Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-07-11 / 28. szám

Melléklet a „Zemplén*' 28 számához. késztették a homonnai társadalmi élet kiváló katolikus férfiait, az összes értelmiséget s a pol­gárság szine-javát, hogy f. évi július hó 8-án értekezletet tartva nyilatkozzék ebben az ügy­ben, különösen pedig a képviselöjelölés kérdé­sében. Az értekezlet mindenek előtt sajnálkozá­sának adott kifejezést afelett, hogy ha már a világi képviselők választásának előkészitését és vezetését is papjainkra bizták, ezek nem érde­mesítették híveiket, vagyis az arra hivatott vá­lasztókat arra, hogy velük érintkezve, értekezve, megkérdezték volna, kivel óhajtják magukat képviseltetni ezen a kongresszuson ;*) hanem es- peres-kerületenkint összejőve papi képviselőjük megválasztására, a hívek s igy az arra jogosult választók megkérdezése nélkül, elébe vágva az irányadó-körüknek, főpásztoraiknak s a hívek szabad választás-jogának, állítottak fel egyol- dalulag világi jelöltet is azzal, hogy ez a ke­rület egyhangú megállapodása. Elhatározta tehát a homonnai értekezlet, hogy habár nem von le az általuk jelölt képvi­selő érdemeiből; de amennyiben a katolikus „au­tonómiát szervező kongresszusra“ felsőbb hely­ről a püspök őnagyméltóságának hozzájárulá­sával szólittatott fel a képviselőségre — ki azt nem kereste — egy oly kiváló katolikus főút, mint Andrássy Aladár gróf; s mert csak ily képviselők mellett lehet remény arra, hogy a kongresszus tárgyát képező nagy horderejű kér­dések közmegelégedésre fognak megoldatni, s csak ily kiváló állású, befolyású és nagymultu férfiak határozatai nyújtanak teljes reményt arra, hogy a hozandó határozatok legfelsőbb helyen is tekintetbe fognak vétetni s elfogad­tatni; s miután Andrássy Aladár gróf nagy- multja, ki már 1848-ban, a vallásegyenlőség törvénybe iktatásakor, küzdött az emberi jo­gokért nemcsak szóval, tollal, de karddal is kezé­ben a szabadságért, testvériségértés egyenlőségért; aki különösen itt Homonnán ezreket áldoz évente a népnevelésre, a nemzeti közmivelődés s magyarosodás terjesztésére, valamint a vallá­sos érzület ápolására, kisdedovóra s apácák gond­viselésére bízott kórházi érdekekre, leány­iskolák felállítására és fentartására; aki kiváló hitbuzgó katolikus főur s igy mások felett bi­zonyára elsőbbséggel bir: ennélfogva az érte­kezlet kongresszusi képviselőnek egyhangú lelkesedéssel őt kiáltotta jelöltül s megválasz­tásának előmozdítására végrehajtó bizottságot is választott avval a megbízással, hogy a vá­lasztókerülethez tartozó többi egyházak híveivel, választóival érintkezésbe lépvén, hasonló megál­lapodásokra, végrehajtó-bizottságok alakítására kérje fel őket s elkövessen minden lehetőt arra, hogy jelöltjük Andrássy Aladár gróf őexciájá- nak egyhangú megválasztása előmozditassék. r. 1. Vármegyei ügyek. Kimutatás a Zemplén-vármegyei közkór­ház 1897. évi junius havi betegforgalmáról. 1897. év május hóról ápolás alatt maradtak száma: 31; 1897. éy junius 30-ig újonnan felvettek száma: 35. Ápoltak összege: 66. — Ezek közül elbocsáttattak gyógyulva: 33; javulva : 5 ; gyó- gyulatlan : 4 ; meghalt: 2. — Összes fogyaték: 44; — A hó végével ápolás alatt maradtak száma: 22. — Az ezen idő alatt felmerült ápo­lás-napok száma: 821. — Schön Vilmos dr. főorvos, Nyomárkay Ödön dr. alorvos. Versenytárgyalás. Abaúj-Torna-várme- gye kir. áll. építészeti hivatala a budapest—kassa -—zboró-országhatár állami közút 245—266 km. szakaszára szállítandó 367 két-két köbméteres kavicsrakás és 223 két-két köbméteres kötőanyag­rakásnak 1497 ft 47 krnyi árban engedélyezett kiszállítására versenytárgyalást hirdet, mely Kas­sán f. hó 15-én (tizenötödikén) d. e. 10 órakor az államépitészeti hivatalban fog megtartatni. A táviratfeladás megkönnyítése. Hogy oly postahivataloknál is lehessen táviratokat fel­adni, ahol táviróhivatal nincs, a zárt levelező­lapokhoz hasonló alakú, zárható „táviratlapok“ vannak forgalomban. Ily táviratlapok kaphatók minden posta- és táviróhivatalnál darabonként 31 krajcárért s felhasználhatók a magyar korona területén bárhol, Európa bármely államába szóló táviratok feladásánál. Azokra nézve, akik távíró­val nem biró helyeken laknak, a táviratozást e távirat-lapok használata megkönnyíti, mert bár­mely postahivatal elfogadja, s a legelső posta- inditással küldi el a legközelebbi táviróhivatal- hoz express-levelek módjára és díjmentesen. Állami anyakönyvi statisztika. A sá­tor alja-ujhelyi állami anyakönyvi hivatalnál (1897. júliuus 3-ától július 10-éig) a) házasságot Ez öreg hiba volt! Szerk. kötött: 2 pár; b) kihirdettett 1 egyén; c) születési anyakönyvi bejegyzés volt: 16 eset­ben; d) elhalálozott: 10 egyén. Hírek a nagyvilágból. Erzsébet császárné és királyné, négy heti fürdőzését befejezvén, Bécsbe érkezett. II Miklós cár az olasz királyi család lá­togatására okt. 29-én Nápolyba utazik. Ferdinánd bolgár fejedelem Umberto olasz király látogatására Rómába utazott. A görök-török béketárgyalások, a szultán makacskodása miatt, még ma sem biz­tatnak megnyugató eredménynyek Azért Orosz­ország példáját követve elhatározták a nagyha­talmak, hogy Törökországnak Európa akarata ellen irányuló magatartását, ha kell, kényszerítő eszközökkel is megtörik. —■ Tesszáliában a tö­rökök, némi dulakodás után, Kalabakát a fegy­verszünet dacára is megszállották. Rio de Janiróból (Brazíliai egyesült ál­lamokból) jelentik, hogy a kormánycsapatok bevették Candanos várost és a felkelőket telje­sen megverték. Kuba-szigeten, hol Spanyolország had­serege még mindig viaskodik a fölkelőkkel, a forradalmi csapatok ismét győztek. Hírek az országból. József főherceg, kit a kolozsvári „Ferenc- József“ tud. egyetem tiszteletbeli „doktor“-rá választott, Kolozsváron f. hó 7-én személyesen vette át ünnepies szertartás közben doktori dip­lomáját az egyetem rektora kezéből, biztosítván a dr. főherceg beszédében az egyetemet, hogy mint eddig ragaszkodott „ezután kettős ragasz­kodással lesz azok iránt, kik a tudományt a magyarság javára fejlesztették.“ A szerb, egyházi kongresszus Karló- czán ma nyittatott meg ünnepiesen. Az obstrukció, vagyis az ellenzéki kép­viselőknek az a törekvése, hogy az orsz. gyűlés képviselőházában akadékoskodó beszédeikkel az időt elfecséreljék és igy az országos szabadelvű kormányt és a parlamenti többségben levő pár­tot törvényhozó munkájában lehetetlenné te­gyék, már hetek óta tart. Emiatt a „tisztelt Ház“ nyári vakációját máig sem kezdhette meg, sőt, ha az ellenzék makacskodik, az idén nem is lesz szünet a törvényhozás munkájában, de igen is bekövetkezik, hogy az ülések idejét napi négy óra helyett hat órányira hosszabbítják, vagy végső szükség idejében