Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-25 / 52. szám
nald József kereskedő (gróf Lázár Eszter örököse) volt budapesti s azelőtt tatai lakos 213 ft 77 krral hátrálékos fél ösmeretlen helyen tartózkodik, meghagyatik ennélfogva a czimnek, hogy nevezettet nyomozza s feltalálás esetén vagyoni helyzetének kitüntetésével ide 1898. febr. 15-éig jelentést tegyen. S.-A.-Ujhelvben, 1897. december 9-én Talapkovits Vaznl s. k. pénzügyigazgató. A bodrogközi j. főszolgabírójától. 5947., 5983. sz./ki: 97. Körözések. Folyó hó 14-én egy db. barna szőrű felálló szarvú, két csipője között a szőre ollóval nyírott tehén a bolyi uradalmi majorba tévedvén Kohn Hermann ottani urad. ispán által |gondozásba vétetett. Folyó hó 19-én pedig B.-Szentes községben 1 db. sárga szőrű kancza ló bitangságban találtatván, Nemes János községi bíró által gondozásba vétetett. Mely körülményt azzal teszem közhírré, hogy ha a ló és tehén igazolt tulajdonosai 8 nap alatt nem jelentkeznének, az 1894 évi XII. t. ez. 105. §-a értelmében nyilvános árverésen el fog adatni. Kir.-Helmecz, 1897. dec. 22. Gaal Jenő, h. szolgabiró. _A. szerkesztő póstája. T. luiinkHtilrsainkiiak és levelezőink* nek boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk Gf, K. úrnak — Spatak. Igen köszönöm. Közlöm a jövő számban,; erről lekésett. B. E. urnák — Pcsolina. A jóklvánatokat szivből viszonozzuk! Ny G. urnák — Szedliczke. Jelen számunkról lekésett. Heti naptár. Vasárnap, Hétfőn, Kedden, Szerdán, Csütörtökön, Pénteken, Szombaton, december 26. István I. vért. december 27. János ap. december 28. Aprószentek december 29. Tamás pk. december 30. Anisz pk. december 31. Szilveszter f * január 1. Kis kar. f Uj év Felelős szerkesztő : Dongó Gyárfás G-óza. Kiadó-tulajdonos Éhlert Gyulammm. DIETRICH ÉS FIA CS. ÉS KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓK TEA, RUM, COGNAC ÉS PAUACZKSOR NAGYKERESKEDŐK. FINOM LIKŐRÖK GYÁRA. BUDAPEST, IV., RÉGI FOSTA-UTCZA ÍO. közvetlen ‘befctozatal-ú. valódi BRAZÍLIAI RUM-ja Kapható: Grünbaum Márk, Móré Gézáné, Nagy Ferencz, Weisz Jakab, Klein Albert, Klein Géza, és Márk Nagy Géza urak kereskedésében. Árverési hirdetményi kivonat. A tokaji kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Reinicz Mózes oroszvégi lakos végrehaj tatónak Primer Gyula tarczali lakos mint özv. Kremper Mihályné örökösei végreha tási szenvedő elleni 320 ft tőkeköveteles és jár. iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a tokaji kir. járásbíróság) területén lévő Tarczal városában fekvő a tarczali 270 ik tjkvben özv. Kremper Mihályné Szabó Klára nevén álló 320 hr és 7 ö. i. számú ház és udvarbirtokra az árverést 400 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1898. évi január hó 18. napjának délelőtt to órakor Tarczal városházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át, vagyis 40 frtot készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz. 4a. §-ában jelzett árfolyammai számított és az 1881.évi nov. hó t-én 3333. sz. a. kell igazságügyminiszteri rendelet8. Ij-ában kijelölt ővadékképes értékpapírokban 1881. évi LX.t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál eiőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át szolgáltatni. Kelt Tokajban, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1897. évi október hó 31-én. Plathj, kir. járásbirő. Árverési hirdetmény. Tisza-Lucz gazdaközönségének tulajdonát képező túl a tiszai vadászati jog 1898. január 1-től hat egymásután következő évre Tisza-Lucz község házánál megtartandó nyilvános árverésen 1898. évi január hó 3. (harmadik) napján bérbe fog adatni. Tisza-Lucz, 1897. deczember 21. Palumby Gábor, Onda József, jegyző. bíró. 1106/97. végr. sz. .Árverési I1ird.etm.0n3r. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.- ujhelyi kir. járásbíróság 1897. évi 14692. p. számú végzése következtében hivatalból képviselt Recht Artur bécsi ezég javára Mózer János helybeli lakos ellen 105 frt 54 kr. s jár. erejéig 1897. november hó io-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülloglalt és 327 frtra becsült varrógépek, ágynemüek és házi-butorokból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a. újhelyi kir. jbiröság 15519/p. 97. ízámu végzése folytán 105 frt 54 kr. tőkekövetelés, és eddig összesen 17 frt 86 krban biróilag már megállapított költségek erejéig helyben alperes lakásán leendő eszközlésére 1898. éri január hó 4-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1897. évi dec. hó 14. napján. Toiuasovszky Lajos, kir. bír. végrehajtó. Tk. 5369/97. szám. Arvezési hirdetményi kivonat. A s.-a.-ujhelyi kir. törvszék, mint telekkönyvi hatóság közhirié teszi, hogy Bakura Andrásné szül. Kiss Bandi Anna végrehajtatónak Tomkó Mária férj. Júrós Mihályné végrenaj- tást szenvedő elleni 232 ft tőkekövetelés és járálékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a s.-a.- ujhelyi kir. járásbíróság) területén lévó Garany község és határában fekvő a Garanyi 44. számú tjkönyvben foglalt 1. 89. 199. 248. 1128. 1178. 1243. 1294. r34$. 1394. I428, 1730. 