Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-10-17 / 42. szám
ahova az előfizetés (félévre 4 ft negyedévre 2 ft) is küldendők. Az évnegyed folyamában meg fog jelenni az az önálló művészi becsű kettős Munkáesy-fiizet, melyet az Uj Időknek minden előfizetője ingyen kap. Egyesületi élet. A zemplén-vármegyei orvos gyógyszerész-egyesület szept. 29-iki közgyűlésén Lengyel Endre dr., az egyesületnek érdemekben gazdag elnöke, hivatkozással előrehaladott életkorára, állásáról lemondott; helyébe az egyesület lelkesedéssel s egyhangulag Löcherer Lőrinc dr. vm. főorvost választotta meg. A szerencsés választáshoz gratulálunk! — A magyar nyelvet és népnevelést Zemplén-vármegyében terjesztő egyesület választmánya S.-A-Ujhelyben f. hó 11-én d. u. ülésezett Fejes István e. I. alelnök vezetése mellett. Beregszászy István e. titkár előadása folytán az E. M. ív. E. részére, éspedig a Bethlen Gábor elhunyt elnök emlékére, úgyszintén zágoni Mikes Kelemennek emelendő szobrok költségére 20 koronát szavazott meg, — elhatározta, hogy a sztropkai kisdedovó államosítása iránt ismételve fölir a miniszterhez, —- hogy a vármegye községét a közmivelődési pótadónak 1/2%-ról l°/o-ra leendő fölemelésére megkéri, — hogy a Zemplén községben megnyitandó kisdedóvónak 200 ftnyi évi segedelmet nyújt, — és hogy a kelecsenyi kisdedovó épületét jó karba helyezi. — A tőke-terebesi kisdedovónak múlt évi számadását s f. évi köttségvetését jóváhagyta. — Ugyanekkor osztotta ki az „Andrássy-ala- pitvány“ kamatait és az egyesület részéről évente adni szokott pénzjutalmakat is azok között a tanítók és tanítónők között, akik magukat ügybuz- góságukkal, nemkülönben a magyar nyelv tanítása terén felmutatott szép eredménynyel a jutalmazásra érdemesítették. (Erről bővebben szülöttünk a Különfélék rovatában. — Szerk.) Értesítés. A Zemplén-vármegyei agarász-tár- sulat elegy-agár-versenyét f. hó 29-én és ‘elkövetkező napokon Gálszécsen tartja. Összejövetel október hó 28-án. Közgyűlés ugyanezen a napon esteli 8 órakor a nagyvendéglőben. Október 29-én társas ebéd. Miután a versenyek nyilvánosak, meghívók ki nem adatnak. Éitesités A Zemplén-vármegyei gazdasági egyesület szőlészeti szakosztálya ezen az utón is értesíti a szakosztály t. tagjait és egyáltalán az érdeklődőket, hogy a minden hónap 15. napján tartani szokott rendes havi üléseit _a f. yv november havától kezdődőleg nem d. e. 10 órakor, hanem 9 órakor tartja meg. Az ülések nyilvánosok lévén, azokon minden érdeklődőt szívesen lát; a szakosztály. Tanügy. Válasz a tanítókhoz intézett kérdésre. A „Zemplén“ f. évi 40-ik számában Ano- nimusz (— n betű aláírással) „Egy kérdésíl-t intézett a „tanítókhoz“. E kérdés lényege ez: Mi az oka, hogy Zemplén-vármegye tanítóegyesülete 1896. ápril. 23-ika óta semmi életjelt nem ad magáról? Úgy látszik, hogy 1896-ban is csak azért kelt fel hamvaiból, hogy újra meghaljon ! A kérdés a tanítókhoz van intézve általánosan, — igy felelhet rá minden tanító, még a ki nőm tagja is a zemplénmegyei tanító-egyesületnek ;— agyon is hallgathatná mind az, aki tagja annak, mert mig egyrészt a feleletre minden tanító jogosult, másrészt az ily névtelen felszólításokra, illetőleg interpellációkra felelni senki sem tartozik. De mert az interpellálónak minden szavából csupa jó akarat, a tanügy és a zemplénmegyei tanitó-egvesület ügye iránti nagy érdeklődés tűnik ki: azt hiszem, hogy egyesületünk minden tagjának közhelyeslésével találkozom abban, hogy a nemes intenció szülte interpnllációt válaszra érdemesítem, illetőleg, hogy én fogtam a tollatt először, hogy a kérdésre megfeleljek. A zemplénmegyei tanitó-egyesület jól tudja azt, hogy a tanító hivatása nem csak az iskola szűk falai közzé van szorítva, hanem kiterjed a családra, községre, társadalomra, sőt az egész hazára is, éspedig csaknem minden tekintetben ; azt is tudja, hogy a tanítóság az a hadsereg melynek Magyarországot még egyszer meg kell hódoltatnia; — teljes tudatában van annak is, hogy e nagy fontosságú magyar nemzeti célt csak erőinek összeszedése és tekintetélyének gyarapítása következtében érheti el — ha ugyan lehetséges elérnie ! Sőt Wlassics Gyula közokt. miniszter ur Öméltóságának lelkesítő szavai anyagi helyzetünk javítására és kiválóan érdemes munkatársaink jutalmazására tett kezdeményező intézkedései és nemes szándékai is jói a szivünkbe, lelkűnkbe vésék; a mik nem kis hatással vannak magasztos hivatásunk és a szent cél felé irányulyt törekvésünk akadályainak elhárítására, erőnk és buzgalmunk gyarapítására. Ugyanazért abban a kisebb-nagyobb körben, melyben ha központot nem képezünk is, de egy pontnyi helyet mégis csak elfoglalunk, mindnyájan mozgunk addig a meddig s úgy amint lehet! Mozgunk és szeretnénk minél szebb nyomokat hagyni magunk után, De, fájdalom, sok az akadály az utunkba eső fekete foltok, sötét pontok s különféle szinü és irányü vonalak ! Mindezek dacára a zemplénmegyei tanitó- egyesület még mindig kivette a maga részét a magyarországi tanitó-egyesületek és testületek kulturmozgalmaiból s ki fogja venni ezután is, mert tagjainak magyar hazafiui érzelméhez minden jóra, szépre, nemesre törekvő ügybuzgó- ságához, szakszerű képzettségéhez, munkaszeretetéhez, egy testületté tömörülés iránt való hajlamaihoz s szent céljainak azonosságához semmi kéj ség nem férhet. Nem még akkor sem, ha érdemeit és törekvését a hatóságok és általában a társadalom sokkal kisebb mértékben részesítik a méltánylásban, mint érdemlené. Hogy az utóbbi évek alatt annyi életjelt nem adott magáról, mint annak előtte : ennek oka egy részről a fuvardijak megvonásákan, másrészről az elnök személyváltozásában és a nagy eseményekben keresendő. Az első ok egymaga is elég lehetne feleletül a „tanítókhoz intézett kérdésre“, de az elnök személy változása, illetőleg lemondása és azok a nagy események ránk nézve sokkal fontosabbak. Tizenkét éven át mindig szeretve tisztelt elnökünk lemondása az 1893-ik évi közgyűlésünk után három hónappal aug. 13-án történvén, már azon évben gyűlést tartani a választmány nem látta jónak, s az elnöki teendők vitelével csekélységemet bízta meg a jövő közgyűlésig. Sajnos azonban, hogy belőlem balsorsom gúnyt űzött, s itt nem tárgyalható okok miatt én egyhamar sem az egyesület irattárát át nem vehettem, sem gyűléseket nem tarthattam 1895 május 13 illetőleg 1896 ápril. 