Zemplén, 1895. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-14 / 15. szám
hitünk szerint, hivatott arra, hogy a hazában élénk visszhangot ébreszszen — és igényt formálhat arra, hogy annak idején imponáló arányokban megvalósuljon. Mert nem kisebb dologról, mint arról van szó az indítványban, hogy ezredéves ünnepünk nyitányán Magyarország vármegyéi és városi törvényhatóságai nemzeti bandérium-mai képviseltessék magukat Budapest székes fővárosban. Most még csak halvány körvonalakban rajzolja meg nagyszabású tervét az indítványozó, — de a képből, melyet lelki szemeink elé tár, máris kisugárzik a fönség: Árpdd-nak és az ő »hadrontó népe hatalmidnak szimbolikus szemléltetése. Nem csak hiszszük, de meg is vagyunk győződve arról, hogy az eszmét, mely a »Zemplénből válik közismeretüvé a hazában, mindenütt, ahol magyarok laknak, lelkesedéssel fogják üdvözölni, és hogy a Dókus-féle indítvány becses anyagot fog szolgáltatni még a további eszmecserére »urbi et orbi« Az indítványnak bevezető része, mely konkrét formában az idei májusi közgyűlésen fog vármegyénk közönsége elé kerülni, im itt következik : Tekintetes törvényhatósági közgyűlés! Az országnak vármegyékre 'lett felosztását, különösen a régibb Írók, Szent-István királynak tulajdonítják. — Hogy azonban a XIV. század előtt milyen szervezettel bírtak, biztos adatok hiányában, megállapítani igen bajos. A vármegyék számáról is csak Zsigmond királynak 1435-ben a vármegyékhez intézett és a honvédelem szervezésére vonatkozó intézkedéséből vehetünk tudomást. Pesti Frigyesnek »Az eltűnt vármegyékről« irt munkája azon meggyőződésre vezetett, hogy ha a vármegyék a legelső századokban nem is bírtak adminisztratív és birói szervezettel, de honvédelmi szervezettel a honfoglalás müvének megkezdésétől kellett birniök, Rogerius váradi kanonok is »Carmen Miserable* címen irt munkájában a »comitatus* szó alatt azon katonai telepeket érthette, a melyek hadi kötelezettségök szerint bizonyos várhoz tartoztak és egy hadi területet képeztek. Ezen katonai telepnek parancsnokai a végvárakban a főispánok, az ország belső részében levőknek pedig a főispánoknak alárendelve a várispánok voltak. A honvédelemnek tehát a honfoglalás utáni első századokban a vármegyei rendszerrel már összeforrva kellett lennie. Sót ha Anonymus-t csak részben fogadjuk is el kútfőnek és hozzá vesszük ujabbkori Íróinknak a honfoglalásra vonatkozó tanulmányait : azon eredményre kell jutnunk, hogy a vármegyei rendszer alapja már a honfoglalás nagy müvénél lett letéve, — és pedig azzal, hogy Árpád fejedelem az országban talált 15 várat parancsnokokkal és seregéből őrséggel látta el. Természetes, hogy a honfoglaló sereget a harcosok családjai kisérték és ott maradva megtelepedtek. A parancsnokok nem csak vezették katonáikat, hanem úgy ő felettük, mint hozzá tartozóik felett is gyakorolták a fegyelmet. Ez tehát már egy szervezet, melyből később a honvédelmi rendszer és ezzel összeforrva a vármegyei intézmény fejlődött ki. De ha nem találnók is fel a vármegyei rendszer alapeszméjét a honfoglalás müvele- letében, nem kell bizonyítanom, hogy a várvolt eszük, hogy csak a hordásnak a végzetére értek oda. Kevés jutott már reájuk, de annál nagyobb volt az »áldomás.* Görnyedtek az asztalok, szólott a hegedű. Még egy hónap múlva is emlegették, akik ott voltak, nagy bosszúságára azoknak, akik elmaradtak. Nem is maradott el senki a mikor a másik évben is meghívta őket segíteni. A harmadik évben nem is vártak meghívást, a nagy lakmá- rozás reménye oda csalta a megyasszói »nemes urakat* mind. Ott voltak, ki szekérrel, ki gyalogos erővel, már amint tellett. Mikor javában állott a dinom-dánom, Módy uram megszólalt. — Hibáznak kigyelmetek, hogy azt a megyasszói szép erdőt nem legeltetik. — Minek nekünk? Van a Harangodon jobb is annál. Bozót az, a csákó ökörnek kiszúrná a szemét az a sok tövises cserje. — Tudják mit? Behajtatom én oda az uraság gulyáját, letapostatom, kitisztittatom az erdőt. — Jó lesz biz a 1 Mind az urnák adjuk azt a sok gazt. A várnagy nagyot nevetett. — Még tán írásban is kiadják, hogy lemondanak róla? Ki is adták, alá is írták, hogy lemondanak arról az áttörhetetlen bozótról. Vigye a várnagy ahova akarja, akár meg is sütheti. És mint valami jó tréfán, nagyot nevettek, nagyot ittak rá. A jó várnagy egy percben igen elérzékenyült s kezdette dicsérni, hogy milyen jó szíve van az ő uraságának. — Megírtam nagyságos Almdssy Entánuél urnák, a méltóságos família direktorának, hogy megyék ősidőktől nagy szerepet játszottak történelmünkben. Rogerius fenn idézett munkájában azt mondja, »a királyok a comitatusok- tól nyerték örömüket, gazdagságukat, tekintélyüket, hatalmukat és erejüket«. Hazafias kötelességnek tartom tehát, hogy a midőn ezredéves fennállásunkat ünnepelni fogjuk, a törvényhatóságok külsőleg is dokumentálják alkotmányjogi fontosságukat: és egy- szersmint a múlt iránti kegyelet adóját igy is rójják le. Ezt pedig úgy vélem megvalósítani és emlékezetessé tenni, hogy valamint Árpád fejedelem a honfoglaláskor seregét az egyes várakba szétosztotta, most ezen sereg 1000 év után, ha nem is egy tömegében, hanem képviseleti számarányban gyűljön össze ős Budavárában és mindazon ünnepi diszmenetben, mely az ezredéves ünnepség alkalmából lesz rendezve, és a melyen a koronás király meg fog jelenni, ez képezze testörségét. Ha minden vármegye és törvényhatósági joggal felruházott város legkevesebb 5. és legtöbb 15 taggal képviselteti magát, 6-8 száz egyénből álló csapat fogja jelképezhetni a honfoglaló sereget. Minden vármegyében ván 5. sőt több oly egyén, a kinek módjában van saját diszmagyar ruháját felölteni, lovát felszerelni s a szükséges egypár napot Budapesten tölteni. Minden vármegyének módjában áll egy, a színeiből álló magyar ruhát, a melyet a vármegye zászlóvivője öltene fel, aki hasonlólag úri ember lenne, készíttetni és egy lovat felszereltetni. Egyébb költsége a vármegyéknek nem is lenne, kivéve, ha a küldöttségek oly nagy számban jelentkeznének, hogy lovaikat nem lenne hol elhelyezni, — kellene a közösen építendő fabarak-istállók költségeihez hozzájárulniok, mely azonban pár száz ítnál több kiadást nem fogna okozni. Szebb és fényesebb fejedelmi kiséret nem is képzelhető, mint a mely 6 — 8 száz, ugyanannyi féle, — mert mindenki saját színeit viselné, — diszmagyarba öltözött 82 zászló alatt megjelenő lovascsapatból alakulna. A csapatmozgás begyakorlására 2—3 nap elegendő lenne, mert bizonyosan olyan egyén fog legtöbb vállalkozni a részvételre, a ki a katonaságnál megtanulta a mozdulatokat vagy pedig lovas ember és pár óra alatt megtanulja azt a néhány fordulatot, mely ott szükségeltetni fog. Hogy ki legyen a lovas had vezetője: eldönteni a bizottságra kívánom rábízni. A legilletékesebb vezér az ország nádora lehetett volna, de ezen hely nincsen betöltve, s azért ez irányban nem is teszek javaslatot. Szóljanak hozzá történészeink, ki lehetne erre régi közjogunk és mai viszonyaink mellett legilletékesebb, vagy is tulajdonképen kit illethet meg történelmi hagyományaink szerint ma ezen tisztség. A tervezet kidolgozását minden vármegyéből kiküldendő 1—I tagból alakítandó nagy bizottságra, annak végrehajtását pedig ezen bizottság által választandó szükebb küldöttségre vélném bízni, mely Budapesten Pest-Pilis-Solt- Kis-Kun-vármegye összehívására gyűlne össze. Természetes, hogy mindenek előtt Ófelségének beleegyezését keilend kikérni és engedélyét arra, hogy ez a csapat képezze az ezredéves ———ni———— minden évben milyen szívességet tesznek nekünk a jó megyasszói »nemes urak.« Nem hitte, hát én öszveírtam mind a három évről a kigyelmetek neveit. Hadd ismerje meg kigyelmeteket az uraság. Az ördög nem alszik. Nem lehet tudni, hogy mikor használ az embernek az ilyen nagy úr. Azért bizonyítsa kigyelmed is »vitézlő hadnagy uram« s írja alá ezt a névsort, addig, amig meg tudja fogni a pennát. Mert hozni akarok ám valami jobbat, ami földhöz veri kigyelmeteket. — Már csak bevárom azt 1 szólt a nemesek hadnagya hősi bátorsággal. Azt már én is szeretném látni. . . . Jónak is kellett annak lenni, mert mikor a hadnagy uram a harmadik pohár után kezébe vette a tollat, olvasatlanul aláírta volna akár a saját halálos Ítéletét is. A »hűtős urak« is versengettek, hogy bizony nekik sem ártott meg az a »lőre« ; alá tudják írni a neveiket, s alá is írták anélkül, hogy a kezük megreszketett volna. . . . Meg sem nézték, hogy az volt oda írva, hogy elismerik, hogy az uraság őket jogosan szorította .roboti munká*-ra és erre magukat és utódaikat jövendőre is elkötelezték. Aláírták ősi szabadságuk halállevelét. . . Módy uram ezeket a leveleket mind szépen eltette a levelesládába. Nem sokat bánta: jőnek, nem jőnek a megyasszói nemes urak. Szőkébbre vonta a vendégszeretetet is. — Megy az ördög, ha csak ilyen az ellátás 1 Mondták a megyasszóiak. Lassacskán elmaradtak. Négy vagy öt év múlva nagy szárazság lett. Egész nyáron nem volt egy csepp eső. Kiszáradt, avar lett a harangodi »Selymes,« A száraz, kiégett ünnepen kíséretét. Sőt ha lehetséges volna magas elhatározását oda irányítani, hogy őfelsége is lóháton vegyen részt az ünnepségen, vagy legalább annak egy bizonyos részletén : ez nekünk, akkor élőknek, lélekemelő és az utódoknak örökké emlékezetes egy történelmi esemény lenne. Úgy hiszem, hogy a társtörvényhatóságok Zemplén-vármegyének ez irányban való kezdeményezését méltányolni és melegen felkarolni fogják : jogcímet ad erre, még ha Anonimus Belae regis nótáriusának a jelenlegi Zemplén-várme- gye területén lefolyt eseményekről tett feljegyzéseit tagadnék is, az, hogy ez ős vármegye történelmünk első korától kezdve folytonosan oly nevezetes és fontos események szintere volt; közönsége a közszabadság ápolásában az országnak minden időben oly kiváló szolgálatokat tett és oly sok hírneves nagy férfiút adott a nemzetnek, a kik szolgálataikat az ország jólétének emelésére fordították. Ezért hát remélhetjük is, hogy ezen országos nevezetességű mozgalom sikeres keresztülvitelénél a társtörvényhatóságok hazafias támogatására számolhatunk. Mindezek előre bocsájtásával indítványozom, határozza el a tekintetes vármegye közön sége, hogy : 1- ör. A régi vármegyékre való kegyeletes emlékezés indokából, egy az összes törvény- hatóságok küldöttségeiből összeállítandó lovascsapatnak a milleniumí ünnepség alkalmából leendő alakítására a társtörvényhatóságok megkeresésével mozgalmat indít. 2- or. Ezen csapatba később a jelentkezésekhez képest meghatározandó számú tagot kiküld, illetve megválaszt. 3- or, A vármegye zászlóját vivő tag részére a vármegye színeiből a legrégibb kornak megfelelő ruházat és lófelszerelés költségeinek fedezéséről gondoskodik. 4- er. A társtörvényhatóságok által hasonló irányban hozott határozatnak lehetőleg szeptem • bér hóig velünk leendő közlésére az összes vármegyéket, törvényhatósági joggal felruházott városokat és Fiume várost átiratban felkéri. 5- ör Midőn az összes válaszok birtokában lesz, azt Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun-vármegye törvényhatóságának a rendező bizottság összehívása iránt leendő intézkedés megtétele céljából, minek szives teljesítésére magarészéről már most felkéri, átküldi. 6 or A rendező bizottságba, mely minden törvényhatóságból választott 1 — I tagból fogna állani, képviselőjét már most megválasztja és a megválasztott tagot a vármegye képviseletével megbizza. Ezen indítványomat, mely ha kellő lelkesedéssel végrehajtva megvalósittatik, a külfölddel szemben államiságunk öregbítésének csak hasznára lesz, honfitársainknak a múltak iránti kegyelet lerovására alkalmúl szolgál és a jövendő nemzedéknek egy emlékezetes történelmi fényes esemény tanúságául fog szolgálhatni, — a tekintetes törvényhatóság bölcs elhatározása alá bocsájtva, hazafias lelkesedéstől vezérelt tisztelettel kérem annak elfogadását. S.-A. Ujhely 1895. évi április 9. alázatos szolgája : Dókus Gyula, kamarás, T. Zemplénvármegye főjegyzője., , , földet nyalta a jószág. Csak a megyasszói erdő árnyában volt a fű szép zöld és puha. A megyasszóiak odaterelték a gulyát, de a szerencsi vár odarendelt népe fegyverrel állta útját. Már harcra került volna a sor, ha Módy uram módját nem találja a békességnek. — írjanak kigyelmetek, tudják csak úgy ,pro forma,« egy szép folyamodást a nemes famíliához. Biztosítom kigyelmeteket, hogy az uraság örök időre megengedi a legeltetést. ígérjenek érette vagy 50 napot, tudják kigyelmetek, csak úgy né 1 ... Kell az ördögnek, nem vagyok én rászorulva. Úgy sincs azon Isten áldása. És hogy ez a puszta Ígéret se essék hiába, most olyan jó kedvben vagyok, odaadom a »nemes magistratus«-nak használatra a nádasmelléket, fizetnek érette személyen- ként egy petákot. Maga pedig jegyző uram, amiért azt az instánciát szépen megkoncipiálja, hát minden esztendőben lekaszálhatja az egyenes csapás-út szélét, lesz vagy 20 szekér szénája. . . . A folyamodás elkészült, s addig járogattak a jó megyasszóiak, hol mentek, hol nem mentek »segíteni,« hogy a harmincas évek elején, a levelesládából előkeresett iratok alapján, az »úriszék« kérelmére kimondta a nemes vármegye, hogy" Megy - ásszá városa maga elismerte a földesúri jogot, »ergo jobbágy*, mint a pinty! A nemes família kiadta a jobbágytelkeket, rászorította a népet a robotra. A szép nagy erdőből jutott a községnek egy szál fa. Azt ma is úgy hívják: »a város erdeje.« A nemes familia felhagyott magának egy szép kis darabot. Elég lenne az én famíliámnak. . . . Ej nem kell nekem 1 Mit is csinálnék én azzal a hatezer hold földdel ? 1
