Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-10-31 / 44. szám
Irodalom. Az „Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak ez évi novemberi (11-ik) füzete 2 és V4 Ívnyi terjedelemben a következő tartalommal jelent meg: — 1. Nehány vonás Szerencs város történetéből. (4. folyt, és vége.) Irta: Paszlavszky Sándor. — 2. Zemplén-vármegye politikai és helyrajzi ösmertetése. (24 folyt.) Fordította: Matolai Etele. —- 3. Történeti jegyzetek Zemplén-vármegyéről. (24. folyt.) Ford. Kapás L. Aurél. — 4. Szirmay András naplója. (20. folyt.) Közli: Karsa Ferenc. — 5. Adatok a Zemplén-vármegyei br. ’Sennyey-csa- lád történetéhez. (11. folyt.) Irta: Lojda József. — 6. Volt-é a Sátorhegyen vár? Irta: Kossuth János dr. —- 7. Barkó vára. (Képpel.) Irta: Andor kó Sándor. — 8. A Käsztenbaum-iskola története. (4. folyt, és vége.) Irta: Knopfíer Sándor. — Levelesláda: 9. Tarczal város oltalomlevele 1684-ből. Közli: Hubay Kálmán. — 10. A sárospataki krónikából. (2. folyt, és vége.) Közli: Molnár János. — 11. A nagyváradi Stépán-esa- lád újabb cimeres-levele. Közli: Fábián János. — Tárca: 12. Ferdinánd kir. herceg zempléni látogatása. Közli: Dongó Gy. Géza. — 13. A lomniczai harang. Irta : Vasskó József. ■— Csarnok : 14. A karcsi kuruc diófa. Irta: Péter Mihály —- 15. Ad vocem: s.-pataki rk. temető. Irta : Székely József — 16. A szerkesztő postája. — Az „Adalékok“ előfizetése egy évre, (12 füzetre) csak 2 ft 40 krajcár. A „Zemplén“ kiadóhivatala. A Nagy Lexikon XV. kötete. (Simor-kódex — Tearózsa.) Kapuzárás előtt áll a nagy mű, a legnagyobb magyar irodalmi válalkozás. A Pallas Nagy Lexikooának utolsóelőtti kötete megjelent és ma már sok ezor példányban forog közkézen. — Az egós magyar sajtó osztatlan örömmel és elismeréssel fogadta azt, mint egy újabb erősségét a magyar közművelődésnek, mint egy újabb védőpajzsot az idegen kultúra káros és elnemzetietlenitő befolyása ellen. Az óriás munka, a Nagy Lexikon, aránylag rövid idő alatt, immár befejezése előtt áll és 15 hatalmas kötete sorakozik igaz örömére és gyönyörűségére minden magyar szívnek és magyar elmének, könyvtáraiban egymás mellé. A most megjelent XV. kötet méltó társa idősebb testvéreinek. Hatvanegy és fél ivén 975 sűrűn nyomtatott, kóthasábos oldalon, a Simor-kódex — Tearózsa cimszók közé eső anyagot (hat-hétezer cimszót) öleli föl. A szöveget 165 ábra diszesiti és magyarázza; a remek kivitelű kópmellékletek száma pedig 47, ezek közt 4 szin- nyomat, 15 térkép és 4 városi tervrajz. Különösen kieme- melendők a Spektrálanalizis, Szarvasmarhák, Szembajok és Szobamadarak cimszók gyönyörű szines képmellékletei. Igen érdekes és szép a Tátra címszónál a Magas-. átra látóképe a Tengerszem-csúcsról, amely Petrik Lajos tanár fényképe után készült és 67 hegycsúcs képét mutatja be, magasságuk megjelölésével. Csatolva van a cikkelyhez a Tátra térképe is. Mint az egész munkán végig, úgy természetesen ebben a kötetben is a magyar dolgokra van a fősuly fekteve. A Magyarország történetét tárgyaló számos cikkely közül különösen kiemelendő az 1848—49-iki szabadságharcnak nagy alapossággal és hazafias hévvel megirt története, Marczali Henriktől. Ide vágnak históriai nevezetességű nagyjaink és jeleseink kimentő életrajzai is, igy a Széchenyi Istváné (Dézsi Lajostól), ázemere Bér talanó és Miklósé (Tóth Lörinctől,, Szapolyai János királyé (Szádeczky Lajostól) stb. De szeretettel és gondosan ismerteti a Lexikon Magyarországnak nemcsak történetét ős földrajzi viszonyait, hanem a tudománynak, az irodalomnak, a művészetnek, a közgazdaságnak, a kereskedelemnek és iparnak, szóval a nemzeti munkásságnak minden mezejét és mindazokat, akik e mezők egyikón