Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-24 / 4. szám

és az » Albert-tárnát* szemlélték meg, amely utóbbi helyen a szénréteg vastagsága 3 és fél méter. A megtekintés után ünnepélyesen megnyitották a bányákat és azonnal üzembe vették. Délrtán 2 órakor banket volt, amelyen Melczer Géza orsz. képviselő Baross Gábor ministert, Hercz Zsigmond ve­zérigazgató pedig Teleky Géza gf. elnököt és Melczer Gyula alispánt éltette. Irodalom. ,A Hét« 107. száma Czóbel Minka, az ujonan feltűnt irodalmi csillag arcképével jelent meg. Ha tekintjük szépiro­dalmi lapjaink árnyatlan felszaporodását és számba vesszük azt, hogy a legnagyobb irodalmak is milyen kevés, igazán szép müveket produkálnak, lehetetlen elismerésünket megta­gadni ettől a laptól, melynek minden száma hoz nem egy, de gyakran egész sorozat kiváló szép közleményeket. Az utolsó számban két fényesen megirt Krónikában foglalkozik a napi eseményekkel. Két külön színházi krónikája Judic asszony vendégjátékát ismerteti, ^Sasion« rovat alatt két farsangi csevegss „A bálkirályné* és sAz elefánt« természetrajzát tár­gyalja. E számban kezdődik Hercegh Ferenc .Lápvirág* cí­mű érdekes novellája. A költemények közül Kiss József »influenza* és Celio ^Modern nemezis« cimü kötteményeit. Van továbbá gazdag äInnen-Onnan* rovat, francia novella stb, E folületes ismertetésből is látszik, mily tartalmas lap SA Hét«. Mutatványszámokat küld ..A Hét* kiadóhivatala. Előfizetés : egész évre lo ft. Az Athenenm Kézi Lexikona. A tudományok enciklo­pédiája különös tekintettel Magyarországra. Szakférfiak közre­működésével szerkeszti dr. Acsidy Ignác. Hetedik füzet. Buda­pesten 1882. A közhasznú vállalat ez uj füzete befejezi a B. betű-anyagát s megkezdi a 0 betűt. De a B.-utólsó részében még számos, igen érdekes és gondosan dolgözott cikket talá­lunk. Ilyen a Buda és Budapest, mely a tárgy fontosságának megfelelő bösséggel, minden lényegesebb mozzanat figyelembe vételével készült s az eddig megjetent füzeteknek egyik leg­nagyobb cikke. A vállalat magyar szelleme és jellege azonban sehol sem lép oly szembetűnően előtérbe miut a 0. betű ele­jén. Két szép melléklet van hozzá csatolva, u. i Ázsia kitűnő kivitelű legújabb térképe, és egy kettős fekete tábla, mely egyik oldalán a halakról ad 13 rajzot, még másik felén a baromfiak 28 faját mutatja be. Egy füzet ára 30 kr, s az egész vállalat összesen 40, három íves, két heti füzetben jelenik meg. Az előfizetés legcélszerűbben pósta-utalvány által 10—10 füzetre 3 frttal történik, mely az Athenium kiadóhivatalához Budapestre, vagy bármely hazai'könyvkereskedéshez küldendő. Jelentés a magyar nyelvet s népnevelési Zemplénmegyében terjesztő egyesület 1890. és 1891. évi működéséről)*. T. Közgyűlés! Az ezernyolcszázkilencvenedik, egyesüle­tünk életében a 8-ik évi működésűnkről s ennek eredményeiről számot adni állunk itt a t. köz­gyűlés előtt. E célból van szerencsénk mindenek előtt jelenteni, hogy Zemplénvármegye területén az 1890. évben tizenkilenc ovoda, illletőleg gyer- mek-menhely működött, u. m. a bottyáni, cz.