Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-07 / Ünnepi szám
A »ZEMPLÉN. ÜNNEPI SZÁMA. 7 f{ főispán. Nincs több nemzet, amelynek főispánja volna, j A magyar főispán hatáskörre, méltóságra nézve felülmúlja minden más országban levő, bármely névvel nevezendő megye főnökét. Nincs is egész földrészünkön méltóság, vagy hivatal a mely oly régi volna, mint a magyar főispán. Bár őseinknek, még az őshazában volt viszonyaiknak megfelelő saját alkotmányuk : a honfoglalás dicső napjaiban mégsem vonhatták ki magokat az itt talált s a középkort jellemző hű- bér-rendszer alól. Midőn a meghódított népek birtokait a győző nemzet hősei maguk közt felosztották : tekintettel voltak a fegyver által kivivőit érdemre, s igy a törzsvezérek és hősök többetjkaptak a zsákmányból, nagyobb területet a földbirtokból. Az igy nyert földbirtok a családnak szabad s az utódokra átruházható tulajdona volt. Az ős-magyar főur harcolt, vagy táborában, várában dőzsölt, mulatott, kicsinben mindenik mint egy-egy kis ország ura parancsolt és saját hadseregével ment országokat zsákmányolni. Hoztak haza kincset, aranyat, ezüstöt, drágaköveket, de rabszolgát is, a kikkel barmaikat legeltették, földjeiket mivel- tették. Mindenik ilyen nagy birtok . közepén volt egy táborhely, legtöbbször földből épült vár. Bércek közé, sziklák tetejére, csak később kezdettek előbb fa-, azután kővárakat épiteni. E várak s a vár körül lakó kissebb nemesek (közharcosok és jobbágyok) felett a várur megbízásából az ispán parancsnokolt. És igy már a fejedelmek alatt az avaroktól örökölt várrendszer nyomaira találunk. I. István király legyőzve, nem annyira maga a keresztyén vallás, mint az idegen s a nyelvet nem értő, nem beszélő papok s a nekik fizetendő adók ellen lázadókat: családja és a honvédelem érdekéből az országot 72 vármegyére osztotta. Minden megye központja egy megerősített vár lett, s abba, tekintettel az ott ősi birtokos főúri családra, nem mellőzve az örökösödési rendszert, vár-ispánt nevezett ki, s udvarának fényét emelendő, felállította a nádor- (nagy ur) ispánságot. A vár kerületében lakó kissebb nemesek s a tulajdonukban földműveléssel is foglalkozó várjobbágyok a várterület védelmére voltak kötelezve. E várispánok nagyurak vo tak ! Legtöbb megye róluk, vagy őseikről lett elnevezve. Övék volt a várterület, vagy vármegye nagy része, melyet fegyverviselésre nem kényszeríthető magán jobbágyaik munkáltak, ő volt vezére a megyei nemesség és a várjobbágyok hadának, akik az ő felszólításira bármikor, bárhova őt követni s harcolni kötelesek voltak. E hadakat ők vezették harcokban a király zászlója alatt is. A várispánok nem egyszer roppant haderővel rendelkeztek, s néha a gyenge királyok alatt, mint II. Endre alatt is, hatalmuk, tekintélyök majdnem korlátlan volt. Övék volt kezdetben a jog- és igazságszolgáltatás. De már II. Endre idejében szó van az alispánokról, akik a mindig több és több jogot nyert köznemesség ügyét és gyűléseit vezették, mig a bíráskodást előbb a kenéz-ek majd a nemesek hadnagya a jobbágyokkal szemben pedig a szolgabirák helyesitették. Az alispánokkal szemben, már az Árpádok uralkodásának végén, a várispánok (comes castri) a főispán cimet vették fel, s bár e rangot s jövedelmet a királyok nem egyszer hű embereiknek, sőt püspököknek is szabadon adományozták, nem egy oligárcha család a megye örökös főispánja maradt; sőt, mint Czibak Imre és mások, még mint főispánok a vármegyéjükben levő püspökség jogát is gyakorolták s jövedelmeit húzták. A főispáni hatalom és jogkör az idők folyamában ment ugyan át változáson s bár kineve- zésök a király kezében maradt, mégis a főispán- ságot minden időben úgy tekintették, mint az alkotmányosság zálogát, biztosítékát. Az alkotmánynyal egyszerre függesztették fel, vagy ültették vissza székébe a főispánokat. Magyar alkotmány és megye főispán nélkül elképzelhetetlen ! A főispánság ma már csak részben méltóság, inkább hivatal; ma már nem kizárólag a főnemeseké. Ma erre tudomány, hazaszeretet s hazafias érdemek bár kit is jogosítanak ; de ma sincs állás vagy hivatal, melyben valaki egy országrésznek, egy megyének anyagi és szellemi felvirágzására annyi jót és üdvöst tehetne, mint a főispán. S aki e szép állás munkakörét úgy fogja fel, mint Zemplén-megyének 10 év óta áldásosán munkálkodó főispánja, párnái Molnár István, akit mindenki és aki mindenkit igy szeret; aki a társadalmi és anyagi téren, a boldogulás nagy küzdelmeiben megyéjének ilyen vezére: az olyan főispánnak — neki — ma is háta mögött egy nagy hadsereg áll, dicsőbb győzhetetlenebb, mint a régi főispánok nemesi hada. Ez a hadsereg, amely koronák és országok sorsát dönti el, a közvélemény, a közszeretet! ... Zóna "bori 0-ed.ő. "T' z élet legszebb kötelességének ismerem: bálával adózni jótevőinknek. — Az a pálma, melyet vármegyénk ünneplő népe nyújt ma Jótevőjének: mindnyájunk hálaadóját jelképezi. — A kik ma ünnepet ülünk: legszebb kötelességünket teljesítjük. §ai&£e'i. Sózsef S'V. A közigazgatási pálya.. A létért való küzdelem azon nagy harcában, a melyet életnek nevezünk, és amely az önző egyéni érdekek és egymással folytonos küzdelemben levő erők tusakodásának tere, mindenki boldogulni igyekszik a maga módja szerint, ideálok után fut; és e nagy versenyfutásban sok letörik, elégedetlen, boldogtalan lesz, részint saját hibájából, részint a kedvezőtlen körülmények kényszerítő hatalma alatt. így aztán mindig van méltatlankodás, jogosult és jogosulatlan panasz, mindig van kissebb-nagyobb intenzivitással érzett hiba és hiány, a minek okát a közigazgatásban, a kormányban és hivatalnokaiban szeretik keresni. A közönségnek ezen többé-kevésbé indokolt, de majdnem mindig méltánytalan kifakadásai között, a közigazgatási hivatalnok többnyire nélkülözni kénytelen a közelismerést és közmegelégedést, a melyet pedig az államszolgálat minden más ága rendesen biztosit napszámosának tisztességes munkájáért; és csak saját leikiismeretének biztató szavából meríthet kitartást és erőt arra, hogy átérezve hivatásának fontosságát, mindennapi munkában hordozza vállain az emberiség javát. És ha látja a közigazgatás nagy processzusát, amint születik és él; ha látja, hogy azon hatalmas szervezet minden egyes tagját ugyanazon gondolat vezeti, mozgatja, ugyanazon egy nagy eszme szolgálatában ugyanazon cél felé irányítva : lassanként önmagában is érezni kezdi azon nagy organizmus eleven erejének lüktetését; érezni kezdi, kogy a közigazgatás tulajdonképen nem a célszerűség által megkívánt szabályok bizonyos sorozatának megvalósításában kulminál, és hogy ő maga is nem valamely szabályzat parancsának enged, a midőn cs lekszik, hanem ama hatalmas organizmus soha nem nyugvó, soha nem pihenő ereje ragadja magával magasabb célok felé. Rendeltetésének ezen emelkedett fölfogása alapján egészen hivatásának él; elősegítve egyesek boldogulását, az összesség javát munkálja ; a különféle, egymással oly könnyen ellentétbe jövő érdekek között üdvös harmóniát hoz létre ; s ha igy a közjó telhető előmozdításával megközelíteni igyekszik a közigazgatás nagy céljait: fáradságos munkájának megérdemelt jutalma a jól végzett munka tiszta nyugodt öntudata lesz. És a közönségnek kötelessége ilyenkor, nagyobb emberekben különben is meglehetős szegény közéletünk ily kiváló alakjának kész örömmel nyújtani a közelismerés, köztisztelet pálmáját; hadd lássák biztatóul, hogy az érdem jutalmát leli a közigazgatási pályán is, amelyen oly sok és sötét árny emelkedik fel azon néhány fénysugár mellett, miben munkafáradt korunk különben sem gazdag. Ferenczy Elek dr. „JÍA JÓT teszek, azért teszem, hogy szerettessem; ha szeretek, azért, MERT ÉN MÁSKÜLÖNBEN NEM ÉLHETEK.“ JÍÖLCSEY-NEK EZEN ARANY-SZAVAI RÁILLE- NEK A MI SZERETETT FŐISPÁNUNKRA IS, KI VÁRMEGYÉNK S EZÁLTAL MINDNYÁJUNK JÓLÉTÉNEK ELŐMOZDÍTÁSÁRA NEMESSZÍVŰ- SÉGÉVEL ÉS UTOLÉRHETETLEN SZÍVESSÉGÉVEL MINDENHA ÖNŐSSÉG NÉLKÜL MŰKÖDÖTT ÉS MŰKÖDIK. P A SZIVEKBEN ÁLLÍTOTT ÖNMAGÁHOZ I LEGMELTOBB EMLEKET! Molnár István jubileomára. — 1892. márc. 7. — f udjuk: divat ma sok s hiú a szó és tett; Káprázat, szemvesztés a külső csillogás; Megvesztegethető manap már az érzet; Az élet-vásáron siketít a zsongás. . . . De bár a világ most ilyen beteg, dőre.- Van ép is még, ki nem tör vakon előre! Van, aki tudja, hogy ő csak hamu és por, De a szellem-szikra, az, benne isteni; Van, az érdem előtt ki mindig meghajol S a nagyok tettére kit nem kell inteni; Ki örömmel hozza szíve áldozatát S üdvözletét mondva, nyújtja azt Nékik át! Mi is ezt teszszük csak! Egy dallal a lelkünk — Mesgyéjén az első tíz évnek — üdvözöl . . . Szíved csillagul gyűlt ki égőn minekünk S megyénknek nem álmod, de tetteid közöl. S az a most letűnt múlt öröme- s fényével A jók legjavánál is ma többel ér fel! Bár volt múltad, mégsem az emelt föl téged Oda, ahol most vagy, rózsás jelenedbe, Mert jól tudtad: a hír ingó képe élet Nem, csak álom, mi tűn hol arra, hol erre. S mát önös vágy kínál, a nyíló bimbó-rózsát, Soh’scm szakítád le, mert múló, mit az ád! Gyáva pihenőül soh’se kértél időt; Mert a küzdelemnek csak a puha tér ki! Ehhez nem szokott meg akaratod, erőd! S a célért, mit magad elé te tűztél ki; Emberül megálltad egyformán a helyed S mindig igazat az idő adott neked! De ne ezt zengje ma, ne, fölajzott lantom, Feszült húrja erről ne mondjon éneket! Hisz alkotásaid közül egy se lesz rom .... Ami szívből fakad, meg a szívhez vezet: Hála és szeretet legyen ma énekem, Mert a dal örök és végnélkül végtelen ! JfQpüÁ Jhlúi. ji édes magijai hazánk izánti ön- ij5 :zetten szezetete lánytüzétől lelkesült en, házajiui kötelmei teljesítését nem hanyzatos üzes szólamok által véti lezóv (uxtni, de annak oltázáza o3o- ct3ó hészséyyel áldozza jel vagyonát, sőt, ív a kell, vázét ás életét is; és hi leydzáyább kincsünk, nemzeti nyelvünk, tezjesztése közül, eyész ezeje lat- bave lésével búzyólhodv a, nemzetünknek a közművel adás mayaslatáza emelését tűzi hi nemes tözehvései magasztos céljául: az a haza és nemzet hálás elismezéséze mayát méltóvá teszi. 3li mayas méltósáya közéken s táz- sadalmi tekintélyes állásában a min- dennapisáy és atn^aji ézdek zonyyain jel fi (emelkedve, életét szenvedélytől men- I ten a közjó szolyálatának szenteli : az önmayát becsüli s tiszteli mey, és zészéze nem a maejao méltösáy szezzi mey a szezetettel pázosult tiszteletet, de inkább a mayas méltósáynak ő kölcsönöz jényt és kellő tiszteletet. Gramer Alajos.