10-ikéig. Nem a hanyagság, hanem valósággal a sors szeszélye fordult ellenem. Az 1896 ápr. 23-án Sátoralja-Ujhelyben tartott közgyűlésünk idejét pedig a „II. Országos és egyetemes Kongresszusára kijelölt és fel is küldött tételek tárgyalása teljesen lefoglalván, az elnökválasztást más alkalomra kellett halasztaunk. Úgy de módositottt alapszabályaink értelmében 1893 óta már nem minden következő, hanem minden harmadik (páros vagy páratlan számú) évben kell közgyűlést tartani, hogy igy a járási körök működései is annál sikerültebbek lehessenek. E szerint még a folyó évben nem volna itt a közgyűlés-tartásnak ideje. De ha itt volna sem érhetne elmaradásáért megrovás sem enge- met, sem az egyesületet, mert a múlt lS96-ik millenáris év, ama nagy események éve, amikor kedves magyar hazánk létezésének nemcsak ezredek évét ünnepeltük országszerte, különösen pedig iskolánk falai közt és a székes fővárosban Budapesten, hanem országos tanítói gyűléseket is tartottunk — igen sok évi gyülé- sezés eredményeivel fölért! De egyszersmind több évi gyűlések költségeit is felemésztette; mert, mint ország-világ tudja, mi nem vagyunk Dáriusok, Krőzusok, még csak nábobok sem! De ezeken kívül figyelemmel és várakozással kellett lenni arra is, hogy a „II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongressus“ határozatai mennyiben és miként foganatosíttatnak a végrehajtó központi bizottság részéről, illetőleg annak eszközlése alatt. Mert nagyon furcsa volna üres szalmát csépelni újra, vagy valamely jól megépített alkotmány ellen Don Quisotte-i harcot kezdeni látatlanul, csupán időtöltésből. Mindezekből kifolyólag a Zemplén-várine- gyi tanitó-egyesület „semmitevéssel,, s azzal, hogy „nem akarna sorakozni a többi, munkás tanitó-egyesületek mellé“ — egyáltalán nem vádolható. A mi pedig engemet, mint a mélyen tisztelt egyesület ügyeinek vezetésével ideiglenesen ugyancsak az egyesület részéről megbízott elnökét illet, a felelősséget minden kárhoztatásra méltó mulasztásért elvállalom. „Mea culpa, mea culpa 1“ De egyszersmind kegyes bocsánatért is esedezem! Megnyugtatásul azonban tisztelettel jelentem, hogy a nagyon helyén és idején történt nagy „ kérdés"' fel vetése kor az egyosületünk gépe- zetinek teljes rendbehozatalára és a zajzsabb munka folytatására az előkészületek már megtörténtek. S ha reményünk nem csal, rövid időn meg fogjuk mutatni, hogy feltűnő hallgatagsága nem munkaképtelenségét hanem csak az években át tartó nehéz és fárasztó munka kipihenését jelentette, hogy most megújult testtel és erővel fogjon még nagyobb munkához. Sárospatakon, 1897. okt. 12-én. Gérecz Károly, egyesületi ügyvivö-alelnök. CSARNOK Hogyan lőttem az első szarvasbikát? Okos ember, ha valamibe belefog, rendesen az elején kezdi. Én mindig ellensége voltam a világrend e hétköznapi menetének, s ha éppen életemet nem halálommal kezdtem is, ami különben alig hiszem, hogy rajtam múlott, mégis sok dolgot fonákul fogván föl, többnyire ott fogtam bele, ahol végeznem kellett volna. Ilyen formán lett belőlem vadászember is. Élhetetlen nászpész gyerek voltam. A falu minden parasztfia földhöz vágott. A kifutóban én kaptam legtöbbször labdát — a hátamba. Ha a zsidófiukkal öszekaptunk, biztosan engem tángáltak el legjobban. . . Mégis katona lettem. Már 14 esztendős koromban beléptem a b .... i kadétiskola növendékei közé. Kadét és fiatal tiszt koromban se hagyott el öröklött fátumom. A kadétiskolát, a hogy úgy, csak sikerült elvégeznem, mit főképen csak fáradhatalan szorgalmamnak köszönhetek ; de mikor a csapathoz jutottam, a farsangi évad alatt nekem kellett a legtöbb kaszárnyainspekciót tartanom. A bor mellett mindig én voltam a „Tölts“ s én is kerültem legelsőnek az asztal alá. Ha leültünk kártyázni, még a „mandlin“ is ott veszett minden garasom. Csinos fiú lévén, a szép lányok szívesen vették tőlem a virágot, éjjeli zenét; de ha példálózni kezdtem hogy hát az életnek más komolyabb oldala is van, mint illatos virág és vig muzsikaszó (házasodni akartam 20 esztendős korom óta mindég) sohse volt más a felelet mint: „Ilyen olyan kis legénye Mi nem jut még az eszébe . . . .“ Ennyi sorsüldözés, de méginkább balul végződött szerelmi kalandomból kifolyó, ismét őszintének vélt búbánatom azt a gondolatot ébresztették föl bennem, hogy már ezentúl számomra nincs más boldogság, mint az erdők sötét rengetegeinek bekalandozása. Éppen 25 esztendős múltam, mikor ez érzelmek hatása alatt először vettem vadászfegyvert a kezembe. Abban az időben a Lajtha-hegy- ség mellékének egyik városkájában profeszoros- kodtam az ottani katonai iskolában, hol is, mint tudják, az említett hegység erdősége telve van szarvassal és őzzel. Többi tiszttársaim között volt nehány szenvedélyes Nimród s e működésűket gyakran, szép eredmény is követe. (Persze azt nem tudtam, hogy ezek már gyerekkoruktól űzték ezt a sportot.) így történt aztán, hogy még mielőtt véget vetettem volna a minden jó vadászra kimért menyiségü fogoly, kacsa és nyullétnek: egyenesen szarvasvadásznak csaptam fel. Szolgáljanak a következő sorok az utókor elriasztására a hasonló példától. Mikor eltökéltem, hogy már ezentúl csak az erdők rengetegeiben keresek írt hányt-vetett lelkemre, legelőbb is megvettem valami vén német jáger hírneves munkáját: „Die Hochjagd,“ a melyben töviről-hegyire le volt Írva a szarvasbikának mind a „134 jelvénye.“ Mindjárt első alkalommal aztán, hogy kimentem egyet cserkészni, nagy megelégedéssel tapasztaltam, hogy az említett remek munkából merített teória alapján, rögtön megismertem a szarvasbika nyomát a tehenétől. Ez eredmény, melyet mindanyiszor elértem, valahányszor átkutattam a pagonyt, — de meg társaim biztatásai is, csak növelték bennem a vadászszenvedélyt és valóban a világ minden kincséért se mulasztottam volna el egy alkonyt, vagy hajnalt a nélkül, hogy az erdő egyik vagy másik részében szerencsét ne próbáltam volna. Csodálatos képpen azonban működésem első esztendejében mindig olyankor érkeztem a tisztásokra, mikor a vad vagy még, vagy már nem volt ott. Mindössze is egyetlen egy reggel emlékszem, hogy egy „villást“, mely szálas erdő közepén feküdt, sikerült 30 lépés távolságra megközelítenem; azonban még mialatt azon tűnődtem, hogy e távolságból rá lőhetek-é, — én „hibás lépés“-t tevén, a huncut megneszelt s még mielőtt vállhoz mertem volna emelni a puskát, már elillant előlem. A következő esztendőben csináltattam magamnak pompás zöld szinü vadászöltözéket. Mikor ebben a legelső cserkészetre kivonultam, sikerült is egy tiaztáson, ahol tudtam, hogy szarvasok járnak, vagy négy darabra akadni. Az egyikre rá is fogtam rögvest puskámat, de biz alaposan elhibáztam. Pár nap múlva hasonlóképp jártam egy villással, melyet sikerült 50 lépésre megközelítenem. Ennyi malőr után azon kezdtem okoskodni, hogy tán azért nem jár eredménynyel vadász-fáradságom, mert sróttel akarok lőni. Nos tehát rendeltem egy kitűnő, finom express-csövet. Mire ez megjött, épp megkezdődött a szarvasbőgés. Isteni, felejthetetlen szép mulatság! Szép holdvilágos estén ülni a lesben s várni, mig egy vén bika „jelentkezik“ — szerelmi gerjedelem-
