Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1895-09-01 / 35. szám
Sátoralja-Ujhely, 1895, szeptember 1. 35. (1339). Huszonhatodik évfolyam, ELŐFIZETÉS ÁBA: Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kgyeei szám árz. 15 kr. £ nyílttérijén minden gar- mond sor díjjá 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. iMiissnDiEisr HIBDETÉS DIJA hivatalos hirdetéseknél; Minden szó után i Rr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 8 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendök. A jövő reménye. Két időszámítás van, mely egészen függetleuül jegyzi a maga dátnmait a közönséges kalendárjomtól. Egyik a katonáéké, akiknek »október hó elsején be kell rukkolni«, a másik a tanuló ifjúságé, mely a két hónapos vidám pihenő arany szabadsága után szeptember elején ismét bekerül az iskolai fegyelem, az értelemfejlesztő munka áldásos kordájába. Már az úgy szokás, hogy ilyenkor a közvélemény valamennyi ,szócsöve« elharsogja országszerte a maga (meglehetősen általános frázisokban mozgó) neveléstani tanácsait kis diákok és az ö jó szüleik számára egyaránt. A mily bizonyosan és komolyan meg vagyunk arról győződve, hogy az ezredik apának sem jut eszébe ezekre az egymással gyakran homlokegyenest ellenkező, akadémikus jellegű útmutatásokra ügyelni, amikor a pályaválasztást készül gyakorolni gyermekére vonatkozólag: lelkünk mélyéből fölöslegesnek, céltévesztettnek tartjuk azt az egész betütengert, amely ez időtájt a mit sem gyanító olvasóközönség nyakába zudul ezen a címen. A magunk részéről nem is ennek a begyökeresedett hírlapi szokásnak akarunk e helyütt hódolni. Mindössze az időpontot találjuk alkalmasnak a jövő reményeit illető néhány igénytelen reflexió megtételére. Általános szokás, hogy a szülők gyermekeiket a tudományos pályára viszik nagy előszeretettel, mivel ott — véleményünk szerint — könnyebben boldogulnak. És a szülőket nincs módjában még az államhatalomnak sem arra kényszeríteni, hogy például három fiú közül egyet jogásznak, egyet katonának, egyet iparosnak képez- tessenek ki. Legfölebb különböző állami kedvezmények kilátásba helyezése, a neT Á fl C A. Tisza partján. Tiszaparti, hüs berekben bolyongok,- összesúgnak felettem a falombok, Suttogásuk édes, mint a szerelem, Mint szerelmed, szőke lányka ! kedvesem. Leülök a szőke Tisza partjára, Ráborulok kedves rózsám vállára; Boldogságom oly nagy, mint a magas ég, Bár örökké ilyen boldog lehetnék 1 Bele nézek két szemébe hosszasan, Benne két szív boldogsága írva van ; Bele irta azt az igaz szerelem, Csillagom én nem a menyben keresem.— Csak suttognak, azt suttogják a lombok : »A kik egymást igy szeretik: boldogok.« Boldog vagyok, boldog leszek — érezem — Azt a kis lányt feleségül elveszem. — Debreczeuyi Sándor. MT a veltetéssel járó költségek egészének vagy egy részének átvállalása révén gyakorol némi közvetett befolyást a pályaválasztás tényére. Igaz, hogy a termelés és fogyasztás egyensúlyának elve természetesen érvényesül minden felsőbb kényszer nélkül is, már évek óta igen sok és mindig több-több, okos és körültekintő szülő szakit az ősi hagyománynyal, hogy gyermekéből minden áron jogászt vagy köztisztviselőt csináljon. Ám két fontos tény előtt még mindig konokul szemet hunynak a szülők; nem gondolván meg, hogy ezek figyelembe vételével nemcsak gyermekeik jövőjét biztosítanák, a többi pályához mérten aránytalanul kevesebb idő és költség s ami fő, könnyebb, úgyszólván küzdelem nélkül való előrehaladás mellett, hanem egyszersmind kiszámíthatatlan fontosságú hazafias szolgálatot is tennének vele az országnak. Ezeknek a fontos tényezőknek egyike a katonai, másik az iparos pálya. Régi, de évról-évre megújuló — nyilván nagyon is alapos panasz, — hogy nincs elég magyar katonánk s nincs elég művelt magyar iparosunk ! Lehetetlen, hogy a harcias magyaz virtus annyira elernyedt volna, hogy most, mikor az általános védkötelezettség mellett amúgy is mindenki katona, ne találkozzék a magyar iijuságban feles számmal a jövőnek olyan reménye, akit már veleszületett hajlamai erre a díszes, romanticismusát még csaknem egész épségben megőrzött katonai pályára utalnak. És mégis, csodálatos, berögzött a szülök vérébe az a balga hagyomány, hogy csak »ultima ratio<-kep, a javíthatatlannak mutatkozó »gazkölyök« ráncba szedésére tartja tartalékban a katonának adást. Pedig mindaddig, mig a magyar társadalom A lagúnák városából. — A .Zemplén« eredeti