vagy másikán kimagasodtak. Minden egyes cikkelye nemcsak tanulságos, hanem élvezetes olvasmány is és laikusnak is könnyen érthető. A Lexikon a hazai viszonyok ismertetése mellett gondot fordit a külföldre is. A XV. kötetben foglalt rengeteg anyag feldolgozása is igaz és örvendetes tanúságot tesz arról, hogy a Nagy Lexikon egyre izmosodó-erővel halad befejezése felé és immár elmondhatjuk róla, hogy busásan beváltotta azokat a reményeket, amiket megindu- ásakor fűztek hozzá. A „Vasárnapi Újság® október 10-iki száma 17 képpel és a következő tartalommal jelent meg: „Erzsébet királyné itthon.® (A királyné őfelségének két, oddig kiadatlan arcképével) — „Merengés.“ —.„Pataknál« Költemények Szász Károlytól. — Regénytár : — „Vesztett boldogság.* Verses regény. Irta Erdélyi Zoltán. Az Akadémia részéről a Nádasdy-féle 100 aranyos dijjal jutalmazott pályamű (Neogrády Antal eredeti rajzaival). — „Darden- tor Clovis“ Verne Gyula uj regénye (a francia kiadás eredeti illusztrációival). — „Sollitudó.« Jókai Mórtól. — „A Károlyi grófok nagy-károlyi várkastélya és pesti palotája* (képekkel). — „Pálffy János grófról.® — „Tapa l’oeil.“ Párisi tárcalevél. Barabás Alberttól. — »Kondor Cusztáv“ (arcképpel). — „Vilmos császár Budapesten* (képpel: Fogadás a budai királyi palotában). — „Az uj tüzérkaszárnya“ (képekkel). — »Az „lka“ összeütközése a „Tyriá*-val« (Paur Géza rajza). — Irodalom és művészet, Köántézetek és egyesületek, Sakjáték, Képtalány, Egyveleg, stb. rendes heti rovatok. „A Vasárnapr Djság® előfizetése negyedévre 2 ft, a »Politikai Ujdonságok®-kal együtt 3 ft. Megrendelhető a Franklin-Társulat kiadóhivatalában. (Budapest IV., egyetem-u. 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre csak 1 ft 20 kr. Lemondás- Karczag Vilmos hires drámája megjelent — regény alakban, llimlenonesetre érdekes ujitás és elég merész kísérlet. Eddig csak azt szoktuk meg, hogy novellákból, regényekből készítettek színmüveket. A Lemondás szellemes szerzője azonban megfordított sorrendben dolgozott, és amint a hozzánk beküldött könyvből láthatjuk, sok szerencsével. Dorsay Irén megható története bizonyára épugy fogja érdekelni az olvasókat, mint a hogy érdekli a színházak közönségét, Korolán gróf tragikus sorsa, Géza gróf bujdosása mellett megtaláljuk a könyvben a vidám, derült jeleneteket is, Tekla és Pártos titkár szerelmi históriáját, a választási kedélyes apróságokat, a fenkölt lelkületű nagy mamát, a gőgös bárót, a poetikus és találó vonásokkal megirt részletek egész sorozatát. A díszesen kiállított könyv, amelyet Neogrády Antal pompás tollrajza diszit. Szilágyi Béla budapesti könyvkiadónál (Károly-köért 26 sz,) jelent meg. Ara 1 fi 20 kr. vagy díszkötósben 2 ft. Egyesületi élet. A s.-a.-ujhelyi iparosok önk. egyesülete ma saját helyiségében (Csillag-utca Ja- kubcsó-ház) d. u. 4 órakor belépődíj nélkül nyilvános felolvasást tart, melyre a n. é. közönséget ez utón is tisztelettel meghivja. A felolvasást Pataki Miklós városi főjegyző tartja, — ennek befejeztével Friss Heiman zenekiséret mellett magyar népdalokat fog énekelni. — Ezzel kapcsolatosan megemlítjük, hogy e nemes törekvésű egyesületnek Őfelsége névnapja alkalmából f. hó 3-án a kabinetirodához menesztett üdvözlő sürgönyére a köveikező legkegyesebb válasz érkezett: „4397/1. sz. A s.-a.-ujhelyi járás főszolgabirájától. — A s.-a.-ujhelyi iparosok önképző egyesülete t. elnökségének Helyben. Ő cs. és kir. apostoli Felsége kabinet irodájának f. év október hó 8-án 512. szám alatt, a Felség személye körüli minister úrhoz intézett közleménye szerint a „s.-a.-ujhelyi iparosok önképző egyesületiének, a legmagasabb névnap alkalmából kifejezett üdvkivánataiért, legmagasabb köszönetét kifejezni méltóztatott. Miről az egyesület elnökségét Főispán ur Öméltóságának 881/97. zámu leirata folytán értesítem. — Kelt S.-A.-Uj- hely, 1897. október hó 25-én. Barthos, főszolgabíró. “ CSARNOK Az arany és a vas. (Allegória, héber forrás után.) „Megadással, megnyugvással, miként erény a sors csapását „Tűri az arany, nemes daccal, ötvösének kalapácsát — „ Visszafojtván panasz-hangját, a fémek királyához illő’n „Elviseli méltósággal, mostoha sorsát az üllőn. — „Okulhatnál példámon, oh szegény hajtárs: vas! „Sikoltásod valóban oly szégyenletes, oly . . pórias!“ — „Nemesi gőgöd“ — visszonz a vas — „Nem is sejti fájdalmamat. >,Más kin az, mely engem gyötör! „Aranyt ha üti vas-pöröly „Idegen sújtja, nem rokon „S nem veheti, mint én, oly zokon; „De rám ki mér ily ütéseket : „Egy méhhöl velem született, „Testvér-kéztől ered e seb, „S annál nincsen keservesebb ! —“ R. «■# r "CL I t Volt, nincs. Szerette egész környezete vig, játszi kedélye miatt sajnálja és megilletődik mind aki ismerte, midőn tudatára jön annak, hogy nincs már többé, hogy az enyészet kérlelhetetlen angyala befödte őt sötét szárnyaival. Mint mikor forró nyári napon a tiszta kék ég fönségét egyszerre, váratlanul zord zivatar zavarja meg, — úgy hatott a kedélyekre az ő kidőlése is. Elmúlt, mint erdőben a falevél, mely féregtől rágottan hull le nyár közepén, mint mezőn a tavasz gyönyöreit belehelő kis virág, melyet tomboló paripák patái törölnek el a föld színéről. Mező . . . erdő ., . Itt volt ő otthon. Mily sokszor jártuk be együtt a mezőket! Mig engem a vidék változatos szépségei kötöttek le, addig ő örömhangokat hallatva, negédes lépésekkel futkosott ide-oda. Néha egész nap kint kóborolt, midőn pedig napnyugtakor fültövig sárosán haza került, utókúrának flegmatikus fekete barátját csipkedte és kergette meg, vagy pedig a mi rosszat sem sejtő tyúkokkal manővrirozott ekképen. Az sem volt ritka eset, hogy nagy jó kedvében ruháinkat, lábainkat tette célpontjául, ez azonban csak akkor történt, ha őt erre felhatalmaztuk, mert sokkal szerényebb volt ő, mintsem hogy hívatlanul hozzánk tolakodjék. Ez erény nyilatkozott meg amaz eljárásában is, midőn nem várva be, hogy más fáradjon az aj- tónyitogatással, sietve, ajtóstul rontott be mély liajíongások között a szobába. Az erdő sűrűjében nem volt előtte akadály. Csalit, árok, tövis, szakadás, szikla, — mindezeken könnyű szerrel, de annál nagyobb ügyességgel jutott át,,hogy felvett irányát és célját el ne veszítse. És midőn elfáradva a nagy hajszában, százados tölgyek alatt, csevegő csermely partján pihentünk meg, — nem állhatott ellen a kristály tiszta, hívogató forrásvíznek: szaltó- mortálékkal ugrott azonnal bele. A fölfrisülés ezen idillikus aktusa után azonban tanácsos volt az udvari étikét kézi könyvét tartani eléje, nevezetesen pedig annak 1. §-át: „Drei Schritt von Leib.“ És ezt a szabály, tekintve egy részt azt, hogy nincs patak iszap és sár nélkül, más részt pedig, hogy hősünk ezeket a testéhez tapadt ragadmányokat sokkala inkább szerette volna más ruháján látni, — itt mindenesetre életkérdés volt (már mint a ruha életére nézve). Ez a szenvedelem volt aztán veszte is. Egy nyári nap regeién — megtéve már hajnali sétáját — fürdéstől vizesen, lyucskosan állított be. Mint afféle vállalkozó szellemnek eszébe sem jutott egy sétával megelégedni, hanem látva, hogy az erdőnek tartok, ellentállást nem tűrő vehemenciával ugrott utánam. De jó kedve nem sokáig tartott. Mind hátrább és hátrább maradt, mig végre erőtlenül rogyott össze. A hideg hajnali fürdő megtette hatását. Okos szemeivel arra látszott kérni, hogy menjek csak tovább, majd ő lassan haza cammog. És csakugyan, midőn estefelé haza kerültem, az illatos sarjuban kényelmesen elnyúlva aludta a lábadozó betegek álmát. Jóllehet jobban lett, de a betegség csiráját mégis ez alkalommal vette magába, úgy hogy egy hónapi folytonos, fokozatos szenvedés és elgyengülés után — kiszenvedett. Az ür mely elköltözésével támadt, úgyszólván betölthetetlen; az legalább egy időre, mig bos- niai rokonai közül ismét vállalkozik valamelyik arra, hogy szunyadozó tehetségeinek felébresztése és kifejlesztése végett kész a Boszna sziklás partjait hazánk változatos, majd kies, majd regényes felső vidékeivel felcserélni. Elvesztése azokat, kik nap-nap mellett érintkeztek vele, kik megszokták apró csilijeit és cselfogásait mosolyogva nézni, sajnálattal tölti el, — nem igy azonban az erdő és mező ragadozó és nem ragadozó, farkas és farkatlan, lábas és lábatlan állatai, melyeknek öröme határtalan, amiért kérlelhetetlen, szenvedelmes ellenségük megszűnt sárga bundájában körüljárni közöttük, mint bömbölő oroszlán, -— mert hát: „Kopó volt a Trubáes Kopó is temette.“ Monte Azarico. Közgazdaság. A megkoszorúzott „lOO -as. Mád, okt. 28. Azoknak, kik a főispánunk Öméltósága részéről egybehívott szőlőtanulmányi kiránduláson szept. 17-én megjelentek Mádon, bizonyára élénk emlékezetében van még a Zichy grófok tulajdonát képező u. n. Makovicza szőlőtelep, már- csak azért is, mivel ennek tágas borházában volt, fényes villásreggelizés után, a tanulságos értekezlet. Ugyan ez a hely a szőlészet s kivált az oltványkultura iránt érdeklődőknek élénk figyelmét vonja magára a mádiak részéről is, kik szívesen látogatnak el ide, hol bámulattal telve el az Isten szép áldásával oly bőven megrakott furmint-, hárslevelű-, muskatal-tőkék mesés termékenységének láttára : jobb jövővel biztató édes reményt meríthetnek bortermelésre utalt s a fil- lokszéra miatt oly nyomorra jutott lakosságunk jövőjére nézve. Hogy is ne! Mig a fillokszóra előtt a Makoviczán üsz- szesen 60—70 hordó bort szüreteltek évenkint az egész birtokról, a folyó évben már 170 (mondd: százhetven) gönci hordó telt meg musttal, dacára annak, hogy a telepitvénynek fele sem érte még el azt a kort, amelyben a tőkék rendes termést szolgáltatnak, sőt jódarabon csak e nyár elején végezték a ripária beojtását, a másik darabot pedig csak a jövő éven fogják ojtani. Hány hordót kell majd készíteni szüretre 2—3 év múlva, vagyis akkor, midőn az egész 14—15 holdas telepen rendes termővé válnak a tőkék ? ! A mádi szőlőhegyek rekonstruálásának történetéhez az első, nyomós adatokat kétségtelenül a Makovicza fogja szolgáltatni. A szőlők kiveszése után birtokosaink apati- kus egykedvűséggel nézve a szomszéd községek szőlőépitő munkálkodását, mit sem bízva az ojt- ványültetés sikeres voltában, még csak egy követ sem mozdítottak meg hegyükön; nem volt aki hozzá fogjon az ojtvány utján való telepítéshez. Sőt egyes oszlopos férfiak ennek megkísérléséről lebeszélni s később a homoktelepitésre kezdték biztatni társaikat. A munkásnép egy része, kenyérkereset hijján, fölszedte a sátorfát s más vidékre vándorolt. Volt, olyan óv, melyben 70 család hagyta el ősei lakóhelyét. Hiányzott az akarat, hiányzott a bátorság szembe szállani a győztes ellenséggel: a fillokszerával. Azt a kis darab Máriássy-féle telepet nem vették komolyan s az egyátalán nem hatott buzditólag a mádiakra. Ilyen volt a helyzet képe, midőn a Makovicza grófiul aj donosai és derék kezelője, Oravecz István, mintegy úttörők s útmutatók e téren, hozzáfogtak a rekonstruáláshoz. És itt citálom az egyszerű öreg munkás szavait a 100-dik hordó megkoszorúzása és elszállítása alkalmából a f. hó 25-én tartott dikci- ójából:
