden ország támasza, talp­köve a tiszta erkölcs. . . .“ A mai világ tudományos, bár erköl­csileg alacsony fokon álló embere, moso­lyogva tekint vissza a múltra s konsta­tálja, hogy mily gyarló, tökéletlen volt elődei tudása; a múlt magasztos erkölcsi világán nevet, mert hisz fogalmai szerint az erkölcs fölösleges dolog. Az ily emberre méltán alkalmazhatjuk azt a jó latin köz­mondást: „Qui profiéit in litteris séd de­ficit in moribus, plus deficit quam pro­fiéit.“ (Aki tudomány dolgában előre ballag, erkölcsileg azonban visszaraaradoz, nem előre, de hátrafelé halad.) TARGA. Kánk-Herlány. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — „Van-e ki e nevet nem ismeri?“ Ha Abauj- Tornában és a szomszédos vármegyékben van­nak is elegen, kik e fürdőről hallottak, az or­szágban csak elvétve akad ember, ki léte­zéséről tudomással birna, pedig megérdemelné, hogy — nem akarok nagyitani — egész Euró­pából jöjjenek ide nagyszámban a fürdő vendé­gek. A fürdőt mostanában többnyire csak olyan magamféle „misera plebs“ látogatja, (hogy miért e mellőzés, arról később szólok) pedig egykoron sok magyar főnemesnek, élükön II. Rákóczi Ferencnek és az ő hűséges társának, Bercsényi­nek. , a későbbi időkben pedig pl. Andrássy Gyula grófnak is kedvelt nyári tartózkodás­helye volt az eperjes-tokaji trahithegyek nyu­gati oldalán, a vadregényes tölgyerdők közepette fekvő Ránk-Herlány, pedig akkor még nem is volt meg világhírre érdemes nevezetessége: a geyzir. Beszéljünk legelőbb is a Kárpátoknak eme megbecsülcsülhetetlenjgyöngyéről, a „geyzirl‘-ról, mely magyarul időszaki melegforrásnak nevez­hető s Európában csakis Izland szigetén fordul elő, már pedig oda kevés embernek volna kedve s mi fő, pénze fürdőzni menni. A „geyzir“ fúrása a nehány évvel ezelőtt elhunyt Zsigmondy Béla, a Margitsziget és a budapesti (városligeti) ártézi kút nagyhirü meg- teremtőjének vezetése alatt 1870. junius 15-én Tekintsünk hát vissza a múlt idők er­kölcsi világába; vájjon mit találunk ott olyat, aminek ma is hasznát vehetjük? Ott látjuk a becsületes nyíltságot, az őszinte­séget, ott látjuk a valódi emberi jellemet a maga fényes tisztaságában, melyet az idő ahelyett, hogy napjainkig még fényesebbre csiszolt volna — elhomályosított. Voltak a múltnak is hibái; akkor is éltek rósz emberek, de ha a bűnök száza­lékát vizsgáljuk: látni fogjuk, hogy azok közül a legtöbb elkövetésénél nem a ra­vaszság játszotta a főszerepet, — a rabló nyíltan támadott; a szolga ritkán csalta meg urát; még a bűnöknél is egyenességet látunk. Napjainkban borzadva látjuk az erköl­csök süllyedését; gyakran az csal meg leg­jobban, akiben nagy a bizodalmunk; az gyűlöl, ki azt állítja, hogy szeret; az lop meg, ki a leghívebbnek látszik. A kereskedő hozatja az árucikket a gyárostól, ki neki jóhiszemüleg hitelez és eladva az árut, a pént elteszi, de ki nem elégíti hitelezőjét, — s itt a hamis bukás. A bankhivatalnok megesküszik, hogy hiven fogja kezelni a reá bízott pénzt, de saját céljaira fordítva, ahhoz hűtlenül hoz­zányúl — itt a sikkasztás. A bankár elfogad értékeket, hogy azokkal, megbízója kívánsága szeriut, vala­mely pénzügyletet megkössön, a pénzt el­költi — itt a csalás. Sajnos, sok példát lehetne még fel­hoznunk a ravaszság, alattomosság, kép­mutatás bizonyítására! De ne kutassuk tovább az erkölcstelenség fertőjét; a fel­hozott példák is elég frappánsan bizonyít­ják korunknak óriás korrupcióját. Lehetne-e vájjon szebb, nemesebb kezdődött és 1875. május 6-án 406 méter mély­ségben végződött, tehát öt éven át folyt a munka éjjel-nappal. Az első nagy kitörés 1873. július 4-én történt, mire nyugalom állott be december 17-éig, midőn ismét erős kitörést észleltek. A legnagyobb erupció azonban 1875. május 6-án 406 méter mélységben történt, mely a föld mé­lyében iszonyú rombolást végezhetett, mert a kút egész környékét megrázkódtatta. Ez az erős kitörés visszatartotta Zsigmondyt attól, hogy ter­vét, egy meleg ásvány vizű ártézi kút fúrását, megvalósítsa, pedig ez a terv bizonyára sikerült volna, ha a fúrást folytatja, de ő attól tartván, hogy a fúrás folytatása az ártézi kút főneveze­tességét nagyerejü viz szökelléseit és idősza­kosságát kockáztathatná, öt évi