Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1895-08-25 / 34. szám

FÉNYIRDA MEGNYITÁS. Alulírott mély tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Helyben a S*ent- györgyi-liázbau (a megyeházzal szemben) egy a modern kor igényeinek megfelelő s a kö­zönség teljes kényelmére berendezett FÉNYKÉPÉSZETI ütmet nyitottam meg. A fényképészet körébe vágó mindennemű munkát elvállalok, a lehető legolcsóbb árak és a legpontosabb kiszolgálat mellett. Csakis művészi kiviteiü munkának szabad műtermemből kikerülnie. Pilla­natnyi fényképészet (gyermek felvételekre). Személyek, tárgyak, tájak, épüle­tek és belsőségek felvétele. Reprodukciók, nagyítások (életnagyságig), albumin és platin kivitelben. Színezések és chromophotographiák. 51 A nagyérdemű közönség kényelmére a háznál is kész vagyok felvételeket eszközölni. Szcmclyfelvctclck a legbo- rnsabb idóbcn is. A n. é közönség nagybecsű pártfogásába ajánlva magam, maradtam kiváló tisztelettel Podleszny András, fényképész. A mélt. gróf Széchenyi Sándor ur és birtokostársai tulaj­donát képező Csörgő község hatá­rában levő u. n. „határ korcsma“ szabad kézből eladó. Értesítést ad Nagy Béla ügyvéd, s.-a.-ujhelyi lakos. Az első szegedi cs. és kir. szab. műtrágya részvénytársaság ajánlja elismerten leghatásosabb műtrágya-gyártmányait u. m. superphnspátok, Tomassalak, csontlisztek, kénsavas káli, Clor-káli, kénsavas ammóniák, Chili salétrom, továbbá a különféle növények által szük­ségelt tápanyagok szerint vegyitett műtrágya - különlegességeit. A birtokosok, birtokbérlők és gazdák kényel­mére képviselője mélára sfizssA Miskolczon, Széchenyi-utcza, 124. sz. a. raktárt is tart, ki is készségesen szolgál ez iránt útbaigazítással. Ugyanezen iroda szállít bármely vasúti állo­másra d.-horváthi, salgó-tarjáni és porosz-kőszenet, legfinomabb gépolajat és más gazdasági czikkeket hánya-, illetve gyári árakon. Tk. 1761. sz. 1895. Árverési hirdetményi kivonat. A tokaji kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közkirré teszi, hogy Gyiskó Jánosné Réti Terézia végrehaj­tatnak Ifj. Nagy Sándor végrehajtást szenvedő elleni 300 írt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.- ujhelyi kir. törvényszék (a tokaji kir. jbiróság) területén lévő Tokaj város határában fekvő, a tokaji 322. számú tjkvben ifj. Nagy Sándor nevén álló 2877 hr. számú Turzó elnevezésű szőlő birtokra az árverést 364 forintban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingat­lanok az 1895. évi október hó 8. napján délelőtti 10 órakor Tokaj város házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárá­nak io%-át vagyis 36 frt 40 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. törv.-czikk 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. hó 1-én 3333. sz, a. kelt igazságitgyminiszteri rendelete §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. §-a értelmében a bánatpénznek előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt a tokaji kir, járásbíróság, mint telekkönyvi ható­ságnál. 1895. évi junius hó 11. napján. Tiáczay, kir. jbiró. Tk. 3338/1895. szám. Póthirdetmény. A homonnai kir. járásbíróság mint tkkvi hatóság közhírré teszi, miszerint a Szeles Károly beregszászi lakos végrehajtatónak, Hegedűs Ká­roly örökösei végrehajtást szenvedők elleni 199 frt 33 kr s jár. iránti végrehajtási ügyében a 2895195. sz. a. kibocsátott árverési hirdetményben Hegedűs Károlynak a giglóczi 11. sz. tjkvben foglalt in­gatlanára 428 frt kikiáltási árban Giglóczon a köz­ség házához 1895. évi szeptember hó 16. napjának d. e. 9 Órájára kitűzött árverés az 1881. LX. t.