Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-07 / 45. szám

mas volt. Statisztikai feljegyzés szerint 2268 darab szarvasmarhát és mintegy 577 darab lo­vat hajtottak eladásra, s mig a szarvasmarhá­nak jó áron nagy kelete volt, á lóvásár csak oly silány volt mint máskor; a sertésvásár, bár magas ára volt a zsíros jószágnak, szintén nagy élénkségnek örvendett. A ruha- s más kereske­dőknek és az iparosoknak sincs panaszuk e vá­sár ellen. Zsebtolvajlásnak két esete jutott a rendőrség tudomására. Ennek ellenében 13 gya­nús firmát fogtak be a vásár idején, köztük egy tetten ért zsebtolvajt. — Házasság. Kemechey Jenő, kedves földink és barátunk, a „Budapesti Hírlap“ belső dolgozótársa, ma egy hete vezette oltárhoz Je- ney Szabó Irén kisasszonyt, özv. Jeney Szabó Istvánné vasmegyeri birtokos kedves és szép leá­nyát. A boldog házaspárnak gratulálunk! — Klein Izidor ma délután esküdött örök hűséget Ujhelyben Schweiger Rózsika kisasszonynak, Schweiger Ignác polgártársunk szép leányának. — A ..Zemplén“ 1898. évi képes nap­tára tegnap elhagyta a sajtót, most a könyv­kötő kezében van s a jövő héten már közkézen forog. Naptárunk immár a tizenötödik évfo­lyamba lépett. Tisztes múltja, a 15 év, melyben folyvást kiterjedt pártfogásnak örvendett, képezi legilletékesebb ajánlóját; de ajánlhatja magát is előkelő és úgy szépirodalmi, mint hivatalos részében egytől-egyik zempléni vonatkozású, köz­érdekű tartalmával. A „Zemplén“ 1898. évi képes naptára e XV. évfolyamának közlemé­nyei, a hónapok és naplók formái után, a kö­vetkezők : Betűrendes névnapjegyzék. — Be­köszöntő vers 1898-ra (Búza Barnától). — Fü- zesséry Tamás, a nagymihályi jfőszolgabirája, a Ferenc-József-rend lovagja, arcképpel. — Képek a zempléni főnemesi családok köréből, Perényi Péter 1501—1548. (Szövege D.-től.) — A lom- niczai harang (Vaskó Józseftől.) — A hosszu- falusi pap (Költői beszély: Krüzselyi Erzsikétől). — Barkó vára (Képpel: Andorka Sándortól), — Királyt ünneplő vármegyeháza (képpel). — A karcsi kuruc diófa (Péter Mihálytól). — A meg­talált kincs. Elbeszélés. (Irta: Jónás Izsó). — Humor. — Hasznos tudnivalók. — Hivatalos Rész-éhen. ott találjuk Zemplén-vármegyének leggazdagabb és legpontosabb címtárát, ide értve a vármegyei, az állami, a községi és magán- tisztviselőket és alkalmazottakat is. — A köz­ségi címtár mutatja az illető lelkészek, tanítók és községi bírák neveit és ezeknek szolgálati éveit is. — Értékes lapja ennek a résznek az a gondosan egybeállitott betűrendes jegyzék, mely az alkotmány helyreállítása óta hozott legfontosabb országos törvények címeit és sor­számait mutatja, — a községek betűrendes táb­lázata pedig arról tájékoztatja az olvasót, hogy a vármegye területén lévő négyszázötvenegy község közül mindenik mely járásban,mely jegyző- séghez tartozik? — A bélyeg, posta- és táviró- dijakat mutató táblázatok után az orsz. vásárok c. közlemény, végezetül a hirdetéseken kívül még a vasúti menetrend zárja be a szépet a hasznossal és szükségessel ön magában egyesitő s vármegyénkben közszükséget pótló naptárt, melynek ára példányonként ez évben is csak 40 kr. — Ajánlóul még csak azt jegyezzük meg, hogy szóban lévő naptárunk egybeállítását la­punk f. szerkesztője volt szives eszközölni. — Naptárunkat már a jövő hét folyamán szétküld- jük t. megrendelőinknek. Előjegyzéseket még mindég szívesen fogadunk. — A , Zemplén1 kiadó- hivatala. — Fotoplasztikum. Ujhely közönségé­nek élénk emlékezetében van még a Herb-ié\e fotoplasztikum, mely pár évvel ezelőtt, akkor mint egészen uj dolog, oly tömegesen vonzotta a nézőséget, mert igen kellemesen és tanulsá­gosan szórakoztatta Párisból, Londonból, Ba­jorországból, Olaszországból, Palesztinából, Af­rikából, Amerikából, szóval a nagyvilágból vett természeti képeivel és látnivalóival. Azóta a német Herb-nek akadt magyar versenytársa, az öreg Kozicskn M.