fáradtságos munka után abbanhagyta a fúrásokat. Ennek az oktogon-alakú gránitmedencébe foglalt csodaforrásnak időszakos szökellései leir- hatatlanul gyönyörű látványt nyújtanak, mely még a legérzéketlenebb embert is bámulatba ragadja. A múlt héten egy német túr ista-társa­ság, mely most a Kárpátok vidékét járja, a pompás kitörés láttára valóságos extázisba esett. E szökellések több fázison mentek keresztül. Mig a régibb kitörések ritkábbak és magasab­bak voltak (a fürdő évkönyveiben egyszer hat­van, a múlt év júl. 21-éről pedig száz méter magas szökés van feljegyezve), addig nehány év óta 10—13 órai időközökben, olykor 15—18, gyakran már csak 26—30 méter magasságot ér el. A szökésnek időhoszsza 10—20 perc közt ingadozik, a f. hó 8-án d. u. Va 2 órakor azon­ban eseményszámba ment, hogy a viz szökellése 39 percig tartott. Ha nem untatom a t. olvasót, elmondom a szökellés lefolyását. A szökellést megelőző több feladat a jó erkölcsi érzékkel biró emberre nézve, mint az, hogy megjavítani igyekez­zék e szomorú viszonyokat? Ez a kérdés, nézetünk szerint, csak úgy volna megoldható, ha iskoláinkban a gyermekeknek, kik még a jóra, nemesre fogékonyabbak, erkölcsi nevelésére több súlyt fektetnének. Nem helyezkedünk arra a rideg álláspontra, hogy az erkölcsi neveléssel a tanító a tudományok rovására 'dolgozzék, de az erkölcsi nevelést ne hagyj a háttérbe szorulni tanításainak többi ágaival szemben. Ha az ily irányban folytatott tanrend­szer, sikert produkálva, a jövőben egy er­kölcsileg jobb társadalmat lenne képes alkotni: akkor az, párosulva a tudomány magasan lobogó fáklyafényével, oly ideális életet tudna teremteni, a földön, mely méltó lenne az emberhez, az Isten képmása fo­galmához. Társadalmi intézményeinkben, hata­lomra való vágyódásunkban, hivatalkere­séseinkben, pártoskodásunkban és a hatal­masabb előtt való hajlongásainkban is sok a rósz példa, melyet az uj nemzedék lát és eltanul s tovább terjeszti a magyar jel­lemnek és az országnak a kárára. Régen az volt a feltétel, hogy minden embert becsületesnek, jónak kell tartani, mig az ellenkezőről meg nem győződünk. Ez a humánus elv. Ezt tartja ma is az igazán müveit ember. A Múcziusz Szcevolák, a Kontok s maga az Idvezitő fényes példák előttünk arra, hogy milyennek kell lennie az igaz karakterű férfiúnak. Inkább kínt szenved, meghal egy szilárd jellemű ember, de sem hízelgővé, sem hazuggá, sem árulóvá, sem stréberré nem leszen. órai csendes időszakban a 25 cm. átmérőjű vas­csőbe tekintve, a viz felszíne csendes. Mihelyt a viz körülbelül hat méternyire a föld színe fölé emekedik, a nagy mennyiségben szabaduló gázok elillan ása folytán, erősen habzani kezd, buborékokat hány s csaknem forrni látszik, majd erős sercegés és morajlás közt erős szénsavszagot terjesztvén, mindinkább emelkedik és a cső nyílásánál megjelenvén 1/-i—1 méter magasra fel­ugrik és nem ritkán ismét visszaesik a csőbe, de ne­hány pillanat múlva folytonosan emelkedő 60—80 cm. átmérőjű hófehérbe habzó vizoszlop szökell fel, melyet a szénsav annyira szétszakgat, hogy felszökellése közben titánokká fejlődő és ezek­ből ismét számtalan gnómmá törpülő mesés alakokat buktat ki, melyek, kivált este, bengáli tüztől megvilágítva, valóban tündéri látványt nyújtanak. A hatalmas vizsugár ezután gyengülni kezd, mig végre nagy morajjal a láthatatlan mélységbe tűnik el s több óra telik, el, mig a viz nyugodt álláspontját elfoglalja. Érdekesnek találtam feljegyezni, hogy a víznek a csőbe való visszasülyedése után az abból menekülő gázok a cső nyílása fölött a levegőt látható rezgésben tartják s ha nyílása fölé pl. kalapot tesznek, a gáz azt szépen táncoltatja. Zsigmondy Béla a „geyzir“ nagyerejü szökéseit és időszakosságát a nagymennyiségű szénsav fejlődésből magyarázta. A medencébe kidobott viz mennyisége egy-egy kitöréskor 1500—1700 hektoliter, mely vízmennyiséget felmelegitve a fürdőkádba veze­tik. Ezeket a nagy gyógyító erővel biró fürdőket csuz- és köszvénybántalmak ellen is jó ered­ménynyel használják. Az ártézi forrás hőmér­séklete a kitörés előtt 15—17 C, a kitörés alatt 23 C. A szökökuton kívül igen kedvelik az er­W A Zemplén mai száma nyolc oldal. *^|

Next

/
Oldalképek
Tartalom