- hosszumezői, erdőbényei, gdlszécsi, golopi, homonnai, keleesenyi, mddi, nagy-ruszkai, párnái, sárospataki, a két s.-a—újhelyi, a szerencsi, tdllyai, tokaji, tolesvai, tőke-terebesi és varannói. Ezen ovodák közül egye­sületünk által alapittattak, tartatnak fen, vagy egyesületünk erkölcsi és anyagi segélyének igénybe vételével jöttek létre s egyesületünk ál­tal segélyeztetnek ma is a cz—hosszumezői, gdl- széesi, keleesenyi, n.-ruszkai, párnái, tőke-terebesi és varannói ovodák; mind olyanok, melyek a-ma­gyar nemzeti népnevelés szempontjából áldásos működésre vannak hivatva s e téren szép siker­rel működnek már is. Ez óvodáinkban a me­gyénkben ovodai ápolást és nevelést nyert gyer­mekek 42.8®/0-a (610) részesült gondozásban s oktatásban és pedig 284 fiú (44.4°/0) s 327 leány (42.8°/0). (A múlt évi százalékszámok 38.5, 46.6, 42.8) Részletezve: 1. A cz.-hosszumezői óvodában mely ez évben működésének második esztendejébe lépett, 55 fiú és 50 leány (tavaly 60 fiú és 44 leány), Ez óvo­da felett a közvetlen felügyeletet ez évben is Lehoczky Endre szinnai plébános ur volt szives teljesíteni, az óvónői teendőket Klein Józsa k. a. végezé. 2. A gálszécsi óvodában, mely szintén második éve működik, 46 fi és 65 leány (tavaly 31 fi és 46 1.) A felügyeletet a gálszécs-kohányi kisdedóvó egyosület teljesité ; az óvónői teendő­ket Juhay Berta k. a. látá el. 3. A keleesenyi óvodában, mely 1886 óta, — tehát már 5-ik éve működik 12 fiú és 18 4. (tavaly 16 fi és 14 1.) Az óvoda-felügyelői tisztet az év első leiében bold. eml. Beszterczey Fe­renc viselé; a gyermekek gondozása Csepka Amália k. a.-ra volt bizva. 4. A nagy-ruszkai óvodában mely szinte 1886-ban kezdette működését, 18 fiú és 27 leány, kiket Erdey Malvin részesített kellő gondozás­ban s vezetgetett a magyar nyelv megismeré­sére, — működésére Kutka Pál n.-ruszkai g. k. lelkész ur ügyelvén fel. 5. A parnóí óvodában, mely 1887 óta mű­ködik, 51 fi és 42 leány (tavaly. 58 fi és 67 1.) az óvoda-felügyelői tisztet Hiszem Kálmán par- nói plébános ur volt szives elvállalni; az óvónői teendőket ez évben is Bella Emma k. a. végzé. 6. A tőke-terebesi óvódában, mely az 1886. évben nyilt meg, 60 fiú és 75 leány (tavaly 47 fi és 36 leány.) — As óvoda szellemi és anyagi *) Az 1891 évről szóló jelentést lapunk jövő számában közöljük, — azért a mostan kiadott 1890 évi jelentésnek egyes helyeire, melyeknek álláspontja ma már túlhaladott, nem mutattunk rá. Leghitelesebb új adatokkal szolgál majd maga az 1891. évi jelentés, Szerk. ügyei felett közvetlen felügyeletet Persberg Ede ur volt szives teljesíteni, az óvónői teendőket pedig Bikky Ida, — majd ennek az etyeki ál­lami óvodákhoz lett kineveztetése után Visontay Kamilla k. a. végezé. 7. A varannói óvodában, mely 1886 óta áll fenn, 41 fiú és 50 leány (tavaly 47 fiú és 36 leány). Az óvónői tennivalókat Pereszlényi Ist­ván felügyelete alatt Fiedler Vilma oki. óvónő végezé. Az oktatás s érintkezés magyarul, a magyar nyelv közvetítésével történt ez évben is s óvónő­ink működéséről, a magyarnyelv terjesztése kö­rül kifejtett munkásságuk s szorgalmukról, csak dicsérettel lehet megemlékeznünk ez évben is. Óvodáink fentartási költsége az 1890 évben 3235 ftra rúgott, mely összeg a vármegyénkben volt óvodák összes fentartási költségeinek 47.4°/p- át teszi. Egy gyermek évi ápolása s gondozása tehát körülbelül 5 és fél forintjába (5.46) került egyesületünknek, illetőleg az óvodáink íentartása céljából igénybe vett alapoknak, mig a többi megyénkbeli óvodáknál ez átlagos szám 4 ft 88 kr. 1. A cz.-hosszumezői óvoda fentartására ki­adatott 400 ft; mely összegből 200 lt a múlt da­rab évre megállapított költségvetésben felmaradt pénztári maradványból, 200 it a közm. pótadó­alapból kért segélyből fedeztetett. Ez óvodánk- ban egy gyermekre 4.38 ft esik a fentartási költ­ségekből. 2. A gálszécsi óvoda fentartási költsége 640 ft volt ; mely összeget a gálszécs-kohányi óvoda egyesület tőkepénze kamataiból, óvási di­jakból, a jelzett egyesület tagjaitól, a gálszécsi takarék- és hitelpénztártól az egyesektől nyert se­gélyből teremtett elő. Egy gyermekre 5.7 ft esik. 3. A keleesenyi — az állami iskolával kap­csolatos — óvoda fentartására 230 frtot fordí­tottunk, mely összeg részbeni fedezésére a közm. pótadó alapból 118 ft 87 krt kértünk és kaptunk. Egy gyermekre 7.6 ft esik. 4. A nagy-ruszkai óvoda fentartása a le­folyt évben 187 ft 50 krba került egyesületünknek; mivel az óvónői állás Erdei Malvin lemondása következtében szept. dec. hónapokban betöltet­len volt. 5. A parnói óvoda fenntartására költségve- tésileg 430 ít előirányoztatott, mely összeghez egyesületünk 200 fttal járult; a fenntartás többi költségeit, melyek az előirányzott összeget, az óvoda helyiség bérének 33 ftról 133 ftra lett felemelése, az óvodának tűzifával való ellátása s más apró kiadások címén tetemesen felülhalad­ták, főúri bőkezűséggel, szives áldozatkézséggel Andrássy Géza gróf és neje ő méltóságaik fe­dezték. Egy gyermekre 4 ft 62 ill, 6.87 esik. 6. A tőke-terebesi óvoda költségelőirány­zat 623 ft 33 krban állapíttatott meg, mely összeg a múlt évi pénztári maradványból, gróf Andrássy Gyuláné ő exciája évi segélyéből, 100 ft egye­sületünk pénztárából s a közm. pótadó-alapból állíttatott elő. Egy gyermekre 4 ft 62 kr. esik. 7. A varannói óvoda évi kiadása végül 730 ft volt, melynek fedezésére egyesületünktől (200- a közm. pótadóalapból szintén 200 400 ítot nyert az óvoda felügyelőség, a többi részét pedig tökepénz kamataiból, községi s egyesektől nyert segélyből állította elő. Egy gyermekre 8 ft esik. Talán el is tértünk célunktól, midőn a vá­lasztmány működéséről szóló jelentés helyett óvodáink szellemi és anyagi ügyeinek előadásá­val fárasztjuk a t. közgyűlés figyelmét; de szük­ségesnek iáttuk ezek elmondását több oknál fova. Szükségesnek láttuk az előző évek gyakorlata alapján ; szükségesnek azon körülménynél fogva, hogy jelentésünknek nem lehet csupán a vál. működésére szorítkoznia; hanem föl kell tüntet­nie az egész egyesület minden életmozzanatát s egyesületünknek egy idő óta a vál. ülések tartá­sában mutatkozó csendes érverésen kívül főként óvodái fenntartása által ad életjelt magáról; végül el kellett a fentebbieket mondanunk azért is, mert túlnyomó részben ez óvodák szellemi és anyagi ügyeinek rendbentartása az, miben nálunk 1890. évi működése határozódik. Tartott neveze­tesen választmányunk a lefolyt évben 7. választ­mányi, egy köz- s egy óvónői választásra kikül- dütt bizottsági gyűlést, mely ülésekben hozott 90 jkvi határozat. Ezek közül 39 amaz óvodák ügyeivel foglalkozik, 14-ben uj óvoda szervezési határozatok foglaltatnak, 2-ben a kir. tanfelügye­lőnek zugiskola-bírságpénzek átszolgáltatásáról szóló értesítése vétetik tudomásul, 2 a persely­ügyben, 2 a községnevek átmagyarositása, 2 a magyarnyelv terjesztése körül érdemeket szerzett tanítók jutalmazása, 6 a testvér egyesület részé­ről jött megkeresések, felhívások, 1 a közm. pótadó állása, 1 a kinevezési okmányok kikiállitása tárgyában s 4 kegyeleti ügyben hozott határoza­tokat stb foglal magában. A meglevő óvodák ügyében hozott ama 39 jkvi határozat nagyrészt ezen óvodák költ­ségvetéseinek megállapitásásával, — számadásai­nak megvizsgálásával s jóváhagyásával foglalko­zik, vagy az óvoda-felügyelők s óvónők szemé­lyére s kérelmeire vonatkozik. — Megemliten- dőnek véljük, itt e határozatok közül főtiszt. Hiszem Kálmán parnói plébános urnák óvoda­felügyelővé lett fölkéretését s a tőke-terebesi óvónői állásnak Visontai Kamilla, — a cz.-hosz- szumezőinek Puchman Erzsébet, — a n.-ruszkai- nak Tóth Julia k. a megválasztatása által lett betöltését. Az uj óvoda szervezések tárgyában hozott 14 jkvi határozat a bottyáni, n.-toronyai, s.-a,- ujhelyi, szinnai és sztropkói óvodák létesítését tárgyalja s viszi egy-egy lépéssel közelebb a megvalósuláshoz; végeredményképen jelezhetjük itt, hogy a bottyáni ovoda Sennyey Pál bárónő ő exciája s mélt. Bubics Zsigmond kassai püs­pök ur áldozatkészsége alapján s következtében már ez évben megkezdte működését; de az egyesületünktől kért s általunk a szokásos felté­telek mellett meg is ajánlott segélyt épen c fel­tételek miatt nem vette igénybe, — a n.-toronyai óvoda-helyiségeül Szécsényi Sándor gr. ur őmél- tótága által felajánlott háznak és udvarnak óvodai célra leendő átalakítása folyamatban van. — A s.-a. újhelyi óvoda-helyiség építéséhez a jövő év elején hozzáfog a városi elöljáróság; a szinnai és sztropkói óvodákhoz az óvónőket is megválasz­tottuk már, — amahhoz Puchmann Erzsébet előbb sz.-hosszumezői óvónő személyében, kinek helyét Cz.-Hosszumezőn Nyeste Róza fogja elfog­lalni, — emehhez pedig Szentkatolnai Cseh Sze­réna személyében. Több óvodaszervezési ügyet nem tárgyalt a lefolyt évben választmányunk. Főispán ur Öméltósága által áttétettek ugyan egyesületünk­höz a íőszolgabiráktól bekivánt ily tárgyú jelen­tések. (melyek közül a s.-a.újhelyi .járás főszol- gabirájának jelentései, — illetőleg az ezekhez csatolt képv. test. gyűlési jegyzőkönyvekben több községben meg van egyengetve az ut, az óvoda létesítéséhez) s e jelentéseket egyik ülésében áttanulmányozás s véleményadás végett egy bi­zottságnak ki is adta volt már a választmány; — egy későbbi ülésben azonban, — tekintettel a kis­dedóvási törvény megalkotása céljából folyamatban levő országgyűlési tárgyalásokra, levette azokat a napirendről s e tárgyban teendő további intéz­kedéseit, a jelzett törvény életbeléptetése s vég­rehajtása tárgyában kiadandó utasítástól tette függővé. A magyar nyelv tanítása s terjesztése körül magukat kitüntetett tanítók jutalmazására a múlt évben is 300 forintot szavazott meg a vál. s felkérte a kir. tanfelügyelőt, hogy ezen összeg kiosztása céljából tegyen javaslatot, — illetőleg a felekezeti tanítók közűi jelöljön ki 30 oly egyént, ki megyénk idegen ajkú vidékein mű­ködve, a magyar nyelv terjesztése körül sikert s eredményt mutatnak fel. A persely-ügyben hozott határozatok ered­ményeként jelezhetjük, hogy a perselyek elké­szültek s közülök az 1. sz. Andrássy Tivadar gf. urnái, a 2. sz. Malonyay Ferenc, a 3. sz. Mari- kovszky urnái (T.-Terebes), a 4. sz. Kovásznay Kovách Andree urhölgynél (Budapest), az 5. sz. Prámer Alajos, a 6. sz. Füzesséry György urnái, a 7. sz. Malonyay Rózsa urhölgynél, a 8. sz. Balassa István br.-nál (A.-Hrabócz), a 9. sz. Füzesséry György urnái (Varannó), a 10. sz. a »Gálszécsi takarékpénztár«-ban, a íl. sz. Molnár Béla urnái, a 12 sz. a gálszécsi kaszinóban, a 13. sz. Spilenberg József urnái elhelyeztettek, a 14., 15., 16., 17. sz. sz. Gérecz Lajos, — a 18., 19., 20., 21. sz. sz. Lehoczky Endre, — a 22., 23., 24., 25. sz. sz. pedig Tutkovics József urak­hoz, mint a homonnai, szinnai és sztropkói járás­körök elnökeihez elhelyezés végett kiküldettek. — Hogy azonban mi az ez utón való pénzgyüj- tés eredménye: arról ez alkalommal még nem számolhatunk, mivel a perselyek csak az év utolsó hónapjaiban küldettek szét. Múlt évi bevételeink legfőbb forrását a közművelődési pótadó-pénztár képezte. Ebben a megyei íopénztárnok úrtól kikért pénztári kivo­nat szerint, az 1889. év végén (kerekszámmal) 22,809 frt volt; ez összegből egyesületünk részére kiutalványoztatott ez évben 6595 frt 55 kr. — (A különbség, rifely ezen összeg és a pénztár­állásáról e jelentéshez kapcsolt pénztárnoki »szám­adási kivonat« 3. t. sz. alatti összege között mutatkozik (650 frt) onnan ered, hogy pénztár­nokunk a tanítók jutalmazására s a sztropkói és szinnai óvodák fenntartási szükségleteinek rész­beni fedezésére utalványozott összeget (950 frt) csak az 1891-ik évben kapta meg; másfelől csak 1890-ben lett részére kifizetve azon 300 forint, mely a cz.-hosszumezői és n.-ruszkai óvodák 1889. évi szükségleteinek fedezésére utalványoz­tatok.) E jelentékeny összegből a sátoraljaújhelyi óvoda helyiségéül szolgálandó ház építési költsé­geinek részbeni fedezésére adott egyesületünk, a szokásos feltételek mellett egyszer s minden­korra, 3000 forintot, — a gálszécs-kohányi kis- dedóvó-egyesület részére, szintén építkezési se­gély címén, mivel az óvoda még mindig a Molnár Béláné őnagysága által ingyen áten gedett [helyiségben működik — egyszer s min­denkorra 1500 forintot s azt4 hisszük nem lépünk át jelentésünk keretén, hogy a sátoraljaújhe­lyi óvoda épület már épülő félben van ; a gál-

Next

/
Oldalképek
Tartalom