esténkint is ülé­sezni fognak pár óra hoszszáig. Különfélék. — Személyi hírek. Lüley Sándor Ung- vár rendezett tanácsú város polgármestere teg­nap a villámos világítás, a csatornázás és kövezés tanulmányozása céljából városunkban időzött. — A minorita-rend tartományi nagygyűlése Aradon az imregi klastrom fejévé Schmidmayer Antalt választotta. — Talapkovics Vazul Nagy-Becs- kerekről Ujhelybe áthelyezett pénzügyigazgató f. hó 9-ikén városunkba érkezett. — Műszaki műveletek. Schwarcz Wil- libaer cs. és kir. százados, csillagászati, földrajzi és háromszögeléstani munkálatok végzése céljából a múlt héten Ujhclyben időzött. Innen Tokajba távozott. — Honvédőink ezredgyakorlaton. Az Ujhelybén állomásozó honvéd-zászlóalj tisztikara és legénysége f. hó 8-án vonult át Miskolczra, honnan az ezredgyakorlatok bevégzése után csak augusztus hó 5-ikén térnek haza. — A s.-a.-ujhelyi fiatalság a nyári évad mulatságait egy nemescélu táncvigalommal akarja szaporítani, sőt, mint tudjuk, az ige már testet is öltött s még e hó 17-én, az Abonyi-féle, e célra igen alkalmasnak bizonyult kerthelyiség­ben tartják meg a táncmulatságot. A minden szépért, jóért és nemesért hevülni tudó fiatalság soha jobban nem szerzett érvényt ama szálló­igének: „a hasznost a kellemesselmint azt a jelen esetben teszi. Mert úgy tessék venni, hogy nem kevesebbről van itt szó, mint alapját meg­teremteni egy oly intézménynek, melynek hiányát évek hosszú során érzik úgy a kereskedők, vala­mint a kereskedő-segédek. — „A kereskedelmi társalgó“ vagy kör régen érzett hiány S.-A.-Uj- helyben. A kereskedők vagy keresk. segédek ter­hes napi fáradalmaik után testben-lélekben kifá­radva, üdülni óhajtanak, kávéházakra, vagy en­nél még kevésbé jó helyekre utalvák, hol a test vagy szellem nem gyarapszik ugyan, de igenis fogy — a zseb. Egyedül egy keresk. kör nyújt alkalmat arra, hogy az egy és ugyanazon szakhoz tartozó egyének közös érdekük előmozdítása, kö­zös célúk kitűzése közben eszmecsere, társulás fejlődjék. — Ily nemes célról lévén szó, kifeje­zést adunk abbeli reményünknek, hogy S.-A.-Uj- hely mulatni vágyó és tudó közönsége, de külö­nösen a kereskedők osztályából, hol ezt támo­gatni erkölcsi kötelesség, mindenki szívesen megragadja az alkalmat, hogy ki-ki tehetsége és jóakarata szerint emelje e nemes célú mulat­ság sikerét, annyival is inkább, mert maga, az im­már 30 tagból álló rendezőifjuság is mindent el­követ, hogy a közönség jól mulasson. Seh. — Nyári táncmulatság. Az újhelyi szolgabirói hivatal személyzete, a város és járás intelligens ifjúságának közreműködésével, az újhelyi járásbeli jégkárosult szegény községi lakosok felsegitésére az Abonyi-kertben, f. hó 18-án, vasárnap délután, táncmulatságót rendez. Belépődíj: 1 ft. A jótékonycélra való tekin­tetből, helybeliek részére külön meghívók nem adatnak ki. — Tűz. Folyó hó 5-ikére virradó éjjel Klein Géza kereskedő Papsor-utcai házának pad­lásán, ki nem deríthetett okból, tűz támadt, mely a nagy saroképület fazsindely-fedelét mihamar elhamvasztotta. Az idejekorán megjelent tűzol­tóknak sikerült abban a valóságos tűzfészekben a tüzet lokalizálni s igy a szomszédos épületek­ben kár nem esett. A leégett épület biztosítva volt. — Esküvők. Polányi Géza, kir. közjegyző N.