tárcája. — Velenoze, 1895. augusztus Drágám, Azt hitted, ugy-e, azóta már a fiumei cápa nyelte el a Te kenyeres pajtásodat, vagy valami Robinson szigetére vetődött, vagy — vagy — s itt szabad teret engedek fantáziádnak ; szerepeltess stílétes bravókat, vagy ábrándos Rómeókat, vagy dühös Othellokat — a holdfényben villámló tengerhez, a nesztelenül sikló, sötét gondolákhoz mindez illik; csak ép a serpenyü-kalapos, férfi- inges, árboctermetü, fakóképü missek nem illenek, a kik itt profanáljak az unica, a sola, a bellissima Veneziát; ahol Rafael ecsetjére méltó a boglyas mosdatlan utcagyerek; ahol Canova vésője alá való a kolduló barát; ahol a fogatlan, borzas, toprongyos vén banya aeszthetikus szemmel s művész áhítattal nézi a San Salvatore templomi madonnát; ahol a hajóbeli jegyszedő várdogálása közben aquarellt fest; ahol a Campanile kőtalpán heverésző naplopó este lélekzetét visszafojtva, áhitatos gyönyörrel hallgatja Wagner Parszifalját. Csodálatos, egyetlen, gyönyörű Velenczém 1 Nem, azt nem hittem, hogy ma élő népben ilyen mértékben meglehessen a szép kultusza. Mennyi rom, mennyi piszok, mennyi nyomor itt körültem — mégse adnám ezt a helyet a világ legszebb, modern városáért. Leírni nem lehet azt, Édes, azt élni kell. Csak a missek — brrr 1 Meg az unalmas ebédek — brrrrrrrr 1 O, ti édes, otthoni, vidám ebédek 1 O, ti kedves, esteli beszélgetések! nem foglalja el a hadsereg tisztikarában az őt megillető helyet: minden hadsereg- magyarositás csak léha, üres szóvirág lesz. Most nézzük az iparos pályát! Egész sereg van immár azon kiváló férfiakból, akik egyszerű iparos sorsból küzdötték fel magukat a társadalom élére. S a köztapasztalat azt mutatja, hogy ezek az igazán nemes, fölemelő példák vajmi csekély vonzóerőt gyakorolnak a nagy tömegre. A legtöbb úri család még manapság is valóságos szégyenfoltnak tekinti, ha valamelyik tagja a sors csapásai folytán odáig »sülyed*, hogy keze munkájával tartja fenn magát. Arról pedig, hogy valamely urfiban hajlam mutatkoznék az iparos pályára, a dolgok jelenlegi állapotában természetesen szó sem lehet. Még a földmives ember is, a maga röghöz tapadt parasztgőgjével, csak az ekeszarvához élhetetlen, vagy testi hibában szenvedő gyermekét adja végszükséghői , mesterember«-nek. Ez nem civilizált állapot! Hiszen, hogy a magyar iparosság nagyban, egészben még mindig nem emelke- kedett amaz értelmi magaslatra, amelyen a külföldé áll: ebben leginkább az a társadalom a hibás, amely akár oktalan gőgből, akár a kor szellemének meg nem értéséből, makacsul és következetesen elzárja gyermekei elöl az iparos pályát. Ha egyszer a szülök igazán tudatára ébrednek nemcsak szülői, hanem polgári kötelességeiknek is : akkor, igy iskolai év kezdetén, egészen másforma statisztikát készíthetünk az ifjúság pályaválasztásáról. Már pedig a jövő reménye az a vetés, amelynek aratásától a nemzeti lét függ. Ki mint vet, úgy arat. —8. Gondold el, ha tudod: egy hosszú terem, tele hosszú asztallal, minden hosszú asztal köröskörül tele hosszú miss-szel és még hosszabb misterrel, és az mind hadilábon áll egymással és mind dühösen néz. És nem szól egy országért egy szót se. És ehhez édeskés savanyu képű svájczi kisasszonyok hordják (de nem kinálgatják) a svájczi-angol konyha Ízetlenségeit s örökös csirkecombjait. Itt nyilván olyan csirkefajt nevelnek, amelyik csak combra nő, s amelyiknek a bőrét nem lehet pirosra sütni. Ezek a missek rettenetesek. Bemégy a legszebb templomba, elmerülsz a legbájosabb angyali üdvözlet szemléletébe, szinte hallod az angyali szózatot: egyszerre lábcsattogás — a nagylábu missek tódulnak be csapatostul s rohannak ke- resztül-kasul a templomon hadaró Ciccronejük kíséretében. Azt hiszed, valahány kőből faragott kis angyal, valahány csudatevő szent a templomban, egyszerre mind elszáll erre a vásári zsinatra. De ha egyedül találsz lenni a templomban, az örökmécsek alatt, a tarka márvány kőpadozaton csak itt-ott egy-egy imába merült öreg ember : akkor azt hiszed, angyalok és szentek hozzád szállnak le. Kis Manyám, csak itt lennél velem, csak látnád ezt a sok gyönyörű képet, szobrot 1 Néha sírni tudnék egy-egy édes, szende Bellini kép előtt. Sokszor akartam már neked irni, hiszen majdnem mindig eszemben vagy : de irni ? Oly halvány, oly színtelen a szó ahhoz a bűbájos képhez képest, ami itt terül előttem, ha felnézek, ami itt lebeg előttem, ha a szememet behunyom is. Zemplén mai azé ma nyolc oldal-