-Szigetről, aki a mérkőzésben nemcsak utolérte, de messze túlszárnyalta előd­jét, mert a Kozicska fosztoplasztikumában a képek színesek és igy természetesség tekintetében a valósághoz, az élethüséghez egészen közelállók. De van még egy más mozzanat is és ez az, hogy Kozicska a nagyvilági látnivalókon kívül súlyt fektet a mi országunkra és mindarra, ami magyar és igy fotoplasztikumával a magyar köz- mivelődés ügyét is akarja szolgálni. Ma egy hete, hogy ez a fotoplasztikum Ujhelyben meg­nyílt, nap-nap mellett nagy közönség látogatja, mert igaz gyönyörűséget talál a látottakban. Az öreg Kozicská-1, aki maga is nagyon érdekes egyéniség, mert 1848/49-ben mint 15 éves le­gényke vitézül küzdötte végig a szabadsághar­cot, melegen ajáljuk a mi jó közönségünk párt­fogásába. — Jövő heti műsor: Afrika — Svéd- és Norvédország — Bécs és Karlsbad — Svájc — Páris — Oroszország — Olaszország — Amerika — Bajorország. — A fotoplasztikum a Szent-Györgyi Lajos-féle ház földszintjén van. Belépődíj: 20 kr. Nyitva d. u. 5 órától esti 10 óráig, — Gratulálunk. Kolos Emma k. a., ked­ves földink, néh. Kolos Gyula kir. táblabirónak és Diószeghy Ida úrnő őnagyságának kiválóan müveit leánya, mint a „Pannóniádból olvassuk, a zenetanból és a gyakorlati zongoratudás fel­sőbb osztályaiból, a budapesti zeneiskola tanár­kara előtt e napokban kitűnő eredménynyel tett vizsgálatot. íme egy követendő szép példa a komoly élethivatás terén.. Gratulálunk ! — Folyószabályozás. A s.-a.-ujhelyi határ alsó részén a „Galambos“ nevű erdőcskén át, 800 méter hoszszuságban készül az u. n. 7. sz. bodrogi átmetszés. A múlt hó vége felé mintegy 300 kubikos u. n. kordélyos fogott hozzá a földkiemeléshez. Van néhány keskeny vágányu vasút is, melyen ló- és embererővel serényen foly a munka, úgy, hogy a szükség­hez mért 8—10 méter mélységű csatorna (uj folyamágy) a jövő évi februárig, ha az idő ked­vez, kész lehet s azután ott legl'ölebb még a kot­róhajónak lesz majd dolga. Akkor aztán Alsó- Bereczkinél az uj rév majd ott lesz, hol a 7. számú átmetszés alsó vége a 8. számúnak ke­leti végébe belevág. Ha sikerül a mü, akkor pár év múlva az alsó-bereczkiek a mostani folyón, mint hajdan a zsidók a Verestengeren, száraz lábbal mehetnek át a „Galambosába — fekete gyűrű vesszőt pipaszárnak vágni. rl. — A verekedés áldozata. A múlt héten történt Széphalmon a korcsmában, hogy Minar- csik István mikóházi kovács és Hutka István és Makó Károly pálházi földmivesek, persze jól bepállinkázva, összecivakodtak, aminek az lett a vége, hogy a pálháziak, földmives karókkal kezükben, rálestek Minarcsikra, a mikóházi temető mellett megtámadták s úgy helybenhagy­ták, hogy másnap reggelre meghalt. A hullát törvényszéki fölbontás után elföldelték, a meg- támadókat pedig a csendőrség letartóztatta. — Magyar borok kitüntetése. Hor­váth Endre s.-a.-újhelyi bortermelő borai a brü- szeli nemzetközi kiállításon elismerő oklevéllel lettek kitüutetve. — Iskolák bezárása. A vörheny-járvány miatt, hatósági intézkedés következtében az elemi iskolákban az előadások egyelőre még f. hó 20-ig fognak szünetelni. Öngyilkosság. Sárospatakon e hó 5-én reggel Gservenko Gusztáv lakatoslegény agyon­lőtte magát. Végzetes tettének okát nem tudjuk. — Eljegyzés. Szépkuthy Ede, Karád község oki. jegyzője s m. kir. anyakönyvvezető, f. évi október 30-án jegyezte el Sere Ilonkát, a Jósika Sámuel br. őfelsége személye körüli m. kir. minister czigándi uradalmi számtartó­jának, Sere Jánosnak bájos és kedves leányát, rl. — A Bodrogba fűlt. Ladmóezon e na­pokban egy kocsis, amint a szekeret