Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
I. Melléklet a „Zemplén^ 41. számához. letet tartottak a görög szertartásu katolikus templomban is s mivel éppen akkor volt a honvédség ellenőrző szemlenapja is, a két templomban sokan megjelentek a községi elöljárók közül is, különösen a felsőjárásbeli községekből, kik már a hajnali vonattal értek Homonnára. * Varannóról irja tudósitónk: Okt. 4-ike, mint őfelsége nevenapja, nálunk is a kellő ünnepségekkel tartatott meg. Az előestéjén kivilágítás volt, a zenekar a nemzeti himnusz és a Rákóezi-induló hangjainál a városi polgársággal együtt bejárta a várost, mi általános lelkesedéssel ment végbe s a király éltetése hangzott szerteszét. Másnap, vagyis okt. 4-én, ün- nepies istentisztelet tartatott, melyen a helyi intelligencia ünnepi díszben és sokan diszma- gyarban jelentek meg. Az istentisztelet tisztán magyar nyelven tartatott, az ünnepi sz. beszédet Balázs Tivadar s. lelkész mondotta oly korrekt hazafias lelkesedéssel, a történelmi tény oly kimerítő vázolásával, hogy általános tetszésben részesült, mi tekintve derék s. lelkészünk fiatalságát, épp oly kitüntetés reá, mint amilyen előny reánk, kik szónoki szép beszédein még többször remélünk liazafiasan felbuzdulni, r. 1. * Szinnán. irja levelezőnk, Őfelsége szeretett királyunk névünnepét nagyfénynyel s hazafias lelkesedéssel ülte meg a közönség. Az ünnepet megelőző napon, azaz f. hó 3-án, esteli 7 órakor a városka összes házainak ablakaiban kigyult a gyertyák fénye. Valóságos fényáradatban úszott a Lippe gróf kastélya, nemzetiszinü lobogókkal s lámpionokkal feldíszítve. Legimpozánsabb látványosságot nyújtott azonban a nevezetes Szin- nai-kő, melynek ormáról a több ölfából álló égő örömtüz nemcsak Zemplénnek, de a szomszédos Ung-vármegyének is hirdette az örömünnep magasztosságát. A templomtornyáról, nemkülönben a nagyobb épületekről lengedező zászlók csak emelték a kivilágított város fényét. Okt. 4-én reggeli 9 órakor tarackdurrogások s harangzúgás hívta össze a hívőket imára. A hálaadó istentiszteletet, melyen az összes tisztviselők is megjelentek, ft. Lehoczky Endre szinnai esperesplébános papi segédlettel végezte. Az orgona mélabus hangjaiba beleolvadva hangzott a mindnyájunknak szívből eredő ének; „Áldd meg országunkat mi magyar hazánkat/—• Vezéreljed jóra a mi királyunkat 1“ * Csörgőn, irja alkalmi tudósítónk, őfelsége nevenapján az állami iskolára már kora reggel ki volt tűzve a nemzeti zászló. A lakosok érdeklődve kérdezték, hogy miért? A növendékek ünneplő ruhában jelentek meg az iskolában. Őfelsége iránt a magyar nemzet részéről érzett határtalan szerétéiről Paulovics János tanító hazafias beszédet tartott. A tanulók, úgyszintén az iskolai ünneplésben részt vett szülők éltették a királyt, majd elénekelték a növendékek a Szózatot, azután nemzeti milléniomi zászló alatt párosán kimentek a község legszebb terére és ott szavaltak és nemzeti dalokat énekeltek. * így aztán a vagyon fogyatkozott szépen. Felhők kezdtek gyűlni a napfényes égen. Kölcsönnek, váltónak hivták e felhőket. Hej, milyen nehéz is eloszlatni őket! Csak el is jött egyszer a bosszuló óra ; Hamisított Sándor, még pedig váltóra És hogy meneküljön a gyalázatától: Kiment egy golyóval az árnyékvilágból. Halálával jöttek mindenféle népek, Széthordták a holmit: bútort, ruhát, képet. Nem hagytak semmit az özvegynek, árvának, Földönfutóivá lettek a világnak. Tegnap puha ágyban, mint nagyságos asszony: Ma pedig koldusként, kint kell, hogy viraszszon ! Széles e világon nincs egy kicsi helye, Ahol gyermekével éjjel megpihenne 1 . . . Felveszi kis lányát a karjára szépen, Megindul cél nélkül a leszálló éjben. Elbújik a hold is, hűvös szellő támad, ügy szorítja szivét fájdalom, búbánat. Eszébe jut élte, nem az uj, a régi. Ha vissza lehetne az időnek térni I Be másként is tenne, be másként is élne, Antallal többé ki senkit sem cserélne ! Hej, de bánja mostan, hogy nem ment ő hozzá. Antal ily szégyenbe, hej, sohase hoznál Minek is hallgatott akkor a gonoszra, Mely Sándor képében csábitá a roszra 1 Minek is cserélt kt pompát boldogságért ? Léha mulatságot dolgos kis világért ? A vig mulatás közt sosem volt ő boldog: Hiányzott szivének a munka, a gondok. A munka, a gondok, a melyekben felnőtt, Nyugodalmas kis ház, lombozatos erdők: Suttogó kis csermely; vad virágos rétek, — Hej, hogy sóhajt vissza Jolán most felétek 1 Menne, vissza menne a szülői házba, De e gondolatra szive borul gyászba: Szerető jó anyja rég a temetőben, Atyja is követte a múlt esztendőben I Legenye község lakossága Őfelsége ne- venapját istentisztelettel és általános részvéttel ünnepelte meg. A vármegye közgyűléséről. (Folytatás és vége.) A másodnapi közgyűlés az első napi, a szept. 29-iki közgyűlés jegyzőkönyveinek meg hitelesítésével kezdődött. Őfelségéhez a királyhoz intézett hódoló felirata a törvényhatóságnak igy szól: Felséges Császár és apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk ! Zemplén-v ármegye közönsége gyermeki hálával és alattvalói hódolattal értesült Felségednek szeptember 25-én kelt legfelsőbb azon elhatározásáról, melylyel történelmünk dicső nagyjainak, hazaüui kegyeletünk tárgyainak emlékére a székes főváros területén szobormüvek felállítását elrendelni méltóztatott. A hazafiui kegyelet fentartása legbiztosabb alapját képezi a nemzet fenmaradá- sának, legerősebb támaszát a fejedelmi trónnak; mert amely nemzet lúven ragaszkodik múltjához, hagyományaihoz és történelmének nagyjait tisztelettel megőrzi szivében, annak fíai a kor tévtanai által megmérgezve soha nem lesznek, hűségükben meg nem tántorodnak. A nemzet múltjához való szívós ragaszkodással elérte azt, hogy államszervezete ma ugyanaz, a melyet őseink, a Kárpátok bércövét átlépve, uj hazájuk küszöbén megállapítottak és a vérszerződéssel megpe- csélteltek. Ezen államszervezet lehetővé tette azt, hogy 1000 év küzdelmei és munkája után országunk önerejéből a müveit népek sorompóiba belépett és ott méltó helyét elfoglalta. Felséged atyai szive ezt a mi hagyományos kegyeletünket és nemzeti erőnk forrását felösmerve, fejedelmi szavával hazafiul érzelmeinket megszentelte és biztosította, hogy azt a helyet, a melyet a népcsaládok közt ma elfoglaltunk, századokon át, viharokkal is dacolva, nemcsak megtarthassuk, de tovább fejlődésünket is munkálhassuk. Kik midőn Felséged atyai szeretetének ezen tanúbizonyságáért szeretetteljes hódolatunkat a trón zsámolya elé helyezve annak kegyes elfogadásáért esedezünk, hálát re- begő ajakkal köszönjük meg a teremtés urának, hogy Felséged dicső személyével e nemzetet megáldotta és imára kulcsolt kezekkel kérjük a Magyarok Istenét, hogy azt a jó és bölcs királyt, ki e nemzet iránt fejedelmi kegyeiben kifogyhatatlan; azt a kegyes királynét, akinek képe szent oltárként áll minden igaz Magyar ember szivében ; és azt a királyi családot, amely e nemzetnek szeretete tárgyát képezi: tartsa Nincs, senkije sincsen őneki a földön! Több napot, több órát itt minek is töltsön ? Ott csillog a Duna, fénylik a hold benne — Fenekén pihenni milyen jó is lenne 1 . . . De hogyha ő meghal: mi lesz a kis lányból! Zugó zivatar közt gyönge virágszálból ? Letöri, hervasztja még a gyönge szél isi Ki tudja: mivé lesz még, hogyha megél isi Nem viheti pedig magával a sírba l Nincsen arra lelke 1 inkább 6 se bírna Meghalni miatta; szenvedne tovább is, Dolgozna, fáradna; vágná még a fát isi De, mint a sötétbe felgyűlő szövótnek Ötlenek eszébe betűi egy névnek: Antal, igen Antal, hisz azt mondta régen: „Forduljon majd hozzám búban, szenvedésben 1“ Igen, ő hozzá megy; de nem önmagáért, Csak ezért az édes szőke kis leányért Megkéri: szeresse úgy mint a sajátját 1 — Ad majd a jó Isten érte ezer áldást I Azután ő elmegy, eltűnik örökre. Kimegy szüleihez pihenni a földbe. Nyugodtan meghalhat, mert a kis leánya Jó kezekben lesz majd s nem búsul utánna. Nem is érdemelné ő a részvét-könyet, Azzal a fedő-föld nem lesz neki könnyebb. Céltalan volt élte; dologtalan, léha. Lelkifurdalása ott lent se lesz néma 1 . . . m. Tavaszi virágok hulladozó félben. Kint sétálgat Antal ott az erdőszólen. Megy az erdőszélen, halovány az arca, Mélységes búbánat tükröződik rajta. Öt éve már annak és még most is szenved! Nem tudja elűzni azt a mély szerelmet. Emészti a szivét, mint a fát a féreg — Szomorú őneki azóta az élet 1 Mindig csak rá gondol, mindig csak ót látja ! Leboruló éjben a nevét kiáltja ; A nevét susogja a falomb zúgása; Az ő hangján szól a gerle kacagása. meg az idők végéig és oltalmazza meg minden földi boldogtalanságtól. Legmélyebb hálánk és hódolatunk kifejezésével vagyunk császári és apostoli királyi Felségednek alázatos szolgái: Zemplén vármegye törvényhatósága és annak nevében : Matolai Etele, alispán. Hasonlóképpen a „nemzeti óhajtást teljesített kormány szerencséskezü elnökéhez“ is felirat intéztetett, melynek szövege a következő : Nagyméltóságu Ministerelnök ur ! Kegyelmes Urunk! Midőn Zemplén vármegye közönsége ma tartott törvényhatósági közgyűlésében 0 császári és apostoli királyi Felségének azon fejedelmi kegyét, hogy történelmünk dicső alakjainak emlékeit a székes fővárosban felállítandó szobormüvekben megörökíteni rendelte, hazafias hálánk és hódolatunk kifejezésével köszönetünket a trón zsámolyához juttatni elhatározta: egyben kimondotta azt is, hogy nagyméltóságodat, mint a korona első tanácsosát, aki szerencsés lett ezen királyi akarat megvalósításával megbizatni, tiszteletteljesen üdvözöljük és szerencsekivánatunkat kifejezzük. Fogadja Nagyméltóságod ezen határozatunk által nyilvánított érzelmeinket azzal a szívességgel, a minővel mi azt Nagyméltóságodnak nyújtjuk és akik üdvözlésünk ismétlésével maradtunk hazaüui tisztelői. Zemplén vármegye közönsége nevében: Matolai Etele, alispán. A közérdekű tárgyakat, melyek a második napi közgyűlésen kerültek a zöld asztalokra, rövid referádában ösmertetjük: Olvastatott Klotild főhercegné levele, melyben tudatta, hogy férje, József fhg. őfensége Czirkovniczén, a Frangepán-féle átalakított kastélyban, görvélyes és angolkóros (puhacsontu) szegény gyermekek részére és valláskülönbség nélkül történendő gyógyíttatásuk céljából menedékhelyet létesített, melynek „László-otthon“ a neve, — egyszersmind kérte a vármegyét, hogy a „László-otthon“-t ágyalapitványokkal támogatni kegyeskedjék. Egy ily ágyalapitvány: 4000 ft. Minthogy a vármegye, mint ilyen, korlátolt vagyoni helyzete miatt s önmaga erejéből olyan alapítványt nem tehet: a főszolgabirák utján a nagyközönség emberszeretetéhez és kifogyhatatlan szivjóságához folyamodik könyörületes pénzbeli adományokért, melyek a főszolgabiráknál kitett gyüjtőivekbe lesznek bejegyzendők s rendeltetéshelyükre leendő eljuttatás céljából a vármegye pénztárába beszállitandók. A körorvosok fizetésének és fuvarátalányának évnegyedes részletekben s előre történendő kiszolgáltatásairánt alkotott vm. szabályrendeletet jóváhagyták. Eszerint a községek tartoznak kellő időben beszolgáltatni a szóban levő járandósáAz ő sóhajtása száll felé a szélben; Édes arcát látja a csörgő kis érben Minden kék virágban szeme mosolygása; Fülemile danában az ő dalolása 1 . . . Mindenütt öt látja, bármerre tekintsen, Még is tudja jól, hogy sehol, sehol sincsen. Csak a fájó szive festegeti őt le . . . Messze nagyon messze van Jolánka tőle! — Amint igy sétálgat, lecsüggesztett fővel : Szembe találkozik egy gyászruhás nővel; Sürü fátyollal van elfedve az arca S szőke kis leányát kézenfogva tartja. Megáll a pap előtt összekulcsolt kézzel. Antal csak most eszmél és rezzenve néz fel. —.Mit akar asszonyom?“ — kérdi fáradt hangon. —„Eljöttem önhöz, hogy bocsánatot adjon !“ — Antal összerezzen e hang hallatára, Forró vórhullámzás tolul az agyára.! Ingadozik, szédül s megkap egy faágat, Mivel órezi, hogy lábain nem állhat. — És a nő folytatja — »mert ön mondta régen: »Forduljon majd hozzám búban, szenvedésben I“ Önhöz fordulok hát búmban, bánatomban, Ha még szive értem rósztvevőleg dobban. Tudom : nem érdemiek ón öntől kegyelmet, Nem is jöttem volna, ha nem vón’ e gyermek, De mert e világon immár senkim sincsen : Önre bízom, Antal, ez egyetlen kincsem 1 Nevelje fel nagyra, nevelje fel jónak, Pompára és kincsre semmit sem adónak Tanítsa hűségre, tanítsa jóságra, Ne jusson valahogy az anyja sorsára. És most Isten önnel! Isten, Isten áldja, Befoglalom nevét mindennap imámba 1 Kérni fogom Istent: .legyen boldog, áldott, Hogy befogadta ez árva kis virágot !* Szól Jolánka, aztán megered a könynye, Szőke kis lányához térdepel a gyöpre. Öleli, csókolja, majd hogy meg nem fojtja, Beszélne is, de a sirás el-elfojtja.
