Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-04-25 / 17. szám
Sátoralja-Ujhely, 1897. április 25. 17. (1909.) Huszonnyolcadik évfolyamZemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK LT "VLA. SAieET-A-DP. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. — ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. if Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,, 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. A jövendő magyar nemzet. A „sorsüldözöttek“-hez. Bokros foglalatosságom nem engedi, hogy a „Zemplénét azonnal megjelenése után egészen átolvashassam, — igy történt, hogy annak f hó 4-én kiadott 14. számában „A sorsüldözöttek“ cimii vezércikk csak ma voná magára figyelmemet. Legyen szabad ennek kiegészítéséül — a világért sem cáfolatául, mert egészen hozzájárulok — néhány szót kockáztatnom. Szomorú példát hoz fel a tisztelt cikkíró, hogy egy izbugya-radványi szegény gazdának a zsidó mintegy másfél ezer forint értékű telkét 200 ftnyi kölcsön után telekkönyvileg is magára Íratta. Nekem is tudomásomra jutott Homonna-Olykán egy igen hasonló eset — mintegy húsz év előtt — ahol csekély kölcsönadás mellett örök adás-vevési szerződést Írattak alá az illetővel s a zsidó annak telkét magára át is íratta. Ennek a bajnak azonban maga ez a nép az oka, amely gyakran vonakodik a tárgyalási jegyzőkönyvet, sőt a saját kívánsága szerint megkötött egyezséget a hatóság felszólítására aláírni, de a zsidónak mindent aláir. Ezen pedig segiteni éppen a lelkész urak lennének hivatva, mert a polgári tisztviselő hiába beszélne — ha szinte indokolatlanul is — a nép e részben bizalmatlan iránta; de a lelkészek iránt talán csak nem áll fenn ez a bizalmatlanság. Oktassák tehát, intsék, figyelmeztessék a népet a lelkész urak, hogy a zsidónak ne írjanak alá semmit illető lelkészük tudta, sőt jelenléte nélkül. Ennek a „concret“ bajnak nézetem szerint ez a legcélszerűbb ellenszere. S.-A.-Ujhely, 1897. ápr. 20. Matolai Etele. TA.ÜR, C .A.* Ti férjeüsr. — Szatíra. — Megállók künn az utcasarkon, Egy szögleten megállók. Jön arra sok szép úri asszony, Fiatalos, leányos; Arcuk kipattant rózsabimbó, Járásuk könnyed, lenge, ringó, Mig jőnek-mennek úgy találom, Mindez csak álom, édes álom S aztán ti rátok gondolok: Ti férjek, óh ti boldogok. A szép tündéri látomásnak Soká nincs vége-lioszsza, Ki nem szolgája, rabja másnak Az ut kövét, tapossa. Kik angyalul a földre szálltak, Balján ifjabb s idősbb mamáknak, Ha szól a dél hivó harangja, Indulnak fogva kart a karba, Milyen figyelmetes dolog'! Elétek — óh ti boldogok. Az illemes kecses leányka Már, jó távolra szólal: — Édes mueum, te jó apácska, De meg vagy lepve porral! ______ Édes elmerengni őseink dicsőségén. Édes azt, kihalásává az „éji homályból“ közszemlére kitéve látnunk. A honalkotó nagyok, a törükverő hatalmasok, az erő, az erély, a jellem halhatatlan hirü letéteményesei úgy dobogtatják ma is szivünket, mintha csak imént mentettek volna ki bennünket a végveszedelemből, szivük melegével, agyuk erejével, kardjuk hatalmával. Talán mert érezzük önkénytelenül is, ön- tudatlanul is, hogy valamivel több közünk van hozzájok, mint általábau a megszabaditottnak a szabaditóhoz, a megőrzöttnek az őrizőhöz. Az egyszerű hála bizony hosszú életet élni nem szokott, de a haza földjében porladozó ősök csontjainak tisztelete az ösztön erejével hat, s firól- fira, unokáról-unokára, észrevétlenül, meg nem fogyatkozva, száll át. Érezzük, hogy az a törzs, mely azt a csapást valaha oly fönséges rendűiét! enséggel elviselte, hogy az a törzs: „törzsöké fánknak!“ S ha mi ereje vala: a mi erőnk, ha mi dicsősége vala: a mi dicsőségünk. És ez jól van igy! Ez őrzi meg, ez tartja fönn egy nemzetben a folytonosság érezetét. Ez pedig nem lényegtelen dolog; sőt éppen a legértékesebb, legliat- hatósabb fegyverek közül való, amelyeket a „struggle for life “-ban bármely nemzet önön védelmére fölemelhet. Az a tudat, '»oltunk, igazolja azt, hogy vagyunk, s kötelez arra, hogy legyünk! Igazolja a mostani állapotunkat : jussunk van mindahhoz, a mink van : a hatalomhoz, a tudományhoz, a művészethez, mert mindazt magunk teremtettük magunknak; a mi testünkből való test munkált, szenvedett érte, a mi vérünkből való vér hullott érette! Kötelez bennünket a jövővel szemben: ha örömünkre szolgál élvezni elődeink hagyatékát, kötelességünk gondoskodni az utánunk következőkről ; silány pazarlókká törpülni a nagy ősök unokáinak nem szabad! Es ez nem okoskodás, ez csupán tények konstatálása. Az, „akinek akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejünkről,“ gondoskodott törvényekről számunkra, amelyek kebelünkbe, történelmünkbe, múltúnk és jelenünk minden voS a nő: — Hogy görnyedsz istenadta, Rósz lég, porlepte, régi akta! S az arcod? Sápad, egyre sápad, Hasznát veszed a test mozgásnak! — Ha édesem úgy gondolod !. .. És sétáltok, ti boldogok. Ragyogó smukk, királyi ékszer, Uj divatu toalett! A versenyt jól kitartva Bécscsel, Melynek fénye oda lett. Késő bánkódó agglegények Kaján, sanda szemekkel néznek Rátok, hogy büszkén elhaladtok; A föld, szegény, nyöszörög alattok, Irigyen szivük úgy dobog! Utánatok — ti boldogok! A köznép bámész, nagy csapatja Néz, bámul szemmeredve, Tetszését ez, majd más aratja, — De szép! — suttogja egyre. — Milyen selyem!! . . . Kérem : moár a’! !! E ltünődöm : ugyan mi ára ?! És mig tűnődve álldogálok, Egy csüggedt, gondtelt rőfösáros Holmi számla-félét morog... Megértitek-é, boldogok ?! November Dávid. M natkozásába bele vannak Írva, csak olvasni kell megtanulnunk. Olvassuk tehát belőlük. Imhol vagyunk: egy minden rokonától elszakított nemzet, egy magában álló család, teljesen saját erejére bízatva. A népek és fajok nagy küzdelmében mi, kicsinyek, kiállítva az óriásokkal szemben. Egy menyét az elefántok és mammutok ellen. Hát lehet-é jogunk győzelemről csak álmodni is ily egyenetlen küzdelemben? A természet törvényei világosan felelnek: „nem az erőseké, nem is a futóké“, hanem aki megért engemet és követi az én utaimat, azé a diadal. A természettel szemben nincsen nagyság. A százados tölgy recsegve roskadhat össze, mig a lombjai alatt meghúzódott galagonya frissen terjeszti széjelebb apró gályáit. Láttuk műveltsége romjain megvénhedve, végelgyengülésben kimúlni az egykor oly életerős görög népet. Láttuk saját erkölcstelensége fölgyülemlett iszapjába belefutni a kevély Rómát. Hol van a hatalmas Babylon, Egyiptom, Palesztina ? A mórok, a kelták hol vannak ? Az elmúlás épp úgy törvény a természetben, mint a születés. jS senki se mondhatja azt: én soká fogok élni, mivel izmos, erős és nagytermetű vagyok. Egészséges szervezet, gondos, mértékletes életmód a hosszú élet zálogai. Értelmes és jóindulatú orvos sokat tehet a szervezet hibáinak megjavítására, s az okosan berendezett élet minden körülmények közt sokat jelent. Meg kell tehát vizsgálnunk ennek a nemzetnek a szervezetét, idegrendszerét, gyomrát és izmait s utána kell látnunk, hogy mértékletlen- ségek, rendetlen életmód napjait kurtítani ne siessenek. A testi, az értelmi, az erkölcsi képességek alkotják egy nemzet szervezetének fő elemeit. A közegészségi, közgazdasági viszonyok, az értelmiség kiterjedtsége és színvonala, az erkölcsök általános állapota. Ezeket lehet talán külön is szemügyre venni, de egy pillanatra sem szabad felejteni, hogy ok és okozat szálaival sokszorosan és kölcsönösen össze vannak szőve egymással. A szélesen elterjedt értelmiség rendezett egészségi és közgazdasági viszonyokat s egészséges erkölcsi A négy Auróra. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Egy verőfényes őszi délutánon „Aurora“ a fecskeszárnyu személyszállító görög hajó útra készen állott hazája felé Trieszt kikötőjében. Erős bordáin pajkosan enyelegtek az Adria hullámai. Szelíd imbolygással tűrte az incselkedést, uj és erős mivoltában elbizakodva oda se nézett a 6 napi útnak, melyet Triesztből Egyp- tomig és vissza volt megteendő. Utasai a fedélzeten ácsorogva, a napsugárban sütkérezve, már jórészt nyugodtan várták az elindulás pillanatát, amidőn a hajóhídon uj csoport lön látható. Egy úrnő sietve vonszolt ott egy ifjú leányt, ki folyton hátra tekintgetett, hogy könyes szemének fátyolén át nézhesse az őket követő fiatal urak egyikét. A podgyászt sebtiben átadták. —• Hála a szent szűznek, el nem késtünk — hadarta a delnő olaszul, a kapitányt keresve nyugtalan tekintetével. 40 év körül járó, fiatalságát jól megőrzött, szép nő volt az. Fekete selyemcsipkével bevont vörös selyemruhát viselt, mely érzékien megfeszült szoborszerüen formás idomain, szabadon hagyva gömbölyű nyakát, melyen gyémánt-ékszer csillogott. Göndör fekete haján kis vörös kapót pihent, öve mellett nagy „nill marsai“ pompázott, mely kacér kiegészítőt képezett e sötétbarna, arcú, sürü szemöldökű, tüzes fekete szemű, duzzadt ajkú görög asszonynál. A Zemplén mai sizíinm nyolc oldal.