1779 l849./b. hr. számú bel- es küloirtokból kö ös erdő és legeleból B. 5. és 7. sorszám alatti Tomkó Máriát férj. Júrós Mihálynét illető jutalékra az árverést 430 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1897. évi dPCZCmllf-r lló 81. (harminczegyedik) napján délelőtti 10 órakor Garanyban a községi biró házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is el adatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át, vagyis 43 frtot készpénzben, vagy az 1881-ik évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 188i-ik évi november hó í-én 3333. számalatt kelt Igazságügyministeri rendelet 8 ik szakaszábankijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t. ez. 170. !}-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál eiőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt S.-A.-Ujhdyben, a kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóságnál 1897. évi október hó 13-ik napján. Wieland, k ir. törvényszéki biró. Tk. 4525/897. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szerencsi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ható- sá közhírré teszi, hogy Zemplén vármegye nyilvános betegápolási alapja végrehajtatónak, Lehóczki István végrehajtást szenvedő eíleni 26 frt 62 kr. tőkekövetelés és járulekai iránti végrehajtás ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a szerencsi kir. járásbíróság) területén levő H.-Kakk község határában fekvő a h.-kakki 90. sz. telekjegyzőkönyvben I. I sor 1215— 21b.) helyr. szám alatt '/3 (egy harmad) részben a végrehajtást szenvedett Lehóczki István % (két harmad) részben pedig a végrehajtás alatt nem álló Lehóczki Julianna férj. Csehoczki Pálné és kisk. Lehóczki István tulajdonául bejegyzett 80 ö. i. sz. ház, udvar és kertre az 1881. évi LX. t.-cz. 156. §-áuak A) pontja alapján egészben 400 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az l.V>8. évi január hó 25-ik napján (1. 6. 9 Órakor H.-Kakk község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is, de az utó- ajánlattevő által mar megígért 66 írton alul eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át vrgyis 40 forintot kérzpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. Uó i-éu 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. ij-áben kijelölt óvedékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál eiőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szerencsen, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1897. évi november hó 30-ik napján. Körösy, kir albiró. 1130/897. végr. sz. .Á.rverésl Hirdetmény. Aluurt bir. végrehajtó az 188 r. évi LX. törvényezikk 102. szakasza értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.-ujhelyi kir. járásbíróság 1897. évi 14696/p. számú végzése következtében hivatalból képviselt Janovits Samu rózsahegyi lakos javára Deutsch Ignátzné helybeli lakos ellen 49 frt 86 kr. s jár. erejéig 1897. évi november hó y-én foganato- sitoti kielégítés végrehajtás utján felülfoglalt és 462 frt 70 krra becsült kávéházi bútorok, italok, üvegek és ágyuemüek- ből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-újhelyi kir. jbiróság 15485/97. p. számú végzése folytán 49 frt 86 kr. tőkekövetelés, ennek 1897- évi július hó 18. napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 16 frt 98 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Helyben alperes lakásán leendő eszközlésére 1898. évi január hó 7-ik napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is elfognak adatni. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1897. évi dec. hó 18. napján. TomasovHzky Lajntt, kir. bir végrehajtó. Tk. 1332. sz. 1897. Árverési hirdetményi kivonat. A kir.-helmeczi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, bogy Kiss András végrehajtatónak Kolcsár (Kócsár) István végrehajtást szenvedő elleni 200 frt tökeköve- tei-'s és jár. iráuti végrehajtást ügyében a s. a.-ujhelyi kir törvényszék (a kir.-helmeczi kir. járásbíróság) területén lévő Szentes községe határában fekvő a szentesi 21. számú tjkvben 88—90, 693, 697, 1134, 1334, 1422, 1513 — 1514, 1589, 1766 és 2058. hrszámoK alatt foglalt ingatlanokból a Kolcsár Istvánt %-ad részben illető jutalékra 3q6 frt, továbbá ugyanazon tjkvben 543. hr. sz. alatt foglalt a Kolcsár István, Kolcsár József és Kolcsár Sándor és Kolcsár János kiskorúak nevén álló szölőbeli ingatlanra az 1881. évi LX. t.-cz. 156. tj-a alapján 16 frt a C) 2. alatt az özv. Kolcsár Jani, Jánosné, István a b) 2i6|8o tk: sz. végzéssel, illetve C) 8. alatt a 37'7|8S- sz- végzéssel a Kolcsár Jánosné sz. Liszkai Julianna javára elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1898. é t január lló lO ik napjának d. e, 9 Órakor Szentos község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsár.'- nak 10%-át vagyis 39 frt 60 krt, s 1 frt 60 krt készpénzben, vagy az 1881 évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolya mai számítót és az 1881. évi nov. hó t-én 3333. sz. a. ke t igazságügymin. rendelet 8. Ij-ában kijelölt ővadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 18 x. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál eiőleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt |Kir.-Helmeezen, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1897. évi május hó 14. napján. J Előadő helyett: l.MMMly , kir. aljárásbiró.