Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-21 / 8. szám
Sátoralja-Ujkely, 1892 február 21 8. sa. Huszonharmadik évfolyam. I ELÖriZITÍS Ás. Egész évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen leveiek csak ismert kezektől fO' gadtatnak el. ItllntQf nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyllttérben minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK LdZIJSTIDZElbT "V-Ä. HIRDETÉSI DU : hivatalos hirdetéseknél ; Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátoU hirdetményekért térmérték szerint minden Q centiméter után S kr számittatik, Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtaiik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A klikkekről. Azokról a kis összetartó társaságokt ól, melyek a kisvárosi életben oly nagy szerepet játszanak, hogy nélkülök kisváros nem is képzelhető, akarok szólani. A klikkek rendszerint a társadalomnak felsőbb rétegeiben alakulnak, hogy a magasabb társadalmi életnek irányt szabjanak, a jótékonyság terén vezérszerepet vigyenek, humanitárius egyesületeket alakítsanak, mulatságokat, társas összejöveteleket stb. rendezzenek. És mikor ez apró társaságok összejönnek, hogy együttesen működve valamely kitűzött szép célt elérjenek, vagy legalább megközelítsenek, biztos lehet a remény, hogy fáradságukat kisebb nagyobb siker koronázza, működésüket áldás kiséri. Mert tudnunk kell, hogy klikkeket voltaképen nők alakítanak, — és kik szólnak ékesebben, kik tudnak jobban rábeszélni, mint épen a nők? Ebbéli hóditó hatalmukkal majdnem annyit tudnak elérni a tett mezején, mint a férfiak. De midőn a klikkekről csak jót mondtam és azt utolsóig fenn is tartom, nem azért teszem, mintha én a klikkrendszert dicsőíteném. Mert megvannak ám ennek árnyoldalai is! Ezeket megvilágítani, a félszégségeket föltárni, a fattyunövéseket nyesegetni, azt hiszem, leginkább a sajtó feladata. Minthogy a klikkek légióként nőkből (a férfiak többnyire nem számítanak, ők csak mint eszközök szoktak szerepelni) állanak, ezeknek sajátos hibái ám azokban nyilvánulnak leginkább. A nők ugyanis szivüknek minden jósága és nemes buzgalma, szerfölötti áldozatkészsége mellett is igen sokszor a hiúság és a kevélység érzelmeit juttatják felszínre és uralomra s ennek fu- lánkját éreztetik aztán másokkal. A férfiúkban a hiúság jóval kissebb, mint a nőkben. Ok tudják tgymást becsülni a szerint, amint azt megéndemlik és csak ritkán törődnek azzal, hogy melyikük minő családból való. Ok kritizálják ugyan egymást, de kritikájukban még az ellenségek is igazságosabbak szoktak lenni, mint a nők és náluk még a kritikai szempontok is teljesen különböznek a nőkétől. A klikkek épen azért, mert náluk a hiúság annyira uralkodó, hogy sokszor ez képezi az indító rugót még a jó cseleke ■ detekre is, a társadalom középső rétegeiben, vagy a higadtabb és valóban müveit férfi közönségben rokonszenvvel nem találkozhatnak. És miért ? Azért, mert ha a hangadó körökben pl. egy táncmulatság rendezése elhatároztatik és ha erre a tekintélyesebb, teszem azt, polgárcsaládok meghivatnak és ezek ott csakugyan meg is jelennek: biztosak lehetnek ezek arról, hogy nem a férfiközönség, hanem a »hangadó« nők részéről le fognak nézetni vagy legalább is meg fognak külömböztettetni. Ez másként azt jelenti, hogy azok, akik rangjukat, társadalmi állásukat voltaképen csak férjeik után nyerik, magukat másoknál kü lomb lényeknek tekintik. Es megfeledkeznek arról, hogy ók, kik magukat mások felett oly magasan képzelik, egy nagyobb városban (pl. csak Kassa, Pozsony) fel sem tűnnének, vagy elvesznének. De nem gondolnak azzal sem, hogy a származás vagy sokszor csak képzelt alacsonyabb társadalmi állás az egyén értékére nézve nem mértékadó. Igen sok alacsony származású ember lett igen hatalmas ur és viszont nagy családból származott em berek jutottak az emberiség söpredéke közé. De nevetséges is, ha tisztességes emberek egymást lenézik. Miért? Azért, mert rangban a lépcső temérdek. Ha tehát egyik a másikát lenézi csak azért, mert az alacsonyabb fokon áll, úgy tudhatja, hogy ő is lenézethetik más által, mert ez az övéhez viszonyítva magasabb fokot foglal el. A mostani, már demokratikussá váló korban, mert a kiváltságos osztályok megszűntek létezni és mert a legszegényebb, ember fia is a legmagasabb polcra juthat, csak nevetséges lehet a magas orrhordozás. És amint a tapasztalat bizonyítja, sokszor épen olyanok e tekintetben a legfeltűnőbbek kiknek erre a legkissebb okuk sem lehet. Hányszor viszi romlásba a férjet és családját a nő féktelen becsvágya vagy szerfölötti hiúsága ? A kis városok klikkéinek a hatása pl. egymásra azért rósz, mert egyik sem akarja magát a másik által tul- szárnyaltatni. Jellegző vonásuk : a fényűzés. Aki ennek nem akar rabja lenni, vagy nem lehet rabja, lenézetik vagy nem részesit- tetik kellő figyelemben. Nagy városokban az egyén inkább elvész a sokaságban és igy a feltűnés visz- ketege elveszíti tápláló anyagát. Előkelő családok és az alsóbb néposztály fesztelenül mulatoznak egymás mellett nyilvános kertekben. Egy nő, aki egyszerű mosóruhában nem merne városkájának utcáján végigmenni, fesztelenül jelenhet meg a nagyváros közhelyein. Hazánkban a cim- és rangkórság rend- kivü( fejlett, mi a higgadt, müveit ember előtt csak nevetséges betegség. Vigasztalhat bennünket mégis az, hogy azon országokban, ahol a kiváltságok tovább tartották fen magukat, épen úgy van, mint nálunk. T A ft G A, Színjáték színpad nélkül* *). (Rajz a kisvárosi életből). — Irta : Farkas Bertalan. — Tudom, hogy amire vállalkoztam, fölér egy bodrogközi kisebbszerű gát kiépítésével. Ennél ezer meg ezer munkáskéz dolgozik, s aki ezeket dirigálja, a direkciót, ha kedve úgy tartja, madártávlatból is teljesítheti, úgyis elég jól elkészül a gát arra, hogy árviz idején szabályszerűen elönthesse a viz a — Bodrogközt. Itt a dolog egészen másképpen áll. Itt az én lámpalázas csekély egyéniségem a mának egyik nap-, vagy tán helyesebben mondva: ^-számosa s száz meg száz ragyogó szemsugár özönlik olvasóasztalom felé, amely sugaraknak delejes fényétől, izzó parazsától elkábulva, tán csoda sem volna, ha nem azt olvasnám le a papirosról, amit oda pár nap előtt — lebötüztem. Itt tehát egy a napszámos s igen sok a — íelügyelő. Jah 1 bizony, kéremalásan, nehéz feladat egy szerény, dilettáns felolvasónak egy sokat váró, mű- értő közönség igényeit kielégíteni. Nem is mertem volna ezt megkisérleni: ha az a kis történet, melyet felolvasok, meg nem történt volna. Dehát megtörtént. Meg. Mégpedig — Sárberekén. Sárberek a 6o-as évek ele’én még olyan Istenverte kis város volt. Ha tavaszszal elkezdett a hó olvadni, olyan tenger vette körül, hogy pár hónapig Sárberekről ki, Sárberekre be csak a madár repülhetett. Mikor aztán elvonult a vész: Sárberek valóságos örömünnepet ült. Megnyílt a közlekedés, az érintkezés a vidékkel 1 A jó falusiak csak úgy özönlöttek be Sárberekre. Megvannak-e a régi, kedves ösmerősök ? Nem vitt-é el vagy egyet közülök az árvíz ? Nem vál- tozott-é vagy egy halászmadárrá ? . . . Hál’isten- nek mind megvoltak. Volt ölelkőzés, csókolózás annyi, hogy kívánni sem lehetett többet. Sárberek ilyenkor uj életre támadt; újra megkezdette missióját, mert ő volt a vidék — szíve. Sok úri család lakott Sárberekén. Itt tartották a legfényesebb elit-bálokat, estéket, hébe-hóba hangversenyeket, műkedvelői előadásokat. Igaz ugyan, hogy ezek mikor sikerültek, mikor nem. De azért mindig akadt olyan, vagy akadtak olyanok Sárberekén, akik ennek a rendezésébe belevágtak. En egy olyan színjátéknak mondom el a történetét, amely sikerült is, nem is. . . . * Volt Sárberekén egy gyönyörűséges szép leány, éppen 20 éves. Ne méltóztassanak indiskré- ciónak venni, hogy évei számát igy elárulom. Akkor legszebb a leány, mikor 20 éves s az után — az után is szép. . . . Ezt a 20 esztendős szép leányt Eleonórának hívták. Meg nem állhatom, hogy el ne meséljem : hogyan nézett ki. Uram. teremtőm! dehát le fogom-e tudni rajzolni ?1 Hisz egy szép nőnek a bájaiból csak egy mákszemnyit is kifeledni — megbocsáthatatlan vétek. . . . Azt hiszem, hogy a tisztelt férfi-közönség, ha másban nem is, ebben az egyben egyetért velem. A szép Eleonórát, ha férfi volna, a cédrushoz hasonlítanám; de mert az Isten a legtiszteletreméltóbb jó kedvében nőnek teremtette: hasonlítom őt (méltóztassanak kitalálni: mihez?) — a fehér liliomhoz. A fehér liliom szépsége valami nem közönséges, valami rendkívüli. Csakhogy meg nem szólal ez a szép virág. Valami megigéző, szűzies tisztaság, egyszerűség, ártatlanság s mégis bizonyos méltóság karakterizálja, ami, legalább az én szemeimben, a többi virágok fölé emeli. Annak a liliomszerü, hajlékony, sugár termet nek legszebb ékessége — mi is volt csak? Az a dus-szöke hajjal köritett alabastrom-fehérségü üde arc, melyre a természet, pajzán jókedvében, két gyönyörű piros rózsát is föstött. Akaratlanul eszébe jutott az embernek: »Nem anyától lettél, rózsafán termettéi; piros pünkösd napján, hajnalban születtél. ...» A királynői főt diadém ékíti: az Eleonóra dús hajzata szebb volt a — diadémnál. A szép leány búzavirág színű szemeiben hogy mi lakozott: én bizonyisten nem tudom elmon • dani! Volt azokban valami olyan báj, ami át-, meg átjárta a férfi-szívet; volt azokban valami olyan de ejes tűz, ami egy szempillantás alatt perzselt, égetett; volt azokban valami olyan vonzóerő, amihez a férfi-tekintet odaforrt, odatapadt. . . . Ha aztán az a finom metszésű, beszédes ajk megnyílt, az üde arcon mosoly cikkázott át; a szép szemek mélységes tüzének szivet-lelket megégető lángsugara felcsillámlott: akkor csakugyan nem lehet csodálni, ha Völgyi Zoltán a mennyei üdvösségéről is kész lett volna mindezekért lemondani. . . . Mert Eleonórába Zoltán fülig szerelmes volt. •) Felolvastatott Kir.-Helmeczen a f. hó 6-án tartott hangversenyen. Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.