-Mihályban, t. barátunk és a „Zemplénének régi hü munkatársa, Kassán holnap d. e. vezeti oltárhoz szive választottját, a nemeslelkü és magas műveltségű Alexy Mária urhölgyet. A szép frigyen, mely az égben köttetett, legyen és munkáljon az áldó isten keze. — Pólányi Géza — írja levelezőnk — a n.-mihályi intelli­gens társadalomban egy azok közül, akiket köz­szeretet vesz körül, amire egyébként ő rá is szolgált a legteljesebb mértékben. Közművelő­dési, emberbaráti, jótékonysági, egyszóval köz­dolgokban, amikhez neki veleszületett, a n.-mi- hályi társadalomban, melynek 30 év óta letele­pedett, úgyszólván tősgyökeres tagja, kiválóan fejlett jó- és szép érzéke van, alig történt és történhetik korszerű alkotás az ő hathatós köz- remunkálása nélkül. Az állami elemi iskola gondnokságának immár 20 év óta elnöke, a szegény és jóerkölcsü iskolásgyermekeknek ál­dozókész pártfogója; a ma párját ritkító s még eddig utói nem ért színvonalon álló kisdedovó intézetnek egyik megteremtője; vármegyei kór­házi, városi stb. stb. bizottságoknak mindig munkás és olyan nobilis tagja, aki közügyek­ben teljesített sok-sok fáradságáért dijat még soha fel nem számított, nem kért és ha díjazni akarták, lelkiismeretes kötelességére hivatkozva, gyöngéden visszautasította. Azonkívül egyéni­sége vonzó, bánásmódja szeretetreméltó, szellemi kincsek birtokában pedig nemcsak hogy gaz­dag, de egyik dúsgazdag tagja helyi intelligen­ciánknak. Ennyi kiválóság után könnyen ért­hető dolog tehát, ha Polányi Géza kir. köz­jegyző t. barátunkat, aki nyolc évi özvegysége után most ismét Hymen rózsás jármába adja magát, mint boldog férjet igaz szeretettel kö­szöntjük s megengedi tek. szerkesztő ur, hogy becses lapjában, a mi kedves öreg „Zemplén“- ünkben is oda szólhassunk és szónokolhassunk szivünkből az egymást szerető házaspár elé: Isten hozza körünkbe! Éljenek teljes megelé­gedésben, egymást és gyermekeiket szeretve sokáig boldogul! — (Éljenek! Szerk.) — Sassi Nagy Lajos, felső keresk. iskolai tanár Szege­den, kedves földink és munkatársunk, Oroshá­zán f. hó 14-ikén vezeti oltárhoz Angyal Ma­riska kisasszonyt. — Rössler István, Kassa szab.kir. város aljegyzője és hirlapiró, f. hó 8-án d. e. vezette oltárhoz a kassai székesegyházban lévai Koós Klára urhölgyet. — Halálozások. Özv. Kovách Károlyné, szül. Dókus Zsuzsána, úgy a saját részéről, mint az összes rokonság és sógorság nevében is mély fájdalommal tudatja, hogy kovácsvágási Kovách Károly ur, köz- és váltó-ügyvédő, az ungi ev. ref. egyházmegye főgondnoka, a sárospataki fő­iskola igazgató-tanácsosa, Ung-vármegye bizott­sági tagja stb. stb. folyó évi julius hó 8-án, reggel, 82 éves korába meghalt. Temetése teg­nap d. u. 2 órakor volt Szürthén az Ung, Bereg, Ugocsa, Zemplén és Szabolcs vármegyékből a végső tisztesség megadására igen nagy számban ellátogatott jelenlevőség általános részvéte közt. Áldott legyen emléke! —Bontó Gergely, beteg­sége miatt nyugalmazott kegves-tanitórendi tanár, aki az újhelyi társházban csöndes visszavonult- ságban egy évet töltött, mint nehéz tüdőbeteg csak pár hét előtt ment el innen a szelidebb égalju Nagybecskerekre, ahol, mint részvéttel értesülünk, folyó hó 30-án meghalt. Az örök világosság fényeskedjék neki! — Gyászjelentés tudatja velünk, hogy Záborszky Géza, kir. já- rásbirósági Írnok, f. hó 5-én hosszas sorvasztó betegség után meghalt. Ny. b.!

Next

/
Oldalképek
Tartalom