-cz. 167. §-a alapján a m. kir. államkincstár végrehajtató érdekében is 5863 frt 83 kr tőke­követelése s járulékai kielégítése végett megtar­tatni fog. Kelt Homonnán, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1895. évi julius hó 29-én. Stépón, kir. albiró. IGAÍL GYULA és FIA j I fűszer-, csemege- és vadas kereskedése \ * ^ — * “ * “ '(Fö-utcza 85.) || f $-o­Elfogad vagy elad sze- | í: zon szerinti árban mindennemű | I lelőtt vadat | $ Bővebb felvilágosítással szívesen íj szolgál a fenti czég. # I $ yi x x X X x x X x x x x x X Xí-í Az 1896. évi ezredéves oszágos kiállítást látogatóinak biztosit-------­a m. kir. államvasutak fenhatósága alatt: a „Millenium“ Utazási és Ellátási Vállalattal a m. k. államvasutak városi menetjegy-irodája BUJAPESTEN (Hungária szálló) mérsékelt utazást vasúti Budapestre és vissza továbbá 2, 3, 4, 5 napi és különféle kedvezményeket frt 12-10, 16.40, 19.70-tói ^‘erfnti részle tekben lörS18 K ÉPVISELVE: Az összes vasún állomások, postahiva­talok. Ipartestuletek, Fonciere bűt. int., sat. által. I •jflp. \\\\\\\ wwwwX \\\\\\\\\\\\\\\\\\ Tk. 22787895. sz. árverési hirdet menyi kivonat. A gákzécsi kir. járásbíróság mint tkkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Fecso Jánosné szül. Bodnár Anna vég­rehajtatónak Bodnár Mihály végrehajtást szenvedő elleni 91 frt és töt frt tőkekövetelések és járulékaik iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a varannói kir. járás- bíróság) területén lévő Fekete-Patak községben fekvő a f.- pataki 5. sz. tjkvben A. I. 1 sor 6. hr. és 4. ö. i. sz. alatt foglalt s */4 részben Bodnár Mihály végrehajtást szenvedett, >/4 részben Matyi Mihály és 2/4 részben Bodnár András nevei­ken álló ház udvar és kert 232 frt, — a f.-pataki 71. számú tjkvben A. I. I— 15, 17. 18. s. sz. a foglalt úrbéri kültelek */4 részben Bodnár Mihály nevén álló jutalékra 116 frt, — végül a f -pataki 86. sz. tjkvben 787. hr. sz. a. foglat s % részben Bodnár Mihály, % részben Bodnár András, */4 rész­ben Bodnár Anna férj. Barna Jánosné és l/i részben Gajdos Anna férj. Kratzwnovszki Mihályné neveiken álló rétre az árverést 160 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elren­delte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1895. évi szeptember hó 12. napján d. e. 10 órakor Fekete-Patak község bírája házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10%-át, vagyis 23 frt 20 krt, 11 frt 60 krt illetőleg 16 Irtot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42 §-ában jelzett ár­folyammal számított és az 1881. évi nov. hó i-én 3333. sz. a. kelt igazságügymin. rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Kelt Gálszécsen, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál 1895. évi julius hó 4. napján. Dr. Matolay Gábor, kir. aljbiró. Tk. 289571895. sz. Arvexési hirdetményi kivonat. A homonnai kir. járásbiróság mint tkkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szeles Károly végrehajtatónak Hegedűs Kandida özv. Kormuth Gyuláné és társai, mint néh. Hegedűs Károly örökösei végrehajtást szenvedők elleni 199 frt 33 kr tőkekövetelés és jár, iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék (a sztropkói kir. járásbiróság) területén iévö Giglócz község és határában fekvő a giglóczi Ti. sz. tjkvben A. I. 1 — 16. s. sz. alatt felett s Hegedűs) Károly nevén álló s/4-ed rész telekre az árverést 428 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt in­gatlanok az 1895. évi szeptember hó 16. napján délelőtti 9 órakor Giglócz községben a községi biró házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is el­adatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárá­nak 10%-át, vagyis 42 frt 80 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hót-én 3333. sz. a. kelt igazságügymin. ren­delet 8-ik jj-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Homonnán a kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóságnál 1895. évi junius hó 23. napján. Stéptin, kir. aljbiró. 1905. V. 1895. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a varannói kir. jbiróság 1902/p. 95. sz. végzése által Friedman Testvérek Sztropkói czég végrehajtató javára Feltman Mihály n.-dobrai lakos ellen 400 frt tőke, ennek 1895. évi julius hó 1. napjától számítandó 6% kamatai és eddig összesen Sl^irt 40 kr per­költség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás al­kalmával biróilag lefoglalt és 464 frt 58 krra becsült több rendbeli bolti árneikkek, szobabútor sth.-ből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az 1905/95. p.sz. kiküldést rendelő végzése folytán a helyszínén vagyis Nagy-Dobrán alperes lakásán leendő eszközlésére 1895. évi szeptember hó 5-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az l88r. évi LX. t. ez. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Varannón, 1895. évi augusztus hó 21. napján, Sztankó László, kir. bir. végrehajtó. A Rákóczy-utcza 763. sz. ház ELADÓ. Értekezhetni Özv. Dr. Erényi Jakabnénál. Ugyanott különféle házibuíon, lámpák, konyhabenendezés és egy lü e v í h e i m pénzszeknény eladó. 99/95 végr. sz. Árverési tLlxd.©tés. Alulirt bírósági végrehajtó az 188 (. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék 1895. évi 1770. sz. végzése következtében Dr. Elek Imre ügyvéd által képviselt a gálszécsi takarék- pénztár javára Rosenfeld Lajos ellen 400 forint s járulékai erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 591 írtra becsült szarvasmarhák, lovak, gazdasági eszközök és szénából álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagy-mihályi kir. jbiróságnak 784/95. sz. végzése folytán 400 forint tőkekövetelés ennek 1894. évi október hó 11. napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 56 frt 17 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Roskos-pusztán leendő eszközlésére 1895. ÓVÍ szeptember hó 3. napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becs- áron alul is elfognak adatni. Kelt Nagy-Mihályban, 1895. évi augusztus hő 16-án. Tahy Béla, kir. bir. végrehajtó. V. 561. sz. 1895. .Á.rverósi iiird.etm.én3r. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX-ik tör­vény czikk 102. szakasza értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a.-ujhelyi kir. jbiróság 1395. évi 5788 és 5789/p. számú végzése következtében Dr. Reichard Salamon és Dr. Haas Bernát ügyvédek által képviselt Özv. Steinblach Mátyásné és Hercz Kálmán javára Schiller János helybeli lakos ellen 730 frt és 165 frt 61 kr s járulékai erejéig 1895. évi julius hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1942 frt 37 krra becsült házibutorok, lakatos szerszámok, gépek, ruha és vasnemüekböl álló ingóságok nyilvános árve­résen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-újhelyi kir. jbiróság 5862/p,/95 • számú végzése folytán 730 frt és 165 frt 61 kr tőkekövetelés, ezeknek esedékessé vált 6% kamatai és eddig összesen 79 frt 68 ktban biróilag már megállapított költsé-gek erejéig Hely­ben alperes lakásán leendő eszközlésére 1895. évi szeptember lló 3. napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. c. 107. és 108. §-a értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becs­áron alul is el fognak adatni. Kelt S.-A.»Ujhelyben, 1895. évi augusztus hó 19-én. Tomasovszky Lajos, kir. bir. végrehajtó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom