Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-05-23 / 21. szám

ami, úgyszólván, a semmiből volt megteremtve. Bubics Zsigmondot a kassai egyházmegye nagyérdemű püspökét azon a szépen diszitett útvonalon, melyen kétoldalt lelkesülten éljenző embersereg állott sorfalat, Belky Károly oldal­kanonok kíséretében Mailáth gróf gyönyörű négyes fogata hozta végig. A diadalkapu előtt Király-Helmecz és a környék előkelői majdnem teljes számmal gyűl­tek össze. A püspök fogata a diádalkapun át­hajtatva megállóit s akkor a püspököt a vá­ros közönsége és a bodrogközi járás nevében Bencsik István főszolgabiró üdvözölte. A róm. kát. hitközséget Somogyi Gerö plébános ve­zette, valamint az iskolás gyermekeket is. Ezek közül 6 fehérbe öltözött leány, kik közül egy köszöntőt is mondott, és 6 fiú koszorút adott át a püspöknek. A leányok koszorújába a hit, remény és szeretet szimbóluma, a fiukéba pedig „Isten hozott, lépj be!“ szavak voltak behimezve. Ezek átvétele után a püspök Perbenyikbe Mailáth grófhoz hajtatott. Perczel belügyminister érkezése. Perczel Dezső kir. belügyminister, Mailáth József gróf kérésének engedve, máj. 18-án sze­mélyesen utazott föl Perbenyikre, hogy ő is, mint Magyarország közegészségügyének ez idő szerint való legmagasabb őre, Helmeezen a hasonszenvi kórház megnyitásának ünnepiességét, de meg annak országos.hírét is megjelenésével fokozza. A vármegyénk területére legelőször ezúttal érkezett belügyministert Budapestről Chyzer Kornél dr. minist, tanácsos, Raisz Gedeon dr. orsz. közegész­ségi felügyelő, Molnár Béla dr. orsz. képviselő, Gyczy Jenő belügym. fogahnazó, — Szerencs­től, illetve B.-Kereszturtól Pintér István a sze­rencsi- és Füzesséry Ödön a tokaji járás disz- magyarba öltözött főszolgabirái kísérték a szalon­kocsiban, mely az Ujhelybe reggel 6 óra 40 perckor érkező személyvonathoz volt kapcsolva. Patakon tisztelgő szándékkal fölszállottak a bel­ügyminister vonatára Badácsi György, a főiskola közigazgatója és Zsindely István dr., jogakadó- miai tanár, kik az újhelyi pályaudvaron adtak kifejezést örömüknek a minister előtt megérke­zése fölött. A vármegye és a székváros 100 tagból ál­lott nagyküldöttsége s azonkívül sok-sok száz főnyi és igen díszes jelenlevőség élén Molnár István főispán üdvözölte rövid, de magyaros őszinteséggel, szívből szívhez szóló szavakkal Magyarország ez idő szerint legnépszerűbb mi­nistereinek egyikét, a belügyi ministert, kit a közönség hosszantartó, lelkes éljenzéssel kö­szöntött. Az üdvözlésre és köszöntésre Perczel mi­nister szintén csak pár szóval válaszolt, örömé­nek adván kifejezést, hogy főispánunk Öméltó­ságát, „az ő kedves barátját“ és a küldöttséget e dicső múltú szép vármegye székvárosában szin- ről-szinre láthatja. — Bemutatások után, minek során Gr öze Győző kir. csendőrszázados jelentke­zett és Juhász Jenő tűzoltó-főparancsnok pedig a kivonult diszszázad létszámáról tett jelentést, a tűzoltók zenekara az Isten áldd meg a magyart zenditette rá, ami a ministerre szemmel láthatóan igen kellemes hatást gyakorolt. A reggeli elköltése és vidám társalgás után, miközben vármegyénk panorámájának szépségé­iben mosolygó, tüzes szempár szerelmet fakaszt a férfi szivekben. . .. Reggelre kelve az ablakom előtt rügyező szömörcefa levélkéi kibújtak pólyájukból. Alig szűrődött be ablakomon és világította meg szo­bámat a napsugár, a fris, pirosbugáju levelek lassú bólintással köszöntöttek ........ Az igénytelen városi ember örömmel üd­vözli a székesfőváros tavaszi romantikáját, a kávéházi teraszokat. Csöndesen szürcsöli feke­téjét, belétemetkezik újságaiba és üdül a cse- réptégelyes kertben. Akkor van elemében, ha nagy a zaj, a lárma, a nyüzsgés. Valahányszor, valami cifra fogat közéig lassú dübörgéssel, kikapja fejét az ujsággarmadából és néz csodás ámulattal, mi­közben szivébe vágyak lopóznak, amely vágya­kat a legközelebbi hiányosan öltözött és har­sány hangon újságait kinálgató csemete láttára eltemet. Ha már tűrhetetlen a meleg és nagynehezen elhatározza magát a székesfővárosi ember, hogy hátat fordít az ő kedves Budapestjének és be­létemetkezik egy csodás világba, egy oly világba, amelynek lombjaiban, berkeiben költészet lap­pang, hát csakhamar visszavágyik a székesfőváros porába. 0 nem szereti az esthajnal rejtelmes homályát, hanem gyönyörködik a villámos iv- lámpák szemetkápráztató fényében. Gyűlöli a csöndet, de él-hal a cigányok fülszakgató mu­zsikájáért. De az olyan naiv lelkek, akiknek bölcsője nem a székesfővárosban ringott, hanem a zöld világ pázsitos lágy ölében szellő ringatta és az altató danát madár csicseregte: az olyan naiv lelkek elméláznak, magukba térnek és kérés­ről a minister egész elragadtatással szólott, má­sodikat csengettek a bodrogközi vonatnak. A minister elbúcsúzott és a Perbenyikre Ujhelyből meghívott vendégek kíséretében s társaságában vonatra szállván, folytatta útját Perbenyikig, miközben a vidéknek szép és történelmileg is érdekes látnivalóiban: a szőlőskei Andrássy-sző­lők,— az Ompod ősemberlakta homokdomb-lánco­lata — a kövesdi Miczbán-vár romjai — a néprege „Tündérországá“-nak Messzilátó-hegye —- majd a magyar szabadság harcainak klasszikus emlékeit magán még ma is mutogató helmeczi hegy né­zésében gyönyörködött; miközben szokottnál hosszasabb fütyülésével figyelmeztetett a vonat, hogy exeellenciás vendégével, akit egész Pozsony­ból, a Mária-Terézia lovas-emlékszobra leleple­zésének királyi ünnepléséről hozott, a mai út célpontjához, Perbenyikre érkezett. A fogadtatás Perbenyiken. Tengernyi népsokaság várakozott Perbe­nyiken a belügyministert hozó vonat borobogá- sára, melyet riadalmas éljenzéssel köszöntött. Ott volt az egész Bodrogköznek úri közönsége, a papság teljes számban, sokan a szomszédos Szabolcs- és Ung-vármegyókből is, kiket oda hozott a vágy, hogy Perczel ministert lássák és hogy régi jó szomszédjuk, Kir.-Helmecz öröm­ünnepének igaz szívvel részesei legyenek. Ra­gyogó napsugár fönséges hangulatában igen lélekemelő egy kép ez a sok ezer főnyi, hozzá a leglelkesebben hangolt közönség látása. Amint a grófi park oldalán gyülekezett járási küldöttség előtt Perczel belügyi minister kiszállott, Bencsik István, a Bodrogköz ékes- szavu főszolgabirája, következő szép beszéddel üdvözölte a ministert: Nagyméltóságú Miniszter ur! Kegyelmes Uram! Egyik kiváló jellemvonása az a magyar em­bernek, hogy, a közélet szolgálatában szerzett érdemeknek erkölcsi hatása alatt, rokonszenvé- nek egész melegével karolja át azokat s őszinte tisztelettel emel kalapot — sok esetben ösme- retlenül is — azon férfiak előtt, kiket a nyil­vános élet magaslatain az önérzetes munka, de általában a kimagasló férfiúi erények méltó jutalmául a közelősmerés teszen ünnepeitekké! A tisztelet s rokonszenv eme őszinte ér­zelmeivel jöttünk mi e pillanatban, amidőn Excellenciád a kir.-helmeczi kórház megnyitási ünnepélyének alkalmából járásomat szeren­csélteti, nagyméltóságodnak üdvözletére. S amidőn az itt tisztelgő járási küldött­ség élén, mint e járásnak főszolgabirája, szol­gálatomat teljes készséggel rendelkezésére bo- csájtom nagyméltóságodnak: forrón óhajtom egyidejűleg, hogy a férfikor azon édes meg­nyugvása között, melyet a lelkiösmeretesen betöltött férfiúi hivatás mellett is, az emberek­nek osztatlan szeretető nyújthat egyedül: köz­életünk fejlesztésére nagyméltóságodat a gond­viselés őrködő hatalma sokáig éltesse! Bemutatások után Mailáth gróf a belügy- ministerrel és a főispánnal kivált a körből, né­gyes fogatokra ültek és a grófi park bejárójá­nál fölállított diszkapun keresztül, a perbenyiki kastélyba hajtattak; ellenben az ünneplő nagy- közönség, a rendelkezésre előállott úri fogatokra gélnek boldog emlékeik között, valahányszor a szömörcefa apró levélkéi kibújnak pólyájukból és piros bugás levelei lassú bólintással üdvözlik a szerelmetes májust. A májust ott a Bacskaj-hegy aljában oly­kora pompával fogadják a tavasz színes újszü­löttei, mint aminővel erre mifelénk hatalmas fejedelmeket szokás megtisztelni. Az a fáradhatatlan, örökös ezermester igyek­szik ekkorra diszitő, művészies munkáját száz­szorta szebbekkel tetézni. Ki-kibuvik fátyolszorü felhőfoszlányai közül, és, mint a festőművész egy-egy ecsetvonással a már kész müvet, ő is emitt-amott igazit valamit, hogy szebb legyen a színek egyvelege, egybeolvadóbb az örök szép harmóniája. Amott a kis patak partját beszegi szép kék nefelejtssel. Az apró virágocskák csodásán meresztik nagy kék szirom-szemeiket a habzó, tobzódó habokra. Mint valami virágár, folydo- gálnak tova a halkan csevegő, lágyan ringó hullámfodrok. A selymes pázsit telve szinesebbnél-szine sebb virágocskákkal. Az Almás mellett elterülő réten meg alig láthatni mást, mint virágot. Ez már valóságos virágszőnyeg. A napsugár, az ezermester napsugár szőtte ezt a mesésen szép virágszőnyeget. Mintha tudná, hogy a május szereti a sok, ezt a töméntelenül sok, színesebb* nól-szinesebb virágot; ezt az ámulatosan csodás dekorációt. És reggel, amidőn a virágzó orgonafa lombjába a csíz, az a bolondos, beszédes kis csíz, megkezdte kellemes csicsergő lármáját és alig aranyozta be a kelő nap glóriája a pirkadó hajnalt: bevonult a mesésen színes virágsző­fölszedődve, elláthatatlan hosszú kocsisorban a perbenyiki vasúti állomástól pár kilométernyi távolságra fekvő Király-Helmeczre kocsizott. Nem közönséges gyönyörűséget nyújtott a szemnek, hogy az ut egyik szélén lévő táviró- oszlopok és az ut másik szélén álló telefon-póz­nák mindenikén, tetőtől a talpig, tölgylevélből font girlandok kígyóztak, fent az oszlopok és póznák végeihez kinyúló kar formájában illesz­tett rudakon pedig kisebb nemzetiszinü lobogók lengettek. D. e. 9 óra lehetett. A kórház előtt lévő térséget és a térség alatt elterülő dombot sűrű tömegekben szállotta meg az ünneplő sokaság, nem sokat törődve a hirtelen támadt hűvös szél­lel és dacolva a paráholni kezdett esővel. A kórház előtt lévő plátóhoz, melyről az ungi hegyek koszoruzta alföldre a legszebb ki­látás nyílik, kényelmes lépcsőzet vezet, melyhez a főutcáról, pár hektométernyi hosszú vonalon, szelíd emelkedéssel megyen föl a hozzájáróut. Itt, a hozzájáróut felső végén, hatalmas arányú, három ivezetü diadalkapu állott, melynek tető­zetén nemzetiszinü lobogó és a Mailáth-trikolor (piros-sárga-kék) lengettek, azonkívül rajta a Majláth-család címerei diszlettek cserkoszoruk között. A diszkapu és a lépcsőzet között, az ut szélesség két vonala irányában, méternyi kö­zökben és két sorjában, magyaros díszruhába öltöztetett leánykák állottak és hosszu-hosszu, tölgyből font girlandokat tartva kezeikben, igen jól festettek. A kórház plátóján, a lépcsőzettől jobbra, a perbenyiki vegyes énekkar (26 paraszt leányka és 14 férfi) helyezkedett el. Ugyanott balra a hölgyközönség és a vármegyei stb. kül­döttségek foglaltak helyet. A kórház előcsarno­kában, melyhez a plátóról három lépcsőfok vezet, a kerületi rk. papság és az irgalmas nővérek állottak Szekerálc Kálmán főesperes-apát mellett. Már-már attól lehetett félni, hogy az egyre jobban elkomorodó idő lehetetlenné teszi a kór­ház fényes felavatását, sőt már kezdett sűrűn esni, de nem sokára mégis elállt s tűrhető vé fordult. A kórház megnyitása. Pontban 10 órakor megszólalt a Perényi- templom nagyharangja, ami a püspök s vele együtt a grófi kastély többi illusztris vendégei­nek érkezését jelezte. Kis vártatva rázendítette, Kiss József rk. segédlelkésznek, a grófi kastély káplánjának dirigálása mellett az Ecce Sacerdos magnus kezdetű egyházi éneket a vegyes kar, miközben Mailáth gróf, jobbján Bubics püspök, balján Perczel minister, utánuk özv. Sennyey Pál báróné, Mailáth grófné, Sennyey Béla bá­róné, Sennyey Mici bárónő, Vécsey Sándor br. Molnár főispán, Sennyey István báró, Belky kanonok a kórház előcsarnokába vezető lépcső­zet elé érkeztek. Most Mailáth gróf az előcsarnok felső lépcsőfokán állva a következő megnyitó beszé­det intézte a közönséghez: Boldogemlékü Antal nagybátyám ember- baráti szempontoktól indíttatva végrendeltében kötelességemmé tette, hogy egy hasonszenvi kórház javára alapítványt tegyek s a módját is megnevezte. Folytatás az I. mellékleten. nyegen keresztül a nagy Mindenség ujraébre- dósének hónapja, a szerelmetes Május és vele a virágbontó Tavasz. Az Almás fái fehérbe öltöztek. A fák meg­hajtották lombos koronájukat. A szárnyas da­losok üdvözletébe beleolvadt a méhek zümmö­gése, a patak ritmikus csobogása. A szerelmes faunok és nimfák a bokrok­ban elrejtőzve szemlélték ezt az álomképet és hallgatták a Mindenség egybefolyó zsongását: ezt az isteniesen szép himnuszt. Lassankint elcsendesültek a madárkák, megszűnt a zsongás, a szerelmes faunok és nimfák visszaosontak a közeli erdőbe. Csak a patak csevegett tovább és a nap szórta egyre szaporábban tüzes nyilait. Azok a fehérbe öltö­zött almafák pedig hullatták, egyre hullatták patyolat-szirmukat. A legkisebb szellő érinté­sére hullott a virághó. A szellő meg kellemes, gyönge virágillattal megterhelve szerteszállott, hogy tudtul adja az ébredő természetnek, hogy itt a tavasz. Csöndesodik. A nap a hegyek mögül széj­jel löveli piruló bucsusugarait. Mindennek párja támad: az árnyék, mely mindinkább megnyúlik. Rejtelmesen csöndes minden, csak a patak csevegi el titkát szüntelenül. A kis kristályos habokból hableányok kelnek elő. Holdvilág szőtte fátyolba burkolóznak, az Aim ás A) a men­nek és megfürdenek virágillatban és eltűnnek, mint egy ködfoszlány. Csodálkoztok, hogy ti mindezt nem láttátok ? A természet nyitott könyvéből csak azok otvashatnak, akiknek bölcsőjét a zöld világ pá­zsitos, lágy ölében szellő ringatta és altató da­lukat madár csicseregte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom