Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-25 / 52. szám
csak anyagi bajainkra szánt orvoslás-módokkal fogunk foglalkozni, de a részüknre állandóan fen- tartott Tanügy rovatban közvetetlenül fogunk egymással érintkezni, pedagógiai és didaktikai fejtegetésekkel, saját tapasztalataink közlésével pedig egymásnak tanácsadóivá, oktatóivá válunk. Nem kicsinylendő erkölcsi haszon az sem, amit nyerünk avval- ha, „Zemplén“ nagy és intelligens olvasó közönségének és igy közvetve a társadalomnak figyelmét magunk fejé fogjuk forditani, honnan sok anyagi bajunk orvoslását várjuk. Különben e kérdés megoldásával a választmány már legközelebb és pedig a f. hó 28-án tartandó gyűlésében fog foglalkozni és azt lehetőképp a tanítóság javára eldönteni. Ily programmal és ily irányú tevékenységgel kell az egyesületnek jövő működéséhez fogni és a várt siker el nem maradhat. Garanciát nyújt erre a közgyűlésen nyilvánult közlelkesedés; garanciát a vármegye vezéreitől (főispán, főjegyző, tanfelügyelő) nyert és a tanítóságot örök hálára kötelező jóakaratu buzdítás és támogatás ; garanciát, végre az újonnan megválasztott vezetőség, mely nem csak képes cselekedni, de lelke egész hevével akar is. Ily reményekkel nézek én eleibe a testület jövő működésének; ily remények közepeit üdvözlőm én az egyesület jelenlegi és még nyerendő uj tagjait; ily reményekkel óhajtom és kívánom én, hogy az év zártával múljanak el minden bajaink és az uj év kezdetével menjenek teljesedésbe a tanítóság és azok családtagjainak minden reményei: hogy a tanítóságra üdv, a hazára és a nemzeti népnevelésre áldás fakadjon. Úgy legyen ! Schneider Jakab. Köszönetnyilvánítás Kassay Lajos polgártársunk szives volt iskolánk egyik szegénysorsu tanulóját jó meleg téli csizmával ellátni. Fogadja ezért a nemes cselekedetért úgy a saját, valamint az illető gyermek nevében is hálás köszönetemet. Vajha az emberszerető nemes tett példája mindenütt s mennél több követőre találna! Gálszécs, 1897. dec. 22. Andrejkorlcs Pál, áll. isk. igazgató-tanító. A mező-laborczi állami kisdedóvóban. tizenegy hónapi foglalkozás után, f. hó 21-én volt az évzáró vizsgálat. Most a zordonná vált idő miatt egy hónapi vakációt élveznek a dedósok. Dacára a Szibériába illő időnek, a vizsgálaton igen szép számmal vettek részt úgy a szülők, mint a tanügybarátok, kik a jeles óvónőt, Cseh Szerénát, igazi és megérdemelt elismerésben részesítették. r. 1. CSARNOK. Isten hozott szent karácsony! Élj övéi ismét, — itt vagy szent karácsony I Mindnyájunknak kedvelt ünnepe. Elárasztasz számtalan örömmel, — S felvidítod mindnyájunk szivét, — Es bár zord a télnek hidege Hévvel köszönt fel minden ajak És vigságot keltesz szerte-szét. S üdvözlet kél minden ajakon Isten hozott szent karácsony! Eljövél újból, — s jöttöd, mint a hajnal Megvilágít mindent szerte-szét. És bár milyen bus legyen szivünk, S bár mily gyászos fájdalom gyötör, Feléleszted újból szivünk örömét. S megváltónknak magasztos ünnepén Betölti lényünk a lelki gyönyör. — S üdvözlet kél minden ajakon Isten hozott szent karácsony! Igen eljövél, — üdv és boldogsággal Elárasztni szerény otthonunk, És mint az oázis kiszökelő vize, Szolgál szomjunknak egyhités gyanánt, S felüdit, ha pusztán utazunk, Úgy jöttöd is örömittassá tesz, Gyermeket, nőt S férfit egyaránt S üdvözlet kél minden ajakon Isten hozott szent karácsony! Eljövél s itt vagy újból szent karácsony! Mindnyájunknak kedves ünnepe. Elárasztasz számtalan örömmel, S felvidítod mindnyájunk szivét. És bár zord a télnek hidege, S bár mily gyászos fájdalom gyötör Feléleszted újból szivünk örömét. S üdv szózat kél minden ajakon Isten hozott szent karácsony I Tőnás Izsó. Szent Margit asszony. — A Koczán-dijjal jutalmazott dráma. — Irta: Váradi Antal. HARMADIK FELVONÁSBÓL. (Szín : A nyulak szigete, hársak, alattuk kőpad. Jobbról a fél színen a klastrom, melynek templom-portáléja a közönséggel szemben van. Őszi tájkép A háttér sárguló levelű, szálas fáin át, a baloldalon nyilt színen kilátás a Dunára, az erdős partokra; a függöny felgördültével haj- nalodik.) NEGYEDIK JELENET. Mragit, Bernit szerzetes, apáca, apród. Margit. (Kisérőnőjóre támaszkodik, kis apródja feketében, kezét fogja s szivéhez szorítja. így vezetik a hársak alatti kőpadig. Eleinte áll, csak később ül le bágyadtan.) A hársak elszállt illatleikét érzem . . . Tavasz van, azt hiszem, ott túl, a bércen S a lanyha szellő vígan hordja át Friss violáknak üde illatát . . . Ez a verőfény meggyógyít, kibékit. . . Megnyílni látom a meny messzeségit. S a rajta úszó fehér gomolyok Mindegyike egy kép, mely mosolyog . . . Ide ... Ide ... (Leül.) A lábamhoz, kicsinykém . . . (Apród lábához ül, fejét a padra hajtva.) Te menj, — ha még találsz a partok mentén Egy kései virágot, — hozd el kérlek. (Kisérőnö meghajtással el.) S te mintaképe áldott, hű testvérnek, Egy harmatcseppnyi kis vigasztalást! . . . Itt, itt vagy, — már mosolygok — ime, lásd! (Bernát mély piegindulással közeleg.) Ma bánatos vagy ? Értem aggódol tán ? Bernát. Aggódom, tépelődöm hiú voltán Az emberi erőnek, büszkeségnek . . . Margit. A szemeid oly benső tűzzel égnek . . . iBernát kitekint, a merre Edömér s Abigali távoztak, mintha félne hirtelen visszatérésüktől.) Vársz valakit? Vagy félsz valakitől? (Bernát tagadólag int, zavarát leplezve.) Múlandó minden ... Ez a hárs kidől, Ez a klastrom leromlik egykoron, S a porba omlott, korhadt gályákon Talán egy új hárs, unokája ébred. Illattal balzsamozza majd a léget S a jövendő századok költője tán Szent ihletést merit friss illatán. Bernát. Jövendő századok ! . . . Margit. Igaz. . . Igaz . . . De néha csak jövendőnk a vigasz, — Mikor a múltúnk: kétségbeesés . . . Bernát. Királykisasszony! Margit. Ó ... az ébredés Borzasztó néha . . . lásd . . . szép álmaim Egekbe visznek . . . Elalszik a kín, Szunnyad a gyötrelem, — az éjszakának Szörnyű gyötrelme, amely újra támad Mindegyik istenáldott esteien. Mikor Édömér árnya megjelen S szerelmi eskü, kábulatos óra Változik által véres virradóra, — Mikor az erkélyen betör a láng, (Növekvő, rezgésszerü rémüléssel.) S egy vérező ősz ember tör be ránk, És apa-átok hörög ajkain, Mig gyilkolás és vér foly odakinn — Apám ... a haldokló Kuthen ... a szörnyű éjjel, Az utcán kún halottak szerteszéjjel, A palotában átok és halál, — A város lángban — s atyám ottan áll. Láng egyfelől, vér másfelől megfesti, Elhagyja minden! . . . Edömér! (illetődve) ne vesd ki Szivedből képemet, (elhaló hangon, fejét karjára hajtva) én mit se tudtam. Bernát. Ó, csillapulj, könyörgök! Margit. ... És aludtam Sokáig, hosszan, mélyen ... ég az ország, Vad ellen vaspatkói megtapossák Földjét és várainkat... a király Koldus gyanánt ország határin áll — S én meghalok a vérező világnak. E szörnyű emlékek szivembe vágnak S én felöltöm az élő szemfedőt . . . Bernát. Felejtsd e képet. . . inkább a jövőt. Margit. (Mély sóhajtással fejét fölemeli.) Igaz .. . igaz . . . inkább az álomélet, A melynek egy sugára (szivére mutatva) ide téved. S enyhíti meg nem gyógyuló sebem, Melynek nincs orvossága idelenn. Bernét. Almod tehát megint a mennybe vitt? , Margit. Ó, hallgasd, hallgasd álmom képeit: (Lassan fölemelkedik, látományszerüen.) Kiléptem ... és az őszi fény helyén Tavaszi ragyogást találtam én. Elém borult a föld minden virága, Minden, mi benne szép, mi benne drága — S én lehajoltam, hogy szakítsak . . . s ime Perzselten áll a mezők virághime, S amihez nyúlok — holtra hervadoz. És őszi sárgulást szél szárnya hoz, 8 peregni kezdenek a levelek S az erdők, gályák, törzsék is velük. S mikor minden elhervadt körülöttem, Az égbolt is megsápadott fölöttem. S halványodni kezdtek a csillagok, Mint óriás virágok, mind ragyog S mind hervad . . . hulltak csillaglevelek, Sugárszirmok a földi lomb helyett. S a mint lehervadt mind az égi bolt, Melynek csillagviragu fája volt, — Elétünt rajta túl a szép mennyország . . . Örök tavasz hazája, hol nem fosztják Le jeges szellők még a szirmokat, S mely engem is magába befogad — S ezüst virágok gyémántharmatában Szikrázott minden . . . s olyan édes-lágyan Lebegtem a virágágyak között . . . Hol üdvezültek serge öltözött Egy-egy virágba — s mindenik virágban Egy szerető szivet remegni láttam, Amelynek párja is ott reszketett . . . S irigyeltem a viráglelkeket, Amelyek az üdvösség napsugárén Boldog örömben ringatóztak, várván Az örökélet minden üdvösségét, Amelynek semmi sem szakítja végét. . . . Csak én voltam a fenn bolyongó árva, Testvér-virágom nyílására várva, Amely nem jött, nem fejlett és nem élt — Az üdvösségben az egyetlen voltam, Kinek fájdalma soha meg nem holtan Jövendő boldogságot nem remélt. . . Bernét. . . . Várd el . . . várd el ez álom folytatását, Hogy lezárt szemeid majd végre lássák Testvér-virágod nyíló égi kelyhét, Goi szenvedésid vigaszuk megleljék — Ó várd el. . . várd . . . (Kifelé tekint.) S ha van bocsánat itt lenn, Yan feledés: hiszem meghallgat Isten És egyesit. . . egy pillanatra tán — Az légyen szent vigaszod ezután, Hogy lelked, menten minden kín súlyától, Érezve, hogy nincs senki, aki vádol — Megenyhülhessen . . . Margit (hirtelen eszmél.) Te vársz valakit? — Bernét. Nem, nem, csak álom . . . képzelem ... a hit — Jövő . . . Margit. Nem . . . nem . . .Tekinteted elárul — Ezt... ezt ismertem én föl, ragyogásúl Borús szemedben . .. tudtam !... Itt van ? Eljött? Bernát. Ha tán ... de nem . . . Margit. Elég erős vagyok . . . Bernát. De gyönge tested . . . Margit Az . . . leroskadok . . . Bernát. Nos látod, látod — (kifelé tekint). Margit. Semmi.. . vége már. Hol van ? —Bernét. (Int az apródnak, az balfelé siet.) Légy türelemmel, légy erős. — Margit. E lépés ... ez a hang ... ez ismerős. — (Hallgatódzik. Künn : Margit! Margit!) Ez ő ... ez ő . . . van hát Istennél irgalom! (Örömébén felsírva, félig felkacagva a besiető Edömér karjaiba veti magát; Edömér komoran, mély megindulással tartja karjaiban Abigali meghatva, elfordul. Bernát támogatja a roskadót, majd a pádhoz vezetik.) Ó . . . Edömér ... én égi angyalom, Megváltó Istenem . . . ő visszatér! Közgazdaság. Téli gazdasági tanítások. Talán épensóggel csak az igazat állítjuk, amidőn azt mondjuk, hogy alig van ország, a melynek annyira érdekében feküdnék, hogy a nép gyermekeit értelmes és munkás földművelőkké nevelje, mint éppen nekünk, ahol a népességnek zömét a földművelő kisbirtokos-osztály képezi és képezte a múltban is. Most hazánk anyagi jólétének és ebből önként fejlődő szellemi emelkedésének, hatalmának egyedüli eredő forrása első sorban is az okszerű földmi- velés. Sehol sem, vagy legalább is nem sok helyen találunk a földművelés fejlesztésére, emelésére oly kedvező viszonyokat, mint éppen nálunk; dacára a kedvező helyzetnek, hogy a
