Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-11-28 / 48. szám
1897. november 28. Melléklet a„Zemplén*' 48 számához. s még közelebbről Sátoralja-Ujhelyt is; mert hiszen az eredetileg Tokajban 1727-ben alapított s Tokajból 1789-ben Ujhelybe áthelyezett rendi ház, mely 1892-től főgimnázommal van kapcsolatban, mint alapított, és a vármegye, mint alapitó az idők folyásán egymással, különösen pedig a fölvilágosodott és nemzeti szellemű kultúra elterjedése révén, úgyszintén a hazafias piaristarend és az iskoláiból nálunk immár .170 esztendő óta kikerült emberöltők, nemzedékről- nemzedékre, a tiszteletnek és a szeretetnek oly benső kötelékeivel fűződtek egybe, hogy az immár majd 200 esztendős, érintkezésében gyöngéd, alapjában mély viszonynál fogva egymástól szinte elválhatatlanok. Nem szenved tehát kétséget, hogy a piaristák 300 esztendős jubiláns ünnepének a jövő hónap 8-án itt Uj- helyben is végbe menő alkalma: ünnepies ma- nifesztációja lesz annak a szép és benső viszonynak, mely piaristák és világiak társadalma között az idők rendjén kifejlett és megizmosodott. De meg a vármegye közpolitikái múltjában is oly érdemes szerep jutott osztályrészül a piaristák újhelyi rendházának, aminővel az országban az újhelyi rendházon kivül még egy aligha dicsekedhetik. Hiszen mikor a „februáriusi pátens“- sel (1861-ben) reánk oktrojált „uj alkotmányt“ atyáink elfogadni vonakodván őket az ősi házból alkotmányos szabadságnak kakastollas ke- ruhjai kikergették: a piaristák ebédlőtermében kerestek és találtak mentsvárat a bizottsági tagok, ahol aztán közgyűlésüket mégis megtartván, ünnepies módon kifejezést adhattak a „megfejelt alkotmány“ negációjának. — Azért erősen hiszszük, hogy a piaristák december 8-iki ünnepének fényét a vármegye és a székváros intelligenciája tőle, kitelhetően itt Uj- helyben is emelni fogja. — Értesülésünk szerint úgy a vármegye törvényhatósága, mint a város képviselőtestülete a hazafias piarista-rendet ünnepies módon üdvözölni fogják. Szerény véleményünk szerint az üdvözlésnek maradandó emlékéről is kellene gondoskodni akként, hogy a piaristák (refectoriuma) ebédlője közadakozásból emléktáblával megjelöltetnék. — Megszűnt járvány. Örömmel jelentjük, hogy a vörheny radadós-betegség Ujhely- ben végre megszűntnek tekinthető, mert az elmúlt héten újabb megbetegülés esete elő nem fordult. A járvány teljes két hónapig tartott, mely idő alatt a vörhenynek 92 esetét jelentették be a rendőrségnek. A legutóbbi megbe- •tegedés e hó 16-ikán történt. így hát az elemi iskolákban most már a tanítást bátorságosan megkezdhetik. — A rendőrség szaporítása. Tudvalévő és sajnos valóság, hogy Ujhely városban, ezen az igen nagy, elszórt és harmincnyolc utcával bíró területen, ahol immártizenötezernél is nagyobb lé- lekszámból áll a lakosság: tizennégy helyesebben csak hét rendőr, (mert mig egyik fele szolgálatban van, a másik fele természetesen pihen) van hivatva a város személy- és vagyonbiztosságát megőrizni. Nyilvánvaló tehát, hogy nem utcák, hanem egész városrészek teljesen őrizetlenül lévén, valósággal isten csodája, hogy a közbiztosság olyan is, mint amilyen. Most a télre hajló időben azonban naponként szaporodóban — Kadét ur! segítsen rajtam, különben főbe lövöm magamat. — Mi az ördög lelt? Meg vagy bolondulva ? — Egészen a fülemtől a lábujjamig. Az a vaksi káplár, Suta ur, kivetett ordonánsznak. — Na és aztán ordonánsz leszesz. Ma nincs szükségem reád. — Igen, ha annyiból állana, de a szeretőm, Julcsa, a siket asztalos lánya, azt akarja, hogy ma kisérjem ki sétára. Ha kívánságának nem teszek eleget; ott hagy a faképnél s át csap Kovács Gabihoz, aki mindig körülte ólálkodik. Akkor pedig én vagy magamat, vagy mást, de ölök! — Az már baj, de csak nem kívánod, hogy a Julcsát én vigyem sétálni s téged kimentselek ?! — Isten őrizzen! De legyen helyettem ma estig ordonánsz. — Én! ordonánsz ?! ... Mi jutott eszedbe ? — Látja ifjú ur! én igazán szeretem a Julcsát. Kiszabadulok nemsokára, de megölne a bánat, ha nem ő lenne a feleségem. Az ordonánsz szoba sötét, Suta káplár nem lát jól. Ha az urfi belebuvik ebbe a komisz ruhába, felteszi az én csákómat fel nem ismeri. Én pedig már alkonyaikor itthon leszek. Tegye meg, áldja meg az istea! Az ifjú tudta, hogy mi a szerelem, beletört nyilától az ő szive is vérzett. Ez a Julcsát, ő az ezredes leányát szereti... Milyen boldog lenne ő, ha vele sétálhatna, azt a léget szívná, kis kezét megfogná, szép szemének sugaraiban ott fürödnék lelke ... — Megteszem! Mondta s aztán utána gonvan a bűnesetek száma. Alig múlik el hét, hogy egy-két betörés ne történjék. De habár elég szerencsés kézzel működik a rendőrség a tettesek kézrekeritése tekintetében, mégis csak az a vers vége, hogy ilyen apparátussal sikeresen működni s a folyton fokozódó igényeknek megfelelni per abszolúte nem lehet. Ennek és a felelősség érzésének okáért Schmidt Lajos, városi rendőr- tanácsos, mint értesülünk, közelébb, be nem várva a rendezett tanácscsá való átalakulást, előterjesztést adott be a város képviselőtestületéhez a rendőrségnek legalább is tíz fővel való szaporítása iránt. Az előterjesztést, mint teljesen megokoltat, amely elől elzárkózni, vagy amelyet „ad graecas Calendas“ halogatni immár nem lehet, ajánljuk a város atyáinak figyelmébe, s reméljük is, hogy a közel jövőben, amint ez a közügy a képviselőtestület zöld asztalára kerül, az elodázhatatlan közérdek szempontjából fog tárgyaltatni és közmegelégedésre lesz szerencsés elintézést nyerni. — Rablás. A múlt napokban történt és Sátoralja-Ujhelyben, a vármegye székvárosában történt, hogy özv. Román Jánosné Kossuth-utcai házának konyhájába az esteli órákban egy magas, barna-szűrös, csuklyás s álarcot viselő férfi hatolt be s ott Rozsé Biri szakácsnénak pisztolyt szögezve, tőle pénzt követelt. A halálra rémült cseléd megnyitotta kufferját, melyet az álarcos rabló átkutatván, a benne talált 20 ftot zsebre vágta, a cseléddel kezet fogva s „jójcakát“ kívánva az éj homályában eltűnt. így adta elő a cseléd megraboltatásának történetét a rendőrség előtt, hol a tettest a csendőrséggel együtt máig eredménytelenül nyomozzák s abban a föltevésben vannak, hogy a vakmerő tettet olyan egyén követte el, aki a helyi viszonyokkal ismerős és kileste az alkalmat mikor, a szakáesné egyedül volt otthon. — Halálozás. Füzesséry Györgyné, szül. Hunyor Berta, az összes rokonok nevében is fájdalmas szívvel jelenti szerető nevelőanyjának, illetve unokanővérének : özv. Komjáthy Lőrincné szül. Ristey Máriának Varannón, f. hó 17-én este 8 és V2 órakor hosszas szenvedés után, életének 74. évében történt gyászos elhunytát. Nyugodjék békével! — Geőcze Sarolta főlvasása. Geőcze Sarolta, vármegyénk szülötte, Komáromban az áll. polg. leány-iskola igazgatója, aki mint annak idejében is jelentettük, Wlasics miniszter megbízásából Svájczban járt a nevelésügyi és az emberbaráti intézményeket tanulmányozni, Budapesten, a „Szabad Liceum“-ban, igen nagyszámú közönség előtt beszélt svájci tapasztalatairól. Előadásából közli Bp. Hl: Mindenkire nézve hozzáférhetővé tenni a boldogulás föltételét, azaz a tudományszerzést s mindenkit hasznos tagjává nevelni a társadalomnak: ebben csúcsosodik ki Svájcz nevelésügyi törekvése s e mellett meg van az az emberbaráti törekvés, hogy mindenkit meg kell óvni a romlástól s a társadalmat a kártévő elemektől. A nevelés téren főjelszó az általános ingy ^noktatás. Sok helyen a tanulókat minden taneszközzel ellátják ingyen s külön gondoskodnak a fejlődésben elmaradottak, valamint a testi és a lelki nyomorékok oktatásáról. Svájcz iskolái hatalmas fejdolta: Legyen boldog más, ha én nem lehetek! Alig hogy komisz mondurba öltözve a küldönc szoba zugában elhelyezkedett; Suta káplár kinyitja a szoba ajtót, egy nagy pecsétes levelet dobott be — Bútok Ferenc ordonánsz! vigye a levelet sietve az ezredes urnák. Be sem nézett az isten adta. Sietett, kimenője volt neki is. Körtvélyessy szive megrezzent. Az ezredes családja a tisztekkel is keveset és ritkán érintkezett, ő pedig korlátolt anyagi viszonyai közt éppen nem közeledett hozzájok, de azért szerette a szép leányt egy ifjú szív egész hevével, s boldog volt, ha csak távolról is láthatta őt. És most oda megy, látni fogja, még talán szól is hozzá, s szép szemének gyújtó sugára oda esik az ő halovány arczára . . . — De ha felismerné : kigunyolná. Ah mint fájna neki az ő gunyja, kacagása! De aztán megnyugtatta magát. — Szegény álmodozó ! Honnan remélheted, hogy feltűntél előtte, hogy ismer látásból ? í Nem méltatott ő téged arra, hogy meglásson! — Akárhogy van, majd teszek róla, hogy fel ne ismerjen. Az ezredesnél nagy vendégség volt. Kedves vendége érkezett egy nagy ur Budapestről. A házi leány, a szép Marie s barátnője a vidámkedvü Juliette, még ott beszélgettek az asztalnál, mely mellől az ezredes és vendége a kávézó szobába vonultak. Körtvélyessy a nagy katonacsákót lehúzta a füléig s arcát eltorzította, hogy ismeretlenebb legyen, s elváltoztatott hangon mondta; — Az ezredes urat keresem. A leányok felnéztek a jövevényre. lesztői a demokratikus szellemnek; magánintézet nincs, a milliomos gyermeke együtt tanul a napszámoséval. . . Szervezetük Zürikben legfejlettebb, a szellem is ott a legegészségesebb. Zürik rengeteg áldozatot hoz a nevelésügyért, évi kiadásainak 25 százalékát. . . Emberbaráti intézetek dolgában Bázel jár legelői, de Zürikben is sok érdekeset láthatni. Külön iskolaosztályok vannak Kinderhort-ok, a hülyék, nyava- lyatörősök, tüdőbajosok, görvélyesek részére ... Égészségi szempontból fontosak az iskolai fürdők, meg a tanulók ingyenes uszóházai... Ezekben az intézményekben rejlik a már-már aggasztónak látszó szociális kérdés legkedvezőbb megoldása is. — A fölolvasót zajosan megéljenezték. — Eljegyzések. Örömmel értesültünk a mi heti „postilion d’ amour“-unktól és szives- örömest hozzuk köztudomásra, hogy Szőllősy Gyula, Ujhelyben volt bankigazgató, most hevesi földbirtokosnak szép, kedves és magas műveltségű leányát, Szőllősy Alice kisasszonyt, eljegyezte Gerenday Béla. A mátkapárnak legyen osztályrésze, amit remélnek : a zavartalan boldogság. — Keresztúri Tóth Juliska és hodermarki Hodermárszky Krizánt Sztropkón jegyesek. — Esküvő. Demeczky Béla, felügyelő tiszt a Bodrogszabályozásnál, folyó hó 23-ikán kelt egybe Kis-Báriban a református lelkész Sztan- kovics Lajos és neje : Farkas Erzsébet szép és kedves leányával, Ilonával. Az esketést a helybeli templomban a menyasszony nagybátyja, Farkas Lajos vajdácski lelkész, végezte szép beszéddel. A násznagyi tisztet szintén Farkas Lajos, a nászasszonyit Verebélyi Józsefné töltötte be. Koszorús-leányok voltak : Farkas Mariska, Kiss Ilon, Sztankovics Margit, Ujj Anna. Vőfélyek: Demeczky István, ifj. Keresztúry József, Szegheő Ernő, Verebélyi József. Az esküvőt gazdag lakoma követte kedélyes pohárköszöntőkkel, azután pedig, a zempléni cigánybanda muzsikája mellett, egész éjjelen át folyt a tánc világos reggelig. — Az ifjú párnak állandó boldogság legyen osztályrészük. rl. — A revolver nem borotva. Kradki Já nos borbélylegény Tolcsván f. hó *20-án este ellátogatott beszélgetni Ráskai Mihály gazdaemberhez. Egy revolvert hozott magával, hogy annak titkairól előadást tartson. A háznép apraja- nagyja körülállotta a világlátott hős Figarót és szájtátva hallgatta az előadást. A síri csendet egyszerre csak hatalmas dördülés szakasztottá félbe: a gyilkos szerszám elsült és a golyó Ráskai Mihálynénak a karját keresztülfúrta. Az előhívott orvos a vérzést elállitotta, a halálra- ijedt borbélylegény is magához tért, s most azon gondolkodik, hogy még sem revolver, de borotva való a borbély kezébe. rl — Vasúti baleset. Mező-Laborczon, f. hó 21-én késő este, a Borró község felé vezető út vasúti átjárójánál hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt, csak egy hajszálon mwit. Ugyanis öt lengyel szekeres, hagymáját nálunk eladva s viszont gabonával megterhelve szekerét, igyekezett hazája felé. Éppen a Vidrányból jövő tehervonathoz zárta be a pályaőr a sorompót és szobájába ment meggyujtani elaludt lámpá— Nézd Marie, milyen ostoba pofája van ennek a baromnak, szólt Juliette franciául. Úgy néz erre az asztalra, mintha mind elakarná nyelni ami rajta maradt. — Tán szomjas szegény. Szólt Marie egész szórakozottan. A szegény katonának ritkán jut egy-egy borravalója. — Itassuk meg, szólt a pajkos leány. Ösz- szetöltünk neki bort, kávét, kranpanpulit, aztán megpaprikázzuk, igya meg. Es úgy tett, s nevetve oda nyújtotta az elkészített italt. Atkozott ital volt, de Körtvélyessy arcán meg nem mozdult egy vonás s a legszabatosabb íráncia nyelven szólt, s a kiürített csészét elegáns meghajtással nyújtotta vissza. — Köszönöm hölgyeim! nagyon jó volt e pokoli ital, mert szép kezek nyújtották. A leányok elsikoltották magukat, s ijedten ugrottak fel. — Leányok mi történt ? ! — Édes apa! Azt hittük, hogy egy közkatona, megitattuk paprikázott kávé, bor s kiégetett édes pálinkával, s fránciául felelt nekünk vissza . . . valami művelt ifjú lehet. . . . Most nézett oda az ezredes ; homlokát ösz- veráncolta. — Körtvélyessy kadét! Micsoda ostobaság' ez ?! — Bocsánat ezredes ur! Tiszti inasom Bútok Ferkónak életbevágó ügye miatt távozni kellett a kaszárnyából. Szánalomból én vállaltam el helyette az ordonánszságot, s e levelet hoztam az ezredes urnák. Amint az ezredes a levélbe pillantott, a szigorú arc- felderült.