és lovat mosás végett a folyóba vitte, úgy ő maga, mint a szekérbe fogott két ló a Bodrogba fűlt. A lovakat és a szekeret már megtalálták, a ko­csist még nem. Az érzékeny kár Ladmócz köz­ségnek törekvő és szorgalmas ev. ref. tanítóját, Stépán Józsefet érte. — Huszonegyezők. A múlt héten a városi rendőrség neszét vette, hogy egyik kávéházban egy szemenszedett lumpkompánia, az éjszakát átvirasztva, még a délelőtt óráiban is ugyancsak üti a bankot. A kiküldött rendőrközeg úgy lepte meg őket, azonban a bandának csak két tagját vonhatta kérdőre, mert hárman a szobának egyet­len magas ablakán kiugrottak, aminek egyikük megadta az árát, mert a lábát kificamította. A kávés és a kártyázok ügye már a kir. bíróság előtt van. — Régi lovagvár. Andrássy Aladár gróf mint a Kassán megjelenő „Pannónia“ Írja, elha­tározta, hogy a Homonna délnyugati szomszéd­ságában fekvő jeszenői várromokat újjáépítteti. — Uj bucsujáró hely. XIII. Leo pápa Firczák Gyula munkácsi püspök felterjesztésére megengedte, hogy Bereg-vármegyében Alsó-Ve- reczkén bucsujáró hely legyen, s a bucsujárás idejét Péter és Pál napjára tette. — Tűz. F. hó 1-én hajnali 3 órakor, Írja szinnai levelezőnk, rémes harangkongatás verte fel álmából a szinnai lakosságot. Tűz ütött ki a község felső részén. A köd olyan sűrű volt, hogy sokan, különösen a község ellenkező oldalán la­kók, más szomszédos faluban vélték a veszedel­met, s csak hosszabb idő eltelte után, engedve a csendőrség szigorú parancsának, jöttek a szeren­csétlenek segítségére. Négy szalmafedelű lakóház takarmánynyal tultömött melléképületeivel, a há­zak körül felállított szénaboglyáival lángban ál­lott, midőn pusztán az intelligencia fiatalabbjai a tűzfecskendővel megérkeztek a színhelyre s a szélcsendes időben két-három bátrabb lelkű pa­rasztember segítségével megakadályozták a tűz­vész továbbterjedését. Nagy kár, hogy ily nagy községben, a járás székhelyén, rendes kényszer­tűzoltóság nem létezik, s csak kinek-kinek ked­vére van bízva, vájjon tetszik-e segítségére lenni a veszedelemben forgóknak, vagy sem. Négy parasztgazda élelem és hajlék nélkül néz a kö­zelgő hideg tél elé, mert közülők csak egynek van a házikója biztosítva. A valószínűleg vigyá­zatlanságból keletkezett tűz emberi vagy állati életben kárt nem okozott. Az összes kár az 1000 ftot felülhaladja, rl. — Halálozás. Részvéttel értesültünk, hogy V.-Csemernyén, f. évi okt. hó 31-én, Heumahn Sándor, életének 81-ik, boldog házasságának 56. évében elhunyt. Halálát özvegye, gyermekei, uno­kái és dédunokái gyászolják. Béke hamvaira ! — Lakadalom. Havaj községből írja leve­lezőnk : Zima György havaji gk. lelkész, kerületi esperes, kedves és szépmüveltségü leányát, Lén­két, okt. hó 28-án vezette oltárhoz Rojkovics Antal eperjesi egyházmegyei végzett papnöven­dék. Az esketésnól nemcsak a járásból, hanem a szomszédos vármegyékből és a messzekörnyék- ről is össze sereglett a társadalom szine-java, — megosztva az örömet, mintegy kifejezést óhajtván adni minden megjelent az örömapa, a mélyen tisztelt és hazafias érdemekben is gazdag esperes iránt érzett tiszteletének és szeretetének. Az es- ketés után díszes lakoma következett, amidőn is a szebbnél-szebb tósztok közül különösen kitűnt a ft. Sztaurovszky Gyula csertészi lelkésznek valósággal virágnyelven elmondott, gyönyörű magyar fel köszöntője, mely, igazán mondva, a jelenlevők között az említett szónok iránt való­ságos lelkesedést szült. E lakodalmas háznál és a kedves család körében a társaság együtt ma­radt kivilágos-kivirradtig. Amidőn pedig szétosz­lottunk, mindenki azzal az óhajtással távozott el e kedves helyről, hogy: a fiatal házaspárt az élet gondjaitól mentse meg a mindenható s legyenek boldogok ! — Az érdem jutalmazása. Isztáncsról Írja alkalmi tudósítónk : Ritka szép és lélekemelő ünnepség szemtanúja volt október hó 31-ik nap­ján az isztáncsi gk. hitközség. Ugyanis Kopinecz Antal isztáncsi gk. tanítót a magyar nyelvnek csüggedetlen, sikeres, példás tanításáért a ma­gyar nyelvet és népnevelést terjesztő egyesület a „Gróf Andrássy-féle“ ugyan e célra letett alapít­vány kamataiból lOOkorona jutalomdijban részesí­tette. Ezt a jutalomdijat Nemthy József, a gálszé- csijárásnak ügybuzgó és szeretett főszolgabirája, az isztáncsi népiskolának erre a célra különösen feldíszített tantermében, az iskolaszék és számos egybegyült hivő előtt, lelkes és buzdító szavak kíséretében adta át a megjutalmazott tanítónak, lelkére kötvén azt, hogy az eddig tanúsított buz­galommal és szorgalmával a zsenge gyermekek szivébe a vallásosság, az igaz őszinte hazafiság szent érzelmeit csepegtesse bele, hogy majdan azok e hazának vallásos hü fiai sjmagyarul érző és beszélő honpolgárai legyenek. A tanító e buz­dító szavakra meghatottan válaszolt s köszönetét fejezte ki úgy a magyar nyelvterjesztő egyesület­nek irányában tanúsított kitüntető figyelméért, mint a járás érdemes főszolgabírójának őiránta tanúsított kegyességéért. Ezek után a főszolgabíró figyelemmel hallgatta a gyermekek szép s ma­gyaros kiejtésű feleleteit s legnagyobb megelé­gedésének adva kifejezést, felhívta a szülőket, hogy gyermekeiket az iskolába, hol sok jót és szé­pet tanulhatnak, küldeni el ne mulaszszák, mely buzdító szavak utána Himnusz eléneklésével az iskolai ünnepség véget ért. — Magyar histórikus a királynál. Csuday Jenő dr.egyetemi magántanár premon­trei kanonok a király legutóbbi budapesti tartóz kodása alkalmával kihallgatáson volt s ez alka­lommal átnyújtotta őfelségének Magyarország története cimü munkájának — melyről irodal­mi rovatunkban mi is megemlékezünk — disz- kötésü példányát. A király igen szívesen fogadta az ismert történettudós ajándékát s több Ízben megköszönve kijelentette, hogy a munkát kézi könyvtárában fogja elhelyezni. — Az osztálysorsjáték első húzása. Lapunk tisztelt olasóközönségének b. figyelmét felhívjuk a Török A. és Társa budapesti cég hir­detésére, akik a m. k. szab. osztálysorsjegyek elárusitásával meg lettek bízva. Ez a sorsjáték a m. kir. kormány felügyelete alatt áll és min­denkinek ajánljuk, hogy bizalommal forduljon Török A. és Társa ioelárusitóhoz Budapesten. JfXäT A szőlőoltványok előjegyézsére, mely mai számunk „Közgazdaság“ c. rovatában olvasható, felhívjuk a közönség figyelmét — Általánosan tudott dolog, hogy min­dennemű köhögés és tüdőbajnál a csukamájolaj az egyedüli és biztos szer, melyet az orvosikar különösen azóta kezd ismét a gyakorlatba be­venni, amióta Zoltán Béla fővárosi gyógyszerész a már minden gyógyszertárban kapható teljesen szag és iznélküli Zoltán-fele csukamájolajat for­galomba hozta. Főraktár : Widder Gyula gyógy­szertára S.-A.-Ujhely Bt. — A Horgony-JPain-ExpelIcr igazi, népszerű háziszerró lett, mely számos családban már több mint 27 év óta mindig készletben van. Hátfájásnál, esipfájdalom, fejfájásnál, köszsznénynél, csuznál stb.-nól a Horgóuy-pain- Expellerrel való bedörzsölésók mindig fájdalomcsillapitó- hatásuaknak bizonyultak, sőt járványkómái, minő : a ko­lera, hányóhasfolyás, az altestnek Pain-Expellerrel való bedörzsölése mindig igen hasznosnak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredmónynyel használtatott bedörzsölósként az influenza ellen is és 40 kr., 70 kr. és 1 frt üvegonkónti árban a legtöbb gyógyszertárban készletben van, hanem bevásárlás alkalmával mindig határozottan: mint „Riehter-félo Hor­Folytatás a II, mellékleten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom