Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1895-11-24 / 47. szám

Sátoralja-Ujhely, 1895, november 24. 47. (1341). Huszonhatodik évfolyam, Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK ZMIinsTIDIEIíT VA.SARNAP. HI2DETI3 DIJA hivatalos hirdetéseknél; Minden szó titán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték szerinc minden négyszög centim, után S kr. számittatik. ÁLlandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések ős pénzkülde- mőnyek a kiadóhivatal- hoz intézendök. megoldotta a tökevész kérdését. Nyomról-nyomra megmutatta a baj okait és forrását s hála isten’, most már kimondhatjuk, hogy szőlőtelepítésünk ez uj módszere óta nem merült fel oly vész, amely a filokszerához hasonló általános pusztulást okoz­hatna. Szőlőbetegségek pedig régiben is voltak, egyes vidékek termése azok miatt időnként elpusz­tult, de nem állott sem a közérdeklődés, sem a tudomány, sem a hírszerzés a mai magaslaton, ahová mindenki szeme ellát. Most már tudjuk, hogy a tőkék rövidebb vagy hosszabb életkorát az ótvány tökéletlen vagy tökéletes összeforradása állapítja meg s azon gon­dozás, melyben azt gazdája részesitj. Csak hallgat­nánk szakembereinkre és úgy épitenők szüleinket, bizonyára eltűnnének azok a vészes foltok mihamar. Csak tökéletesen összeforrott ótványt ültessünk el, hogy a forradás helyén a belekhez a levegő be ne hatolhasson és akkor választhatjuk a fás vagy zöldoltás bármely nemét. Jeles szakértőnk, Kosinszky Viktor, nemrég tért vissza fránciaországi tanulmányújáról s azon örömhírt hozta meg nekünk, hogy ott a fás-ótással telepitett szőlők egész sorozatában látta a nagy haladást s a szőlókultura te'jes sikerét. Ő is a »ripária portális« és a fás-ótványok utján való szőlő- újítás elterjedettségéről tesz jelentést, ami azonban ne hangolja le a zoldótás hiveit, mert, mint tapasz­talatból mondhatom, az ép oly jó, mint a tásoltás, csak annak forradására ügyeljünk. Ujabkan a zöldótást azért Ítélik el, mert a Czeiner-íéle ótásnál, ahol tudniillik az ékre hegye­zett nemes vesszőt a megbasitott amerikai vesszőbe illesztjük belé, nem állK. . elő tökéletes légmentes forradás, amennyiben az amerikai alany közepében végigvonuló bélrost sohasem forr össze a nemes vessző fás részeivel, s igy ahol a bél a fás részek­kel érintkezik, egy légcsatorna marad, melyen át a levegő és nedvesség külbehatása következtében a belekben rothadás, szuvasodás vagy üszkösödés támad. Ezen sebhely aztán évről évre terjed s mi­dőn négy-hat év múltán a tőkefejnek a dús gyö­kérzet nyújtotta rohamos táplálkozás procedúráját kellene végeznie, a belső korhadás annak útjában áll és bekövetkezik a töke visszahanyatlása és el- 1 pusztulása. A párosítás, mint másik módja a zöld ótásnak, amelynél egyszeri rézsútos metszés egyenlő váglapjait forrasztjuk össze, igaz, hogy a kérdést megoldani volna hivatva; itt azonban az a baj, hogy a zöldótás forradási processusa gyorsabban megy, mint a hasonló fásótásnál, s e gyors folyamat a hízásra hajlandóbb nemes vesszőt a forradás pontjánál elvastagitja s az úgynevezett viztömlőt állítja elő igen gyakori esetben. A vad alanyból előtörő nedvek keringése ennek következtében nem mehet végbe arányosan, de fenakad a tömlőben, azt tovább duzzasztja s hátrányos tökealakzatot képezve, szintén időelőtti pusztulást idézhet elő. Ezek a zöldótás hirre vergődött hátrányai. És tagadhatatlan, hogy mig ezekről hazánk egyik­másik zöldótvány utján telepitett hegyvidékén több évi szüretük dacára a gazdák mitsem tudnak, más vidékek igazolni látszanak e feltevést. Ugyde kar­öltve a káros tapasztalattal, már is megtalták an­nak orvoslási módját. Szőlőimet én is a zöldótás rendszere szerint ‘építvén, délmagyarhoni uj telepeink megszemlé­lésére szántam el magam, hol állítólag a Czeiner- féle zöldótás mind pusztulóban van, Hazánknak a legrégibb telepítései Versecz és Pancsova vidékén vannak. A pancsovai szőlőkben tényleg beállott a tőkék visszahanyatlása; ugyde ott a szőlők még eleintén rigolálatan talajban épültek, az alany »ripária sauvage* volt s igy nehány bő szüret be- zsebelése után nem csoda, ha a forgatatlan talaj kimerült. A tapasztalat szerint legroszabbul néz­nek ki a Czeiner-féie zölden ótott, aztán erősen visszahanyatlottak a fás ótványok, legjobbak a helyben tőkébe ótott tövek. És ebből is láttam, hogy itt a hanyatlás inkább a talaj kimerültsé­gére vezethető vissza. A zöldótásnál előálló szu­vasodás hátrányait azonban régibb tőkék ketté- metszésénél észleltem. A pancsovai gazdasági egyesület szőlötelepének kertésze bemutatta aztán saját zöldótási rendszerét, melylyel ezen kérdést megoldottnak véli s amelyet annak rendkívüli fon­tosságánál fogva ezennel a szakértők bírálatára itt közrebocsátok. Tény, hogy sok ezer ily ez idén készült ótványt láttam, hogy közülök minden tövön 4—6 db. megfogant és már szeptember végén megfásodotc, igy tehát a foganás százaléka igen kedvező. E pancsovai kertész, ugyanis, a nemes ótó- vesszöt a két ízület közepén elmetszve ott csi­nálja a szokásos éket. Ezután az amerikai alanyon szintén a két ízület középtáján vágja ketté a vesszőt. Ezen, vadvesszőt azonban nem hasitja ketté az ék befogadására, mint ezt Czeiner tanitja, hanem a vessző végéből egy oly cikket vág ki, amely megfelel a bele illesztendő nemes éknek. A visszahagyott üregben a bél csak a központ­ban látható, mig köröskörül a vessző fásrészei a belehelyezett nemes ékvessző hason fás részeivel jönnek érintkezésbe és forradnak össze tökélete­Serkentő szó szőlőbirtokosainkhoz. ii. A megelőző fejezetet azzal végeztem, hogy szemébe nézek azon balitéleteknek, melyek munka kedvünket zsibbasztják. Amig a szőlőtelepítés kér­dése fejlődésének mai fokozatát elérte, bizony sok sajnos tanulságot élt át. Tanulmányozni kellett a talajok vegyi összetételét, az amerikai alanyok fi- lokszera-ellentálló és honosulási képességét, az ótások százféle változatait s átalában a szőlőkultura minden kapcsolatos kérdéseit. Egész kis irodalom fejlődött ki kül- és belföldön két évtized alatt e tárgyban, s igen gyakran, igen lényeges kérdések­ben üzleti érdekek gátolták meg a tudomány és tapasztalat igazságainak nyilvános megállapítását. A fránciák a 8o-as években telekürtölték a világot a »ripária sauvage« ellentálló s adoptáló képességé­vel, hogy nagy kiterjedésű vesszőtermelési telepeik hozamát értékesíthessék. Holott akkor már szám­talan más válfajokkal kísérleteztek, belátván, hog^y hogy a »sauvage<-zsal hamis nyomon járnak. Es Szabó Gyuláé az örök érdem, hogy fránciaországi útjában megfigyelte a »ripária portális« javára végbe­ment fordulatot s annak idehaza országos propa­gandát csinált. Egy évtized múlt el azóta és a foly­ton tartó kísérletezések dacára ezen amerikai szőlőfaj bizonyult uj szőlőkulturánk legjobb édes anyjának, miután az á’talános viszonyoknak leg­jobban megfelel. De különösen áll ez Hegyaljánkra, melynek talaja csaknem minden változataiban szi vesen fogadja azt és tartós életet biztosit számára. Meg volna tehát a biztos alanyunk, amelyen erőteljesen megy végbe a tőkeképződés. A dús gyökérzet csak úgy ontja a nemes vesszőbe a gerezdeket korán megérlelő tápanyagot. Itt volt azonban a tultáplálkozás, csatornáinak elégtelen volta zavarokat idézett elő a nedvkeringésben és beállottak helyenként a kóros elváltozások, a tőke- visszahanyatlása. A »rósz hír szárnyon jár« — mondja a példabeszéd. A száz meg száz gyönyö­rűen diszlő telep sikerét egyszerre skartba teszi egy-két szórványos baj fellépte. A hitetlenek és csüggedők szinte elégtétellel fogadják a hiób- hireket és tétlenségük e mentsvárából még roha­mokat intéznek a tetepités ellen. Pedig hát tud niuk kellene, hogy eredendő bűneink folyománya- képen fáradsággal kell kiküzdenünk létünk felté­teleit s itt is megtalálja az emberi elme a kive­zető utat. És ime a tudomány és tapasztalat már is TÁftC A, Magyarország1 millénioma. Irta: Bársony István. A jövő, 1896-ik évben ezer esztendeje lesz már annak, hogy a magyarok ősei, Árpád vezér­rel az élükön, elfoglalták a Duna-Tisza mentét s ezen a tejjel-mézel folyó Kánaánon megalapítot­ták Magyarországot. Sok dicsőséget aratott a magyar nép ez alatt az ezer év alatt a harcme­zőkön ; sok viszontagságon is ment keresztül; de jó és balsorsban egyaránt megmaradt mindenkor magyarnak, szabadságszerető büszke népnek, a melynek Árpád óta van már alkotmánya s amely az ő alkotmányának a védelmében páratlan pél­dát adott a világ minden szabadságszerető nem­zetének. Ezer éves dicső múlt után, amelynek oly sötét időszakai is voltak, minők a tatárjárás, a mohácsi vész s a török hódoltság: ma is fennáll az aránylag kis magyar nemzet, s ámbár sokáig védőbástyája volt egész Európának a pogányság inváziója ellen, pótolni tudta nagy nemzetköz; előőrsi szolgálatában szenvedett hatramaradását; utói tudta érni a civilizáció magaslatai felé haladó népeket; beállott azok előre törő soraiba s most nemes bizonyitákát készül adni annak, hogy el­foglalt helyét a fejlődés minden képességével s a haladáshoz szükséges erővel állotta meg. Ezt a bizonyítékot a jövő évi budapesti miléniáris kiállítás sorozatán s az ezzel kapcsola­tosan előkészülő nagy nemzeti alkotásokkal együtt fogja Magyarország a müveit világ Ítélete alá bocsátani. Amit a magyar állam mai területén 322,310 Q kilométeren, az ország tizennyolc millió főnyi lakossága a magyar haladás és műveltség doku­mentumaiként összehordhat egy nagyszabású nem­zeti közkincstárba : azt mind látni fogjuk a mil- léniomi kiállításon. Ami a magyar nép és magyar föld nemzeti sajátsága, érdekessége, termelése : az együtt lesz egy rendszeres, óriási gyűjteményben, hogy örvendhessenek neki azok, akik mindazt a magukénak vallják s hogy rokonszenvet és ba­rátságos indulatokat keltsenek az életrevaló ma­gyar nép iránt azokban az idegenekben, akik a külföldről jönnek majd hozzánk, mint a mi ked­ves vendégeink. Ha idegenek is ők nekünk vérük és faji származásuk törvénye szerint, de édes test­véreink mindnyájan a humanizmus alapján s az emberiség közös nagy érdekének, a civilizációnak 3 szolgálatában. Ám azt, amit Magyarország a mai napon mint haladásának fokát felmutatni képes, megta­lálhatnék részletekben, itt-ott, ünnepi es kiállítás nélkül is ; hisz’ a műveltség félreérthetetlen nyo­mokat és jeleket hagy mindenen, amit magasztos hatalmába kerit; s a fejlődés egyik nagyerejü harcosa, a nemzeti ipar, ezer meg ezer változattal tárja ki produktumait, bármerre forduljon is a kiváncsi szem. De a múlt idők érdekes maradványai, egy nemzet ezeréves történelmének a fenmaradt em­lékei, némely esetben a fenyegetősemmivé válástól szerencsésen megmentett ereklyéi, nem kinálkoz- nak uton-utfélén, hogy gyönyörködjünk bennük, vagy hogy a tanulságokat levonván belőlük: épüljünk általuk. A múló esztendők elviszik ma­gukkal a bennük fogantatott aktualitást, s amit az uj idők kívánalma, divatja, haladása immár múzeumokba valónak ítél: nem kerül az többé különös ok nélkül a maga egykori fényével a nyüzsgő, eleven világba. Arra, hogy az ily letűnt érdekességek ismét felszínre kerüljenek s a nagy- közönség érdeklődésének a középpontjává tétes­senek, csakugyan ritka alkalom kell, olyan, aminö a mi ezredéves kiállításunk lesz. S ez a történelmi nevezetességű, a magyar nemzet életében örökké páratlan fontosságú kiállítás teljesíteni fogja e részben is hivatását; elénk fogja tárni mindazt, ami a honfoglalás óta mint jellegzetes magyar alkotás ismeretes; az ősmagyar honfoglaló harcos földi maradványairól átröpülhet majd tekintetünk az első keresztény magyar királytól ránk maradt örökségre, végignézhetjük emlékeinkben a letűnt századokat; kronologikus sorrend szerint tűnőd­hetünk el azon, hogy mily fokozatokban fejlődött Magyarország oda, ahol ma van. Ezért lesz a jövő év május másodika (a milléniomi kiállítás megnyitásának a napja) igazi nagy ünnep a magyar nemzet történetében min­den időkön át. Már ezért is érdemes lesz az egész művelt külföldnek elfáradni hozzánk, ami barát­" A Zemplén mai száma nyolc oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom